⊂ War is peace. Freedom is slavery.⊃
Black as the devil, hot as hell, pure as an angel, sweet as love.

 
Alexander Palace - St. Petersburg
The devil's voice is sweet to hear.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Kedd Jan. 09, 2018 9:42 am
Következő oldal


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Egyetértően bólintok, mindig valahol el kell kezdődnie. De…
- Ha nem az egyensúly tartaná fent a világot, akkor Atyám miért hagyta egyáltalán életben? Saját világa fontos neki, nem hagyná veszélyeztetni… - jóságos mégis bosszúálló. Nincs mit ezen cizellázni. Lehet, hogy tiszteletlenség, de ez a valóság. S amaz elferdítése sokkal nagyobb bűn, mint beismerni nekünk angyaloknak, hogy igenis védi a saját játékát.
Ami pedig nem mást, mint a Föld. Saját gyermekeit is a halálba küldte már, szeme sem rebbent, akkor miért pont a nővérét hagyná életben? Nem, hiszem, hogy van náluk hatalmasabb erő: az egyensúly. - Nézd meg az embereket. Évezredekig tudatlanságban éltek, hogy csak ők léteznek a világban, néhányuknak adatott meg a kegy, hogy megismerje valódiságát. Mi van ha a mi szemünk elé is ellenzőt húztak mindvégig? - vonom meg az egyik vállamat könnyedén.
Meglehet, hogy nincs így, de honnan lehetnénk ebben olyan biztosak? Az emberek sem hitték, s lám van. Mi is kövessük el az őhibájukat?
- Ha Atyánk tudott alkotni, akkor a Sötétség is tud. Ereje nagyobb, mint hittük, hisz bezárta a mennyet és a poklot - fejem megrázom, mi van ha sereget gyűjt maga köré? Saját teremtményeit? - Meglehet hogy csak azért nem ölte meg, mert előbb meg akarta erősíteni a földet. Hogyha majd kiszabadul, újra… - fejem újra megrázom. Nem hiszem magam sem szavait, folytatni sincs értelme.
Frusztrál ez a tudat. Frusztrál, hogyha nem tudok valamit. Arra teremtettek, hogy a világ összes történéséről tudjak! Mindent lejegyezzek minden az angyalok segítségére álljon. Erre itt vagyok, világunkat fenyegető legnagyobb problémával szembe és nem tudok szinte semmit. Valamit. Apróságok. Fogaim között úgy őrlöm a tollakat, hogy az egyik végét véglegesen harapom le. Nyelvemre helyezve rágcsálom tovább…
S ez tán fel sem tűnne, ha nem Belial mondaná. Értetlenkedve kapom fel a fejemet, így is pislogok rá, nem értvén, hogy miről beszél…
- Oh… - nyögöm halkan, s egy pillanat múlva hátam mögé bújnak tollas kis végtagom. Nem bújnak el, egy-két kilógó pihécske árulkodik erről és a gyertyák árnyékában. Hacsak nem nőtt hatalmas púp a hátamra hirtelenjében.
Megszokás, gondolkozás közben segítségemre vannak.
- Miért szerinted, hogy van értelme ennek az egésznek? - kérdezem kíváncsian, anélkül, hogy felcsattannék. Hangom mindvégig ijesztően nyugodt és szelíd. Apró tűszúrásnyi fájdalmat érzek a szárnyamba, ám egészen addig nem foglalkozom vele, amíg meg nem látom, hogy egyik drága pihém repül felé. - Megtennéd, hogy nem kopasztasz meg? - sóhajtom, ezúttal gondosan elrejtve szárnyaim.
Sejtem mégis, hogy hamar újra előmerészkednek.
- Meglehet, hogy Atyánkra vár. Látni akarja a tekintetét, amikor mindent, mi kedves neki elpusztít. Évezredekre börtönbe zárta. Ha valóban ő a Sötétség, akkor még egy démonnál is sötétebb gondolkozással rendelkezik. Ha téged bezárnának ennyi időre, nem marna a bosszú? - kérdezem, de még ezernyi másik ötletem is van, melyet nem vagyok rest előadni.
Közben pedig magam felállok és lassú léptekkel járom köbe a szobám. Persze szárnyam már újra a hátamat fedik, egy újabb toll rágcsálására kerül sor. - Lehet sereget teremt magának, lehet nem ismeri ki a világot még annyira, mint hitte volna. Lehet, hogy egyesével akarja a teremtményeit megfertőzni. Kik a legnagyobb veszélyei, most az embereknek? Mi angyalok, ha a mi szívünkbe bejut, ha elfeketíti, sötétséggel vonja körbe, el sem merem képzelni mily tettekre lennénk képesek. Erőt gyűjt, mert még gyenge, be volt zárva erőt kell gyűjteni, miből szerzi azokat? Mégis mennyi ötletet szeretnél még? - fordulok felé, hogy aztán újra leroskadjak egy fotelba. A puha anyag lágyan öleli körbe testemet, szinte egybeolvad vele.
Karván könyöklő kezem tenyerébe támasztom homlokom. Valamiért nem hagy nyugodni a pokol…
- A régiókat egyszerre teremtették, vagy ahogy megalkotta Lucifer a régiók urait? - kérdezem újra. Szükségem van információkra, anélkül képtelen vagyok bármire is.

Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
30

Utolsó Poszt Pént. Jan. 05, 2018 5:33 pm
Következő oldal


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 504 • Credit:

Lucifer kövezzen meg, de a végén még élvezni fogom ezt a nagy eszmecsért, még akkor is, ha pusztán üres találgatásokat hajigálunk egymásnak egy olyan jelenségről, amelyről dunsztunk sincsen.
- És az is származik valahonnan, amiből ők is származnak, és így tovább, márpedig valahol el kellett kezdődnie a sornak - jegyzem meg, kivételesen nem azért kötve bele, mert annyira élvezem - pedig élvezem ám! -, hanem mert tényleg nehéz elhinnem valami olyat, ami tulajdonképpen kézzel foghatatlan misztikum. Igaz, erről is teljesen felesleges parázs vitát nyitnunk, de hát sosem voltam az a démon, aki egykönnyen magában tartotta a véleményét, márpedig az utóbbi percekben jó néhányszor el kellett követnem ezt a szörnyűséget magam ellen. Sajnálom - dehogy is -, most dőlni fog belőlem minden gondolat, ami éppen csak elkezd derengeni a tudatom felszínén.
- Akár tudhatnék. Akár a nagybetűs teremtő is tudhatott, egy olyan apró kis tényező miatt, amit nem vettél még figyelembe. Ha két teljesen egyforma halandót egymás mellé teszel, ugyanazokkal az alapvető képességekkel, akkor is az egyik sikeresebb lesz a másiknál, mert az idő halad, és mindenki maga dönti el, mivé fejlődik tovább. A nagy ősi energia, vagy nevezzük akárminek talán egyensúlyra törekszik, azonban a világ rendje éppen az, hogy ez sohasem következhet be. Isten elkezdett alkotni, ezzel pedig jobb festővé vált, mint a nagynénink - húzom fel a szemöldökeimet, ami mellé már csupán egy lelkes vállvonogatás kellene, de lassan leszakadnak a karjaim, annyit gyakorlom a mozdulatsort.
Máskülönben egyszerű Ophilia elmélete, és egyébként olyasféle, amit bárki könnyen elfogadna, pusztán azért, hogy a káosz helyett végre legyen valami egybefüggő és összeálló egész a birtokunkban, azonban én A káosz vagyok, így pedig bizony számba veszek olyan kellemetlen, már-már kínos eshetőségeket is, amelyekre senki nem akar vagy tud gondolni.
- Ha folytatod az erotikus szárny-harapdálást, a végén még társulni fogok hozzád - vigyorodok el sunyin, ugyanis ellenben az angyallal, nekem nem tudja semmi annyira lekötni a figyelmemet, hogy ne vennék észre valami ehhez hasonló finomságot. Hacsak nem akar szándékosan megkísérteni, nála voltaképpen már nem lehetek biztos semmiben.
- Nem mondtam egy szóval sem, hogy vessük tűzre, csakhogy ebben a formájában semmi értelme - tekintek rá ártatlanul, és ha még nem pakolta el a szárnyait, akkor gondolataim útján kicsippentek egy fekete tollat a pelyhes halmazból, amit a következő momentumban már az ujjaim között forgathatok. - Ahelyett, hogy a bukásra ítélt terveket sorolnánk, mi lenne, ha megpróbálnánk a nagynéni fejébe férkőzni? Vajon mi lehet az indoka arra, hogy nem törölte még el a színről a tesókája játszóterét? - teszem fel az újabb, aranyat érő kérdéseimet, mialatt az angyal tollával játszadozom. Amennyiben nem tudtam megszerezni? Akkor beérem az egyik szöszi hajszálával is.
A félhangosan elejtett kérdésére pusztán fancsali képpel reagálok, mert nem tudom megfejteni, kinek, minek akart szólni, a poklot érintőt viszont már nagyobb érdeklődéssel fogadom. Alap esetben eszem ágában sem lenne válaszolni a kíváncsiskodására, de tekintve, hogy a Pokol zárva, és amúgy meg a kipusztulásunkat kell megakadályoznunk, kivételesen legyen gyereknap…
- A keleti régióban, ha minden igaz. A Háborúé - felelem szűkszavúan, a szükségesnél nem eregetve több információt a tündéri lakhelyünkről.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Csüt. Jan. 04, 2018 9:09 am
Következő oldal


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Ajkamat szinte sebesre harapdálva hallgatom Belial szavait. Figyelek, nagyon is, összevont szemöldökkel, ujjaim között egy könyvet szorongatva. Annak borítóját karmolászva finoman körmeimmel. Valamit muszáj csinálnom, előállt az a kényes helyzet, hogy képtelen vagyok egy helyben ülni, és lám mégis azt teszem.
Tán mégsem annyira ostoba a démon, mint hittem és mint mutatta magát? Akkor adja tovább a kérdés, hogy miért keresett fel. Szavaimat füllel hallhatóan nem hiszi el, bár számítottam erre. Vélhetőleg senki más sem hinné el. Igaza van, ez mind csak feltételezés. Igen ám, de engem Atyám csak azután teremtett, hogy  a Sötétséget elzárta. Így lényegében semmit sem tudok róla és még csak annál keveset. Az emberek… na de ők vajon honnan tudják? Sehonnan, csak sejtik létezését. most pedig már csak tudjuk.
Tudom, hogy merész az elképzelésem, de ha tudná Azt, akkor már talán hinne nekem. De neki elmondani? Ajkamat tovább harapdálva szemlélem a férfit.
- Tegyük fel, hogy nincs igazam, ők hogy léteznek? Mi az eredtük? Jött a nagy bumm és kijött két testvér, kik önmaguk ellentétei? - teszem fel a kérdést - Mindenki származik valahonnan. Nem mágia, hanem univerzális törvények - helyesbítem ki magam is, meglehet félreérthető voltam, erre gondoltam. Az ősi egyensúly, ez az mi mozgásban tartja a világot. Mindazonáltal van abban valami, amit ő is mondd.
További szavaira azonban enyhén, elképedve vonom fel a szemöldököm.
- Nem mondtam, hogy ragaszkodok hozzá, de az ezernyi ötletemben ez az egyetlen, melynek van értelme is. Ők ketten ugyanolyan szinten vannak, az erejük ugyanolyan hatalmas. Te tudnál olyan csapdát csinálni, amiből soha, de Soha nem tudna kiszabadulni az egyik lovas? - teszem fel az újabb kérdést, remélve ezúttal nem érti félre, hogy nem az erejét kérdőjelezem meg. - Az erőd, akár a Halállal, akár a Háborúval, ha természetben más is, akkor is egy szinten mozog. Ha tudsz csapdát csinálni, ki is tudsz belőle törni. Nincs olyan csapda, amit ne lehetne feltörni. S ez hatványozottan igaz azokra, kikkel egy erőszinten van. Erre próbáltam célozni - időközben fel sem tűnt, hogy fekete szárnyaim kibontva, egyik fekete tollam harapdálom inkább, enyhén véresre harapott szám helyett. És még most sem veszem ezt észre. Oly önkéntes reflex ez, melyet a mennyben évezredek alatt alkalmaztam. Tekintetem lassan vándorol el a férfiról a könyvek irányába. De kérdésére visszatekintek rá átható módon.
Mégis csendben maradok gondolataimba révedve.
- Ez is egy eshetőség  - felelem végül nagy sokára - de ez is csak fikció. Valójában te is és én is vaktában tapogatózunk egy oly személy körül, kiről halvány lila fogalmunk sincs. Mindenesetre egyik opciót sem vetném azonnal a tűzre, csak azért, mert szerinted értelmetlen. Néha a legelképesztőbb dolgok a legigazabbak. De ha tényleg az Ő ereje tartotta vissza, akkor nélküle vajmi kevés esélyünk van bármire is - vonom meg végül a vállam. - Ugyanis kizárt dolognak tartom, hogy a hét ark összefogjon ellene. Gabrielnek meg még kapóra is jön, mindaddig, amíg az embereket el nem pusztítja elsősorban - újabb találgatás, de az tény, hogy a hét ark együttes erejére szükség lenne. - De HA össze is fognának, az már édes kevés lenne, a természetfeletti erő megcsappant, s ezt mindannyian megéreztük - talááán, talán ha valaki tudná hogy hol rejtőzik, ki lehetne deríteni, hogy mire vár, mire készül. Meglehet, hogy amíg így itt ülünk, a következő pillanatban már az enyészeté leszünk.
Talán… lenne rá mód. Megidézéssel… Ő nem ismeri ezeket, Atyánk igen. Ha meg is próbálnánk, nem válaszolna, de keresőrúnákkal… Ősi angyali mágia. Meg kell fejtenem. Talán azzal tudnánk hogy hol rejtőzik. - És akkor mi lesz, odamész egyedül? - teszem fel magamba a kérdést, az sem tűnve fel - újra csak, két toll rágcsálása közben - hogy ezt hangosan teszem. Miért is ne? Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy elpusztít, s ennél már csak minden jobb lehet.
Az asztalra könyökölve mindkét kezemet a homlokomba simítom. - Ott vagyunk ahonnan elindultunk. Nem tudunk semmit - összegzem végül. - Vagy mindent tudunk, csak nem veszünk észre valamit. A pokol mely részén volt elzárva? - kérdezem csendesen. Lehet, hogy semmi jelentősége az egésznek.  Nem bizonytalanított el teórimába, ne higgyétek, egyszerűen be kell látnom igazát: nem ez az egyetlen igazság, mely létezhet. Mindent számításba kell vennünk.
♥§§ szószám 684 §§Once upon a December

Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
30

Utolsó Poszt Szer. Jan. 03, 2018 10:15 pm
Következő oldal


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 513 • Credit:

Azt hiszem itt már nincs is értelme kommentálnom az angyal értelmetlen tetteit. Legalábbis hangosan, kimondva, mert a végén még felfigyelne arra a maréknyi másik áldozatra - kötetre -, akik a transzba esése közben ejtettek csúfos landolást a padlón, mihelyst a polcnak döntöttem kisebb vehemenciával a kobakomat. Hupszika! Sebaj, amennyiben egy könyvvel akar bíbelődni, tegye. Tegye, nem bánom, én tényleg nem, mármint nyilvánvalóan, ha megsürgetném vagy Lucifer bocsássa tudatnám vele, hogy az a könyv egy tekintélyes mértékű szart sem ér, a végén még újabb kiselőadásba kezdene, teljesen eltérve a tárgytól. Az hiányozna!
Ami nagyfatert illeti, meg a kifürkészhetetlen útjait… Ha ha ha, egyáltalán nem azok, csak épp egyik idióta sem tudja megmondani, miért koccolt le huszonhét évvel ezelőtt. Találgatnak, viszont váratlanul érte őket, pedig ha nem tévedek, ők a hozzá legközelebb álló teremtmények, a szorgos kis katonái. Na, ennyit erről, de rendben, Belial, be tudod fogni a szádat. Majdnem.
- Rendben, hadd összegezzem ezt a bő lére eresztett feltevést. Azt mondod, hogy a nagyfaternál, meg a sajnos nem túl gazdag nagynéninknél van egy ősibb, nagyobb erő, ami még nekik is alá tud tenni? Ez az ősi mágia, vagy miről beszélsz. Mert hát ezt mondod, nem? Isten mi a bánatnak csinálna magának ugyebár kiskaput, ha nem akarja a cuki tesóját látni úgy az idők végezetéig és annál is tovább. A természetet az apucitok teremtette, ő szórakozhat a kiskapuival, ez feltételezi, hogy ő irányít mindent. A Sötétség csapdáját is, szóval nehéz elképzelnem, hogy a saját teremtése ki tudna vele szúrni - tekintek rá kétkedően, mert ja, jól mondja, nem kajálom be a nagy feltevését, olyasféle igazságnak semmiképpen, amire biztos lábakon lehetne építkezni. - A lényeg, hogy semmi értelme nincs annak, hogy maga alatt vágja a fát, egy olyan „természeti törvény” miatt, amit amúgy ő kontrollál és irányít. Remélem tudsz követni - mosolyodok el, noha egykettőre lefagy az arcomról, és helyét egy szenvedő kifejezés veszi át. Mély sóhajt engedek a nagyvilágnak.
- Hiszek a Sötétség erejében, okoskám, abban is, hogy szarban vagyunk, abban is, hogy valamire vár, ez mind így van. Ez kézzelfogható, ez nem elmélet, ez tény, de a többi? Vak találgatás, ami úgy tűnik, összeállt a csinos, szöszi kobakodban, és mostantól mást meg sem fogsz látni, akár az emberek. Mondd, Ophilia, nem önámítás ez? Továbbmegyek, önhittség? Nekem nagyon úgy hangzik - emelem meg a szemöldökeimet, ártatlanul megvonva a vállaimat.
- Na de hagyjuk a félrebeszélést meg a tündérmeséket, inkább beszéljünk arról, mikor is szabadult ki a drága. Te tudod? Mert én nem, így elég nehéz bármihez is kötni, mondjuk egy incuripincurit tényleg gyanús, hogy a nagyfater lelépett, és hopp! - nyitom szét a tenyereimet a levegőben, aláfestésként a mondandómhoz.
- Igazából ez egy nagyon merész felvetés lesz, komolyan, viszont mi van haaa… kapaszkodj - dőlök közelebb hozzá, elhalkítva a hangomat is. - Mi van, ha az ő ereje tartotta ott? - szisszenek fel, drámaian hátradőlve és felkapva a fejemet közben. - És most, hogy dobott egy puszit, aztán elment nyaralni, nem volt, aki felügyelje a nagynéninket - újabb vállvonogatással kísérem a szavaimat, rá hagyva, mennyire tartja azt elképzelhető forgatókönyvnek. A nagy leleplezése után? Szerintem semennyire.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Kedd Jan. 02, 2018 10:43 am
Következő oldal


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Szemmel követem az értékes könyv hajításának útirányát. Addig nem is szólalok meg újra, amíg amazt nem tudom teljes biztonságba az egyik asztalon. Még azelőtt, hogy hangosan a földre esve, lapjai gyűrődjenek, régi borítója megrepedezzen. Papírlapjai megtörjenek, az enyészetté váljanak. Nem mintha nem tudnám pillanatok alatt eredeti állapotába visszahelyezni, erőmet mégsem erre használnám. Ne legyünk pazarlók.
Aztán fogok csak bele a hosszúra nyúlt kifejtésembe. Annyira… Annyira összeáll minden! Hogy lehet, hogy eddig nem vettem észre? Atyám miért akarta ennyire elfedni? Miért titkolta még angyalai elől is? Vajon az arkok sejtik ezt? Tudják, hogy mi vár rájuk? Mi a céljuk? Hát a lovasok?
A homlokommal az asztalon rázom meg a fejemet. Annyira logikus, annyira igaz, mégis hihetetlen, még számomra is. Ennek így nincs értelme. Nem most. Nem ebben az állapotban. Kell… Kell lennie más megoldásnak is.
Belial szavai hallatán fejemet felemelve, immár állam helyezem az asztalra. Két kezem magam mellett lóg. Pillantásom felemelve ráncolódik össze homlokomon, nem azért amit mond. Ebből a testhelyzetből ez a természetes.
- Egyáltalán nem kifürkészhetetlenek - felelek neki, majd lassan emelve fel a fejem, kiegyenesedve veszek még egy nagy levegőt. - A Sötétség… legalább oly erővel bír mint Isten, képzeld el, hogyha ő a Semmiség megtestesítője létrehozza saját teremtményeit… Minden, amit megalkotott semmivé válik. Ők ketten olyan mint a jin és jang. Bár Atyám képviseli a Fényt, mégis található benne sötétség: önzés, bosszúállás. Féltette értékes babaházát - hisz mi más lenne számára a Föld? - Azonban minden mágiának megvan a maga kiskapuja. Ősi mágia által zárták el, mely ma már a feledésbe merült, de törvényei örökérvényűek. Nem tudsz olyan csapdát, olyan épületet építeni, melyből ne lenne kiút. Egyszerűen ez lehetetlen, a természet törvénye nem engedi. Atyám megalkotta a csapdáját, ám kellett egy kiskapu neki. Az Antikrisztust mindenki a Sátán gyermekének vélte, holott Lucifer is egy Atyám teremtményéből, nem az ő vére. Tudta, hogy nem fogjátok megidézni, mindenkit tévútra vezetett - rázom meg a fejem. - Több évezred alatt nem sikerült, de ha sikerült volna is és ha megteremti a maga poklát… Akkor annak nem ebben a formában kellett volna megtörténnie. Istennek itt kellene lennie, neki kell vezetnie az angyali seregeket, hogy visszazárják, vagy legalább alkut kössön vele. Nélküle… Ez van - összegzem jelenlegi helyzetünket. - Lucifernek nem érdeke, ti függtök az emberektől, létetek, főleg kinek nincs saját teste tőle függ. Főleg most, hogy a Poklot és a Mennyet bezárta a Sötétség. Nem kell hinned nekem, látom rajtad, hogy nem teszed. Ostoba elméletnek tekinted, de a hatalma meghaladja bárkiét a Földön. Csettintéssel elpusztíthatna mindent, ha akarna, egyelőre még sem teszi. Kivár valamire, de mire? - az utolsó kérdést már inkább csak magamnak teszem fel, hátradőlve a széken, magamba mélyedve újra.
Valójában fogalmunk sincs, hogy milyen veszéllyel nézünk jelenleg szembe. Mindenki oly fenyegetésre fogja fel, melyet fél kézzel félresöpörhetnek. - Miért most? Hogy tudott akkor kiszabadulni? Miért veszített a börtöne erejéből? Mi változott? - teszem fel magamnak a kérdéseket. Szinte idegesít, hogy nem tudok a Pokolról semmit. Egy pillanatra a velem szemben ülő démonra tekintek, vajon elmondaná? Egyáltalán hol van most?
♥§§ szószám 492 §§Once upon a December

Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
30

Utolsó Poszt Hétf. Jan. 01, 2018 4:45 pm
Következő oldal


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 485 • Credit:

Már a sokadik hosszú perc néma bambulása után rájöttem, hogy semmit nem várhatok a teeeljesen ártalmatlan felvetésemért cserébe, szóval újfent a cipőmnek szentelem a figyelmemet, és a rajta pihengető, pimasz sárdarabnak. Francokat, ez már nagyon unalmas, sőt, minden nagyon unalmas, mégis miért kell mindig várni és várni és naphosszakat várni? Fejemet egy mély sóhajjal döntöm hátra a székem mögött elhelyezkedő polcsornak, az ütközés által leverve néhány a helyén lazábban nyugvó kötetet. Huha, az első igazi történés azóta, hogy idejöttünk! Az egyik áldozatot magamhoz röpítem, felcsapva egy tetszőleges oldalon a tartalmát, amely kimerül a krikszkraksz firkamirka betűkből. Kac-kac, még jó, hogy ismerem a világ nyelveit, máskülönben elég mókás volna, ha mondjuk egy görög tag megidézne, aztán kézzel-lábbal kéne elmutogatnom neki a szerződésünk feltételeit, már amennyiben ő el tudta mutogatni kézzel-lábbal az óhaját.
- Mi? - kapom fel a fejemet, amikor végre megnyikkan az angyal, és azzal a lendülettel el is hajítom a kezemből a számomra érdektelen könyvet. Mihelyst meggyőződtem arról, hogy nem hallucináltam, és tényleg jön az esti mese, kiegyenesítve a hátamat átvetem egymáson a lábaimat, majd kezeimet egymásba kulcsolva kapaszkodok meg a felül helyezkedő térdembe, akár egy jó iskolás kölök.
Hát meg kell hagyni, nem aprózza el a szövegelést, de kivételesen érdekel is, amit mondd. Az például teljesen új, hogy a négyestől tartanának az emberek, általában szeretik a babonáik a páros számokat, ezért kakilnak inkább a hármastól vagy tizenhármastól, és nem a kis helyes tizenkettestől. Mégsem szólok közbe, noha annál a résznél, hogy önmagunkban nem érünk semmit, hallhatóan felhorkanok. Meg a jó édes apukád, drága Ophilia. Talán a Háború energiái kellenek egy világméretű balhéhoz, de lássuk be, nem ő, hanem Azazel adta az emberek kezébe a fegyvert, onnan pedig már generálják magukat az események, hiszen ez a szép az emberekben. Sokszor elég nekik egy kis löket, de rendben, nem szólok közbe, ha már ilyen szépen felemelte a mancsát. Aztán tudod mit, Ophilia? Ezek után már csak azért is összehozom a fantasztikus négyest, és meglátjuk, mi kerekedik ki a testvéries összedolgozásunkból. A végén még meg kell, köszönjem, hogy ilyen jó tippeket ad itt!
Amúgy szép kis összefoglaló, ám nem több mint találgatás. Mi meg a Sötétség? Lucifer tényleg azért alkotott volna minket, hogy a nagyfater orra alá törve a borsot, elpusztítsa majd magát is? Lulu nem ekkora idióta, ebben biztos vagyok, még istenke kedvéért sem, aki meg ugye miért kérne tőle ilyesmit, ha már szándékkal elzárta a nagynénit. Húha! Nagy a kavar!
- Javíts ki, kedves, de mi a szarért zárta el az apucitok az emo tesókáját, hogy aztán Lulut kérje meg arra, hogy alkosson négy csudi teremtményt arra, hogy végül ők mégis kiszabadítsák? Ne jöjj az Isten útjai kifürkészhetetlenek dumával, mert ennek számomra semmi értelme - dőlök vissza kiábrándultan, keresztbe fonva a karjaimat a mellkasom előtt. - Lucifernek meg nincs oka kipusztítani mindent, máskülönben nem rongyolt volna az ark tesókái mellé megmenteni az emberiséget. Na? Hallgatom az elméleteket - tekintek rá nyugodtan, veszejtve az érdeklődésemből.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Pént. Dec. 29, 2017 9:54 pm
Következő oldal


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Nyílt, őszinte és átható tekintettel pillantok a férfi szemeibe. Apró kis megjegyzése halovány mosolyt fakaszt ajkamra. Valóban, mi tényleg ilyenek lennénk. Akár az alabástrom szobor, rezzenéstelen arccal vagyunk képesek a világ szörnyűségeit szemlélni. Lelketlen, érzéketlen katonák vagyunk. Ilyennek teremtett apánk, ezért hát a magam részéről ezt miért furcsálljam. Számomra ez a természetes.
Persze vannak, kik próbálnak minket megtörni… vannak kiknek ez sikerül. Ezen testvéreim hát úgy gondolják, hogy akkor rajtunk próbálják ki, amit velük műveltek. Gondolatban húzom el ajkaimat.
A lényegen úgyse változtat. Nem érzünk, megtanulhatjuk azokat, vélhetjük magunkénak, azok mégis mindig idegenek lesznek számunkra. Csak megfigyelői vagyunk a világnak, nem átélői.
Azzal viszont nem tudok vitatkozni, melyet mondd. Halk sóhajjal adom meg magamat, hogy aztán dolgunkra mehessünk.
Tényleg, mi miért? De jó lenne, ha tudnám a választ. Frusztrál, hogy nem tudom. Pedig nekem mindent tudnom kellene. Vajon Michael és Gabriel tudják?

Magam kis magányába gubbasztok a korláton, akár a Notra-Dame egyik vízköpő szörnye, guggolva. Körmöm rágva zártam ki a valóságot, ilyenkor aztán egy komplett háborút is folytathatnának mellettem, azt se venném észre.
Nem, mert egyes betűket, szavakat, szimbólumokat fókuszálok, szinte egyszerre. Szemeim előtt egyik-másik fluoreszkálóan sejlenek fel, lebbennek szemem elé, értelmet adva az egésznek. Agyam fogaskereke pörög, tán ha nem angyali buksimba lenne rég túlhevült volna és elszállt volna az anyacsavar. Az enyémben mégis olajozottan működik.
Halkan motyogok értelmetlen szavakat, magam sem hallom őket, csak ajkaim járnak… Egészen addig, amíg egy idegen hangot meg sem hallok.
Eddig pislogás nélkül figyeltem - úgy sem száradnak ki szemeim, számomra ezek nem releváns mozdulatok - pilláim most mégis megremegnek.
Lassan emelem tekintetem az idegenre. Szememet összeszűkítve próbálok rájönni, hogy ki is ez. Az értetlenség és a meglepettség tör rám, s hogy ez kiüljön arcomra, enyhén elnyílnak ajkaim. Kell néhány másodperc, amíg rájövök, hogy mely démon is csücsül az egyik asztal székén.
- Öhm, igen - válaszolom, bár fogalmam sincs, hogy milyen kérdést tett fel. Még egy utolsó pillantást vetek művemre a magaslatról, majd egy könnyed mozdulattal ugrok le és kezdek el sétálni látszólag teljesen logikátlanul a papírok között.
- Szóval. A négy - kezdek bele, de hát mégis hol kezdhetném el. Magam sem tudom, nehéz ezt megfogalmazni szavakba, mely a fejembe játszódik le. - A legtöbb mitológiában az emberek a négyest baljóslatú számnak tartják. Olyannyira, hogy ázsia egyes országaiba, maga a négyes szám használatát tiltották, de nem csak ez. Ez egy komplexebb… A berillium, a négyes számot viseli a periódusos rendszerben. A berilliumot pusztító fegyverként is lehet használni, akkor ott vannak az évszakok. Négy váltakozik, teljesen különbözőek, mégis összhangban vannak, összekapcsolódnak. Mégsem tudnak teljesen, ellentétei egymásnak, vagyis kettesével, ugrálnak az ellentétekben. A buddhistáknál a négy elem… A négyes egy önmagának ellentmondó számok. Testévei vagytok egymásnak, mégis… egyszerre húztok szét és tartoztok össze. Önmagában egyikőtök sem ér semmit. Mit ér a Viszály, ha nincs mellette a háború? A viszályt a béke, a harmónia és az egyetértés legyőzi. De ugyanúgy mit ér a Háború, ha nincs mellette a halál? A Pestis háború, majd halál nélkül. Mit ér önmagában a háború, ha nincs mi kirobbantja? Mégsem tudtok mind a négyen összefogni, ez számotokra lehetetlen - ha netalán egyszer is közbe akarna szólni kezemet felemelve intem csendre, csak hogy hallgasson végig. San Franciscoban már elmondta ezzel kapcsolatban a véleményét, akkor a sajátomat nem fejtettem ki.
- Természetekből adódóan képtelen vagytok rá. Épp azért, mert Ti letettek volna képesek arra, hogy feltámasszátok a Sötétséget - ekkor egy könyvet hajítok az ölébe. Igazából lényegtelen információ róluk és az Antikrisztusról - Nyilván ezt valahogy Ő kijátszotta. De a lényeg. A világnak megvan a maga törvénye, melyet nem Atyám teremtett, mely mindig is örökkévaló volt. Ez pedig az egyensúly. A Sötétség nem más, mint Isten ellenpólusa. Valószínű ezért zárta el. A Valódi poklot neki kellett volna megalkotnia, a Föld felett a kísértést a pusztítást neki kellett volna elhoznia. Nyilván Atyánknak ez nem volt ínyére ezért rendelte el az elzárását. Azonban az egyensúlyra szüksége volt, s itt jön a képbe Lucifer - landol egy újabb könyv az ölébe.
- Tökéletes arra, hogy ezt megalkossa, s elsőként a négyet, kik elejét veheti annak, hogy újra a felszínre törjön a Sötétség. Az emberek, sőt még mi is azt hittük, hogy Ti az Antikrisztus előfutárai vagytok. Pedig nem, mily vakok voltunk. Az Antikrisztus ugye Isten vére, ugyanúgy, ahogy a Megváltó is volt. De a Sötétségben épp annyira folydogál az ő vére is. Ő a Valódi Antikrisztus, ő az, ki elhozza a tökéletes egyensúlyt a világba. Ti csak megidézni vagytok képesek, nem pedig megállítani - rázom meg a fejemet a végén, leroskadva egy székre. Ezzel legalább egy fél kérdését megválaszoltam, hogy ő mégis miként tudná ezt megállítani. Hát így. Sehogy, közvetlenül legalább is.
- Ahhoz teljesen más kell - hajtom le a fejem az asztalra, homlokom nagyot koppan rajta, miközben fájdalmas, lemondó sóhajt hallatok - S itt van a baj - nyöszörgöm halkan.
♥§§ szószám 492 §§Once upon a December

Belial
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
♆ I'm a demon baby ♆
☩ Reagok :
30

Utolsó Poszt Pént. Dec. 29, 2017 8:10 pm
Következő oldal


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 359 • Credit:

Ó te szentséges szar, mit tettem! Nem, ez cseppet sem fer, én nem erre szerződtem, amikor teljes ártatlanságomban - csak hazudok! - megérdeklődtem ama jelentéktelennek ható apróságról, hogy miért éppen ruszkihont választotta titkos főhadiszállásnak. Hát de most tudhatna bárki hibáztatni?! Ki gondolta volna, hogy képes lesz ebből is történelemórát kanyarintani, elérve, hogy a valódi információk előbuggyanásakor már alig-alig tudjak koncentrálni a hangjára és a szavaira. „Valódi információk…”
- Mih?  - bukik ki belőlem ennyi, még szerencse, hogy utána elő tud állni valami épkézláb magyarázattal, mert bizony kezdett átfutni az agyamon a nyaklánc levétele a mihamarabbi megsemmisülésem érdekében. Na jóó neeem, azért annyira sosem lehet kétségbeejtő a helyzet, hogy eldobjam magamtól ezt a csodás ajándékot, amit Lulu adott nekem. Vagy magának? Hát, ha a saját kedvére pattintott ki a kobakjából, akkor alaposan elbaltázott valamit. - Ebben van valami. Bár az angyalkákat olyannak képzelem, akik imádják a ridegséget, és éppen olyan lehangolóak, mint a tél - vigyorodok el, nem tudva megállni a piszkálódást. Ennyit megérdemlek a megpróbáltatásaimért cserébe. Szerintem.
- Most kérdezzem meg azt, hogy ti miért ölitek egymást? Szerintem az még mindig nagyobb rejtély, minthogy én mit eszek a saját lábtörlőim eltiprásában - mosolygok rá bájosan, azt már inkább meg sem próbálva ecsetelni, merre keresse Narniát vagy a Smaragdvárost. Pedig vicces lenne kiadni neki az ukázt, aztán figyelni, ahogy beletörik a bicskája két nem létező hely kutatásába, viszont azon a ponton vagyok, hogy már ez sem érné meg nekem. Kész, megsemmisített.

Szerencsére nem faggat külön a témáról, így néhány furcsa és bizarr pillanat elteltével hopp! Már a jó kis fagyos Oroszországban találhatjuk magunkat. Kiábrándító, az meg még inkább, hogy a nyaklánca ellenére kitűnően érzem az aljas kis csapdájának fenyegető energiáit. Sóhajtva dobom le magamat az egyik poros, az idő vasfoga koptatta székre, majd csendben figyelem a korábbi könyvdobálós mutatványának újrajátszását.
- Kíváncsi lennék, mi történne a világgal, ha a fajtád egyszer elkezdene kérdezősködni és kutatni általad - billentem oldalra a fejemet, kifejezéstelen ábrázattal emelve pillantásomat a magaslati levegőn élvezkedő tollasra. - Szólj, ha végre kezdhetek örömtáncot járni vagy ugrálni - teszem hozzá, nyúzottan fordítva tekintetemet az egyik, szemközt helyezkedő asztalra és a rajta roskadozó könyvhalmokra. Nyűgössé tesz ez az ördögcsapda.

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Csüt. Dec. 28, 2017 11:36 pm
Következő oldal


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Kérdése nyomán elgondolkozok egy pillanatig. Tényleg. Miért?
- Az orosz kultúra kiemelkedő volt a Romanovok idején. Megannyi zenésznek, írónak, festőnek, szobrásznak adtak otthont. A cári palota… Megőrizte a hagyományait, ugyanakkor nyitott a modernitás felé. Ezt a kettősséget a 19. században kevés dinasztia tudhatta magának. No meg, a palota csodálatos építészetileg. Persze a szovjetek eléggé lepusztították, már csak azzal is, hogy kihasználatlanul hagyták. Gondoltam ne maradjon így végig, Miklós cár forog a Gihonba - vonom meg végül a vállam, tanácstalanul. Ez az a kérdés, melyre sose számítottam senkitől. Hogy miért? Magam sem tudnám meghatározni. Olyannyiszor végig kísértem az emberek életét, olyannyira ismerem már minden épület apró kis zugát. Valahogy eme titkok feltárására ez tűnt a legalkalmasabbnak.
Nem akarom elpocsékolni az időm, amíg lent vagyok. Be akarok járni annyi helyet a világba, amennyit csak tudok. - Az örökös hideg és tél miatt, oda még azok sem merészkednek, kik ezeket még csak meg sem érzik. Lehangolónak tartják - adok egy másik okot, de meglehet immár csak magamnak akarom ezt megmagyarázni.
Szempilláim újra csak megremegnek apró igaza miatt.
- Azonban az én fajtámnak manapság eszébe sem jut ilyeneket kérdezgetni és ezek után kutatni - mosolygom szelíden, őszintén. Egy csepp haragot sem táplálok népem iránt emiatt. Ezért is vagyok én. Ha kérdeznének nekik zokszó nélkül segítenék. Bármi is történjen, bennük mindig is bízni és hinni fogok.
- Miért kurtítanád saját fajtád? - hajtom enyhén oldalra a fejemet, értetlenül. Valahogy nem áll össze a kép. Alig vannak már, hát akkor… Sok angyal számára szörnyű kimondani, de most kölcsönösen szükségünk van egymásra. S minden egyes természetfeletti erőre, ha ezt túl akarjuk élni. Erre ő meg csak így odavetné az egyiket…
Áh, nem ma fogom őket megérteni, nem is most próbálkozok ezzel.
Szótlanul állok, várva, amíg megfogja a könyvet, újabb megjegyzésére azonban újra csak összevonom a szemöldököm.
- Hogy hova? - pislogok ártatlan értetlenkedéssel. Valamiről nagyon lemaradhattam az utóbbi évtizedekben, ha azt sem tudom hogy mi az a Narnia. Egy pislantással máris tovasiklik róla tekintetem és elmerülök gondolataimból.
Enyhén összerázva magam próbálok a feladatra koncentrálni.
Irány hát Szentpétervár.

A tér lassan kezd el nyúlni körülöttünk, színek, formák haladnak el mellettünk, kivehetetlenek. Egy pillanat, ennyi csak csupán, hogy aztán kellemes tölgyfával bevont könyvtárba találjuk magunkat. Amint talpunk talajt ér, a könyvet már engedem is.
Gyertyák lágy fénnyel árnyékainkat róják a falakra. Illúzió csak csupán, valódi tűz gyújtására képtelen vagyok. Abban a pillanatban, ahogy körülnézek el is felejtem, hogy vendégem is akad. Hol saját kezeimmel, hol pedig telekinetikus képességgel különböző könyveket, jegyzeteket, látszólag értelmetlen fecniket dobálok szét a számtalan asztalon. Egy-egy könyvet bizonyos részeknél csapok ki, s hátam mögé hajítva dobom az egyik asztal üresen árválkodó helyére.
Teljesen önmagamba feledkezve, fekete szárnyaimat bontva az emelet korlátjának tetejére rebbenek. Szárnyaim enyhén megrebegtetve hajtom hátamra, hogy aztán újra testembe olvadjon.
Térdeimet felhúzva talpam közepét helyezem a szekrény élére, fenekemen kényelmesen ülve, egyik körmöm rágcsálva némaságba burkolózva ülök ott fent, csak az alant elterülő könyveket figyelve. Közöttük van az is, melyet Las Vegasból hoztam el.
♥§§ szószám 492 §§Once upon a December

Ophilia
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart

Utolsó Poszt Csüt. Dec. 28, 2017 11:33 pm
Következő oldal


Pic':
 

Sponsored content
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Alexander Palace - St. Petersburg
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: