We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Egyiptom - Kr. e. ~2511
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
135

Utolsó Poszt Vas. Nov. 26, 2017 7:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Figyelmem nem kerüli el macskásan mázolt szemek összerándulása, értetlenség jelét adva. Arcom nem rebben, az állításom igaz voltát alátámasztandó. Szavai hallatán enyhén fordítom oldalra a fejem. - Mikor ideértem egy teremtett lélek sem volt a bejáratnál. Ha így lett volna, bizonyára megállítanak s nem jutok be. - Támasztom alá szavait, választ adva a miértre, hiszen én nem tudhattam, hogy erre, hogy is megy. Szavainak folytatása is van s erre rövid bólintással erősítem meg a sajátjaimat. - Az igazat megvallva, igen. Sőt kifejezetten invitálják a népet, hogy közösen adják imára fejüket a papokkal. - Humors helyzet, hiszen valóban így van. Ehhez kapcsolódó szavait végül tekintetem lesütve vigyorodom el, majd válaszolok frappánsan felvetésére. - Érdekes egybeesés, de az ottaniak épp ugyanezt gondolják az itteniekről. - Mosolyom nem lohad ahogy a nőre tekintek, a feketével húzott szigorú macskaszemek s a fejedelmi küllem nem tántorít el.
Miközben a falakon lévő ábrákat szemlélem, választ ad kérdésemre. - Érdekes, de a földi létet elhagyva, ugyan mi haszna már a csecsebecséknek? - Vetem fel a költő kérdés továbbra is háttal a nőnek. Választ ugyan nem várok, de végül felé fordulok mikor bemutatja magát mint a fáraó szolgálója. - Megtiszteltetés Neith. - Hajtom meg fejem, majd mosollyal nézek rá fel mikor végül távozásra szólít fel. Felegyenesedek, a pillanatok kínos csendbe nyúlnak míg a tekintetét fürkészem. Végül biccentek röviden. - Ahogy óhajtja, Neith, a fáraó szolgálója. - Azzal meg is fordulok és a kijárat felé lépdelek. Mikor a járatba érek, egy pillanatra lehunyom szemem. S az azt követő második lépésemnél, amint a talpam a talajhoz ér, megrázkódik a föld. Hirtelen kell megkapaszkodjak kétoldalt a falakban, így megtudom őrözni részben egyensúlyomat. Parányi törmelék hull alá a teremben s nem sokkal előttem is. - Mi volt e..? - Nem tudok a végére érni ugyanis újabb rázkódás érkezik és a szemben lévő folyosó vége megindul. A lábam előbb megrogy egy pillanatra majd felfogva a veszélyt (mint mindenki ilyen helyzetben) reflexből perdülök meg és kezdek rohanni vissza a nő s a terem irányába. - Beomlik! - Szakad ki belőlem a figyelmeztetés a nőnek, majd hatalmas robajjal szakadnak mögöttem a kövek fokozatosan zárva el a kiutat. Végül előrevetem magam futásból így hassal érkezem vissza a terembe, karjaim fejem tarkómra emelem, mintha az bármit is védhetne. A porréteg szinte berobban a terembe beterítve mindkettőnket vélhetően, ha csak nem keresett hamar fedezéket a macskaszemű. Miután elül a por, s nem érzékelem, hogy egy hegynyi szikla tehénkedne a nyakamban, lassan feltápászkodom s körülnézek. - Szolgáló, jól vagy? - szólongatom s keresem alakját a - már ugyan alább hagyott, de még mindig sűrűn gomolygó - porban. Ha meglelem valahol és szüksége van rá, felsegítem. - Úgy látom nem tudom teljesíteni óhajod. - Próbálom elhumorizálni a dolgot miközben visszatekintek a beomlott bejáratra. - Van másik kiút? - Fordulok végül felé ismét s vetem fel a millió aranyas kérdést.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Csüt. Nov. 09, 2017 10:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Macskarésű szemeimet csak még jobban kihangsúlyozza a fekete szén, mellyel körbevonták. Ezeket mégis enyhén összevonom most azokat. Pupilláimba egy pillanatra egy függőleges fekete vágás villan meg, de ki is huny azon nyomban.
Bizalmatlanul méricskélem a jövevényt, melyre valljuk be, minden okom megvan. Kilétére hamar fény derül, ez mégsem tölt el megnyugvással. Inkább ellenkezőleg csak még több kérdést vet fel. Az arannyal mázolt terem falán megbicsaklik a fáklya fénye. Egy újabb fuvallat lenne tán?
- Az épületbe egy út vezet, azelőtt katonák állnak. Csak azokat engedhetik be, kik a fáraó hű szolgái - jelentem ki szigorúan. - Hogy jutott be? - hacsak a katonák sincsenek ott, az pedig nem sok jót jelent. Vagyis az itt élő embereknek. Akkor elkezdődött. De ha nincsenek is kint, egyszerű ember nem tudna átjutni…
- S az ön kultúrájában elfogadott, hogy az uralkodójuk épülő templomába bárki bebocsátást nyerjen? - hajtom oldalra a fejemet. Tengerentúlról számos mende monda kering. - Habár ha jól tudom, ott csak primitív barbárok élnek, kik azt hiszik mindenkinél jobbak. Holott az írás művészetét sem fedezték fel - s ezzel együtt oly sok mindent nem, de tán látogatóm ez pontosan tudja.
Csak szemem mozgásával figyelem az idegen lépkedését. Amikor háttal áll nekem, ujjaim végéből apró csíkba ködfoszlány kel életre.
- Sírkamra. Hiedelemvilágunk megköveteli, hogy a fáraó halála után, az összes ingóságával együtt temessük el, mely segítségével a túlvilágon is elnyeri a méltó helyét. - S ezzel sokat nem is hazudtam. Csak az nem mindegy, hogy mi kerül ide, nemde?
A ködfoszlány abban a pillanatban elhal, ahogy újra szembe fordul velem. Az idegen háta mögött egy-egy hieroglifa halványan felizzik. Lassan emelem vissza tekintetem a hajbókoló fickóra. Miért érzem ezt az egészet hamisnak?
- Még egyszer, a nevem Neith, a fáraó szolgálója - felelem neki, felemelt fővel, kissé lenézve rá. - Ideje lenne távoznia El Shaddai. Mit is mondott, hogy honnan érkezett? A neve a rabszolgáink nevét viseli - világítok rá tengerentúli mibenlétének kétségeire. Ha pedig egy szökött szolga…


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
135

Utolsó Poszt Szer. Nov. 08, 2017 8:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

A falakat borító jelképek alátámasztani látszanak az Őrült Arab szavait. Hát még is igaz volna, hogy elfedett tudás lakik a Homok Birodalmának mélyén. S ez a nő, vajon ki lehet ő? Merülhet fel a kérdés mire talán hamarost fény derül. A kicsiny eszköz kezei közt, érdeklődést kelt, de ennek jele csupáncsak egyetlen pillantás a dobozre, majd ismét az aranyszínnel kent lányra fordul tekintetem. Macskáját rendre inti, semleges tekintettel figyelem az eseményt, majd szavait hozzám intézi. - Ők már, távoztak. - Válaszolom nyugodtan a rabszolgákkal kapcsolatban. Majd enyhén megingatom a fejem s parányit lejjebb hajtom bocsánatkérőn. - Bocsásd meg ha megzavartam magányod, nem ismerem a helyi szokásokat. Messzi földről érkeztem, hosszú út áll mögöttem. Egyszerű zarándok volnék. - Emelem fel végül ismét szemeim, hogy rá nézve folytassam. - A tengerentúlon egy vándor azt mesélte, hogy a sivatag peremén van egy uralkodó, ki égig érő építményt emel, hogy elérje az isteneket. Csodájára kellett járnom, hogy saját szememmel lássam. S lám, igaznak látszik a mese. - Bólintok parányit elismerésemül. Szemeim a falakra futtatom s egy kósza lépést indítványozok előre, a terem jobb szélének irányába, majd egy újabb rövidet és úgy folytatom szavaim. - Mi ez a hely? Nem tűnik szentélynek. Figyelemre méltó alkotások. - Ismerem el a falat s plafont egyaránt díszítő míves alkotásokat. Felismerem a mágiával átitatott szimbólumokat, de erről a másiknak nem kell tudnia. Értelmezni még nem mindet tudom, az Arabtól többet kell tanulnom, ezzel nyert egy kis időt magának. Azt viszont nem tudom, hogy az előttem álló vajon tisztában van e a jelképekkel, a bennük rejlő mágiával. Majd hirtelen állok meg, fordulok felé s hajtok fejet. - Elnézést kérek a faragatlanságomért. - Hajlok meg egészen enyhén ahogy azt illik. - A nevem El Shaddai. Benned kit tisztelhetek? - Nézel fel rá ismét immár kiegyenesedve. Kíváncsian fürkészem arcát, tekintetét.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Kedd Nov. 07, 2017 9:27 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Testem egészét aranyfesték borítja. Nyakszirtemről kiindulva mindkét karomon ősi minta fut végig fekete festékkel színezve, egészen kézfejemig, ahol középső ujjam töveinél olyan hatást kelt, mintha ott fogyott volna el a festék. Ruhám pimasz anyagból készült, oly hatást kelt, mintha átlátsz. Elől és hátul is ágyékig nyitott egy aranyöv fogja össze derekamnál. A festék egyszer sem látszódik meg rajta. Lábamon puha saru simul. Szemeim a korszellemhez igazodva vastag fekete festékkel van körbehúzva, szemem sarkánál kijjebb húzva. Aranyszínű hajamba, melybe befészkelte magát pár barna tincs apró gyöngyök foglalnak helyet. Fejemre kereszt alakú pánt simul, a homlokom tetejénél, annak közepénél egy apró háromszög alakú medál lóg le.
Nem közönséges rabszolgának nézek ki. Rangom magasabbnak mutat, de nem a királyi család tagja.
Kezembe egy vastag, fekete hatszög alakú tárgy látható. Puha ujjaimmal párszor végigfutok a hieroglifák mintáján. Elfeledett mágia szövegét rejti, ahogy a falon körbefuttatott rajzok is. Tekintetem lassan fordítom körbe, szinte látom fluoreszkálni a lényeges mintákat. Visszatekintek a kezembe tartott tárgyra, majd egy cseles ujj játék következtében a hat oldalából hat recés szélű, háromszög alakú kampó csapódik ki. Újra megismételve a műveltet, visszahúzódnak a dobozba.
Egy kósza szellő cirógatja végig lábam, karom. A fáklyák fénye beleremeg. Szemöldököm egy pillanatra összevonom és azonnal megfordulok.
Szellő, de hát honnan? Ez egy zárt hely.
- Idegenek a belépés tilos a megszentelt épületbe - tudatom fele, fejemet felemelve. Kezeim között továbbra is feltűnhet a tenyérnyi ónfekete doboz. - Távoznia kell. Ha nem talál ki, kérhet segítséget a bent dolgozó rabszolgáktól, Neith parancsát teljesítve - folytatom továbbra, nem adva számára semmi oly szándékot, mellyel magam is távozást óhajtanám megejteni.
Érzékszerveimet azonban nem kerüli el a tény, hogy hű Átok a sarokba gubbaszt, hátán feláll a szőr és fúj az idegenre. Egy kósza pillantást vetek csak rá, s az állat lassan nyugszik meg. Szent állatok, de engedelmesek. Legalább is nekem. Nagy levegőt véve aztán visszafordulok az idegen felé, ha nem ment volna még el.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
135

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 06, 2017 4:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Komótos szél szalad az utcákon, hordozva keserű porát. A bazári kofák hangja alább hagy s egészen másféle zsivaj veszi át a helyét.
Éles csappatás, bőr mar a húsba majd jajveszékelés. Hatalmas mészkő tömbökön ütemes vésőkoppanás. Gondoson komponált muzsikaként zendül a kolosszális munka zaja.
A bőrkorbács ismét lendül, hogy lesújtson, jellegzetes hangját hallatva célt is ér. A férfi, kit ezúttal választott egyetlen pillanatra rázkódik meg amint a barna bőrét felhasítja. Jobbjában tartott vésőjét megmarkolja s egy kósza pillanatra íriszei olajos feketére váltanak maga elé meredve. Állkapcsa megfeszül, majd ahogy jött áll is vissza áll az eredeti állapotába. Megfordulva tekintete a korbácsot tartóra mered aki azonnal kap az alkalmon, hogy rárivalljon. - Mit bámulsz?! Nyomás dolgozni! - Adja ki a parancsot fröcsögő hangon. S már emelné újra a korbácsot de egy másik elszólítja. A munkás mit sem törődve vele fordul vissza eredeti tevékenységéhez. Szemeit a mellettük lévő hatalmas építményre emeli.

Szűk folyosók, melyekre a nap sugarai képtelen eljutni. Egyedül a fáklyák fénye lobog s nyújt világosságot a dolgozónak. A falakra díszes vésetek s festmények kerülnek, korbács hajszolásának itt nyoma sincsen. Szinte megnyugvást adó ütemes koppanások járják be a termet. Egy járatra vetül az egyik dolgozó szeme, a lobogó tűz fényében egy röpke pillantás csupán míg olajos fekete színre vált írisze s borostás arcára parányi mosoly kúszik. Ez lesz az. Fut át agyán a gondolat mikor női hang váltja fel a koppanásokat. A bent dolgozók mindegyikének példáját követve a hang felé fordul. Értetlen tekintettel figyelik a nőt ki mögött fekete macska kémlel kimért lépteivel. A szóváltás után a munka zajlik tovább, engedelmesen végzik dolgukat a munkások Ő sem marad hát el közülük. Fél szemmel olykor a nőre sandít, vajon ki lehet ő? Merül fel benne a kérdés mely egyelőre a szűk folyosók titka marad. Végül a hatalmas ajtó a helyére kerül, a munkát elvégezték, hát távozóra veszik. Fejeket a földre hajtva távozik sorban a munkás csapat, csupán egy sandít fel a nőre egy kóbor pillanatra.
Végül az ütemes kopogás zaját felváltja a fáklyák tüzének lobogó, tompa hangja. A magány nyomasztó csendje ül a teremre. Parányi szellő simítja végig a ruhát, enyhe főhajtásra késztetve a lobogó fáklyákat a rövid pillantásnyi időre. A fekete macska íriszei tágra nyílnak majd az egyik sarokba húzódik alakja. - Furcsa hely ez a magányos elmélkedésre. - Töri meg végül a csendet hangom, a nem túl nagy termet hamar körbejárja. A terem bejáratánál állok, s leeresztem arcomat takaró utazó maszkom, csuklyám is hátra hajtom, itt már nem kell tartson az utazó a homok tolakodásától. Tekintetem kényelmesen futtatom körbe a már látott helyen, végül megállapodok a másikon. Külsőm ismét egyszerű utazó külleme, mint ki most érkezett messzi földről a sivatagon át, orcámat helyenként az út pora díszíti.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
323

Utolsó Poszt Vas. Nov. 05, 2017 6:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Az aranyozott folyosón port kavarnak siető, nesztelen lépteim. A nap aranyló sugarai kívül rekedtek a monumentális épületen kívül. Kezemben fáklya pihen, melynek lángja egyre jobban elvész a sietség huzatjába. Egy pillanatra megállok, s ennyi kell csak, hogy a tűz újra magasba csapjon fel.
Halk puffanást hallok a jobb oldalamon. Hirtelen kapom oda a fejemet, ám a mellettem elterülő folyosót nem világítja be égő eszközöm.
Halk surranó léptek mögöttem. Lassan, nagyon lassan fordulok meg, készen bármilyen támadásra és…
Ám csak egy kósza fekete macska dörgölőzik lábamhoz. Halkan sóhajtva hajolok le hozzá, hogy fülei tövét megsimogassam. Nem is értem, hogy miért lesz úrrá rajtam az idegeskedés. Úgy ismerem eme járatokat, mint a tenyeremet. Építésének első napjától jelen vagyok.
A folyosó végén előbb jobbra, majd balra, kétszer jobbra és újra balra fordulok. Ekkor találom meg a fáklyával megvilágított hatalmas teret, mellyel arannyal ékesítettek ki. A mesteremberek most is szaporán dolgoznak, hogy a négy falat telehintsék fáraójuk történetével. Mosolyogva szemlélem őket egy rövid ideig, majd fehér, lenge ruhám zsebéhez ér kezem. Mintha villám csapott volna belém, úgy rezzenek össze és folytatom utam a készülő ajtó felé.
- Hogy haladnak? - állok meg a félmeztelen munkások előtt. Kötélre erősített vastag márványlapot emelnek fel éppen, hogy beillesszék helyére. - Nem, ez nem ide lesz - javítom ki őket, amint meglátom. Ezen ugyanis nincs egy skorpió alakú motívum. Értetlenül pislognak rám, én pedig mosolyogva megfordulok. A terembe elhelyezett kőlapokhoz sétálok. Egyik fölé hajolva óvatosan fújom le róla a rászállt porréteget. - Ez való oda.
- De hát az nem a fáraó krip…
- Nem, itt más valami lesz elhelyezve, de erről nektek nem kell tudnotok - felelem mosolyogva nekik, s ez a mosoly mit sem olvad le az arcomról. A percek órákká nőnek, mégsem mozdulok el helyemről. Végignézem, ahogy a helyére illesztik az ajtót, nem csukják be. A faragók és vésők is lassan elhagyják a helyet, ők sem zárják be az ajtót. Nem, mert még dolguk van. És még nincs itt.
Magam maradok a hatalmas üregbe, a tűz fénye gyatrán világítja meg a helyet. Már csak napok kérdése az egész csupán.  



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
135

Utolsó Poszt Vas. Nov. 05, 2017 4:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon


...porból lettél, s porrá leszel...


- Csupán egyetlen dolog biztos az életben fiú. - Szól a férfi, arcát csuklya fedi óvón, egyedül borostás állának alsó peremét engedi a kíváncsi szemek elé. Vöröses barna utazó köpenye gondosan öleli testét. Oldalán málhazsák, távoli vidékről jött zarándok átlagos külleme. A fiú vele szemben tán még a 10 et sem élte meg, fekete szemei s ugyanilyen szín haja csillog a perzselő déli napsütésben. Kíváncsian tekint fel az előtte álló idegenre. - És még is, mi az? - Tudásszomja határtalan az ifjonti elmének. A csuklya aprót mozdul, fejét a férfi parányit feljebb emeli így arcának több része láthatóvá válik. A borostával övezett ajkakra parányi mosolyra húzódnak. - A vége fiú, a vége. - A gyermek értetlenségében feljebb tekint de a csuklya alól nem várt rémület néz vissza rá. Az olajos fekete szempár egyetlen pillanatra villan meg, a végtelen sötétségbe ásító üresség. A fiú íriszei tágra nyílnak, kíváncsiságának helyét a rémület veszi át. A pillanatnyi sokk után a túlélőösztön kerekedik felül, gondolkodás nélkül perdül meg és iramodik futásnak, egyenes egy kufár gyomrába robbanva lendületében. Hatalmasat esik de pattan is fel, hogy kiabálva meneküljön. Az emberek értetlenül nézik, a piaci kofák hangja elnyomja gyermeteg hangját. A csuklyás pedig már sehol, csupán az üres, keskeny sikátor mészkőfalai állnak helyén. Megannyi fehér szín, mészkő falazatú épület, utcák fölé feszített ponyvák védik a népet Ré perzselő tekintetétől. A távolban titáni épület csúcsa nyúlik a magasba, mintha csak az ég kékjét akarná átdöfni hegyes élével. Különös kontraszt ahogy a virágzó birodalom egyik határát az éltető Nílus míg a másikat a végtelen homokdűnék tengere húzza. A lét és a pusztulás határvonalán keletkezett gazdag, halandó uradalom. Az egyik ok mely miatt oly vonzó volt számomra. Csodálom őket, csodálom alkotásaikat, melyeket aztán a legváltozatosabb módszerekkel küldenek az enyészetbe.
Azt utcákat járva a megannyi lélek hangja zakatol fülemben, csuklyám alól figyelem őket helyenként. Egy kisebb téren torpanok meg s jeges tekintetem a távolban magasba nyúló tornyokkal tűzdelt palota felé emelem. Ha a szóbeszéd igaz, itt lesz akit s amit keresek...

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
135

Utolsó Poszt Vas. Nov. 05, 2017 3:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Natalie Rossmyra
Yesterday at 9:09 pm
☽ Stamford




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/5
Angyal
2
Démon
10
Bukott Angyal
1
Ember
7
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
5