Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Villa
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
515
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Szer. Márc. 07, 2018 5:38 pm
Következő oldal


***
szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Utolsó Poszt Csüt. Márc. 01, 2018 8:21 am
Következő oldal


To Valak
Ajkam szegletébe hamis mosoly bújkál, ahogy pótapámra emelem e tekintetem. Oh, a balga. Ha tudná. De hát tudnia kellene róla. Arról mégis kevés személynek van fogalma, hogy mikre is nem vagyok képes a valóságban. Az egyetlen talán az a rókaképű pacika. De csak mert a legintimebb pillanatomban ért tetten. Az édesen gyötrő feltámadásomba. Ott ült rajtam, ott kérkedett rajtam.
S ha már az egyik gaztevő eszembe jutott, akkor tudatosítom magamba, hogy lassan ideje lenne elindulnom rendes apám felé. New Yorkba. Mintha az a hír járja, hogy ott járkál az emberek között. Értem én, hogy miért van szüksége rájuk, de akkor is, elfog a hányinger, ha erre gondolok.
- Oh - mosolyodom még szélesebben, majd magabiztosan fordulok felé. Egyik kezemet a csípőmre teszem, a másikat csak lógatom le a föld irányába. Fejemet, testemet a lógó kezem irányába döntöm. - Akkor ölj meg - felelem neki könnyedén. - Gyere, próbáld ki - biztatom, ha netalán ellenkezni akarna. Szemembe a halálfélelem egy apró szikrája sem lobban fel. Inkább a kihívás szele. Vajon ő megtenné? - Megdöbbenve fogod tapasztalni, hogy halálom után pár perccel, vagy órával, halálnemtől függ, újraéledek - húzom aljas félmosolyra számat. Igen. Mióta az a fekete füst elárasztotta a világot, az emberek képtelenek meghalni. Nem tudom mi húzódhat a háttérbe, de az biztos, hogy újraéledünk. Én pedig minden egyes percét kihasználom ennek. Ami abban rejtőzik, hogy szabadidőmbe, bús magányomba, különböző halálnemeket próbálgatok ki. Eddig a vagdosás volt a kedvencem. Habár a gyógyszeres halál, a nyúzás, a torokelvágás és az akasztás sem volt semmi.
Mégis kíváncsi vagyok reakciójára. Lehetetlennek tartom, hogy eme apró tényt ne tudná. Nem egy felszínes démonnak tűnik. Már ha tényleg az, kinek mondja magát. Ugyanis most apró gyanú lobban elmém rejtekében.
- Az erőszak felszíne - nyalom körbe számít, ízlelgetve a szót. Szóval ennél még van lejjebb is? Borsódzik a bőr a karomon, szinte a hideg is kiráz tőle. Vajon milyen új halálnemeket, kínzásokat tudna mutatni, melyekkel az emberek életét keseríthetném meg?
Tudom, vannak, akik az érzelmeikre hatnak. Én nem ez akarok lenni. Én csak megakarok maradni annak, mi vagyok: egy pszichopata őrült.
Ó, ez a sejtelmes mosoly!
- Persze, már ha valóban démon vagy. Belibbensz, eladod magad, apucikámnak, na de tényleg valóban az vagy, kinek mondod magadat? - csal csalafinta mosolyt arcomra saját kérdésem.
- Hosszú távra nem köteleződöm el - vonom meg a vállamat. Vagyis de, de csakis egy személy iránt. Érdektelenül fordulok vissza a tükör felé. Megigazítom hajamat, ruhámat, keblemet is a helyére rakom. Mintha létezett volna eme időkben valami kebeltartó szerű, nem igaz? - Ideiglenesen persze, hogy benne vagyok minden mulatságba. A hosszátvú dolgoktól kiráz a hideg. Azok annyira… kiszámíthatóak - s ha valami nem akarok lenni, az épp ez.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt Csüt. Feb. 22, 2018 3:05 pm
Következő oldal



Kyara & Valak
A very well-tailored person suit
Hirtelen beugrott kire is hasonlít annyira személye, kinek van pont ilyen bájos arca és kalandvágyó, mégis játékos szelleme, ami igaz végül a halálba sodorta, de rövid ideje alatt mégis sikerült hírnevet szereznie magának. Ő pedig az én személyes kedvenc ámokfutóm, Bonnie Parker. Igen, igen, Parker a vezetékneve. Mostmár emlékszem. És igen, ügyes koppintása a szobában föl-alá mászkáló kis tünemény. Majdnem, majdnem mg a hajszínűk is egyezik. Ez ismét csak egy alig feltűnő mosolyt csal az arcomra. Nem azért, mert arról ábrándoznék, hogy a én lehessek Clyde, hanem mert lehetőségem van, hogy útjára indítsak egy hasonszőrűt, akire aztán majd - remélhetőleg- büszkén emlékezhetek vissza. Mert, hogy egyszer számára is eljön a vég. Éppen ezért vonom össze szemöldökeim tudatlan megjegyzésére.
- Hogy érted ezt, kislány? Hiszen csak egy félvér vagy... S bár meglepő, nagyon is az emberibb részed dominál benned. Nem csupán az emberek adta fertő, de az idő múlása is elvihet... - informáltam helyesen, csak hogy ne mondhassa a végén, hogy nem volt ennek tudatában. Talán pont a félreismert információi által vált ilyen magabiztossá, talán nem is ez az igazi énje. Ez valahol némileg kétségbe ejt, mert félek, minél többet tud meg, annál inkább megkomolyodik. Nem tudom e téma mennyire foglalkoztatja, de ha ígyis van, ráérünk ennek fejtegetésére később is. Nehogy oda legyen a játék öröme.
Felháborodott kijelentése nyomán, amit persze nem lehet túl komolyan venni, ismét elnevetem magam.
- Annyira éretlen, hogy ilyen mértékben érdekel téged az erőszak, hol ott csak a felszínét súrolgatod annak, ami a valódiságát jelenti. - könyököltem kissé oldalvást a karfán és ujjaimmal támasztottam meg magam a halántékom és állkapcsom alatti részt, miközben továbbra is minden - majdnem minden - figyelmem neki szenteltem.
- Nos... elsősorban unalmas tanulással, némi szórakozás keretében. Persze, csak ha nem riadsz vissza a démoni mulatozástól. - mosolyodtam el sejtelmesen, majd ezzel le tudva az ittlétünk lassan fel is kelek a kényelmes ülőalkalmatosságból és visszaveszem magamra kabátom.
- Ha viszont fejet hajtasz a dolog előtt, a tanítványommá válsz, és onnantól nincs menekvés és viszakozás... Azt nagyon nem szeretem... - gomboltam össze magamon a vastag szövet kabátot, ám a mondat végére csak elnéztem rá. Akárhogyis döntsön, ha el utasít sincs tovább miért maradnom. A könyörgés valahogy nem az én stílusom. S ez nem csupán az én előnyömmé válhatna, de számára is kecsegtető ajánlat, mit kínálok.


Utolsó Poszt Kedd Feb. 13, 2018 1:45 pm
Következő oldal


To Valak
A háttérben a kellemes jazz zenével szinte teljes mértékben sikerül ellazulnom. A nő karcos, mégis édes hangja teljes valójában magával ragad. Szinte azonnal kedvem támad újra táncra perdülnöm. Egy kis gazfickot magamhoz ragadni, kinek nyúlánk teste van, apró kis szarvacskái és ördögi mosolya. Sunyi emberi képe. Mh, mily jól is állna ez nekünk, nem igaz?
De eme álmok csak fejemben léteznek, a valóságban nem vetemednék ily tettekre senkivel sem. Önszántamból nem. Eme személy még nem született meg, kiért megcsinálnám.
Vagyis de. S most eme démonfajzatnak fogom előadni, hogy ő bizony ám az apám - ki fene sem tudja, hogy merre kószál jelenleg. Nem baj, talán beveszi ez is. Apapótléknak még jó is lesz.
Ördögi az ipse, már-már gondoskodó ahogy tincsemet arrébb teszi.
- Mindjárt elhányom magam - jelentem ki neki, hisz az ilyen finom bánásmódtól mindig is felfordult a gyomrom. Lehet, hogy csak azért, mert nem vagyok hozzászokva? Hát nem is szeretnék.
Mégis egy démontól elfogadnám. A pusztítás atyjától.
- Élek? - kapom fel a fejem. - De hisz meghalni sem tudok - vigyorodok el alamuszin, visszafordulva. - Azonban ne aggódj papus - legyintek könnyedén. - Csecsemőskorom óta lázadok - vonom meg könnyedén végül a vállamat.
Lázadót mondd, én mégis saját személyiségemet látom. Ha ezt annak veszi. Legyen papuci.
A puszi után kezeimet a vállaim mellett tartva fordulok meg és pipiskedek el kölcsönzött magassarkúmba és lenge ruhámba. A tükör mellett elhaladva a fejem ékét díszítő tollacskába fricskázok.
- Persze! Gyilkosképző akadémián! - vágom rá rögtön, s sértetten fordulok vissza. Aztán ajkaimat enyhén lebiggyesztem. - Büszke lettél volna rám - hajtom le a fejem, de a mosolyom máris ott bujkál ajkam szegletében, én pedig hangosan nevetem el magamat.
Viszont kapva kapok az alkalmon tekintek rá újra, vigyorom mit sem apad. Fejem enyhén félrehajtom.
- S mi módon pótolnád? - illegetem magam, kezeimet hátam mögött összekulcsolva. - Mondanám, hogy ismeretlenül nem vágok bele semmibe, de öhm - mutatóujjam illesztem ajkamhoz és szemeimmel a plafont figyelem. - Áh, ilyen sosincs, sose gondolkozok - nevetem el magam újra csak. - Irány a surány apuci! - ez túl könnyen ment. Gyanúsan könnyen.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt Csüt. Jan. 25, 2018 6:15 pm
Következő oldal



Kyara & Valak
A very well-tailored person suit
Szeleburdi játékunk hamar elnyerte tetszésem, s ahogy elnézem az övét is. Pedig mindketten tudjuk mi az igazság, mégis játsszuk a szerepünket, azért, mert így szórakoztató. Ahogy az ölembe ültettem, mosolyogva figyeltem. Az emberek túl kiszámíthatóak, ellenben a félvérek már annál inkább okoznak meglepetéseket. Így még a puszi sem ért túl nagy meglepetésként. Egy kósza tincsét is eltereltem füle mögé, miközben figyeltem arcának rezdüléseit, fintorát. Csak hangja nyomán tekintettem vissza szemeibe. Ám mindez nem tartott sokáig, ugyanis hamar kiszállt ölemből, nyakamat sem ölelte már. Figyeltem, ahogy a sminkes asztalkához lépked, s addig is jómagam keresztbe tettem lábaim.
- Látod, látod, ha most nem egymagadban élnéd lázadó korszakod, nem lenne szükséged e fajta segítségre... - csóváltam fejem, még mindig játékban maradva.
Valahogy éreztem, hogy a vörös rúzs lesz az amit keres. Az ilyen fiatal hölgyek nem a visszafogottságukról híresek, hát még ha démoni vér csörgedezik bennük. Mondjuk a következő rúzsos puszi a homlokomra már kissé zavaróbb volt, de mint mondtam van bennük némi démoni vér, nem tehetnek róluk. Azért sikerült ismét megmosolyogtatnia. Mindenesetre igyekeztem letörölni a homlokomról a foltot.
Szólni csak akkor szóltam, mikor megemlítette a továbbiakat. Ballagás? Majdnem felnevettem.
- A micsodád? Neked olyan is volt? - nevettem el magam halkan, szándékosan kissé piszkálódva.
- Komolyra fordítva a szót... Természetesen hajlandó vagyok a magam módján mindent pótolni, csak hogy ne érezd, hogy elhanyagolnálak... - somolyogtam, végül csak elérve, hogy a rúzs nyomnak nyoma se maradjon.
- Nos? Mit mondasz? Itt maradsz egyedül és magányosan, vaagy... velem jössz és taníthatlak, ami mellett talán még szórakozhatunk is együtt... - ajánlottam fel, meg lehet először s utoljára. Még jómagam sem tudom, mibe vágtam azt a bizonyos fejszét.


Utolsó Poszt Csüt. Jan. 18, 2018 8:08 am
Következő oldal


To Valak
Kérdésemre nem kapok választ, de nem is zavar annyira, mint azt hinné az ember. Nem mindig kapunk válaszokat, s ezzel bizony együtt kell élnünk. Így teszek én is nap, mint nap. Így hát ezt elengedem, akár egy léha légy a lagymatagba.
Térjünk is át a második - sokadik - napirendi pontra. Mit is keresek én itt? Ruhákat és azon túl. Azt a fránya nemzőm. Hogy tud mindig elmenni, amikor nem kellene? Kap majd a fejére egy kalapáccsal! Háh, ne higgyétek el! Őt nem bántanám. Szemem fénye, szívem egyetlen személye, kiért dobog még. Kiért nem vetettem le még magam a… oh hogy az is megtörtént.
Szóval, mielőtt még teljesen eltérnénk a lényegtől, hadd mondjam el nektek, hogy mit is keresek itt. Lényegében semmit és csak dühöngök. Vagy épp csak feltankolok a nagy útra, mielőtt New York irányába vetném magamat. Meg kell találnom az én egyetlen Puddin’omat.
Ez meg most nekem honnan jött?
Wá, már megint nem itt vagyok fejben, pedig itt kellene! Mert a férfi kérdezett valamit egy mosoly kíséretében. Oh, ez a mosoly. Már érzem, most megvett kilóra. Aljas mosolyom mit sem változott, amikor közelebb von magához és leültet. De hogy ez mikor is történt? Túl sok szál fut egyszerre az agyamba.
- Hát! - kezdek bele, lábaimat keresztbe vetve az ölébe. Hallottam arról, hogy egykoron a gyerekek valami Mikulásnak nevezett pedofil ölébe ültek ekképpen. Legfeljebb szerényebben és kevésbé kacérul. Egyenes háttal, kezeimet összekulcsolva ujjbegyeimet térdemre helyezem.
Így ülök pár pillanatig, a csendet csak a halk sistergős zene szakítja félbe. Aztán hirtelen mozdulok, lábaim keresztje helyet cserél, kezemet szélesre tárva ölelem át nyakát, mint ki tényleg régen látott nemzőjét látja viszont. Ég mentsen meg attól, hogy ezt valaha is megtegyem apámmal! Ám ezzel a férfival megtehetem. - Ezt! - nevetem vidám őrültséggel, majd egy cuppanós puszit adok orcájára. Majd elfintorodok. - Ez így nem az igazi - fanyalodok, majd gyorsan pattanok fel az öléből és sétálok az fésülködő asztalhoz. A rég elfeledett sminkek között kotorásznak vékonyka ujjaim, miközben újra megszólalok.
- No meg mert szükségem lenne valakire, ki tud egy jó késélezőt, nem tudsz? - vetek rá egy gyors oldal pillantást, hogy aztán folytassam a kutatást. - Csorbi alatt már nagyon szenvednek az áldozatok - biggyednek le ajkaim szegletei. Nem tart mímelt szomorúságom alig pár másodpercig sem, hisz vidám, hangos kiáltásba fakadok ki. Ujjaim között egy élénkpiros rúzs nyerte el öröknek nem mondható fogságát.
A tükörhöz hajolva kenem fel ajkamra, majd ledobva az amúgy szemétnek gondolt eszközt sétálok vissza a démonhoz. Előtte megállva, pukedlizve hajolok le hozzá. Csak annyira, hogy homloka magasságába érkezzem, s a következő cuppanós, immár élénkpirosan fogó csókocskát hintsek el rá. Persze, ha hagyja. - Így máris szebb - bólintok egyet, figyelve egyszemű művem. Hirtelen fordítok hátat neki, újra nekilátok tüzetesebben átvizsgálni a helyet.
Keresek valamit, de ha megkínoznának sem jönnék rá. Majd eszembe jut, ha megtalálom. - No meg behajtanám az elmúlt évek hiányát. Tudtad, hogy még a ballagásomra sem jöttél el!? - háborodok fel tettetve, újra felé fordulva egy pillanat erejéig.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt Vas. Jan. 14, 2018 3:39 pm
Következő oldal



Kyara & Valak
A very well-tailored person suit
Kényelmesen keresztbe tettem egyik lábam a másikon, ahogy sikerült elhelyezkednem a fotelbe. Öklömről figyeltem, ahogy eljátszik önmagával a toll pihék tengerében. Bizonyára nem itt és így volna, ha megfelelő neveltetésben részesült volna. De nem hibáztathatom romlott lelkű testvérem, nem sokunkban fogant meg a gondolat, hogy apaként egy kis tanonc csapódhasson mellé. Rengeteg türelem és idő, és a szórakozásról is le kell mondani. Nem sok előnye létezik, mint sem inkább rengeteg hátránya.
Legelső válaszára nem tudok miként válaszolni, de még csak meg sem lep. Ám a következő fordulóban már sokkalta inkább bír az érdeklődésemmel. Óvatoskodó pimaszkodása kedvemre válik. Valahol a drága angyalomat juttatja eszembe, akivel már oly rég nem találkoztam, mégis annak ellenére, hogy egymás ellensége, hogy kellene, hogy legyünk, vágyom szemtelen társaságára, testének birtoklására. Halvány mosoly ül az arcomra, ahogyan végül előmászik az anno ágynak nevezett fekvőhelyből, majd közelebb sétál.
Mosolyom talán egy cseppet szélesedik játékát hallva. Most meg akar vezetni? Bolond félvér. Ugyanakkor szeretem az efajta játékokat, különösképp, ha tudom, ki az erősebb fél. Ha van olyan közel, hogy elérjem, abba hagyom a könyöklést, s kinyújtva felé kezem, megfogom egyik aprócska csuklóját, hogy közelebb vonjam, és ha lehet az ölembe ültethessem. Ha mindezért nem volt oda, vagy jelét láttam, hogy nem kifejezetten az a fajta - ami valahol meglepne s arra utalna, hogy megijedt tőlem - úgy természetesen nem erőltetem mindezt.
- Megtaláltál... - néztem rá még mindig mosolyogva.
- Miért kerestél?


Utolsó Poszt Szer. Jan. 10, 2018 8:30 am
Következő oldal


To Valak
Kéklő szemeim ördögien csillannak fel, meghallva válaszát. A vékony szálú bagó már ott éktelenkedik ajkam sarkába. Szinte hozzá is ragadt kiszáradt kerepelőmhöz. Az ágy közepéről kikönyöklök az ágy szélére. Eme matracot már úgy is dobhatná ki a gazdája. Hangosan nevetek fel újra, őrült módjára.
Na igen, mintha visszatérne ide és nem megölték már volna. Lehet, hogy az épp felém hajoló démonka azt sem tudja, hogy min nevetek? Sebaj, majd idővel megszokja, ha maradni szándékozik.
Mélyen szívom le a cigarettát és szinte kedvem lenne kéjes sóhajtást hallatni. Jah, hogy ne is fogjam magam vissza? Rendben, akkor hallattok. Fejem az ágykeretnek támasztom, miközben figyelem, hogy miként pillant előbb körbe, majd akasztja fel kabátját és foglal helyet.
Szándékomban áll válaszolni. Tényleg!
Csak az egyik tollpihe, mely a loboncos hajamba gabalyodott épp szemem sarkában tétlenkedik. Képtelen vagyok levenni róla tekintetem. Az égő károkozót óvatosan emelem alá, s figyelem, ahogy a hő lassan korommal fedi be. Aztán hirtelen kap lángra, s ahogy a tűz fellobban, oly gyorsan is alszik ki. Szemem ekkor csillan meg újra, ajkamat újra elhúzom. Aztán eszembe jut, hogy nem is vagyok annyira egyedül.
- Hogy micsodának, mije? - nevetem el magamat? Ennél jóval egyszerűbb a helyzet. A régen közismert jazz lassan újra a végére ér, de nem hagyom ezt neki. Újra visszatekerem a számát. - Ennél jóval érdekesebb: ruhára volt szükségem, és pont erre jártam - vonom meg egyszerűen a vállam.
Azt sem tudom, hogy kik laktak itt, de miért is érdekelne? Ha lenne itt halandó, sem sokáig lennének itt. Vagyis de. Kis helyes marionettbabák válhatnának belőlük. Velük is táncot lejthetnék. Oh, hogy éltem volna egy, a világvége előtti időkben. Hogy rettegett volna tőlem minden ember. Vajon milyen sorozatgyilkos nevet találtak volna ki nekem? Mi lett volna a védjegyem? Persze, Kín.
Megint elkalandoztam. Újra csak mélyet szívok bagomból. A füstöt lassan engedem ki tüdőmből, arcomon aljas mosoly jelenik meg.
- Most már tudja - felelem neki, egyenesen a szemébe tekintve. Mégis honnan tudhatná, hogy nem igazat mondok?
Sokáig nem tudtam, hogy ki is az apám. Akár ő is lehetne. Igazából még az sem garancia, hogy az az apám, aki annak vallja magát - habár ki vállalna fel engem? Na látjátok! Szóval teljesen megáll ez az ötlet is a lábán.
- Valójában téged kerestelek, papus - vigyorodom el, miközben felállok az ágy közepéről és könnyedén lépek ki belőle. - Csak előtte még illendő ruhába kívántam öltözni, Apa - az aljas félmosolyom egy pillanatra sem tűnik el az ajkamról. S amikor már előtte állok, könnyedén pukedlizek fekete, alig takaró ruhámba, tollpihékkel díszített hajammal. Aztán csak várok. Várok a reakciójára.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt Hétf. Jan. 08, 2018 12:56 pm
Következő oldal



Kyara & Valak
A very well-tailored person suit
Egy pillanatra meglepett zavartsága, miszerint talán nem is számított rám. Nem is gondolnám, hogy számolt vele, hogy egy démon fedezi fel a hangforrását, ugyanakkor, lehetne óvatosabb, hiszen egy szimpla idegen is lehetnék, noha halandóként sokat nem árthatnék neki, főleg, ha erejét is képes használni, már pedig... nagyon úgy tűnik, hogy képes.
Csendben figyelem, ahogy elmerül a pihék közt, amiképp valahogy máris angyalibbnak tűnik. A tollak, azok az átkozott fehér tollak. Van persze kivétel, de a többi... remélem mind a Pokolra jut.
Fiatal félvér létére, jóvval pimaszabb, bizonyára apai ágon örökölte, s ez is csak azt bizonyítja, hogy apja is rangosabb lehet. Halvány mosolyt ült arcomra, ahogy vergődött az ágy fogságában, de végül onnan is kikecmergett hellyel-közzel. Én is beljebb lépkedtem, az ajtó mögöttem lassan csukódott be, ezzel is némi előnyt hagyva, hogy mégse érjen bennünk meglepetés, noha ha be is lép valaki a kapun, egyből kiszimatolom.
- Éppenséggel akad... - válaszoltam közelebb lépkedve az ágyhoz, hozzá, miközben egyik kezem kabát zsebembe mélyesztettem és elővettem egy anno halandótól elcsent szépen aranyló öngyújtót. Voltam olyan kedves, hogyha már így alakult, odaléptem és fellobbantva a kis lángot, megérintettem vele a cigaretta végét, ami hamarosan fel is fénylett.
- Mi járatban egy idegen házában? Csak nem egy félresikerült kapcsolat bosszúja? - húzódom kissé odébb, ahogy körbe pillantok. Nem vagyok híve a kusza pusztításnak, ha valami rendezetten rendetlen, az egészen más. S mivel nem tervezek hamarosan távozni, eltéve öngyújtóm, levettem a kabátom, melyet ha találtam akasztóra tettem, jómagam pedig egy fotelt szemeltem ki, melyről ugyan le kellett söpörni némi tollat, és papír fecnit, de ez legyen a legkevesebb.
- Apád tudja, hogy miképp fecsérled a képességed, az időd? - vontam össze homlokom enyhén számonkérően, miközben rápillantottam a fotelből. Bár így elgondolva, sokunk - köztük jómagam sem - nem tartjuk számon ivadékaink számát, ami így belegondolva aggasztó. De akkor is, ő biztosan nem az én gyermekem, így jogomban áll megróni emiatt. Reméltem kapok minderre választ, mert eddig úgy tűnt, önmagában is igen beszédes. Közben egyik karom a hozzá közelebbi karfára támasztottam könyökömmel, s öklömre hajtva állam figyeltem.


Utolsó Poszt Pént. Dec. 29, 2017 10:43 pm
Következő oldal


To Valak
Szám sarkában a dohánnyal kotorászok gyufa után a szobába, ám sehol sem találok. Tényleg milyen házigazda az ilyen? Mily faragatlanság így vendégeket fogadni, még ha a maguk módjára betolakodók is. S mit ad az ég, még Kín sem segít nekem. Felhasítja a matracot, a párnákat, ám ő sem talál semmit.
Cserébe azonban az egész szobát pihe tollak borítják, mintha egy téli-havas táj lennénk. Nem is vagyunk már olyannyira messze ettől. S még csak az sem zavartat, hogy ennyire délen még az a csípős hideg el sem ér.
Nem is baj, nincs semmi meleg holmim. Az összes cuccom annál a nyamvadt karavánnál maradt. Természetesen nem zavar a végzetük, inkább a kapkodó eljövetelem, s hogy kedvenc bőrkabátomon kívül semmit sem tudtam elhozni magammal.
Sebaj, itt is fel tudok öltözködni, hála a démonok által véghez… Jah, hogy ez Gabriel volt. Azok a megátalkodott kétszínű angyalok. Ajkam aljas mosolyra húzódik, miközben a gramafon újrakezdi kedvencé titulált számomat.
Ekkor intem magamhoz kínt. Nyelére egy kalapot helyzek, élére pedig egy kabátot. Képességemmel pedig úgy irányítom, mintha egy valódi ember mozogna a légüres ruhában. De hogy lássátok kivel van dolgotok a tökéletesség kedvéért még csizmákat is helyezek alá. Így már teljesen úgy nézek ki, külsős szemmel, mint a Csipkerózsika méltán híres jelenete.
A hitelesség kedvéért még halk éneklésbe is kezdek. A gyertyák fénye csalóka árnyékunkat veti a falra, feltörő nevetésemmel egyetembe.
Jókedvem egészen addig kitart, amíg a következő fordulásnál a nyíló ajtóra nem réved tekintetem. Ekkor ugyanis megilletődve, hogy mennyire nem vagyok egyedül elengedem az engem annyira nem is tartó üres kabátot és egyenesen az ágyra esek.
Amit nem is olyan rég Kín darabokra kaszabolt, így hát marad az, hogy teljes háttal beleesek  a lyukba. Lábaimmal az ég felé meredezve hajtom a padlóra a fejemet. Félrefordítva amazt pillantom meg az elegáns lábbelit.
- Nocsak… - ismétlem én is. Pillanatnyi koncentrációzavaromba az eddig erőmmel forgolódó késes-kalapos-kabát most megadva magát hanyatlik a tollpihékbe, enyhe szellőt kavarva.
- Nincs esetleg egy gyufája? Tüze? Bármi, amivel pirmonákodni lehet? - kiáltok az ágy mélyéről lábaimmal kapálózva. Érzem, hogy ez így nem fog menni, tehát hagyom, hogy elnyeljen ez a förtelmes ágyszörnyeteg. Lábaimat teljesen elfogyasztva, még halálsikolyokat is hallatok, nevetve, csakhogy az idegen, ki megzavart, élvezhesse a műsort.
Aztán már gyorsan fel is bukkan a fejem, szám sarkában a bagóval, mely már tán megmagyarázhatja kérdésemet. - Helló! - köszöntöm vidáman, aljas vigyorral az arcomon, megszemlélve a jövevényt immár jobban is.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt Pént. Dec. 29, 2017 5:08 pm
Következő oldal



Kyara & Valak
A very well-tailored person suit
Nyugodt, kimért léptekben haladok a hideg és nedves időjárás adta sötét, sáros utca járdáin. Halkan koppan rajta minden lépés, mit a lakkcipőben teszek. Kezeim zsebre téve, elbújtatva őket a hideg elől, ami talán a számomra legvisszataszítóbb eme világban. A Pokol mélyében hozzászoktam már a tűz melengetéséhez, s bizony hiába vagyok már ide fent jó pár évszázada, képtelen vagyok megszokni ezt a számomra fagyos időjárást. Még a nyár itt ott elmegy, de amint beüt az ősz első hűvösebb fuvallata, már sál után nyúlnék a kesztyűket sem hátrahagyva. Mindazon által élvezem a késő esti sétákat. Az itt ott felcsendülő zenét, trombita szót, nevetgélést, s a sok félrészeg fiatal hazaútját, ha épp nem egy közeli bokorban végzik. A világ éppen csak öltözéket vált, de változni sosem változik.
Ahogy haladok az éjszakában valójában céltalanul, mégis élvezve a szabadságot, ami számomra mindig megadatik, felfigyelek egy finom kis sugallatra, amely az egyik ház felől jön, s amely azt az üzenetet adja számomra, hogy egy különös személy van odabent. Mondhatni jó orrom van arra, hogy kiszimatoljak egy közülünk vagy egy majdnem közülünk valót. Egy halandó nem rendelkezik e fajta különös mágikus térrel. Kíváncsivá tesz az odabent tartózkodó. Ritka pillanatok egyike, ha egy démon valamelyikünk ivadékával találkozik, noha az már koránt sem olyan ritka, hogy gyermeket nemzünk halandókkal. Egy pillanatra el is fog az aggodalom, mi van, ha az egyik gyermekem az, s netán felismer valamilyen oknál fogva. Nem véletlen a szabad akarat, a magányos farkas jellemem. Nem vagyok egy apa típus, ráadásul különösen veszélyes játékot játszom egy angyallal, miről jobb ha más nem szerez tudomást. Már pedig egy félvér az félvér. Nem hiszem, hogy meg lehet bennük bízni, elvégre félig halandók. Ostobaság lenne tőlük is, ha megbíznának egy démonban, még ha az a szülője is. Ám amint aggodalmam alább hagy - ami nagyjából néhány pillanat - továbbra is érdeklődve a bent lévő félvér iránt, elindulok az épület felé. Arról még mit sem tudok, hogy nem én leszek odabent az első betolakodó. Na nem, mintha ez nálam akkora port kavarna.
Kezeim is előhúzom a meleg zsebből ahogy a lépcsőkön felérve elérem a bejáratot. Ha zárva is van, rengeteg trükk van a tarsolyomban, miképp törjem fel a zárat, így az nem fékez meg. Halkan lököm meg finoman az ajtót, ami éppen csak annyira tárulkozik ki, hogy én bejuthassak, majd elkapva, halkan be is csukom. Szeretek óvatos lenni, noha a ház így is elég zajos a jazz zene által. Ennek ellenére én meghallom, hogy beszélget. Nincs egyedül, de ez nem is baj. Követve a hangzavar és beszéd keverékének zaját, elérem a szobát, ahol pislákol a gyertya fény, s alakok árnyak táncol ide-oda, ahogy mozgolódnak odabent. Egy pillanatra megállok a fal mellett, halvány mosolyra húzom ajkam. Majd beljebb lökve az ajtót - vagy nyitva azt - feltárom kilétem. Abban a pillanatban megjelenésemkor még a legtöbb gyertya is kialszik, némi titokzatossággal körbelengve a szobát, melyben még a zenedoboz is akadozni kezd pár momentum erejéig, jelezve, hogy az érkező nem e világi hatalommal rendelkezik.
- Nocsak, nocsak... - szólalok meg beljebb lépve, már ha nem hoznak bajt a fejemre már belépésemkor.


Utolsó Poszt Vas. Dec. 24, 2017 2:06 pm
Következő oldal


To Valak
Meztelen talpammal osonva közlekedek a szobába. Egyik kezembe pohár pezsgőt emelek ajkaimhoz. Másik ernyedten lóg, kissé afelé döntve felső testemet. Ruházatom mindössze egy fekete egyszerű pántos ruha, rajta ezernyi rojttal és flitterrel. Hajam tehetetlenül simul hátamra, homlokomnál egy fekete pánt fogja össze, melyből egyetlen fehér toll meredezik az égbe.
A háttérben gramofonból jazz szól, melyről oly híres volt eme város.
A ház egykori lakója kedvelte a stílust, s úgy néz ki, hogy volt egykoron egy korszak, mely olyannyira kedvemre való lett volna. Gondtalan mulatozás, dohány, alkoholtilalom, áthágott szabályok, a drogok. Az ágyon ezernyi fekete-fehér fénykép terül el. Mulatozó embereket ábrázolnak, egyazon ruhastílussal. Pont, amelyet én is viselek. Azonban ezen képek nem maradtak érintetlenek. Nem, általan nem.
Aljas mosolyra kúszik arcom, miközben a tükörhöz hajolok. Szemem sarkából figyelem, ahogy Kín és csorba a képeken szereplők szemei helyére x-eket vágnak. Úgyse fog ez már hiányozni senkinek. A kellemes dallamra illegetem csípőmet, s mikor a véget ér egy egyszerű kézlendítéssel emelem fel a lejátszótűt és helyezem kissé vissza, csak annyira, hogy elölről kezdje. A sokadik alkalommal már magam is dúdolom a dalt.
Persze ne higgyétek, hogy eközben a semmittevés gyönyörű szigetén tespedek. A szoba, de nem, az egész házat káosszá alakítottam át. Minden szekrény ajtaja tágra nyitva, minden fiók ki van húzva, gondosan hajtogatott ruhákat dobálgatok ki belőle.
- Elmúlt egy negyed évszázad, s senki sem járt ezen házakba átnézni? - hüledezek a pincébe talált pezsgőt kortyolgatva. Fejemet enyhén megrázom, mily elpazarolt tett ez eme démonoktól. S hogy én mit keresek? Valójában nem tudom, de minden apróságnak meg tudok örülni, s ezt hangos visítással adom a világ tudtára. Mint ahogy azt most is teszem, amikor egy ezüst cigarettás tálcát találok egy fiók mélyén.
- Csak legyen benne, csak legyen benne - kérlelem az apró kis tárgyat, s amikor azt felnyitom… dohos dohány illata csapja meg orromat. Megráncolva érzékeny szervemet hamar dűlőre jutok. Vállam hetykén megvonva veszek ki belőle egy szálat. Lázas keresésbe kezdek egy szál gyufa iránt. Drága késem, Kínom közbe pár hanglemez cikkcakkozásához látott hozzá. Kékeszöld szikrákat szórva emelem rá. A fogakat továbbra sem festettem még rá. Vajon most hol találok fluoreszkáló festéket? Áh, lényegtelen, égetőbb kérdés foglalkoztat.
- Ahelyett, hogy vagdosol, inkább tüzet keress, te megátalkodott… - szólok rá, csak a miheztartás végett.
- Persze, mert tűz aztán terem minden fán - felesel vissza eltorzított hangomon. Dühösen vágok hozzá egy díszpárnát, melyet miszlikbe aprítva hófehér tollakkal fedi be a szobát. Mintha puha hó hullana az égből. Mily szép lenne némi vöröslő vérrel.
- Még egy ilyen és az aprítóba végzed. Találok ám nálad hálásabb kést is, Kín! - fenyegetem meg összevont szemöldökkel, fel sem figyelve a házban uralkodó egyéb, apró neszekre. Még ha meg is hallanám a zene mellett, csak némi kísértetnek tudnám be. Mégis ki járna erre? Látszólag senkit sem érdekelt eme ház. Jah, hogy a szobában égő gyertyák épp arról árulkodnak, hogy van itt egy betolakodó? Upsz.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt Vas. Dec. 24, 2017 2:03 pm
Következő oldal


Pic':
 


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
6/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2