⊂ War is peace. Freedom is slavery.⊃
Black as the devil, hot as hell, pure as an angel, sweet as love.

 
Városszéli park
The devil's voice is sweet to hear.

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Pént. Dec. 08, 2017 8:06 pm
Következő oldal


God seeks comrades and claims love
▲Szószám: 410   ▲Zene: Turn into Earth   ▲Credit: Cass
Különös érzés egy angyal szájából a család kifejezést hallani. Magam is gyakorta hivatkozom a többiekre fivéreimként és nővéreimként, a Teremtőre pedig mindünk atyjaként, mégis úgy vélem, családként már nehezebben tudnám magunkat titulálni. Ez a szó szentséget, elszakíthatatlan köteléket és szeretet jelképez a számomra, hogy nevezhetném hát ekképpen a mennyei sereg egészét, mikor egymás vérét ontják nap, nap után, sokuk pedig az első adandó alkalommal elfordult az apjuktól? Nehézkesen…
- A városon kívül sem lelnénk nagyobb biztonságra, vagy okod van menekülni a vadászok elől? - érdeklődöm higgadtan, a gyanakvást és megbélyegzést messzire üldözve hangomból, elvégre nem ítélkezhetek senki fia felett, mikor az én bensőmet is temérdek hiba, akár még bűn is nyomasztja. Vegyük sorra rögvest a mai nap áldozatait, kiknek vére ugyan nem közvetlenül az én kezemen tapad, ám, ha jobban, körültekintőbben járok el az ügyben, kezdjük ott, nem is járnám Drake távollétében New York utcáit, akkor még most is életben volnának. Feszülten szívom magamba a levegőt orrjárataimon keresztül, miközben Phanuelt figyelem, ahogy melléjük sétál, és vizsgálgatni kezdi őket. Nem igazán tudom megfejteni, mi célt szolgálnak cselekedetei, viszont ha szüksége van erre ahhoz, hogy tovább indulhassunk, tiszteletben tartom kimondatlan kérését. Csupán akkor telepszik meg bennem a gyanakvás, amikor riadtan kapja rám a tekintetét.
- Az meg hogyan lehetséges? - kérdezem félhangosan, mialatt sietősen én is a vadász testéhez lépdelek. Nem akarok hinni a szemeimnek. Bizony, ha nem kérne testvérem a másik áldozat megvizsgálására, földet eresztene a lábam - azt hiszem, így hangzik pontosan a kifejezés -, így azonban a férfihez térdeplek, és magam is megtapasztalhatom a csodát. Vagy éppen átkot? Vajon miféle árat kell ezért nekik és nekünk fizetnünk? - Ő is életben van… - jelentem ki halkan, elhűlve. Hirtelenjében nem is tudnék mit mondani, hálát is érzek éppen emiatt Phanuel iránt, ugyanis a szavai képesek megtartani a realitás talaján, s nem hagynak elveszni a kételyeim örvényében.
- Korai volna ilyen hamar feltételezésekbe bocsátkoznunk, noha igaz, én sem érzem magamat az erőm teljében - állapítom meg, bár nem akarom számításba venni a Menny bezárultának a lehetőségét. Talán a Pokol ment tropára, azt végül is nem tudhatjuk, a vadászok lelkei hová lennének valóak… Csakhogy még ennek fényében is túlzottan hamar végbement az egész körforgás.
- Egyetértek veled, Fivérem - állok fel az immáron pusztán békésen alvó fiú mellől. - Jobban tesszük, ha egyelőre ennyiben hagyjuk a történéseket. Később még kinyomozom, mi felel ezért az anomáliáért - pillantok rá szigorú, kötelességtudó ábrázattal, majd biccentek felé, megadva a lehetőséget az utunk kedvére történő egyengetésére.

//Köszönöm a kört! Wink//


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Phanuel
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
24

Utolsó Poszt Kedd Dec. 05, 2017 5:09 pm
Következő oldal


☽Brother, who need help

Cassael xXx Phanuel
zene • szószám: 408 • Credit:

 


Bátyám nyugtatólag a vállamra helyezte a kezét, mely jól esett. Azt éreztette velem, hogy mellettem van, s nem vagyok egyedül. Régebben, mikor még a Mennyek országának biztonságát felügyeltem, az ilyesmi nem lett volna hatással rám, de mióta a földön vagyok, elkezdtem az emberekre hasonlítani, mint sok testvérem. Lehet kezdek elpuhulni, így, hogy erősebbek az érzéseim? Nem hiszem, szerintem ha saját érzéseink lesznek, azzal csak színesebb lesz a lényünk. Isten egy lojális, érzések nélküli lénnyé teremtett minket, ennek ellenére képesek vagyunk változni. Mitől lehet ez, ha nem Isten akarata?
Cassael sokkal tapasztaltabb nálam, sokkal bölcsebb. A szavaival egyet értettem és meg is nyugtattak ezek a mondatok. Tényleg meg kell erősítenem a tudatom. Isten küldetést adott nekem, csak erős elmével vagyok képes teljesíteni akaratát.
Cassael hangja visszafogott, s nyugodtnak mondható, nem tudom, hogy miként csinálja.
Mikor átöleltem, meglepődött, de egy pillanatnyi, szinte észrevehetetlen hosszúságú habozás után, viszonozta. Megértem a meglepődöttségét, hisz a családunkra nem jellemző az effajta szeretet kinyilvánítás. Egy pillanatig úgy voltunk, majd elengedtem az ölelésemből.
Igen, küldetésem van, de persze, hogy van rád időm, bátyám, a családomra mindig van – válaszolom, miután feltette a kérdést. – És jó ötlet, menjünk valami nyugodtabb helyre, csak ki a városból.
Ekkor egy halkan ziháló hangot hallottam meg az áldozataim felől. Hirtelen kaptam feléjük a fejem, s egy halkan csörrenő lépéssel ott teremtem, a földön fekvő ember mellett, majd féltérdre ereszkedtem mellette.
Ijedten Cassaelre néztem, ugyanis én már láttam ilyet, az a szőke srác is ugyan így támadt fel.
~ Él. – jelentettem ki telepatikus úton Cassaelnek, mikor a páncélos ujjamat a torkán lévő sebhez tettem, de akkorra a seb már sehol nem volt. A halottak visszatértek.
A lehető leggyorsabban kitöröltem az emlékezetéből a velem és Cassaelal kapcsolatos emlékeket. Az emberek még kábultan feküdtek, de a sebeik eltűntek, s lélegeztek.
~ Testvér, már másodjára látok ilyet. Nézd meg a másikat is, kérlek – mondom ismét telepatikusan, de már tudom a választ, hisz hallom az ő ziháló hörgését is. Mind a két áldozat visszajött, szerettem volna, ha fivérem a saját szemével látja. – Egy fiú, őt is én öltem meg, vagyis majdnem, halála után néhány pillanattal ő szintén visszatért, olyan mintha nem tudna a lelkük hová távozni. Ugye nem? – fut át az agyamon a gondolat, mely elborzasztott. Ha mi angyalok végképp kiszorulunk a Mennyből, akkor nekünk végünk. – Na menjünk, itt nincs több dolgunk.
- Kicsit úgy hangozhat, mintha minél gyorsabban el akarnám hagyni ezt a helyet, ami igaz volt. Tényleg minél hamarabb itt akartam hagyni ezt a helyet.



Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Szomb. Dec. 02, 2017 2:42 pm
Következő oldal


God seeks comrades and claims love
Phanuel & Cassael
Zene: Turn into Earth • Credit:

A rövidre szabott harc után megülepedett viszonylagos nyugalomban hallgatom Phanuel keserű szavait. Kétségtelenül bűn szennyezi angyal voltát, ám tudhatná még bárki hibáztatni ebben a világban? Vajmi fojtogató sötétség telepedett a Földbolygóra, és bármerre járjak, napról napra tapasztalom iszonytató hatásait. Emberek sokaságának szennyeződött be kátránnyal egykor vibrálóan tiszta lelke, testvérek fordulnak egymás ellen, és szerelmesek ontják a szívüknek legkedvesebbek vérét. Angyalokkal régóta nem volt dolgom, mindazonáltal Phanuelt figyelve kétségtelenné válik előttem, mi sem menekülhetünk a megmagyarázhatatlan rontás befolyása alól.
- Fivérem… - apró sóhajjal helyezem tisztábbik kezemet a vállára, tudván, ez a halandóknak kitűnő támaszul szokott szolgálni, s úgy hiszem, lassacskán semmiben sem fogunk különbözni tőlük ahhoz, hogy ne használnának rajtunk is effajta egyszerű praktikák. - A világunkra feketeség telepedett, amely válogatás nélkül magába szippantja áldozatait. Erősítsd meg a tudatodat, Phanuel, csupán a tiszta hit segíthet minket felülkerekedni rajta. Telis tele lettünk hibával, mióta a Földre érkeztünk, ezt el kell fogadnunk magunkban - magyarázom elcsöndesedve, remélve, valamennyire megérti, mire szeretnék kilyukadni.
Látom rajta, mindettől függetlenül őrlődik magában, túl mélyen húzódnak benne a sebek, s momentumokkal később magam is első kézből tapasztalhatom meg mindazt, amit át kényszerült élni. Szomorú kép, szinte a bensőmben érzem mindazt a kétségbeesést és tehetetlenséget, amelyet a társamnak is ki kellett állnia a csapatának lemészárlásakor. Érthető hát ennek fényében, miért reagált ilyen vehemenciával és haragvással a mi esetünkben, noha ezt kell megértenünk. Egyre inkább hasonlóvá válunk az emberekhez, de mindenekelőtt angyalok vagyunk, katonák, akik számára sohasem volt ismeretlen az elmúlás. Nem a halandó világ tehet arról, Gabriel arkangyal pusztítással sújtotta a bolygójukat, nem ők tehetnek arról, hogy még ennyi év után is szenvedéllyel gyűlölik a fajtánkat.
- Sajnálom, ami a társaiddal történt - tekintek rá, igyekezve biztosítani az együttérzésemről. Még manapság is okoznak gondot az emberi lélekből fakadó megnyilatkozások, ám az esetünkben nem esik nehezemre mindez, révén, az imént magam is tapasztalhattam a fájdalmait. - Viszont ne feledd, a halandók dühe jogos, nem ők végeztek a csapatoddal sem - teszem hozzá változatlanul visszafogott hangon, mindenesetre lassan elemelem a kezemet a válláról. Alig, hogy ezt megteszem, hirtelen magam körül találom a karjait egy ölelés formájában, s be kell látnom, kissé meglep a gesztus. Véreimtől effajta közvetlenséget ritkán tapasztalni, emiatt néhány kósza pillanatra el is feledem, mit lenne ildomos cselekednem, azonban szerencsére még hamar kapcsolok ahhoz, hogy gyengéden a hátára simítsam a kezeimet viszonzásul.
- Én is örvendek neked, Phanuel - felelem egy gyengéd mosoly kíséretében, majd ha engedi, néhány momentummal később azért elengedem. - Úgy hiszem az sem véletlen, hogy mi összetalálkoztunk. Felszerelésed arra enged következtetni, fontos dolgodban akasztott meg ez a kis összezörrenés köztem s a vadászok között, mégis megkérdezném, szánnál némi időt kettőnkre? Beszélhetnénk egy nyugodalmasabb helyen - vetem fel az ötletet, hol őt, hol pedig a földön fekvő áldozatokat figyelve. Meg mernék esküdni, hogy az imént mocorgást tapasztaltam az irányukból, ami lehetetlenség annak fényében, kétségkívül életüket vette a szeráf.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Phanuel
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
24

Utolsó Poszt Vas. Nov. 26, 2017 8:07 pm
Következő oldal


☽Brother, who need help

Cassael xXx Phanuel
zene • szószám: 469 • Credit:

 


A mészárlásnak bátyám parancsoló hangja vetett véget. Elraktam a kardjaimat és akkor tudatosult bennem, hogy megint elragadtak az indulataim.
Cassael joggal volt dühös, vagy nem is igazán volt dühös, inkább elkeseredett. Magam is végignéztem az áldozataimon, és én szintén gyászt éreztem irántuk, miután végképp tudatosult bennem, hogy teljesen ok nélkül tettem, amit tettem. Sokkos állapotba kerültem.
~ Mi a franc van velem?! – hangzott el a fejemben a kérdés teljesen önmagamnak címezve. Még két élet szárad a lelkemen.
Cassael szembesített a ténnyel, hogy New York városában nem csoda, hogy nem szeretnek minket.
– Én is adtam rá okot, hogy ne legyek a kedvenc angyaluk – mondom, mikor hátrahajtottam a csuklyám és leültem a legközelebbi padra. – Megöltem egy ártatlan fiút Nem tudom, hogy mi, de valami átvette rajtam az irányítást egy időre. – mondom, lehajtott fejjel, hisz nem voltam büszke erre a tettemre. Mostanában csak úgy halmozódnak a hibáim.
Cassael következő kérdése rátett egy lapáttal a bűntudatomra.
– Semmire nem volt jó, azért tettem, mert azt hittem, hogy a penge, ami átszelte a tested, angyalpenge. A vak harag vezényelt, azt hittem, hogy… hogy még egy testvérem hal meg a szemem láttára – mondandóm végére elcsuklik a hangom. Zokogni szeretnék, de egy árva könnycsepp nem képes már előjönni a szememből. Csak szomorúan, megbánással telve emelem a kékesszürke szemem Cassaelre.
Erőt veszek magamon, belégzés, kilégzés. A maradék élő, de még eszméletlen emberekre figyeltem. Belemásztam az emlékeikbe és a velem, illetve Cassael- el kapcsolatos emlékeket elkezdtem kitörölni. Pár pillanat leforgása alatt végbe ment a folyamat, így visszatérhettem az eredeti gondolatmenetemhez.
~ Miért mentél el Atyám? Miért hagyod, hogy ez történjen gyermekeiddel? Mi a terved velem? Kérlek szent fényeddel világítsd be az utamat, segíts megtisztulni. Térj vissza, kérlek, hiányzol – Tudtam, hogy Isten hall engem, nem véletlenül szólt hozzám, figyel még minket.
– Rémes dolgot tettem Cassael, azóta sorra követem el a hibákat amióta, amióta… – képtelen vagyok kimondani, amit akarok. Amióta egyedül maradtam a munkámon kívül, amit szeretettel csináltam, nem sok jót tettem.
Azért lettem szülészorvos, még anno a kórházban, mert embereken akartam segíteni. Napról napra az újszülött, ziháló sírásában ott hallottam isten hangját. A csecsemők nagy szemeiben láttam Isten arcát, éreztem a terhes nőkben, miként isten életet lehel a magzatokba. Leírhatatlan volt nap mint nap az Úr munkáját első kézből tapasztalni. Ekkor értettem meg igazán, hogy a nephilimeket nem szabad irtani, sem az embereket, ám mégis, szembementem a saját elveimnek és már három ilyen lényt pusztítottam el.
Cassaelnek, hogy az előző mondatomat megértse feltárom az elmém és egy kis betekintést adok neki az emlékeimbe. Megmutatom neki, ahogy a csapatomat a saját testvéreink mészárolják le. Nem akartam őt magyarázat nélkül hagyni.
Nem mentség a tetteimre, tudom.
– Cassael fivérem, nagyon örülök, hogy látlak – mondom tiszta szívemből, már szükségem volt egy testvérre. Ha megengedi, akkor átölelem. Nem tehetek róla, nálam ez egy alap reakció, hogy a testvéreimet öleléssel köszöntöm, bár van olyan, akit kardrántással.



Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 25, 2017 12:48 am
Következő oldal


God seeks comrades and claims love
Phanuel & Cassael
Zene: Turn into Earth • Credit:

Hatvan év… Egy ember számára többet jelent, mint földi létének a fele, számunkra azonban egy kósza szempillantásnál is jelentéktelenebb időmennyiség. Tünékeny momentum, amely éppen olyan élénken lavíroz az elménkben, mintha csupán tegnap történt volna. Biccentek hát egyet Phanuel köszöntésére, s noha feltűnik az örökkön optimista és tettre kész ábrázatát árnyékoló melankólia, tulajdonképpen nem lepődök meg rajta. Az volna igazán megdöbbentő, ha a körülmények tekintetében a letűnt korok légiességével élné továbbra is a mindennapjait, számba se véve, hogy az otthonunk romokban áll, a világ pedig az elmúlás vékonyka mezsgyéjén egyensúlyoz. Az is igaz természetesen, bizonyos fajtársaim esetében mégis körültekintésre ad okot a reménytelenség érzete, és erről hamar tanúbizonyságát adja fivérem a bizonytalan válasza képében az emberek épségét illetően.
Szeretnék odafigyelni rá, megelőzni a felesleges vérontást, csakhogy nekem is meggyűlik a bajom a harci kedvvel bőven megáldott vadászokkal. Mellkasomba tőr fúródik, amely okozhatna kellemetlenségeket, amennyiben a szívemet érte volna, de tekintve, hogy a támadás hevében elvétette a célt a fiú, nem szükséges tetszhalottként a társam találékonyságára bíznom magamat. Vélhetően még új és tapasztalatlan a vadász, ugyanis olyan hitetlen ábrázattal mered rám, mintha magát Istent látná manifesztálódni a szemei előtt. Hiába, az emberek rendületlen meg tudnak lepni, ennek fényében nehezen tudom elrejteni az ajkaimra kicsücsülő, álmélkodó mosolyomat, miként lassan kihúzom a mellkasomból a pengéjét.
Ekkor hallom meg Phanuel hangját, a következő momentumban pedig vaskos kard suhan át az előttem ledermedt ifjonc torkán. Ahogy vér buggyan elő a szájából, és arca eltorzul a fájdalomtól, összeugrik a gyomrom, s bár a tőrt félreejtve igyekszem utána kapni, hátha vajmi égi csoda folytán még akad időm meggyógyítani, már késő. Üres, élettelen tekintettel omlik a földre, majdhogynem leszegett fejjel. A vérontás azonban itt még nem ér véget, a korábban ártalmatlanná tett vadász, kinek elméjét megtisztítottam a rólam kialakult emlékeitől és az angyalok iránt érzett ellenszenvétől, eltorzult kiáltással omlik a földre, mellkasában a szeráf újabb kardjával.
- Phanuel, elég legyen! Ez nem mészárszék! - fordulok felé, és mielőtt a háta mögött settenkedő vadász is hasonló sorsra ítéltetne, mint ez előbbi kettő, előre nyújtva kezemet, egy fának lököm az elmém puszta erejével, amelynek csapódva kis időre kétség kívül elveszejti majd az eszméletét. A többiekkel is hasonlóan kívánnék elbánni, ám addigra az angyal ügyet fordít rájuk, szerencsére kevésbé drasztikusan, mint amilyenre számítottam.
- Ez itt New York, természetes, hogy nem látnak minket szívesen. Engem kiváltképp, adtam okot a gyűlöletükre - vallom meg egy mély sóhaj után, ami a fiatal vadász halála óta feszítette a mellkasomat. A gondolat okán vetek egy szánakozó pillantást az áldozatul esettekre, változatlan feszengve a tudattól, teljesen értelmetlen halált haltak. - Ezek után végkép nem lesznek elragadtatva. Fivérem, mi szükség volt minderre? Oly kevesen vannak már a halandók ezen a világon, értékes életüket óvnunk, semmint elvennünk kéne - tekintek vissza a harcosra, ábrázatomon inkább megbánással és szomorúsággal, semmint vádaskodással.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Phanuel
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
24

Utolsó Poszt Vas. Nov. 12, 2017 7:53 am
Következő oldal


☽Brother, who need help

Cassael xXx Phanuel
zene • szószám: 428 • Credit:

 


Amikor az ekkor még ismeretlen angyal nevemen szólított meglepődtem. Jobban megvizsgáltam a férfit és megismertem.
– Cassael, bátyám, téged is öröm számomra látni. Már vagy hatvan éve nem láttam színedet se. – mondtam és egy halvány mosolyt próbáltam az arcomra varázsolni, de sehogy se sikerült. Túl sok minden történt az eltelt időben. Feltűnhet neki, hogy kicsit melankolikus vagyok, hisz tőlem nem ezt lehetett megszokni.
Éppen ismét fel akartam szólítani az embereket a fegyverletételre, de egy felém repülő tör megszakította a még el se kezdődő beszédemet. A tőrt a páncélkesztyűs kezemmel elütöttem oldalra.
Cassael hangját hallottam meg a fejemben és arra kért, hogy ne végezzek a halandókkal.
~ Nem ígérek semmit – feleltem fivérem fejében.
Ekkor három ember nekem rontott a kezükben egy-egy angyalpengével. Én ekkor még fegyvertelenül kitértem a roham elöl. Az egyik férfi a fejem magasságába suhintott egyet, de én leguggoltam és kirúgtam a lábát. Innen odébb gurultam, majd felpattantam és vártam a további támadást. Az egyik férfit megakasztottam rohamában és kitekertem a kezéből a pengét, miközben torkon ragadtam.
Ekkor meghallottam A bőr felszakadását és megéreztem a friss vér szagát. A férfit, akit torkánál fogva emeltem fel, hozzávágtam a másik kettőhöz, miközben az egyik a másikat segítette fel. Mind a hárman a földön feküdtek már, mikor hátrafordultam és megláttam, hogy a testvérem mellkasából egy penge áll ki.
– Cassael! -ordítottam fájdalommal telt hangon és az egyik kardom már ki is repült a hüvelyéből, áthaladva a vadász torkán, aki leszúrta a fivérem. A kard hatalmas reccsenéssel és sercegéssel repült át a halandó torkán, szinte lefejezve azt. A másik vadászt, aki Cassaelnél állt, átszúrtam az elmémmel lebegtetett karddal.
A távol lévő kardom visszarántottam a kezembe, majd egy másik kardot húztam elő az övemből, elhelyezve azt a másik kezembe. A többi két kardot, ami a hátamon volt a levegőbe repítettem és a testem körül kezdtem forgatni.
A három vadász ekkorra már feltápászkodott a földről, óvatosan körbevettek és úgy rontottak nekem. A kezemben lévő kardokkal az előttem lévők ellen harcoltam, a maradék kettővel, meg hárítottam a hátsó ember ütéseit. Bár ekkorra már a hátam mögött lévő halandót láttam a szemem sarkából. A kezemben lévő kardokkal lefegyvereztem a két vadászt és a kardok markolatgombjával orron vágtam őket, amitől ők elájultak. A talpon lévő embert egyszerűen gyomron rúgtam, majd arcon ütöttem páncélos öklömmel.
Három életet vettem el, de nem érdekelt, hisz ők, amikor megfenyegették és leszúrták fivérem, elvesztették ártatlanságukat.
Csak akkor tűnt fel, hogy Cassael nem halt meg és ettől megkönnyebbültem.
Kicsit lihegve szólaltam meg, mikor fivéremhez értem.
– Cassael, úgy látom nem látnak szívesen. – mondom, miközben kihúztam a hátából a pengét. – Az én vendégszeretetemet se viszik túlzásba.




Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 11, 2017 8:56 pm
Következő oldal


God seeks comrades and claims love
Phanuel & Cassael
Zene: Turn into Earth • Credit:

A kialakult helyzet cseppet sem kedvező, ámde koránt sem kilátástalan. A vadászok az őket fenyegető veszélyek ellen változatos utakon és módokon tanultak meg védekezni, illetve felfegyverkezni, noha huszonhat év elteltével, a fajtámmal szemben legfeljebb pecsétjeiket és a végünket jelentő pengéket tudják felmutatni. Nincs, ami megállíthatna óhajomban, amennyiben a tudatukba kívánnék férkőzni, s nem akad olyan rúna, amely a tisztánlátás képességével ruházná fel őket, ha éppenséggel a valóság ferdítése kapcsán próbálnék egér utat nyerni magamnak. Nyílt terepen a mágiámat gyengítő szimbólumaik hatástalanok, legföljebb száműzni tudnának, csakhogy nem akarnak. A tekintetükbe van vésve minden dühük irántam és vágyuk az életem kioltására, miért ontanák hát vérüket ideiglenes megoldásért?
Kívánnám őket tehát figyelmeztetni, ha már a vezetőjük haragját és az általa kiszabott büntetést nem félik, akkor gondolják át a közöttünk húzódó erőkülönbségeket, mielőtt azonban megfoganhatnának szavaim, újabb résztvevővel gyarapszik kicsiny összejövetelünk. Pillantásom érdeklődőn siklik az érdekemben felszólalóra, akit nem esik nehezemre felismerni. Egykoron minden teremtett angyal neve ott sorakozott szemhéjaim mögött, ám a Földön eltöltött napokkal egyre többük kopott ki az emlékezetemből. Nem úgy persze a szeráfoké, akiknek táborát magam is gyarapítom.
- Phanuel, fivérem… Örvendetes egy ismerős arcot viszontlátni - gyöngéd biccentéssel köszöntöm, talán még egy leheletnyi mosoly is felkapaszkodik ábrázatomra a jelenléte révén, végtére is rég nem találkoztam már egyetlen testvéremmel sem. Drake lekötötte minden figyelmemet, New Yorkban pedig, mióta kiszögelték a város falára Manakel, a pártatlan angyal testrészeit, nem sok társunk bukkant fel.
- Ne most álljatok neki traccspartizni, átkozott tollasok! - kiált ránk a csoport vezetője, és nyilvánvalóan megelégelve az erőviszonyok felmérését, tüstént nekem iramodik.
~Ne vedd életüket, amennyiben nem muszáj!~
Figyelmeztetem a szeráfot gondolatvilágom útján, majd kitérve a vadász támadása elől, kiverem a kezéből az angyalpengét. Itt mindenesetre nem állok meg, halántékára tapasztom mindkét oldalt a tenyereimet, majd szemeimet lehunyva próbálok a tudatába férkőzni. Elég pusztán a velem kapcsolatos emlékeit eltávolítanom, elvégre az összes megsemmisítése még számomra is jelentős kihívással bírna, másrészt nem szeretném védtelenül, újdonsült ártatlanságával és tudatlanságával visszaejteni ebbe a világba a halandót. Nem tart ez tovább mindösszesen egy fél percnél, ám ez elegendő idő arra, hogy röpke védtelenségemet kihasználandó, egy újabb társuk támadjon rám. Túl közel van, ráadásul el sem röpülhetnék, máskülönben a lendületének féktelensége okán a saját vezetőjüket szúrná mellkason. Phanuelre szegezem a tekintetemet, ki vélhetően a saját bajával van elfoglalva, révén, a maradék, s eddig bujdosó három vadász őt szemelik ki maguknak célpontul.
Nincs mit tenni, a nekem eső ember fegyvere kíméletlenül áthasítja a mellkasomat, én pedig felkészülve az elmúlásra, utoljára még letekintek a humanoid testemből kiálló pengére. Csakhogy az nem több mint egyszerű tőr.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Phanuel
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
24

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 11, 2017 7:51 pm
Következő oldal


☽Brother, who need help

Cassael xXx Phanuel
zene • szószám: 538 • Credit:

 


A sötét, kicsi, enyhén dohos szobámban ültem, miközben a páncélomat poroltam le és fényesítettem, rég volt már használatban. A vértem rengeteg csatát látott már, talán többet is, mint szeretett volna. Úgy érzem, nemsokára új harcban fog részt venni. A katasztrófák, a sok halál, a zaklatott emberek, angyalok és démonok erre kényszerítenek következtetni.
Amint lekezeltem a páncélom magamra öltöm. A tükör elé léptem és nem az a látvány fogadott, mint amit szerettem volna. A dicsőséges Atyaúristen erőteljes katonája helyett, egy csődtömeg tekintett vissza, aki nem ért semmit és még gyűlöli is önmagát.
 ~ Rémes dolgot tettem, nem maradhatok a városban! Kezet emeltem egy ártatlan fiúra, sőt, meg is öltem, de hála az égnek, az úr bizonyságot tett róla, hogy nem hagyott el minket és feltámasztotta a gyermeket. Vagyis azt hiszem ő volt az, másnak nincs akkora hatalma, hogy a halálból hozzon vissza valakit. A gyilkosság, amit elkövettem marta a szívem, de főként a körülményei. Az Atya tett volna engem próbára? Nem hiszem, hisz akkor nem tette volna jóvá a hibám. Mi más lehet képes beleférkőzni egy angyal elméjébe, rávéve őt ilyen tettekre? – tépelődök a tükör előtt állva, majd dühömben és elkeseredettségemben a páncélkesztyűs öklömmel bezúzom a tükröt. Elhatároztam magamban, hogy visszaszerzem a régi dicsőségem, talán még új csapatot is gyűjtök magam mellé.
Ezt követően leülök az ágyamra megélezni a fegyvereim.
Tervezem, hogy mit fogok tenni és hogyan. Isten üzenetét, mit a fülembe suttogott, nem értem, nem tudom megfejteni. Harcos vagyok, nem filozófus. San Fransiscoba fogok repülni és segítséget kérek a rejtvény megoldásában.
Felkészültem az indulásra. Négy kard volt nálam, kettő - kettő a két oldalamon. A páncélom tetejére egy durva, szövet köpenyt terítek, eltakarva vele a fegyvereim és a páncélom. A fejembe húztam a köpönyeg csuklyáját és kiléptem a lakásomból, majd bezártam az ajtót, lezárva életem egy fejezetét, de megnyitva egy újat. Huszonhat évet töltöttem a gyász ködében, de ahelyett, hogy segített volna, csak elgyengültem, elpuhultam és elvetette velem az elveim, mikre tán már nem is emlékszem mik voltak.

A mellékutakon, sikátorokban közlekedtem, ahol a hajléktalanokon és merev hullákon kívül más nem is volt. A páncél ellenére hangtalanul lépkedtem és, mint holmi kísértet szeltem az utcákat a lyukas városfal irányába.
Ismét láttam a pusztítást, melyet a katasztrófák okoztak. Kicsavart fák voltak még mindig az utakon, na meg egyéb törmelék.
A réshez vezető útvonalam, amit én terveztem és tökéletesen működött, keresztül vágott egy parkon.
A park nem volt nagy és fákkal volt beültetve, melyek nem szakadtak ki a földből, meglepetésemre. Nem lehetett a fáktól belátni a park közepébe, így felkészültem minden esetleges rajtaütésre.
A park bejáratához érve hangokra lettem figyelmes. Egy férfi hangja recsegett elég érdekes dolgokat. A mondatból, amit elcsíptem megtudtam, hogy a férfi egy a vadászok körül és egy testvéremet kíván megölni.
Ezt nem hagyhattam. A hang irányába kezdtem futni, majd hamarosan megláttam a kis csoportot. Két férfi állt az esetleges angyallal szemben, de a fák mögött is voltak még biztosan, hallottam a szívük hangját.
A csuklyám mögül mennydörgő, harcias hangon szóltam a vadászokhoz:
– Emberek, őrültek állj! Tegyétek le azokat a pengéket, most! Ne gyarapítsátok az értelmetlen halálok számát! – mondom és felkészülök lelkiekben a harcra, hisz esélytelenen, hogy az ilyen fanatikus emberek hallgassanak a józan észre. A fülem hallatára fenyegették meg egy testvéremet, ha nem kapitulálnak, megölöm őket.




Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 11, 2017 4:40 pm
Következő oldal


God seeks comrades and claims love
Phanuel & Cassael
Zene: Turn into Earth • Credit:

Ó, Uram, mondd, még mindég a helyes ösvényt taposom? Tapostam valaha egyáltalán? Mikor váltam én ilyenné, kétségektől és önbecsmérléstől roskadozó, szánni való katonáddá? Miért nem bújsz végre elő, miért nem áldasz meg minket jóra terelgető útmutatásaiddal? Ezúttal nem pusztán önnön magunkkal kell elszámolnunk, nem csupán a Mennyet kell rendbe igazítanunk, s Gábriel ámokfutását megfékeznünk, hanem egy mindezeknél sokkalta súlyosabb problémával kéne egymagunk szembeszegülnünk. Hogyan lehetnénk minderre képesek, mikor huszonhat év alatt sem állt hatalmunkban helyretennünk az általunk okozott károkat? Őszintén nem tudom, cseppet sem… Kérlek, fohászkodom hozzád, mint jelentéktelen teremtményed a kétségbeesés végső küszöbén állva, térj vissza hozzánk, segítsd gyarló voltunkat.

Szemhéjaim komótosan emelkednek fel az ima végett, miközben emberi tüdőmből mély sóhaj andalog felfelé. Ugyanitt ültem pontosan egy esztendeje, ugyanezen padon reméltem bármiféle jelet egy halandó iránti elköteleződésem jóváhagyása érdekében, s noha az sosem érkezett el hozzám, képes voltam bízni. Töretlenül hittem abban, Drake megmentése eleve elrendeltetett küldetésem, vagy, hogy van még jövője ennek a világnak, az emberiségnek, a feltétlen szeretetnek; sziklaszilárd meggyőződésem volt az is, ha sikerül visszafoglalnunk a Mennyeket s a lovasok egyikével is elbánok, tán visszatér hozzánk a Mindenható. Ám az Úr otthona éppúgy kicsúszott a kezeink közül, mint Wallenberg és az őt belülről sanyargató démon, s mire feleszmélhettünk volna, az univerzumon elterpeszkedett a fojtogató sötétség.
Visszatértem New Yorkba, remélve, Drake vagy Mammon ugyanezen elhatározásra jutott, de legalábbis azért, hogy közös utunk kezdetének helyszínében némi megnyugvásra leljek. Csakhogy a katasztrófák által kikezdett, megrongálódott motel éppen az ellenkező érzéseket ülteti el bennem, újabb bizonyságául szolgál ugyanis annak; többé már nem lesz olyan semmi sem, mint mindennek előtte.

Realizálva, dolgom itt több már nincsen, kelletlenül felemelkedek a padról, afféle csodáért epekedve, melynek során a védencem nyomára bukkanhatok, amennyiben tovább pásztázom a város sanyarúan festő utcáit. Néhány lépésnél tovább mindenesetre nem jutok, három vadász jelenik meg a közelemben, és ha nem három irányból igyekeznének bekeríteni, különösebben nem foglalkoznék velük. Viszont árulkodó, körültekintő mozgásuk mellett a kezük ügyébe keveredő pengéik adhatják tanúbizonyságát; szándékaik cseppet sem békések. Nem különösebben sarkall mindez megilletődésre, Drake nincsen itt, hogy biztosíthatná a védelmemet, vadászai pedig soha nem szűntek meg gyűlölni az angyalokat. Tán most, hogy még az apokalipszis újabb hulláma is elérte őket, még több haragvás kavarog a lelkükben, amelyért nem is hibáztathatnám őket.
- Nem remélhettek győzelmet s egyúttal bűnbocsánatot a vezéretektől, amennyiben megtámadtok - figyelmeztetem őket viszonylag nyugodt, színtelen hangon. Napról napra egyre inkább kialszik bennem a fény, s nem tudom, valaha vissza tudom-e még szerezni… Abban azonban biztos vagyok, a hitemen esett csorba ellenére nem óhajtok ártatlan embereket bántani.
- Nincs már itt Wallenberg, hogy védje a seggedet, tollas! Nem kellett volna visszajönnöd - szólal meg az egyik, ám egyelőre nem támadnak. Vajon a bensőjükben bimbódzó kételyek, vagy holmi bonyodalmasabb terv oltárán várakoznak még?



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 11, 2017 2:01 pm
Következő oldal


***


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Sponsored content
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Városszéli park
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: