We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Alexander Palace - St. Petersburg
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
308

Utolsó Poszt Szomb. Feb. 17, 2018 7:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
357

Utolsó Poszt Szer. Feb. 14, 2018 2:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


- Meglehet, hogy nem vagyok teljes mértékig biztos benne, de nem is tudom, hogy mit vársz tőlem. Eléd tettem egy lehetőséget, ennyit csak. Azt várod, hogy mindennek én járjak utána? Vannak még számos információk a világban, ám ezek ezernyi más helyen leledzenek - csóválom meg lemondóan a fejemet. Ha azt hiszi, hogy megriadok tőle csak azért, mert egy démon, akkor tévednie kell. Nem fogok többet mondani annál, amennyit jónak látok. Amennyi tudás birtokával nem tehet túl nagy kárt a világba. Elővigyázatosnak kell lennem. Vigyora azonban korán sem bizalomgerjesztő. Épp ellenkezőleg. Nagy levegőt véve egyenesedek ki.
Csak szórakozik velem. Csak egy bábnak használ. Bizonyos esetekben nem érdekelne, ám most? Ő nem Atyám, de még egy ark sem. Ő nem használhat ki engem oly könnyedén. Oh, hát nem tudja, hogy némely információ teljes mértékben félrevezető lehet?
Vajon, ha hazudnék neki, azt atyám büntetné? Egyáltalán képes lennék ilyenre? Nem hinném. Legfeljebb nem mondok el mindent neki. Neki sem. Attól még az nem hazugság, csak információ hiányos átadása.
Azonban arról se feledkezhetem meg, hogyha nem jár sikerrel, akár őrjöngésbe is kezdhet a világba. Újra cserepesre harapott ajkam ropogtatásába kezdek, miközben sebesen járnak azok a fogaskerekek.  
- Lucifert is legalább annyira tisztelem és becsülöm, mint a többi arkangyalt - vonom össze szemöldökömet. No persze ehhez hasonló kijelentéssel a többi ark előtt már a fejem - szárnyam - veszteném. - Mindössze csak nem tartozom felé elszámolással - zárom rövidre a témát, bár sejtem ezt is ki fogja forgatni.
Mint minden egyéb más szavamat. De sebaj, ezzel már együtt tudok élni. Csak nyugodtnak kell maradnod. Igen Ophilia. Nem veheted fel a kesztyűt, ez motiválja. Ha nyugodt és higgadt maradsz, ha nem tud kifogni rajtad, akkor fogsz csak igazán győzni vele szemben.
Újabb mély levegőt veszek, amikor már fentről tekintek le reá.
- Hibákat követtünk el. Eme felismerés csak elősegítheti azt, hogy jóvátegyük bűneinket - beszélek többesszámba, nem véletlenül. Egy angyal az egész angyalságot képes képviselni. Nincsenek negédes álmaim bűneink felől. Valószínű azon kevesek közé tartozom, kik ezzel teljes mértékben tisztába is vannak és ki is mondom. Nem csak neki, de testvéreimnek is. Lehet emiatt akarják véremet látni folyton?
- Ezzel épp az ellenkezőjét… - kezdeném el, bár egy ledőlő polc adta hirtelen zajra összerándulok. Kezembe tartott naplóba kapaszkodom. Rémületemet visszanyelem magamba, s figyelem, ahogy a pecsétem megtöri.
Tűz lobban fel a helységbe, s bár eleinte csak lágyan pislákol, hirtelen csap lángba a korán sem tűzbiztos szobába.
Szemeimet lehunyva dőlök hátra a mögöttem tornyosuló polcnak.
Bármi is legyen nem tudhatja meg, hogy a négy lovas ereklyével talán esélye van a Sötétség irányítására. Talán nagyobb hatalomra tehet szert, mint Lucifer. Nincs jó véleménnyel rólam? Túlélem, azt hiszem. Ha ez az ára, hogy hatalma ne nyerészkedjen…
A plafonról egy gerenda hull alá. Orromba a füst tömény szaga áramlik. Hirtelen megfordulva pár családi naplót seperek kezembe. Szárnyaim bontva távozok az egyik ablakon keresztül, itt hagyva a Romanov palotában a démoni lényt…


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Vas. Feb. 11, 2018 6:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 431 • Credit:

Szánakozva pillantok a tollasra, ugyanis igaza van, tényleg azért kerestem meg, mert azt csicseregték a madarak, hogy az ő tudása sokakét felülmúlja. Biztosan sok esetben így van, ezt puszta önelégültségből nem ragadnám el tőle, de tippelgetni a lottón kell, nem a világ élet-halál küzdelmét megfejtő kérdések kapcsán.
- Amíg el nem nyargaltunk ide, nem tudtál többet, éppen kipottyant a fejedből egy tipp, amiről magad is bevallottad, hogy nem lehet száz százalékos. Kettőnk közül, angyalom, te nem tudsz túljutni a sértettségen, amiért nem dobom el tőled az agyamat és van pofám megkérdőjelezni téged. Te kis ostoba, nem látod a fától az erdőt, mert nem is akartam, hogy lásd. Nem tündéri? - vigyorodok el szokásos aljasságot hordozva ábrázatomon. - Így láthattam, hogyan reagálsz, hát nem volt épp példamutató. Az infókért persze köszi-puszi - kacsintok rá felüdülten, és egészen addig kitart a jókedvem, amíg nem pofázik vissza Lulu miatt. Nem szolgálhat neki! Mennyivel szebb azt mondani, hogy rajta kívülálló okok miatt nem tehet valamit, mint azt mondani, hogy nem is akar. Márpedig nem akar, a fajtája képtelen megérteni Lucifer szabadosságát, hogy voltak golyói ott hagyni az égi puccparádét. Nekik sajnos magas ez.
- Pedig kellene, ha ő nincs, valamelyik másik seggfej rokonodnak kellett volna otthagyni a biztonságos bárányfelhőiteket - pillogok rá negédesen, ám az igazi kiakasztása még csak ezután következik. Édes bogaram, hogy mindenre van valami elmés válaszod! Nagy kár, hogy a sok igazság mellett, ami a fejében lakozik, mindig bele tud szőni valami bődületes hülyeséget, amire egy ártatlan démon füle bizony ki van hegyezve.
Feketében parádézó szemekkel tekintek fel a szöszire, miközben egyre hevesebben hullnak alá a féltve őrzött iratai.
- Igaz is! Biztosan ezért csúszott ennyi hiba belétek, ezért kerekedett fel a mennyei bagázs fele, hogy lemészárolja a halandókat. Azt mondod, meglehet, hogy sokan elfelejtették? Olyan vajszívű vagy, mondd csak ki, hogy rohadt sokan elfelejtették, és még csak most jön a java! - nevetek fel, kitérve a lezuhanó polc útjából. Még, hogy semmire sem megyek, miért hiszik azt mindannyian, hogy tudják, ismerik a céljaimat és azok értelmét? Nagyon sokra mentem már a pusztítással, és ez most sem lesz másképpen. Jah, hogy az nem egyezik az ő érdekeivel? Nagy szívás!
- Szerinted… Szerintem nem fogok agyvérzést kapni, a nap végén elégedett leszek, és újabb csínytevést pipálhatok ki az „Ördögi tennivalók” listámon - vonom meg a vállaimat, majd érezve, hogy a pecsétek ereje megtört, megemelem a kezeimet, és hupsz! Kigyulladt a csini kis könyvtára. A számtalan fabútoron és papíron pikk-pakk tovaterjed a tűz, ezért nem is várom meg, hogy még engem is megpörköljenek a cuki kis lángok, hanem elegánsan távozok az egyik tetszőleges ajtón.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
357

Utolsó Poszt Csüt. Feb. 08, 2018 12:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Szemöldök ráncolva emelem tekintetem lassan a férfira. Szavai kétséget ébresztenek bennem, melyeket aztán elások. Igykszem. Ismernem kellene, láttam már miként taszította káoszba az embereket. Tudom, hogy mire képes és nem engedhetek neki. Oh Cassael, nem említetted, hogy a földi lét ily nehéz, ily sok kihívással állít szembe. Azt ígérted, hogy mellettem leszel és segítesz. S most merre vagy?
Nincs itt. Nem volt ott a parkban sem. Nem volt ott, amikor Zephyr kitépte szívem, amikor elfeketítette, amikor a füst. S az a női hang. Sokszor érzem úgy, hogy egyedül vagyok, mégsem török meg. Nem törhetek meg. Hiszek Atyámba, bármi is történjen világával. Velünk. Velem.
Fejem megrázom és újra csak elfordulok a démontól. Nevetésére pillantok csak vissza rá. Mélyről jövő sóhaj szakad fel torkomból. A kettőnk világa akár a föld és az ég. Vagyis esetünkben az ég és a pokol. Mondhatok bármit ő nem látja igazam, mondhat bármit én nem hiszek neki. S így működjünk együtt?
- Te gőgnek nevezed, én tudásnak, melynek én vagyok a birtokában, te nem. Te kérted segítségemet, mert tudtad, hogy többet tudok - vonom össze szemöldökömet. Nem dobogó szívem mélyén érzem, tudom, hogy igazam van. Az Alexandriában pihenő iratok is alátámaszthatnák ezeket, ha képes lennék olvasatukra. Lassan haladok velük. De nem is őt akarom meggyőzni erről. Nem, őt nem kell, higgyen, amiben akar. De keresnem kell olyat, ki hisz nekem.
- Nem Lucifernek tartozok elszámolással, ajándékkal főleg nem szolgálhatok neki - felelem. Mindaz kit szolgálok nem más, mint Atyám. Erről sose feledkezek meg. Sem most, sem máskor. Igaz, gyanítom szárnytalan leszek, ha visszatér, de ezt még magam is vállalom. Az is igaz, hogy meglehet, hogy életben sem fog tartani. Ezzel a kockázattal is együtt tudok élni. Ha egyszer visszatér közénk.
Gondolataimba merülve röppenek fel a könyvtár emeletére, a korlátra ülve. Agyam már zakatol, kizár mindent és mindenkit. Minden hangot, minden élőlényt. Ilyenkor olyan lehetek, mint egy holtkóros. Értelmetlen járkálásnak tűnhet, ahogy a sorok között mászkálok. Pihe tollaim a poros földet súrolják, csíkot húzva maguk után.
A démonnal lezártam a beszélgetést, a magam részéről úgy vélem ő is okosabbnak látja, ha távozik. Mégis… Valami zavar. Enyhén rázkódik meg a föld alattam, ahogy egy polc előtt állva könyvet tartok a kezembe. Családi napló, mely fontos lehet számomra.
Földrengés? Most? De egy férfihang is betüremkedik elmémbe, oda nem illően. Lassan fordulok meg és tekintek le. Belial még itt van. Szemei immár olajszínűek. Nagyot nyelve, egyszerűen csukom be a könyvvé avanzsált naplót.
- Atyánk számára nem mi vagyunk a legtökéletesebbek. Az embereket kívánta annak teremteni. Mi csak bábok vagyunk sakktábláján. Meglehet, hogy sokan felejtették már el. A rend őrei, akaratának beteljesítői - s ebben semmi önámítás nincs. Hangom megszokott mód nyugodt, habár érzem, hogy a pecsétem szertefoszlott. Mégsem tartok tőle.
~Ophilia~
Szólít újra a női hang.
Igen.
- Magad körüli pusztítással nem mész semmire - jelentem ki, amikor az egyik emeleti polc mellettem dől el, a gravitációnak engedelmeskedve a földszinten végzi.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Kedd Feb. 06, 2018 4:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 525 • Credit:

Azért meg kell hagyni, a nagynénink pofátlanul mesteri és zseniális. Megoldotta, hogy ezek a szentfazekak is elkorcsosuljanak, de míg a halandók felfedezik magukon vagy egymáson a beállt változásokat, addig ezek a magányos, lélektelen kutyák még csak fel sem fogják, mi megy végbe bennük. Hogyan is tehetnék, hiszen fingjuk sincs arról, mit kellene figyelniük. Hát nem fergeteges?!
Aljas vigyor kapaszkodik fel komótosan az ajkaimra, s bár eleinte nem szándékoztam felelni a kérdésére, a hallgatásnál azért csak jobb murinak tűnik az összezavarása.
- Hogy milyen? Éppen olyan, ahogyan te most viselkedsz - rebegtetem rá a pilláimat ártatlanul, majd hallgatom tovább a zsörtölődését. Alig tudom visszafojtani a nevetésemet a kioktatásának köszönhetően, érzem, hogy a mímelt, nagy erőlködéstől elvörösödik a fejem, a pofazacskóim felfújódnak, a szemöldökeim pedig kétségbeesést tükrözve görbülnek a szemeim felé. Aztán kész, slussz-passz, kitör belőlem ördögi kacajom, amin bizony nehezen tudok erőt venni, mármint tudnék, ha akarnék.
-  Melletted még a kevélység is elszégyellné magát! Azt feltételezed, hogy azért nem értek egyet, mert nem tetszik az, amit hallok. A többi opció? Elképzelhetetlen. Húh! Ez egyre jobb, folytasd, kíváncsi vagyok, meddig ér el gőgöd - biztatom, kezemmel felfelé legyezgetve a levegőt, átadva neki a terepet a továbbiakhoz. Persze közben a tollairól sem feledkezem meg, amelyekről újabb kioktatást kapok. Brühhű, nincs nálam semmi keresni valójuk nyenyenye… Akkor hát nálad se legyen. A kis vackok szempillantás alatt válnak démoni mágiám martalékává, bár úgy fest, Ophiliát ez nem hatja meg. Gondolom nem sejti, hogy a romlás sújtotta porcicái már szart sem érnek, jaj, remélem, hogy erre majd a legnagyobb szükségben jön rá, én pedig ott lehetek, hogy kinevethessem!
- Majd megmondom Lulunak, hogy te rontottad el az ajándékát - vonom meg a vállaimat, aztán tovább hallgatom a magyarázását, amit lássuk be, elég karcsúra fog. Banyek, tényleg megsértődött!
- Igazad van ebben - értek egyet a kevés jó többet ér dumával. Látszólag nyilván, mégis mit gondoltatok?! - Sok hülye kis helyen is elfér, igen, érthető - bólogatok halálos komolysággal, miközben hátradőlve a fotelben, átvetem egymáson a lábaimat, s fentebb helyezkedő bokámat a fejemben meginduló zene ritmusára kezdem ide-oda forgatni. Mondjuk hallva, hogy ezzel ő befejezettnek tekintette a dolgokat, megakad a lelkes bokakörzésem. Lapos pillantásokkal méregetem alakját, s egy bolhányit kezdek morcossá válni. A kis önelégült csirkeszárny, azt hiszi, hogy még mindig ő irányít? Hogy Istike teremtményeként ő feljebb áll bármelyikünknél, hogy ennyire idióta vagyok, és majd az orromat lógatva fogok elkullogni eredmények nélkül? Na persze…
Ábrázatom egyik momentumról a másikra válik megértővé, amint lemondó sóhajt eresztek világnak.
- Igen, bár nem jutottunk előre, de egy nagyon fontos dologra megkaptam a válaszomat - bólogatok, és noha semmi jelét nem mutatom a mesterkedésemnek, a nagy beletörődésem közben enyhén, majd egyre erősebben elkezdem remegtetni a földet. Néhány repedés itt-ott, aztán viszlát a bombabiztos démon-távoltartó pecsétjeinek és rúnáinak. - Arra, hogy a hozzád hasonló szaros kis tollasokra soha, semmit nem lehet bízni - szemem egésze hirtelen fordul feketeségbe, mialatt felegyenesedek a fotelből. - Azt hiszitek, a nagyfater azért teremtette az embereket, mert ti túl tökéletesek voltatok, pedig az igazság az, hogy ti vagytok az univerzum legdefektesebb idiótái - billentem oldalra a fejemet, miközben körülöttünk lelkesen potyognak le a könyvei és feljegyzései az erősödő földrengésnek hála.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
357

Utolsó Poszt Kedd Feb. 06, 2018 8:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Megsértődni? Szemöldököm újra összevonom, hisz nem állítanék ilyet. Egylátalán…
- Milyen a sértődöttség? - bukik ki belőlem a kérdést. Persze, láttam már az emberek között ilyet. Számos történetem szól erről, a démonok igyekeznek ezeket kihasználni. De hogy így érezzek, pláne így viselkedjek? Azt kizárt dolognak tartanám. Az is meglehet, hogy csak össze akar kavarni. Így teszteli, hogy mennyire is vagyok önmagam még. Nem áltatom magam: én is változok a Sötétség érkezése óta. Mégis hiszem, hogy továbbra is Atyánknak tetsző életet élek… Legtöbb esetben. Annyi kis apróságot leszámítva, hogy önként segédkezek egy démonnak. Belialnak meg… vélhetően nem magyarázat számára az önvédelem. Keserűen húzom el a számat. - Keress egy démoni aktakukacot… Ő nyilván szívesebben segít neked és mondja azt, amit hallani akarsz - mosolygok rá szelíden, őszintén. Tényleg nem sértésként mondom, még ha egy kívülálló számára annak is tűnik.
Még ha neki is. Nem fogom bizonygatni, hogy nem vagyok megátalkodott, amilyennek ő lát. Tudom, hogy ki vagyok, tudom hogy milyen vagyok. Ismerem a határaimat.
- A tollaimnak semmi keresnivalója nincs nálad - felelem viszont, mely igaz is. Eme fekete, látszólag értelmetlen és haszontalan pihék sokkal több erőt rejtenek magában, mint egy normális ember gondolná. Vélhetőleg azért a lovas tisztában van az erejükkel. Meglehet ezért - is - akarja őket. Én meg ezért nem engedhetem meg neki. Nem lehet ily felelőtlen egy ilyen témában. Habár mérsékeltebb vagyok a démonokkal szemben, mint bármely más testvérem, attól még nem felejtem el a legfontosabb dolgot, ők az ellenségeink.
Halkan sóhajtom el magam végül, ahogy visszatérvén apró feketéim a kezembe, porrá lesznek a tűz martalékával. Egy pillanatra csap csak fel a láng, ez mégis épp elég. Na persze a drágákat még így is fel lehet használni. Tényleg ilyen ostobának néz?
Kérdőn pillantok rá, tenyereimbe zárva a hamut.
- Az erő inkább olyan, mint az egyenlítő lenne. Vonalat képez a két világ között, mely között a föld is fekszik - vonom meg a vállamat. Semmit sem tudok biztosra, semmit sem tudhatok biztosra, főleg nem az ő zavaró jelenléte mellett. Nincs azzal bajom, hogy megkérdőjelezi szavaimat, általában ennek örülök, így új perspektívák tárulnak szemem elé. - Törvényszerű, hogy a kevés jó erősebb - hisz kevesebb a jó lélek, de mégis erősebb volt, mint a pokol. Nagyobb értékkel bír, ki lelkét tisztán tudta tartani, de nyilván ebbe is bele tud kötni.
- Sajnálom, nem tudok többet segíteni neked - emelem rá újra tekintetem, még mielőtt visszaköltöznék elmélkedésem rögös házába. - A kérdéseidre ahogy tudtam, választ adtam - azt már inkább nem teszem hozzá, ha további van, arra keressen maga választ.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Vas. Feb. 04, 2018 8:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 521 • Credit:

Érdeklődő arckifejezéssel szemlélem gyakorta egymáshoz vonódó szemöldökeit, töprengve, vajon ennyire megdöbbentette a pimaszságom, vagy szimplán már nem is tud mit felelni a fergeteges humoromra? Tényleg, egy angyal robotagya mennyi istenkáromlás és a lényükkel szembemenő cselekedet után mondhatja be az unalmast? Ki kellene próbálnom valamelyik unalmas órámban…
Visszakanyarodva Ophiliára, azért elgondolkodtat, mennyire lehetnek naivak ezek a bolhás kis tollasok. Bennem semmi jó nincsen, aminek táptalaján tisztelet, netán alázatosság foganhatna, az kéne még! Persze valahol megértem, hogy eszébe jutott egy ehhez hasonlatos sületlenség, nagy baj van ugyanis ezzel a világgal. Démonok és angyalok próbálják bizonygatni, hogy nem is olyan fekete-fehér minden, ahogyan azt az emberek gondolják, noha rohadtul az. Annak kéne lennie. A démonok alávaló dögök, akik a legjobb modorukban is ott fognak tőrt állítani a hátadba, ahol nem szégyellik, az angyalok meg… Mit tudom én, idegesítenek minket vagy ilyesmi. Minek is vannak tulajdonképpen?
- Ó, drága Ophilia, csak nem megsértődtél? Attól még, hogy nem tudok előrukkolni mással, a tiédben ugyanúgy rengeteg hiba leledzik, vagy legalábbis olyan megválaszolatlan kérdések, amikre egy tervet alapozni... hát… - húzom el a számat, miközben előregörnyedek a fotelemben. - Persze nem gátollak meg semmiben, biztosan találsz magadnak néhány jóvágású szárnyast - vonom meg a vállaimat, örömmel fürdőzve a szöszi kibontakozó türelmetlenségében és ridegségében. Olyan kis bájos, ahogy belelovalja magát abba az illúzióba, hogy mindenáron szembe megyek vele, igaz, nem is könnyítem meg a dolgát, de hát abban mi lenne a muri? Szóval papol nekem itt a tiszteletről, elfogadásról, szent életről, azonban a tény, miszerint démon vagyok, az ő kis patyolat „lelkét” is felbolygatta, sötétebb vizekre eveztetve azt.  Fel sem merül benne, hogy nem a fajtája és az ellenszenvem miatt kérdőjelezem meg, hanem mert a látszat ellenére nem szenvedek öngyilkos hajlamoktól, és ha már nagy magasságokban kell tervezni, azt én sem veszem félvállról. Ha így tennék, Ragu-leves soha nem kerülhetett volna a karmaim közé. Szipp, milyen szörnyű ez a meg nem értettség! Mindjárt megyek eret vagdalni!
- Kérlek… A tollaid szerencsére nem tudnak beszélni, velük semmi bajom - vigyorodok el annak ellenére, hogy eléggé felbosszant az ellenkezése. De hát rendben, ha így szeretne játszani, játsszunk így. Hagyom, hogy visszaszerezze a tollait, erőimet viszont másba fektetem. Egy apró pöccintés hüvelyk- és mutatóujjam közvetítésében, és a következő momentumban porrá égnek a csinos pihéi a kezében, már amennyiben nem hagyta őket lehullni a földre a megadásom okozta megilletődöttségében. Lényeg, hogy most már egyikünkhöz sem juthatnak. Ki mondta, hogy nem vagyok kompromisszumképes?
- Ughh… - nyögök fel elborzadva, hallva, hogy az édenkert magasságos erejét akarja felelőssé tenni azért, ami a Pokolban vagy idefenn kialakult. Teátrálisan roskadok a fotel karfájára, fejemet összekulcsolt alkarjaimra ejtve. - Ha annyira szipi-szuper odafent a klíma, mi a bánatért bízta volna a Pokolra Isti a legdurcibb ellenfelét? Persze nem vetem el a lehetőségét, hogy a három hely valami ismeretlen sajátosságokkal rendelkezik, de ez a Mennyország minden erő forrása dolog? Megfekszi a gyomromat - emelem meg szénaboglya hajamat magán hordó fejemet, hogy fancsali képemmel is alátámaszthassam a mondandómat, igaz, hamar felülírja a róka-közeli ábrázatomat az újabb, levegőbe hányt nyikkanása. Szerintem erre mondják, hogy olyan, mint egy őrült tudós, azok beszélnek folyton magukban… - Mi van velük? - kérdezek rá tartózkodva.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
357

Utolsó Poszt Vas. Feb. 04, 2018 10:28 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Enyhén összevonom a szemöldökömet hallva pimasz szavait. De mit is vártam tőle? Tényleg, mit? Magam sem tudom, bíztam volna tán abban, hogy picit is tiszteletteljesebb lesz? Képtelen dolog, be kell, hogy lássam. Ez nem az ő műfaja. Ki tudja, talán még magát Lucifert, a teremtőjét sem tiszteli. Mit is mondott ezzel kapcsolatban? Vagy mondott egyáltalán? Szemöldököm újra csak összevonom, de végül csak gondolatban legyintek fel. Igazából nincs jelentősége sem ennek, sem annak, hogy miként beszél Atyánkról.
Lehet, hogy sokszor pont az számít, hogy én magam miként beszélek előtte? Vajon, ha visszatérte után számot kell adnom erről a pillanatról is, miként ítéli meg személyemet? Bukásom már elkerülhetetlen és nem csak a lovas miatt. A pusztítás is… Don.
Miért van, hogy benne megbízok?
- Saját válaszom nem fogadod el, mégsem tudsz semmi értelmezhetőt mondani utána - hajtom enyhén félre a fejemet, komolyan pillantva rá. - Cizellálhatjuk a témát, a végtelenségig beszélgethetünk róla, meglehet, hogy újabb és újabb ötletek jutnak az eszembe. Biztosat nem fogok neked tudni sem most, sem később mondani. A leglogikusabb az összes közül, melyet először tártam eléd. Ha nem akarod elfogadni azt, mint már mondtam, az a saját döntésed - közlöm tán némileg ridegebben, mint terveztem. De szavaim igazak, ennél többet valóban nem fogok tudni neki tudni mondani. Falakba ütköztem a Sötétséggel kapcsolatban. Sötétben tapogatózom, és nem tudom, hogy amit találok azok igazak-e vagy esetleg hamisak.
Oly játszam ez a részéről, melyben teljesen haszontalannak érzem magam. Gabriel és Mihály közötti veszekedésnél legalább hasznosnak érezhettem magam, de most? Angyalok fertőzödnek meg a Sötétség által, s ki tudja, tán én is közöttük lennék?
Érzem szívem helyét, hiszen Belial ki akarta tépni, mégsem érzem, hogy dobogna. Nekünk ezek nem számítanak, a ténye mégis ijesztő.
Nem engedem neki könnyedén, hogy megszerezze tollaimat. Erőm, bár gyatrább, mégis arra használom, hogy ne engedjem vissza az ujjaiba.
- Ha ennyire megvetsz, akkor a tollaimat is éppúgy meg kellene vetned - felelem hűvösen, nyugodt hangomon. Nem érdekel kérlelése, sejtem, hogy mennyire veszi komolyan. Úgy értem, az egész démont mintha kezdeném megérteni, de aztán ki tudja? Okozhat meglepetést, a káosz szülötte ő.
Mindazonáltal nem engedem neki könnyedén át a tollaimat.
Szárnyaim lassan hátam mögé rejtőznek, mégsem olvasztom be testembe. Kezd elegem lenni abból, hogy rejtegetnem kell őket. Angyal vagyok.
Összevont szemöldökkel meredek újra rá, tekintetembe egy pillanat erejéig düh lobban. Aztán kialszik. Mi történik velem?
- Ha velünk akarná bevégeztetni a munkáját… Oh… - hiszen így már világos a parkban történtek. Nagyot nyelve, rémülten tekintek le magam elé. Az az apró megmozdulása, szívem kitépése, majd elfeketülése. Viszont én nem vagyok harcos, mit érne el velem a Sötétség?
Fejemet megrázva rázkódok vissza a jelen problémájához inkább.
- A Gihon keletre fekszik - suttogom halkan. - Ha Ő is keleten volt elzárva… Mi van, ha a Gihon, az Éden oly erővel bír, mely hatással van nem csak a pokolra, de a földre is? Évezredek alatt kialakulhatott valami, melyt eddig nem láthattunk - már rég nem figyelek gúnyos megjegyzéseire, újra magamba roskadva adom gondolkozásra fejemet. Újabb toll csúszik ajkaim közé, s puha pihéit rágcsálom, körmöm helyett. Tekintetemmel a számtalan könyvet szemlélem, miben lehet az igazság? - A Romanovok - suttogom, de nem, ennek nem sok értelme lenne. De akkor miért nem rombolták le az oroszok? Nem, ennek más oka is lehet. A kietlen pokol… Szibéria.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Csüt. Feb. 01, 2018 11:10 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 527 • Credit:

- Ohh, persze, elnézést - kezdek szabadkozásba a kérése végett, még a kezeimet is megadóan magam elé emelem. - Isten… ci - nyögöm ki halálosan komoly ábrázattal, noha nem bírom sokáig anélkül, hogy el ne vigyorodnék. Ó, szentséges Pokol, tényleg képes időt és energiát pazarolni arra, hogy egy démont a teremtőjük iránti tiszteletre bírjon? Lulunak még elnézném, közeli rokoni kapcsolat meg minden baromság miatt, de hogy egy tollaska akarjon itt megtéríteni! Húha! Majd ha Lucifer nevét imádja, és napi három miLulunkat elmond reggel, délben és este, akkor majd talán én is idomulok a világképéhez. Vagy nem, ez a kedvem, a csillagok állása és a szélirány függvénye.
Legalább abban egyetértünk, hogy a találgatásokkal nem jutunk tovább, azt viszont sajnos még nem realizálta, hogy bármennyire is magabiztos, jóvágású, mindent-tudó kinézettel áldott meg a fényhozó, én sem tudok mindenre feleletet adni. Pontosabban fogalmazva tudok, csak nem feltétlen hasznosat.
- Galambom, ha nem értesz egyet a válasszal, akkor ne kérdezz - vonom meg a szemöldökeimet, ide-oda pörgetve ujjaim között az eltulajdonított tollát. - Azt mondod, neked látnod kell az értelmét, rendben. Képzeld el, én is szeretném megérteni, máskülönben hidd el, hogy nem egy undorító angyalka társaságában tölteném a felesleges időmet egy cicoma könyvtárban, őrölve az idegeimet a keresztkérdéseiddel. De attól még nem fogom neked előcsettinteni a választ, mert mint mondtam, ha tisztában lennék vele, akkor nem ülnénk már itt, hanem hősiesen legyőznénk a nagynéninket és viszlát - darálom le neki egy levegővétellel, kezdve veszejteni a türelmemből. Aj, Ophilia, hát nem tanultál belőle, milyen az, amikor kihozol a sodromból? Egyelőre beérem plusz két tollacskával, de ha sokáig folytatod ezt az önhitt és sértődött viselkedést, akkor nagyon nem leszünk jóban.
Oké, pontosítok, akkor sem, ha ellopod tőlem a szerzeményeimet.
- Hé! - szólok rá a pillanatban, amikor kiröppennek az ujjaim közül a tollak, azonban én sem vagyok rest, saját erőimet mozgósítva állítom meg a levegőben, fél úton a kis pihéit. - Te csak elrágcsálod őket, kérem vissza. Igen, megkértelek, jól hallottad, soha többé nem is fogsz ilyet tapasztalni tőlem, szóval… - nézek rá fapofával, egyelőre türelmesen várva, hogy engedjen és visszaröpüljenek hozzám a tulajdonaim. Addig természetesen nem hagyok fel a szövegeléssel sem, a káosz megtestesítőjeként megy ez egyszerre is.
- Két lehetőséget látok. Vagy mindenkire hatással vannak az erői, és szimplán így jártatok, vagy támogat bennetek abban, amit elkezdtetek huszonhét évvel ezelőtt a Földön. Tippelj, mi lehet az - görbülnek ajkaim aljas mosolyra, ugyanis nem átallok kihasználni egyetlen lehetőséget sem arra, hogy emlékeztessem a testvérei tökéletlenségére, meg vérszomjára. Cserébe ő sem szeretne kihagyni a töri órából, mielőtt azonban még újabb tollakkal gyéríteném a szárnyát, szerencsére félbehagyja a mondanivalóját, és izgalmasabb vizekre evez.
- Úgy sejtem éppen annyira, mint az égi party-kóceráj. Semennyire, de attól még lehet összefüggés - értek vele egyet, még ha nehezemre is esik. Látok benne logikát, és ez egy használható terv részét is képezhetné, nincs más dolgunk pusztán, mint utánajárni annak, hol érnek össze ezek a bizonyos vonalak a világ innenső oldalán. Vagyis dolgom, hülye leszek kiadni neki a Pokol alaprajzát. - Gondolom van valami könyved a Pokolról is, ami alapján kiindulhatunk, nem igazán szoktam szárnyak híján magaslatból nézni a domborzati jellegzetességeket - vigyorgok rá, oly könnyedén hazudva, mint a vízfolyás.


Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
357

Utolsó Poszt Kedd Jan. 30, 2018 8:03 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Találgatások, ennyi jutott nekünk csak most. Felettébb irritál ez az érzés. Egyszerűen nem értem most sem, hogy az emberek miként tudtak megélni így? Tudatlanul? Nem járván utána dolgoknak, nem okítva magukat életük végéig? Ez az apró tudatlanság számomra minden kínzással felér. Én,ki a világ minden dolgával tisztában vagyok, láttam mindent, hallottam mindent, ezt nem tudom.
Az Isti szó hallatán rosszállón vonom össze szemöldökömet.
- Ha megkérhetlek, nevét tisztelettel ejtsd ki - habár gyanítom, hogy ennek nem fog eleget tenni, mégis reménykedem benne. Ki tudja? Talán sikerül némi jómódorra bírnom így a nap végére. Igaz, itt az orosz földön máshogy múlik az idő. Ha már a világ másik végén vagyunk. De végül megadóan sóhajtok neki. - Lehet - látom be, hiszen jelen pillanatban bármi lehetséges. - Találgathatunk itt az idők végéit, meglehet erre választ csak Atyánk tudna mondani - vonom meg a vállam.
Visszafordulva a démon felé, bizony látom, hogy tollammal arcát simogatja. Ez újra eszembe juttatja, hogy az egyik pihe példányt épp fogaim között őrlöm. Gyorsan újra eltüntetem a pimasz végtagokat. Ám, amíg nem figyelek, láss csodát, újra előmerészkednek. Olyannyira reflexszerű mozdulatok ezek, hogy nekem már fel sem tűnnek. Ahogy a vége hossza nincs járkálásom az amúgy parányinak mondható könyvtárnak. Nem nagy ez a helység, vannak ennél sokkal monumentálisabb építmények is. Alexandria akár… Nekem mégis ez tetszett meg - no meg ott mást tárolok. Apró, zegzúgos, az emberek ezt nevezik otthonosnak, azt hiszem.
- Te. Neked - felelem neki. - Nekem látnom kell az értelmét, engem ezért teremtettek. Olyan ez, mintha te nem tudnál viszályt kelteni két ember között és egyszerűen képtelen lennél rájönni, hogy mi lehet ennek az oka-  felelem újabb rágcsálásba kezdve. Ha valamire rá kell jönnöm, akkor azokra általában így reagálok. A hasonlattal is csak azért éltem, hogy végre tisztában legyen azzal, hogy mi is teremtésem célja, miért van, hogy amiket mondok, talán, de csak talán van némi értelmük. Az összefüggéseket kell meglátnom a világba. - Továbbra is, az összes közül ez a leglogikusabb - vonom meg a vállamat újra csak. Nem tudok mást mondani erre, hisz tényleg így van.
- Ahogy mondtad, Atyánk akkor még nem volt erős, most viszont az. Meglehet jelenlétét előle is képes titkolni. Meglehet, hogy közöttünk jár, csak mi nem vesszük észre, lehet, hogy már galaxisokkal távolabb van, új bolygót formál - erre is van pár ötletem, hogy merre lehet. Ez is szimplán csak találgatás semmi több. Az apró szurkáló érzésre újra felé fordítom figyelmemet. Meglátva a három tollam a kezébe, szemeimet enyhén húzom össze. Majd egy egyszerű csuklómozdulattal celebrált kézlendítéssel kényszerítem a mihaszna tollakat, hogy térjenek át az én kezembe. Már ha Belial nem fogja túl erősen. A tollak nagy urak, nem szívesen hagynám egy démon kezébe.
- A lelkek eltűntek? - vonom össze újra szemöldökömet. Mégis mi folyik itt? - Mi legfeljebb járulékos veszteségek vagyunk - hiszen akkor az emberek, de még a démonok is veszélyben vannak… De nem, mi angyalok is. - Ereje ránk is hatással van. Megőrjíti az angyalokat, kifordítja magukból őket. Oly erőt ad nekik… - itt azonban elhalkulok. Még mindig nehezemre esik elhinni, amit a parkban akkor láttam. Az a kép, a vízió. A hang, mely szólít. Fejemet megrázom.
- Az oroszok és a kínaiak jobban képben voltak a világ valódi működésével mint bármely más népek. Ők meglátták… - aztán csak legyintek, nem megyek bele újabb szövegelésbe, mely teljesen elvonná figyelmünket. - A pokol mennyire hasonlít a földre? Úgy értem, alaprajzában. Mi van, ha van jelentősége, hogy miért keleten zárták el. Mi van, ha itt a földön is, azon a régióban gyengébb? - jön egy újabb kósza gondolat, miközben a démonra vetül újra tekintetem.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Vas. Jan. 28, 2018 1:17 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 506 • Credit:

Apró szusszanás szökik ki az orrjárataimon keresztül az újabb, levegőbe dobott kérdése miatt. Hát okké, maradjunk a találgatásoknál.
- Talán mert a kezdet kezdetén még nem volt erősebb a nagyfater, és szimplán nem tudta megölni. Másrészt rokonok, Isti sem olyan szívtelen, hogy kinyírja a kis tesóját, nem? - görbülnek sírásra az ajkaim egy momentum erejéig, mielőtt megvonnám a vállaimat - aucs - tudatva vele, hogy tulajdonképpen a tököm tudja, mi járt meg jár a mindenható atyaúristen kobakjában, de hogy a világ nem az egyensúly felé tendál, azt még a butulinkó kis halandók is megállapították valami hangzatos nevű elmélet és bizonyítás formájában.
- Jó, most száj húzva igazat adok neked, de erre éppen akkora az esély, mint arra, hogy nem húztak szemellenzőt ránk - célzok itt arra, hogy igen, még mindig ott tartunk, hogy sehol, és az értékes, tündéri perceim egy helyben toporgással telnek a kifejezés majdnem mindennemű értelmezésében, mert hát ülni kényelmesebb azért. Egyedüli vigaszom, hogy mindeközben tudok magamnak szerezni egyet a megfeketedett tollai közül, ám én nem vetemednék a rágcsálására, csupán az arcomat cirógatom vele. Ennek nem kéne most égetnie, marnia vagy bármi?
- Ha tudnám, hogy van értelme az egésznek, nem ülnénk itt - billentem oldalra a fejemet, ami pedig a kopasztását illeti… Ártatlan, szende mosollyal pislogok kettőt az angyalra, csalfa, hamis ígéretet téve a szavak néma világában arra, hogy igazán jó fiú leszek. Majd úgy a harmadik tolla után, eggyel nem fogom beérni.
- Ez egy lehetséges opció. Vajon ez azt jelenti, hogy ő sem találja az apucitokat? Eléggé kínos - vigyorodok el kárörvendően, remélve, hogy kitépte már néhány hajszálát a Sötétség. És amíg ő a saját loboncát tépkedi, én újabb, két tollal ritkítom Ophilia dús szárnyát, amennyiben pedig felém fordulna, megadóan felemelem a kezeimet, jelezve, hogy ennyi volt a móka mára. Igaz, cseppet sem értem, neki szabad rágcsálnia a pihéit, én meg, aki féltve őrizném őket, ki vagyok taszítva ebből a kegyből? Önző kis szentfazék.
- Hát nem is tudom, ennyi talán most elég lesz - mosolygok rá nyugodtan. - Ha valóban nem elég erős még, akkor veletek jut a legtöbbre az emberek ellen, hacsak… - itt elhalkulok egy pillanatra, ugyanis eszembe jut egy apró kis kellemetlenség, amivel révén, hogy idefent voltak dolgaim, nem igazán törődtem. - Nem sokkal azelőtt, hogy bezárult a Pokol, a lelkek eltűntek… És ha belegondolunk abba is, miért célszerű neki bezárni a fenti és lenti kócerájt… Talán nem ti vagytok a célpontok, hanem azok, akik rendelkeznek lélekkel - töprengek el, immáron három tollacskával simogatva az államat.
Eddig a semmibe meredő tekintetem hirtelen ugrik a tollasra a kérdése okán. Ajkaim lassan torzulnak sátáni vigyorba, amint rádöbbenek arra, van még olyasmi, amit ez a mindent tudó sem tud.
- A Poklot a nagyfater teremtette minden dicsőségével és bőségével együtt. A terület felosztása már Lulu feladata volt, végtére is ő lett minden nyomorúság legünnepeltebb királya. Szerinted van jelentősége annak, miért éppen ott lett elhelyezve? - kíváncsiskodok egy lelőhetetlen kisiskolás módjára. - Talán keleten érnek össze valami mágikus vonalak, elvégre az oroszok meg a kínaiak sem voltak éppen százasak idefent - horkanok fel a mindent elsöprő humorom végett.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
357

Utolsó Poszt Kedd Jan. 09, 2018 9:42 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Egyetértően bólintok, mindig valahol el kell kezdődnie. De…
- Ha nem az egyensúly tartaná fent a világot, akkor Atyám miért hagyta egyáltalán életben? Saját világa fontos neki, nem hagyná veszélyeztetni… - jóságos mégis bosszúálló. Nincs mit ezen cizellázni. Lehet, hogy tiszteletlenség, de ez a valóság. S amaz elferdítése sokkal nagyobb bűn, mint beismerni nekünk angyaloknak, hogy igenis védi a saját játékát.
Ami pedig nem mást, mint a Föld. Saját gyermekeit is a halálba küldte már, szeme sem rebbent, akkor miért pont a nővérét hagyná életben? Nem, hiszem, hogy van náluk hatalmasabb erő: az egyensúly. - Nézd meg az embereket. Évezredekig tudatlanságban éltek, hogy csak ők léteznek a világban, néhányuknak adatott meg a kegy, hogy megismerje valódiságát. Mi van ha a mi szemünk elé is ellenzőt húztak mindvégig? - vonom meg az egyik vállamat könnyedén.
Meglehet, hogy nincs így, de honnan lehetnénk ebben olyan biztosak? Az emberek sem hitték, s lám van. Mi is kövessük el az őhibájukat?
- Ha Atyánk tudott alkotni, akkor a Sötétség is tud. Ereje nagyobb, mint hittük, hisz bezárta a mennyet és a poklot - fejem megrázom, mi van ha sereget gyűjt maga köré? Saját teremtményeit? - Meglehet hogy csak azért nem ölte meg, mert előbb meg akarta erősíteni a földet. Hogyha majd kiszabadul, újra… - fejem újra megrázom. Nem hiszem magam sem szavait, folytatni sincs értelme.
Frusztrál ez a tudat. Frusztrál, hogyha nem tudok valamit. Arra teremtettek, hogy a világ összes történéséről tudjak! Mindent lejegyezzek minden az angyalok segítségére álljon. Erre itt vagyok, világunkat fenyegető legnagyobb problémával szembe és nem tudok szinte semmit. Valamit. Apróságok. Fogaim között úgy őrlöm a tollakat, hogy az egyik végét véglegesen harapom le. Nyelvemre helyezve rágcsálom tovább…
S ez tán fel sem tűnne, ha nem Belial mondaná. Értetlenkedve kapom fel a fejemet, így is pislogok rá, nem értvén, hogy miről beszél…
- Oh… - nyögöm halkan, s egy pillanat múlva hátam mögé bújnak tollas kis végtagom. Nem bújnak el, egy-két kilógó pihécske árulkodik erről és a gyertyák árnyékában. Hacsak nem nőtt hatalmas púp a hátamra hirtelenjében.
Megszokás, gondolkozás közben segítségemre vannak.
- Miért szerinted, hogy van értelme ennek az egésznek? - kérdezem kíváncsian, anélkül, hogy felcsattannék. Hangom mindvégig ijesztően nyugodt és szelíd. Apró tűszúrásnyi fájdalmat érzek a szárnyamba, ám egészen addig nem foglalkozom vele, amíg meg nem látom, hogy egyik drága pihém repül felé. - Megtennéd, hogy nem kopasztasz meg? - sóhajtom, ezúttal gondosan elrejtve szárnyaim.
Sejtem mégis, hogy hamar újra előmerészkednek.
- Meglehet, hogy Atyánkra vár. Látni akarja a tekintetét, amikor mindent, mi kedves neki elpusztít. Évezredekre börtönbe zárta. Ha valóban ő a Sötétség, akkor még egy démonnál is sötétebb gondolkozással rendelkezik. Ha téged bezárnának ennyi időre, nem marna a bosszú? - kérdezem, de még ezernyi másik ötletem is van, melyet nem vagyok rest előadni.
Közben pedig magam felállok és lassú léptekkel járom köbe a szobám. Persze szárnyam már újra a hátamat fedik, egy újabb toll rágcsálására kerül sor. - Lehet sereget teremt magának, lehet nem ismeri ki a világot még annyira, mint hitte volna. Lehet, hogy egyesével akarja a teremtményeit megfertőzni. Kik a legnagyobb veszélyei, most az embereknek? Mi angyalok, ha a mi szívünkbe bejut, ha elfeketíti, sötétséggel vonja körbe, el sem merem képzelni mily tettekre lennénk képesek. Erőt gyűjt, mert még gyenge, be volt zárva erőt kell gyűjteni, miből szerzi azokat? Mégis mennyi ötletet szeretnél még? - fordulok felé, hogy aztán újra leroskadjak egy fotelba. A puha anyag lágyan öleli körbe testemet, szinte egybeolvad vele.
Karván könyöklő kezem tenyerébe támasztom homlokom. Valamiért nem hagy nyugodni a pokol…
- A régiókat egyszerre teremtették, vagy ahogy megalkotta Lucifer a régiók urait? - kérdezem újra. Szükségem van információkra, anélkül képtelen vagyok bármire is.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Pént. Jan. 05, 2018 5:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 504 • Credit:

Lucifer kövezzen meg, de a végén még élvezni fogom ezt a nagy eszmecsért, még akkor is, ha pusztán üres találgatásokat hajigálunk egymásnak egy olyan jelenségről, amelyről dunsztunk sincsen.
- És az is származik valahonnan, amiből ők is származnak, és így tovább, márpedig valahol el kellett kezdődnie a sornak - jegyzem meg, kivételesen nem azért kötve bele, mert annyira élvezem - pedig élvezem ám! -, hanem mert tényleg nehéz elhinnem valami olyat, ami tulajdonképpen kézzel foghatatlan misztikum. Igaz, erről is teljesen felesleges parázs vitát nyitnunk, de hát sosem voltam az a démon, aki egykönnyen magában tartotta a véleményét, márpedig az utóbbi percekben jó néhányszor el kellett követnem ezt a szörnyűséget magam ellen. Sajnálom - dehogy is -, most dőlni fog belőlem minden gondolat, ami éppen csak elkezd derengeni a tudatom felszínén.
- Akár tudhatnék. Akár a nagybetűs teremtő is tudhatott, egy olyan apró kis tényező miatt, amit nem vettél még figyelembe. Ha két teljesen egyforma halandót egymás mellé teszel, ugyanazokkal az alapvető képességekkel, akkor is az egyik sikeresebb lesz a másiknál, mert az idő halad, és mindenki maga dönti el, mivé fejlődik tovább. A nagy ősi energia, vagy nevezzük akárminek talán egyensúlyra törekszik, azonban a világ rendje éppen az, hogy ez sohasem következhet be. Isten elkezdett alkotni, ezzel pedig jobb festővé vált, mint a nagynénink - húzom fel a szemöldökeimet, ami mellé már csupán egy lelkes vállvonogatás kellene, de lassan leszakadnak a karjaim, annyit gyakorlom a mozdulatsort.
Máskülönben egyszerű Ophilia elmélete, és egyébként olyasféle, amit bárki könnyen elfogadna, pusztán azért, hogy a káosz helyett végre legyen valami egybefüggő és összeálló egész a birtokunkban, azonban én A káosz vagyok, így pedig bizony számba veszek olyan kellemetlen, már-már kínos eshetőségeket is, amelyekre senki nem akar vagy tud gondolni.
- Ha folytatod az erotikus szárny-harapdálást, a végén még társulni fogok hozzád - vigyorodok el sunyin, ugyanis ellenben az angyallal, nekem nem tudja semmi annyira lekötni a figyelmemet, hogy ne vennék észre valami ehhez hasonló finomságot. Hacsak nem akar szándékosan megkísérteni, nála voltaképpen már nem lehetek biztos semmiben.
- Nem mondtam egy szóval sem, hogy vessük tűzre, csakhogy ebben a formájában semmi értelme - tekintek rá ártatlanul, és ha még nem pakolta el a szárnyait, akkor gondolataim útján kicsippentek egy fekete tollat a pelyhes halmazból, amit a következő momentumban már az ujjaim között forgathatok. - Ahelyett, hogy a bukásra ítélt terveket sorolnánk, mi lenne, ha megpróbálnánk a nagynéni fejébe férkőzni? Vajon mi lehet az indoka arra, hogy nem törölte még el a színről a tesókája játszóterét? - teszem fel az újabb, aranyat érő kérdéseimet, mialatt az angyal tollával játszadozom. Amennyiben nem tudtam megszerezni? Akkor beérem az egyik szöszi hajszálával is.
A félhangosan elejtett kérdésére pusztán fancsali képpel reagálok, mert nem tudom megfejteni, kinek, minek akart szólni, a poklot érintőt viszont már nagyobb érdeklődéssel fogadom. Alap esetben eszem ágában sem lenne válaszolni a kíváncsiskodására, de tekintve, hogy a Pokol zárva, és amúgy meg a kipusztulásunkat kell megakadályoznunk, kivételesen legyen gyereknap…
- A keleti régióban, ha minden igaz. A Háborúé - felelem szűkszavúan, a szükségesnél nem eregetve több információt a tündéri lakhelyünkről.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
357

Utolsó Poszt Csüt. Jan. 04, 2018 9:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Ajkamat szinte sebesre harapdálva hallgatom Belial szavait. Figyelek, nagyon is, összevont szemöldökkel, ujjaim között egy könyvet szorongatva. Annak borítóját karmolászva finoman körmeimmel. Valamit muszáj csinálnom, előállt az a kényes helyzet, hogy képtelen vagyok egy helyben ülni, és lám mégis azt teszem.
Tán mégsem annyira ostoba a démon, mint hittem és mint mutatta magát? Akkor adja tovább a kérdés, hogy miért keresett fel. Szavaimat füllel hallhatóan nem hiszi el, bár számítottam erre. Vélhetőleg senki más sem hinné el. Igaza van, ez mind csak feltételezés. Igen ám, de engem Atyám csak azután teremtett, hogy  a Sötétséget elzárta. Így lényegében semmit sem tudok róla és még csak annál keveset. Az emberek… na de ők vajon honnan tudják? Sehonnan, csak sejtik létezését. most pedig már csak tudjuk.
Tudom, hogy merész az elképzelésem, de ha tudná Azt, akkor már talán hinne nekem. De neki elmondani? Ajkamat tovább harapdálva szemlélem a férfit.
- Tegyük fel, hogy nincs igazam, ők hogy léteznek? Mi az eredtük? Jött a nagy bumm és kijött két testvér, kik önmaguk ellentétei? - teszem fel a kérdést - Mindenki származik valahonnan. Nem mágia, hanem univerzális törvények - helyesbítem ki magam is, meglehet félreérthető voltam, erre gondoltam. Az ősi egyensúly, ez az mi mozgásban tartja a világot. Mindazonáltal van abban valami, amit ő is mondd.
További szavaira azonban enyhén, elképedve vonom fel a szemöldököm.
- Nem mondtam, hogy ragaszkodok hozzá, de az ezernyi ötletemben ez az egyetlen, melynek van értelme is. Ők ketten ugyanolyan szinten vannak, az erejük ugyanolyan hatalmas. Te tudnál olyan csapdát csinálni, amiből soha, de Soha nem tudna kiszabadulni az egyik lovas? - teszem fel az újabb kérdést, remélve ezúttal nem érti félre, hogy nem az erejét kérdőjelezem meg. - Az erőd, akár a Halállal, akár a Háborúval, ha természetben más is, akkor is egy szinten mozog. Ha tudsz csapdát csinálni, ki is tudsz belőle törni. Nincs olyan csapda, amit ne lehetne feltörni. S ez hatványozottan igaz azokra, kikkel egy erőszinten van. Erre próbáltam célozni - időközben fel sem tűnt, hogy fekete szárnyaim kibontva, egyik fekete tollam harapdálom inkább, enyhén véresre harapott szám helyett. És még most sem veszem ezt észre. Oly önkéntes reflex ez, melyet a mennyben évezredek alatt alkalmaztam. Tekintetem lassan vándorol el a férfiról a könyvek irányába. De kérdésére visszatekintek rá átható módon.
Mégis csendben maradok gondolataimba révedve.
- Ez is egy eshetőség  - felelem végül nagy sokára - de ez is csak fikció. Valójában te is és én is vaktában tapogatózunk egy oly személy körül, kiről halvány lila fogalmunk sincs. Mindenesetre egyik opciót sem vetném azonnal a tűzre, csak azért, mert szerinted értelmetlen. Néha a legelképesztőbb dolgok a legigazabbak. De ha tényleg az Ő ereje tartotta vissza, akkor nélküle vajmi kevés esélyünk van bármire is - vonom meg végül a vállam. - Ugyanis kizárt dolognak tartom, hogy a hét ark összefogjon ellene. Gabrielnek meg még kapóra is jön, mindaddig, amíg az embereket el nem pusztítja elsősorban - újabb találgatás, de az tény, hogy a hét ark együttes erejére szükség lenne. - De HA össze is fognának, az már édes kevés lenne, a természetfeletti erő megcsappant, s ezt mindannyian megéreztük - talááán, talán ha valaki tudná hogy hol rejtőzik, ki lehetne deríteni, hogy mire vár, mire készül. Meglehet, hogy amíg így itt ülünk, a következő pillanatban már az enyészeté leszünk.
Talán… lenne rá mód. Megidézéssel… Ő nem ismeri ezeket, Atyánk igen. Ha meg is próbálnánk, nem válaszolna, de keresőrúnákkal… Ősi angyali mágia. Meg kell fejtenem. Talán azzal tudnánk hogy hol rejtőzik. - És akkor mi lesz, odamész egyedül? - teszem fel magamba a kérdést, az sem tűnve fel - újra csak, két toll rágcsálása közben - hogy ezt hangosan teszem. Miért is ne? Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy elpusztít, s ennél már csak minden jobb lehet.
Az asztalra könyökölve mindkét kezemet a homlokomba simítom. - Ott vagyunk ahonnan elindultunk. Nem tudunk semmit - összegzem végül. - Vagy mindent tudunk, csak nem veszünk észre valamit. A pokol mely részén volt elzárva? - kérdezem csendesen. Lehet, hogy semmi jelentősége az egésznek.  Nem bizonytalanított el teórimába, ne higgyétek, egyszerűen be kell látnom igazát: nem ez az egyetlen igazság, mely létezhet. Mindent számításba kell vennünk.
♥§§ szószám 684 §§Once upon a December


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Szer. Jan. 03, 2018 10:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 513 • Credit:

Azt hiszem itt már nincs is értelme kommentálnom az angyal értelmetlen tetteit. Legalábbis hangosan, kimondva, mert a végén még felfigyelne arra a maréknyi másik áldozatra - kötetre -, akik a transzba esése közben ejtettek csúfos landolást a padlón, mihelyst a polcnak döntöttem kisebb vehemenciával a kobakomat. Hupszika! Sebaj, amennyiben egy könyvvel akar bíbelődni, tegye. Tegye, nem bánom, én tényleg nem, mármint nyilvánvalóan, ha megsürgetném vagy Lucifer bocsássa tudatnám vele, hogy az a könyv egy tekintélyes mértékű szart sem ér, a végén még újabb kiselőadásba kezdene, teljesen eltérve a tárgytól. Az hiányozna!
Ami nagyfatert illeti, meg a kifürkészhetetlen útjait… Ha ha ha, egyáltalán nem azok, csak épp egyik idióta sem tudja megmondani, miért koccolt le huszonhét évvel ezelőtt. Találgatnak, viszont váratlanul érte őket, pedig ha nem tévedek, ők a hozzá legközelebb álló teremtmények, a szorgos kis katonái. Na, ennyit erről, de rendben, Belial, be tudod fogni a szádat. Majdnem.
- Rendben, hadd összegezzem ezt a bő lére eresztett feltevést. Azt mondod, hogy a nagyfaternál, meg a sajnos nem túl gazdag nagynéninknél van egy ősibb, nagyobb erő, ami még nekik is alá tud tenni? Ez az ősi mágia, vagy miről beszélsz. Mert hát ezt mondod, nem? Isten mi a bánatnak csinálna magának ugyebár kiskaput, ha nem akarja a cuki tesóját látni úgy az idők végezetéig és annál is tovább. A természetet az apucitok teremtette, ő szórakozhat a kiskapuival, ez feltételezi, hogy ő irányít mindent. A Sötétség csapdáját is, szóval nehéz elképzelnem, hogy a saját teremtése ki tudna vele szúrni - tekintek rá kétkedően, mert ja, jól mondja, nem kajálom be a nagy feltevését, olyasféle igazságnak semmiképpen, amire biztos lábakon lehetne építkezni. - A lényeg, hogy semmi értelme nincs annak, hogy maga alatt vágja a fát, egy olyan „természeti törvény” miatt, amit amúgy ő kontrollál és irányít. Remélem tudsz követni - mosolyodok el, noha egykettőre lefagy az arcomról, és helyét egy szenvedő kifejezés veszi át. Mély sóhajt engedek a nagyvilágnak.
- Hiszek a Sötétség erejében, okoskám, abban is, hogy szarban vagyunk, abban is, hogy valamire vár, ez mind így van. Ez kézzelfogható, ez nem elmélet, ez tény, de a többi? Vak találgatás, ami úgy tűnik, összeállt a csinos, szöszi kobakodban, és mostantól mást meg sem fogsz látni, akár az emberek. Mondd, Ophilia, nem önámítás ez? Továbbmegyek, önhittség? Nekem nagyon úgy hangzik - emelem meg a szemöldökeimet, ártatlanul megvonva a vállaimat.
- Na de hagyjuk a félrebeszélést meg a tündérmeséket, inkább beszéljünk arról, mikor is szabadult ki a drága. Te tudod? Mert én nem, így elég nehéz bármihez is kötni, mondjuk egy incuripincurit tényleg gyanús, hogy a nagyfater lelépett, és hopp! - nyitom szét a tenyereimet a levegőben, aláfestésként a mondandómhoz.
- Igazából ez egy nagyon merész felvetés lesz, komolyan, viszont mi van haaa… kapaszkodj - dőlök közelebb hozzá, elhalkítva a hangomat is. - Mi van, ha az ő ereje tartotta ott? - szisszenek fel, drámaian hátradőlve és felkapva a fejemet közben. - És most, hogy dobott egy puszit, aztán elment nyaralni, nem volt, aki felügyelje a nagynéninket - újabb vállvonogatással kísérem a szavaimat, rá hagyva, mennyire tartja azt elképzelhető forgatókönyvnek. A nagy leleplezése után? Szerintem semennyire.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
357

Utolsó Poszt Kedd Jan. 02, 2018 10:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Szemmel követem az értékes könyv hajításának útirányát. Addig nem is szólalok meg újra, amíg amazt nem tudom teljes biztonságba az egyik asztalon. Még azelőtt, hogy hangosan a földre esve, lapjai gyűrődjenek, régi borítója megrepedezzen. Papírlapjai megtörjenek, az enyészetté váljanak. Nem mintha nem tudnám pillanatok alatt eredeti állapotába visszahelyezni, erőmet mégsem erre használnám. Ne legyünk pazarlók.
Aztán fogok csak bele a hosszúra nyúlt kifejtésembe. Annyira… Annyira összeáll minden! Hogy lehet, hogy eddig nem vettem észre? Atyám miért akarta ennyire elfedni? Miért titkolta még angyalai elől is? Vajon az arkok sejtik ezt? Tudják, hogy mi vár rájuk? Mi a céljuk? Hát a lovasok?
A homlokommal az asztalon rázom meg a fejemet. Annyira logikus, annyira igaz, mégis hihetetlen, még számomra is. Ennek így nincs értelme. Nem most. Nem ebben az állapotban. Kell… Kell lennie más megoldásnak is.
Belial szavai hallatán fejemet felemelve, immár állam helyezem az asztalra. Két kezem magam mellett lóg. Pillantásom felemelve ráncolódik össze homlokomon, nem azért amit mond. Ebből a testhelyzetből ez a természetes.
- Egyáltalán nem kifürkészhetetlenek - felelek neki, majd lassan emelve fel a fejem, kiegyenesedve veszek még egy nagy levegőt. - A Sötétség… legalább oly erővel bír mint Isten, képzeld el, hogyha ő a Semmiség megtestesítője létrehozza saját teremtményeit… Minden, amit megalkotott semmivé válik. Ők ketten olyan mint a jin és jang. Bár Atyám képviseli a Fényt, mégis található benne sötétség: önzés, bosszúállás. Féltette értékes babaházát - hisz mi más lenne számára a Föld? - Azonban minden mágiának megvan a maga kiskapuja. Ősi mágia által zárták el, mely ma már a feledésbe merült, de törvényei örökérvényűek. Nem tudsz olyan csapdát, olyan épületet építeni, melyből ne lenne kiút. Egyszerűen ez lehetetlen, a természet törvénye nem engedi. Atyám megalkotta a csapdáját, ám kellett egy kiskapu neki. Az Antikrisztust mindenki a Sátán gyermekének vélte, holott Lucifer is egy Atyám teremtményéből, nem az ő vére. Tudta, hogy nem fogjátok megidézni, mindenkit tévútra vezetett - rázom meg a fejem. - Több évezred alatt nem sikerült, de ha sikerült volna is és ha megteremti a maga poklát… Akkor annak nem ebben a formában kellett volna megtörténnie. Istennek itt kellene lennie, neki kell vezetnie az angyali seregeket, hogy visszazárják, vagy legalább alkut kössön vele. Nélküle… Ez van - összegzem jelenlegi helyzetünket. - Lucifernek nem érdeke, ti függtök az emberektől, létetek, főleg kinek nincs saját teste tőle függ. Főleg most, hogy a Poklot és a Mennyet bezárta a Sötétség. Nem kell hinned nekem, látom rajtad, hogy nem teszed. Ostoba elméletnek tekinted, de a hatalma meghaladja bárkiét a Földön. Csettintéssel elpusztíthatna mindent, ha akarna, egyelőre még sem teszi. Kivár valamire, de mire? - az utolsó kérdést már inkább csak magamnak teszem fel, hátradőlve a széken, magamba mélyedve újra.
Valójában fogalmunk sincs, hogy milyen veszéllyel nézünk jelenleg szembe. Mindenki oly fenyegetésre fogja fel, melyet fél kézzel félresöpörhetnek. - Miért most? Hogy tudott akkor kiszabadulni? Miért veszített a börtöne erejéből? Mi változott? - teszem fel magamnak a kérdéseket. Szinte idegesít, hogy nem tudok a Pokolról semmit. Egy pillanatra a velem szemben ülő démonra tekintek, vajon elmondaná? Egyáltalán hol van most?
♥§§ szószám 492 §§Once upon a December


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Hétf. Jan. 01, 2018 4:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 485 • Credit:

Már a sokadik hosszú perc néma bambulása után rájöttem, hogy semmit nem várhatok a teeeljesen ártalmatlan felvetésemért cserébe, szóval újfent a cipőmnek szentelem a figyelmemet, és a rajta pihengető, pimasz sárdarabnak. Francokat, ez már nagyon unalmas, sőt, minden nagyon unalmas, mégis miért kell mindig várni és várni és naphosszakat várni? Fejemet egy mély sóhajjal döntöm hátra a székem mögött elhelyezkedő polcsornak, az ütközés által leverve néhány a helyén lazábban nyugvó kötetet. Huha, az első igazi történés azóta, hogy idejöttünk! Az egyik áldozatot magamhoz röpítem, felcsapva egy tetszőleges oldalon a tartalmát, amely kimerül a krikszkraksz firkamirka betűkből. Kac-kac, még jó, hogy ismerem a világ nyelveit, máskülönben elég mókás volna, ha mondjuk egy görög tag megidézne, aztán kézzel-lábbal kéne elmutogatnom neki a szerződésünk feltételeit, már amennyiben ő el tudta mutogatni kézzel-lábbal az óhaját.
- Mi? - kapom fel a fejemet, amikor végre megnyikkan az angyal, és azzal a lendülettel el is hajítom a kezemből a számomra érdektelen könyvet. Mihelyst meggyőződtem arról, hogy nem hallucináltam, és tényleg jön az esti mese, kiegyenesítve a hátamat átvetem egymáson a lábaimat, majd kezeimet egymásba kulcsolva kapaszkodok meg a felül helyezkedő térdembe, akár egy jó iskolás kölök.
Hát meg kell hagyni, nem aprózza el a szövegelést, de kivételesen érdekel is, amit mondd. Az például teljesen új, hogy a négyestől tartanának az emberek, általában szeretik a babonáik a páros számokat, ezért kakilnak inkább a hármastól vagy tizenhármastól, és nem a kis helyes tizenkettestől. Mégsem szólok közbe, noha annál a résznél, hogy önmagunkban nem érünk semmit, hallhatóan felhorkanok. Meg a jó édes apukád, drága Ophilia. Talán a Háború energiái kellenek egy világméretű balhéhoz, de lássuk be, nem ő, hanem Azazel adta az emberek kezébe a fegyvert, onnan pedig már generálják magukat az események, hiszen ez a szép az emberekben. Sokszor elég nekik egy kis löket, de rendben, nem szólok közbe, ha már ilyen szépen felemelte a mancsát. Aztán tudod mit, Ophilia? Ezek után már csak azért is összehozom a fantasztikus négyest, és meglátjuk, mi kerekedik ki a testvéries összedolgozásunkból. A végén még meg kell, köszönjem, hogy ilyen jó tippeket ad itt!
Amúgy szép kis összefoglaló, ám nem több mint találgatás. Mi meg a Sötétség? Lucifer tényleg azért alkotott volna minket, hogy a nagyfater orra alá törve a borsot, elpusztítsa majd magát is? Lulu nem ekkora idióta, ebben biztos vagyok, még istenke kedvéért sem, aki meg ugye miért kérne tőle ilyesmit, ha már szándékkal elzárta a nagynénit. Húha! Nagy a kavar!
- Javíts ki, kedves, de mi a szarért zárta el az apucitok az emo tesókáját, hogy aztán Lulut kérje meg arra, hogy alkosson négy csudi teremtményt arra, hogy végül ők mégis kiszabadítsák? Ne jöjj az Isten útjai kifürkészhetetlenek dumával, mert ennek számomra semmi értelme - dőlök vissza kiábrándultan, keresztbe fonva a karjaimat a mellkasom előtt. - Lucifernek meg nincs oka kipusztítani mindent, máskülönben nem rongyolt volna az ark tesókái mellé megmenteni az emberiséget. Na? Hallgatom az elméleteket - tekintek rá nyugodtan, veszejtve az érdeklődésemből.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
357

Utolsó Poszt Pént. Dec. 29, 2017 9:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Nyílt, őszinte és átható tekintettel pillantok a férfi szemeibe. Apró kis megjegyzése halovány mosolyt fakaszt ajkamra. Valóban, mi tényleg ilyenek lennénk. Akár az alabástrom szobor, rezzenéstelen arccal vagyunk képesek a világ szörnyűségeit szemlélni. Lelketlen, érzéketlen katonák vagyunk. Ilyennek teremtett apánk, ezért hát a magam részéről ezt miért furcsálljam. Számomra ez a természetes.
Persze vannak, kik próbálnak minket megtörni… vannak kiknek ez sikerül. Ezen testvéreim hát úgy gondolják, hogy akkor rajtunk próbálják ki, amit velük műveltek. Gondolatban húzom el ajkaimat.
A lényegen úgyse változtat. Nem érzünk, megtanulhatjuk azokat, vélhetjük magunkénak, azok mégis mindig idegenek lesznek számunkra. Csak megfigyelői vagyunk a világnak, nem átélői.
Azzal viszont nem tudok vitatkozni, melyet mondd. Halk sóhajjal adom meg magamat, hogy aztán dolgunkra mehessünk.
Tényleg, mi miért? De jó lenne, ha tudnám a választ. Frusztrál, hogy nem tudom. Pedig nekem mindent tudnom kellene. Vajon Michael és Gabriel tudják?

Magam kis magányába gubbasztok a korláton, akár a Notra-Dame egyik vízköpő szörnye, guggolva. Körmöm rágva zártam ki a valóságot, ilyenkor aztán egy komplett háborút is folytathatnának mellettem, azt se venném észre.
Nem, mert egyes betűket, szavakat, szimbólumokat fókuszálok, szinte egyszerre. Szemeim előtt egyik-másik fluoreszkálóan sejlenek fel, lebbennek szemem elé, értelmet adva az egésznek. Agyam fogaskereke pörög, tán ha nem angyali buksimba lenne rég túlhevült volna és elszállt volna az anyacsavar. Az enyémben mégis olajozottan működik.
Halkan motyogok értelmetlen szavakat, magam sem hallom őket, csak ajkaim járnak… Egészen addig, amíg egy idegen hangot meg sem hallok.
Eddig pislogás nélkül figyeltem - úgy sem száradnak ki szemeim, számomra ezek nem releváns mozdulatok - pilláim most mégis megremegnek.
Lassan emelem tekintetem az idegenre. Szememet összeszűkítve próbálok rájönni, hogy ki is ez. Az értetlenség és a meglepettség tör rám, s hogy ez kiüljön arcomra, enyhén elnyílnak ajkaim. Kell néhány másodperc, amíg rájövök, hogy mely démon is csücsül az egyik asztal székén.
- Öhm, igen - válaszolom, bár fogalmam sincs, hogy milyen kérdést tett fel. Még egy utolsó pillantást vetek művemre a magaslatról, majd egy könnyed mozdulattal ugrok le és kezdek el sétálni látszólag teljesen logikátlanul a papírok között.
- Szóval. A négy - kezdek bele, de hát mégis hol kezdhetném el. Magam sem tudom, nehéz ezt megfogalmazni szavakba, mely a fejembe játszódik le. - A legtöbb mitológiában az emberek a négyest baljóslatú számnak tartják. Olyannyira, hogy ázsia egyes országaiba, maga a négyes szám használatát tiltották, de nem csak ez. Ez egy komplexebb… A berillium, a négyes számot viseli a periódusos rendszerben. A berilliumot pusztító fegyverként is lehet használni, akkor ott vannak az évszakok. Négy váltakozik, teljesen különbözőek, mégis összhangban vannak, összekapcsolódnak. Mégsem tudnak teljesen, ellentétei egymásnak, vagyis kettesével, ugrálnak az ellentétekben. A buddhistáknál a négy elem… A négyes egy önmagának ellentmondó számok. Testévei vagytok egymásnak, mégis… egyszerre húztok szét és tartoztok össze. Önmagában egyikőtök sem ér semmit. Mit ér a Viszály, ha nincs mellette a háború? A viszályt a béke, a harmónia és az egyetértés legyőzi. De ugyanúgy mit ér a Háború, ha nincs mellette a halál? A Pestis háború, majd halál nélkül. Mit ér önmagában a háború, ha nincs mi kirobbantja? Mégsem tudtok mind a négyen összefogni, ez számotokra lehetetlen - ha netalán egyszer is közbe akarna szólni kezemet felemelve intem csendre, csak hogy hallgasson végig. San Franciscoban már elmondta ezzel kapcsolatban a véleményét, akkor a sajátomat nem fejtettem ki.
- Természetekből adódóan képtelen vagytok rá. Épp azért, mert Ti letettek volna képesek arra, hogy feltámasszátok a Sötétséget - ekkor egy könyvet hajítok az ölébe. Igazából lényegtelen információ róluk és az Antikrisztusról - Nyilván ezt valahogy Ő kijátszotta. De a lényeg. A világnak megvan a maga törvénye, melyet nem Atyám teremtett, mely mindig is örökkévaló volt. Ez pedig az egyensúly. A Sötétség nem más, mint Isten ellenpólusa. Valószínű ezért zárta el. A Valódi poklot neki kellett volna megalkotnia, a Föld felett a kísértést a pusztítást neki kellett volna elhoznia. Nyilván Atyánknak ez nem volt ínyére ezért rendelte el az elzárását. Azonban az egyensúlyra szüksége volt, s itt jön a képbe Lucifer - landol egy újabb könyv az ölébe.
- Tökéletes arra, hogy ezt megalkossa, s elsőként a négyet, kik elejét veheti annak, hogy újra a felszínre törjön a Sötétség. Az emberek, sőt még mi is azt hittük, hogy Ti az Antikrisztus előfutárai vagytok. Pedig nem, mily vakok voltunk. Az Antikrisztus ugye Isten vére, ugyanúgy, ahogy a Megváltó is volt. De a Sötétségben épp annyira folydogál az ő vére is. Ő a Valódi Antikrisztus, ő az, ki elhozza a tökéletes egyensúlyt a világba. Ti csak megidézni vagytok képesek, nem pedig megállítani - rázom meg a fejemet a végén, leroskadva egy székre. Ezzel legalább egy fél kérdését megválaszoltam, hogy ő mégis miként tudná ezt megállítani. Hát így. Sehogy, közvetlenül legalább is.
- Ahhoz teljesen más kell - hajtom le a fejem az asztalra, homlokom nagyot koppan rajta, miközben fájdalmas, lemondó sóhajt hallatok - S itt van a baj - nyöszörgöm halkan.
♥§§ szószám 492 §§Once upon a December


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Pént. Dec. 29, 2017 8:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


• Ophilia & Belial •
When there is Light, there is Shadow
Zene: Bones • szószám: 359 • Credit:

Ó te szentséges szar, mit tettem! Nem, ez cseppet sem fer, én nem erre szerződtem, amikor teljes ártatlanságomban - csak hazudok! - megérdeklődtem ama jelentéktelennek ható apróságról, hogy miért éppen ruszkihont választotta titkos főhadiszállásnak. Hát de most tudhatna bárki hibáztatni?! Ki gondolta volna, hogy képes lesz ebből is történelemórát kanyarintani, elérve, hogy a valódi információk előbuggyanásakor már alig-alig tudjak koncentrálni a hangjára és a szavaira. „Valódi információk…”
- Mih?  - bukik ki belőlem ennyi, még szerencse, hogy utána elő tud állni valami épkézláb magyarázattal, mert bizony kezdett átfutni az agyamon a nyaklánc levétele a mihamarabbi megsemmisülésem érdekében. Na jóó neeem, azért annyira sosem lehet kétségbeejtő a helyzet, hogy eldobjam magamtól ezt a csodás ajándékot, amit Lulu adott nekem. Vagy magának? Hát, ha a saját kedvére pattintott ki a kobakjából, akkor alaposan elbaltázott valamit. - Ebben van valami. Bár az angyalkákat olyannak képzelem, akik imádják a ridegséget, és éppen olyan lehangolóak, mint a tél - vigyorodok el, nem tudva megállni a piszkálódást. Ennyit megérdemlek a megpróbáltatásaimért cserébe. Szerintem.
- Most kérdezzem meg azt, hogy ti miért ölitek egymást? Szerintem az még mindig nagyobb rejtély, minthogy én mit eszek a saját lábtörlőim eltiprásában - mosolygok rá bájosan, azt már inkább meg sem próbálva ecsetelni, merre keresse Narniát vagy a Smaragdvárost. Pedig vicces lenne kiadni neki az ukázt, aztán figyelni, ahogy beletörik a bicskája két nem létező hely kutatásába, viszont azon a ponton vagyok, hogy már ez sem érné meg nekem. Kész, megsemmisített.

Szerencsére nem faggat külön a témáról, így néhány furcsa és bizarr pillanat elteltével hopp! Már a jó kis fagyos Oroszországban találhatjuk magunkat. Kiábrándító, az meg még inkább, hogy a nyaklánca ellenére kitűnően érzem az aljas kis csapdájának fenyegető energiáit. Sóhajtva dobom le magamat az egyik poros, az idő vasfoga koptatta székre, majd csendben figyelem a korábbi könyvdobálós mutatványának újrajátszását.
- Kíváncsi lennék, mi történne a világgal, ha a fajtád egyszer elkezdene kérdezősködni és kutatni általad - billentem oldalra a fejemet, kifejezéstelen ábrázattal emelve pillantásomat a magaslati levegőn élvezkedő tollasra. - Szólj, ha végre kezdhetek örömtáncot járni vagy ugrálni - teszem hozzá, nyúzottan fordítva tekintetemet az egyik, szemközt helyezkedő asztalra és a rajta roskadozó könyvhalmokra. Nyűgössé tesz ez az ördögcsapda.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
357

Utolsó Poszt Csüt. Dec. 28, 2017 11:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Belial & Ophilia
Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie. E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak.


Kérdése nyomán elgondolkozok egy pillanatig. Tényleg. Miért?
- Az orosz kultúra kiemelkedő volt a Romanovok idején. Megannyi zenésznek, írónak, festőnek, szobrásznak adtak otthont. A cári palota… Megőrizte a hagyományait, ugyanakkor nyitott a modernitás felé. Ezt a kettősséget a 19. században kevés dinasztia tudhatta magának. No meg, a palota csodálatos építészetileg. Persze a szovjetek eléggé lepusztították, már csak azzal is, hogy kihasználatlanul hagyták. Gondoltam ne maradjon így végig, Miklós cár forog a Gihonba - vonom meg végül a vállam, tanácstalanul. Ez az a kérdés, melyre sose számítottam senkitől. Hogy miért? Magam sem tudnám meghatározni. Olyannyiszor végig kísértem az emberek életét, olyannyira ismerem már minden épület apró kis zugát. Valahogy eme titkok feltárására ez tűnt a legalkalmasabbnak.
Nem akarom elpocsékolni az időm, amíg lent vagyok. Be akarok járni annyi helyet a világba, amennyit csak tudok. - Az örökös hideg és tél miatt, oda még azok sem merészkednek, kik ezeket még csak meg sem érzik. Lehangolónak tartják - adok egy másik okot, de meglehet immár csak magamnak akarom ezt megmagyarázni.
Szempilláim újra csak megremegnek apró igaza miatt.
- Azonban az én fajtámnak manapság eszébe sem jut ilyeneket kérdezgetni és ezek után kutatni - mosolygom szelíden, őszintén. Egy csepp haragot sem táplálok népem iránt emiatt. Ezért is vagyok én. Ha kérdeznének nekik zokszó nélkül segítenék. Bármi is történjen, bennük mindig is bízni és hinni fogok.
- Miért kurtítanád saját fajtád? - hajtom enyhén oldalra a fejemet, értetlenül. Valahogy nem áll össze a kép. Alig vannak már, hát akkor… Sok angyal számára szörnyű kimondani, de most kölcsönösen szükségünk van egymásra. S minden egyes természetfeletti erőre, ha ezt túl akarjuk élni. Erre ő meg csak így odavetné az egyiket…
Áh, nem ma fogom őket megérteni, nem is most próbálkozok ezzel.
Szótlanul állok, várva, amíg megfogja a könyvet, újabb megjegyzésére azonban újra csak összevonom a szemöldököm.
- Hogy hova? - pislogok ártatlan értetlenkedéssel. Valamiről nagyon lemaradhattam az utóbbi évtizedekben, ha azt sem tudom hogy mi az a Narnia. Egy pislantással máris tovasiklik róla tekintetem és elmerülök gondolataimból.
Enyhén összerázva magam próbálok a feladatra koncentrálni.
Irány hát Szentpétervár.

A tér lassan kezd el nyúlni körülöttünk, színek, formák haladnak el mellettünk, kivehetetlenek. Egy pillanat, ennyi csak csupán, hogy aztán kellemes tölgyfával bevont könyvtárba találjuk magunkat. Amint talpunk talajt ér, a könyvet már engedem is.
Gyertyák lágy fénnyel árnyékainkat róják a falakra. Illúzió csak csupán, valódi tűz gyújtására képtelen vagyok. Abban a pillanatban, ahogy körülnézek el is felejtem, hogy vendégem is akad. Hol saját kezeimmel, hol pedig telekinetikus képességgel különböző könyveket, jegyzeteket, látszólag értelmetlen fecniket dobálok szét a számtalan asztalon. Egy-egy könyvet bizonyos részeknél csapok ki, s hátam mögé hajítva dobom az egyik asztal üresen árválkodó helyére.
Teljesen önmagamba feledkezve, fekete szárnyaimat bontva az emelet korlátjának tetejére rebbenek. Szárnyaim enyhén megrebegtetve hajtom hátamra, hogy aztán újra testembe olvadjon.
Térdeimet felhúzva talpam közepét helyezem a szekrény élére, fenekemen kényelmesen ülve, egyik körmöm rágcsálva némaságba burkolózva ülök ott fent, csak az alant elterülő könyveket figyelve. Közöttük van az is, melyet Las Vegasból hoztam el.
♥§§ szószám 492 §§Once upon a December


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Mantas
Today at 12:25 am
☽ Elkészültem

Azura
Yesterday at 11:34 pm
☽ Hiányzásnapló

Mantas
Yesterday at 10:30 pm
☽ Mantas

Calypso
Yesterday at 2:43 pm
☽ Ancient Baths




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/6
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
2
Ember
9
Félvér
2
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
7