We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Egyiptom - Kr. e. ~2511
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
405

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 16, 2018 2:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
406

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 16, 2018 2:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Halvány mosoly kerekedik arcomra, halk nevetéssel karöltve. Persze, hogy nincs problémája a küzdéssel, azáltal jutott el idáig. Különös démon ő, de ettől függetlenül nem szívesen bízok meg benne. Mégis, továbbra sincs más lehetőségem. A kényszer pedig nagy úr tud lenni a végén.
- Éppen csak pár birodalmat fogsz addig romba dönteni… - jósolok szép jövőt számára. Nem fognak unatkozni sem az angyalok, sem a démonok.
Örökké egyedül fog járni, egyedül lesz a világgal szembe, egy pontig. Miért látom ezt? Honnan jönnek ezek? Sejtések csak csupán, ösztön. Semmi több. Tekintetem lehunyva pihenek meg, amíg meg nem érzem köpenyének melegét a testemen. Szükséges ez most nekem? Számít valamit? Egy darabig így beszélek tovább, lehunyt szemekkel. Mikor újra kinyitom, íriszeim akár egy macskáé. Sárgák, középen egy hosszanti vágással. Nyoma sincs benne már emberi vonásnak.
- Csak tanuld meg kezelni jó időben. Lehet valaki ostobán öntelt, vagy ésszel bírva. Te melyik vagy? - nevetem továbbra is.
Nem egy ostoba démon és bíznom kell abba, hogy túléli a következő évszázadokat. Ellenben nem lesz ki tudjon majd a mag hollétéről, felhasználásáról. Mégis ki lehetne majd akkor, ki az emberek segítségére sietne? A világéra?
Mily irónikus továbbra is hogy ezt majd pont annak kell megtennie, aki…
Hangjára némán bólintok, mit nem láthat, lévén nem engem figyel. Figyelem a démon arcélét, szemének pillantását. Komolynak tűnik. De ez édeskevés ide.
- Biztonságos. Nem úgy építünk titkos járatokat, hogy ezeket bárki megtalálhassa. Seth nem fogja tudni pontosan hogy hol keresse… - a lényei bent pusztulnak. Egy sem fog kijutni. Hiába fog visszatérni a terembe, mindhiába.
A jelek előle rejtve vannak. A leviatánok elől. Itt nem lesz baja. Újabb kósza bólintást intézek felé, magam sem tudom, hogy miért. Nem látok bele fejébe, nem tudom, hogy mit gondol. Halk, dorombolós szuszogást hallatok. Erőm gyengül, elmém fárad. Forró szellő csapja meg arcomat, hajamat a magasba kapva örvénylik körülöttem. Kinyitom sárgán pompálló macskaíriszeimet. A készülő férfira tekintek.
Halvány mosollyal az arcomon tekintek rá. Kezem lassan siklik le az övéről.
- Viszlát, Vándor… - lehelem elhalóan, egy utolsó füstcsíkkal egyetembe. Nyakamból erőtlenül veszem le a láncomat. Arany szálon, arany medál, rajta egy Ankh kereszttel. TEkintetem újra lehunyva motyogok valamit. A por újra örvénylik körülöttem, immár nem csak a kapu keltette szellő kapja fel hajamat, fodroztatja a köpeny széleit.
Még egyszer rátekintek a kapun átlépő férfira. Az utolsó szót nem mondom ki egészen addig, amíg el nem tűnik. Újabb kacsintására, újabb félmosollyal szolgálok csak irányába.
Végül kimondom az utolsó szót.
A terem, de az egész piramis megremeg. Láthatatlan erőhullám járja körbe a szélrózsa minden irányába. Minden lélegző, élőlényt megsemmisít egy kékesen pulzáló erő. Testem fekete párduc alakjába gömbölyödik össze a köpeny alatt. Végső erőm is elhagy, átlépve a végtelen semmiségbe, hagyom itt ezt a helyet az örökkévalóságnak.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
171

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 16, 2018 10:30 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Újabb, tompa robaj a távolban, hasztalan próbálkozás a kint ragadt rémektől, Seth rókái. Leviathan ok, a Sötétség, a tudás hatalom és én most gyengének érzem magam mellette. Jó néhány olyan dolog hangzott mikről mit sem tudok, de van egy olyan sejtésem, hogy ezek az információk más birtokában sincsenek. Vélhetően az időn túlról származó, elfedett ismeretekkel rendelkezik az aranyboszorka. Avagy, valaki szánt szándékkal rejtette el ezeket gondosan... Lesz minek utána járnom az már biztos, célom eléréséhez minden morzsa jól jöhet, ésszel kell játszanom és türelemmel ahogy a szolgáló is mondta, szerencsére egyiknek sem vagyok hiányában. Látom amint ereje fogytán, teste egyre gyengébben úszik le a fal mentén, hogy végül a padlóra ülve állapodjon meg. A kötésből nem kér, persze, hasztalan, de egy próbát megért. A köpenyt viszont elfogadja, legalább annyi, nekem amúgy sincs rá nagy szükségem, csupán az álcám részét képezi. Elmosolyodva csóválom meg a fejem a föld irányába szavait hallva. - A küzdéssel nincs bajom. - Kacsintok rá végül, hogy jelezzem bármiért megszenvedek, bármeddig elmegyek ha valamit akarok. - Néhány évezred? Éppen ráérek... - Jegyzem meg kicsit elhumorizálva a dolgot aztán körbefuttatom a tekintetem a falakon "a tudás itt van a teremben" el kell sajátítsam ezt a nyelvet, nem lesz gond, időm mint a tenger. A sötétségről tartott rövid kis leírás nem sokat mond, ennek majd mélyebben utána kell járjak, csupán röviden bólintok neki elgondolkodón, hátha eszembe jut valami, égi történet vagy bármi elmém hátsó zegzugaiból, de semmi. Furcsa, hogy ilyen fontos és még csak pletykaként sem hallottam róla sehol, egyetlen apró feljegyzés, semmi. Gondos kezek munkájának tűnik a háttérben. Nevetése s szavai rántják vissza acélos szemeim az övére, mosoly kúszik arcomra. - Én már csak ilyen vagyok. - Toldom meg egy kacsintással is a műsort. Nevet, legalább addig sem a gyengüléssel van elfoglalva. Tekintetem a dobozra emelem melyről beszél, azt kell hát védenem. - Ha azt mondod ez a hely biztonságos, akkor egyelőre itt hagyom. Visszatérek érte mikor ez a sivatag megváltozik és akkor más helyre rejtem, ahol senki sem lel rá, még akár én sem feltétlen. - Érintése fordítja vissza fejem irányába. Nemleges választ jelez fejének rázása a járástudásra. Hát jól van, bólintok egy parányit magam elé. Van egy ötletem hogyan rejtsem el, hogy még én sem tudja hova lett. Az emlékeim melyek vele kapcsolatosak, eltörlöm őket, vagy is inkább csak elrejtem mintha elfedtem volna, hogy véletlenül se beszéljek erről senkinek, hogy véletlenül se tudjon kiszedni belőlem bárki olyat mely a vesztemet okozhatja. S hagyok majd morzsákat, melyről az elfedett tudás újra előjöhet, igen, ez azt hiszem működhet. Ha most a fejembe lát a szolgáló akkor láthatja min járnak az agytekervények, láthatja, komolyan veszem a helyzetet és nem aprózom el tervezéseimet. Talán ez meggyőzi. Lezárva a gondolatot balom mozdul, A levegő megfeszül a terem egyik sarkában, koncentrálódik majd egyetlen pontba kezd örvényleni s hirtelen lángnyelvek csapnak fel majd tágulnak ki bő ember méretűre. Egy más világ képét látni ahogy áttekintünk rajta. A tűzből fakadt kapu megvilágítja orcánkat, tekintetem nem veszem le az övéről, megjegyzem szemeit, ajkát, egész arcát, valami azt súgja nem most látom utoljára. Az én arcomon is sejtelmes táncot lejt a lángokból fakadó fényáradat. - Jó utat, Szolgáló. - Búcsúzom tőle végül már ha nem akar mást még, s amennyiben nem úgy elindulok a kapu felé. Egy pillanatra torpanok csak meg a kapu előtt, visszafordulva még egy parányi, megnyerő mosolyt villantok, aprót kacsintok rá majd átlépem a lángtengerként örvénylő átjárót mely rendbe be is zárul mögöttem... Jó utat, Szolgáló.

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
406

Utolsó Poszt Csüt. Jún. 14, 2018 8:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Ahogy lefelé csúszok a fal mentén, érzem, miként fogja meg karjaimat, hogy segítsen. Hálásan emelem rá pillantásomat, nagy levegőt véve tekintek rá. Fogaimat szorítva nem engedem, hogy újabb dolgokat mondjak. Olyanokat, amiket megbánhatnék. De muszáj lenne elmondanom. Belső örlésem lélektükreimen meglátszódnak. Ő pedig látja ezt, ügyesen kérdez vissza. Nem akarok megbízni a démonba, de nincs más választásom. Hinnem kell abban, hogy a hatalom ily gondolata nem részegíti meg, mint oly sok mást.
- Mindent azért én sem árulhatok el - mosolygok rá kedvesen. - Ezért azért küzdj meg, lesz rá pár évezreded, hogy kitaláld. Minden válasz itt van, ebben a teremben - közlöm kissé nagyképűen. Szavaim igazak, egyelőre a vég eljövetelétől nem kell félni.
Ruhájának tépésének halk hangja hoz vissza elmélkedésemből. Kezét könnyedén tolom el magamtól.
- Nincs haszna. Ez nem vér, csillapodni nem fog. Elszáll az élet a testemből, percek kérdése az egész - ez lennék én. Ennyi lenne az életünk. Teremtett lények vagyunk, vagyis…
Macskafülem egyre erőteljesebben üt ki hajam alól, lábfejem is inkább hasonlít már egy macskáéhoz, mint egy emberéhez. Lemondóan sóhajtok magam elé. Egy apró sérülés, ennyi a létünk csak. Apró kiskapu, mellyel létrehoztak minket, ennyi csak csupán az egész.
- Ő nem gonosz. Ő a végtelen sötétség, nincsenek érzései, és csak egy cél motiválja… - ám ezek még ködösek számunkra is. Nem tudjuk, hogy mit akarhat, mit kereshet. De mindenkinél feljebb áll.
Ő Isten testvére, hatalma nagyobb, mint azt bárki is gondolná.
Kérdő tekintetére felszökik szemöldököm. A szívébe nézve pontosan láttam, hogy ki is volt valójában. Múltjának darabjait, ismeretségeinek arcait. Az Arab arcát.
- Csak ne légy ennyire öntelt - mosolyodom el, kissé elnevetve magam, fejemet lehajtva. - Egy apró hiba, és minden erődet elveszi - még ha a tudása is kell neki, melyről persze nem tudok.
Nem értem, hogy miért akaran bárki is azzal az emberrel üzletet kötni. A lehető legveszélyesebb mind közül. S a Vándor mintha ezt nem tudná. Mintha nem érezné a veszélyt. Fejemet rosszállóan csóválom meg. Nem foglalkoznék vele, dolgom sem lenne, ha nem rá kellene bíznom a legnagyobb fegyvert a világon. Vajon túléli? Megéli azt a napot? Vagy elkotyogva maga is elpusztul a mag pedig a feledés homályába vész el?
Puha és meleg köpenye testemet óvja, az egyre jobban rázkódó hidegtől. Gyanítom, hogy sokat nem segít, a gesztust mégis értékelem.
- Köszönöm… - lehelem elhalóan. Fejemet rázom megjegyzésére. - Nem érted, hogy mi lapul meg az oltár dobozában. Itt nincs helye kiskapuknak. Sem most, sem máskor. Ez nem kerülhet idegenek kezébe, nem kerülhet emberek közelébe. Őket megrészegíti a hatalom, felhasználnák becstelen és ostoba céljaikra. Nem látják a világukat összességében. A démonok… - újra rátekintve sóhajtok egyet. - sem. Ti is telve vagytok a hatalom vággyal, láttam a csillogást a szemedbe, amikor a fegyverről beszéltem. Meglesz a jutalmad, ha ezt a titkod megörzöd és vigyázol rá. Nem most, nem évszázadok múlva, de a türelem… Az nagy erény. Ezt sose feledd el Vándor - fúrom tekintetem az övébe. Egyre hűvösebbé váló, aranyfestékkel bekent kezemet puhán ejtem az ő kézfejére.
Kérdésére egyszerűen megrázom a fejemet. Érzem, hogy lábaim a köpeny alatt elmacskásodtak. Szó szerint. - Te menj, te tudsz magadnak átjárót nyitni - többet tudok, mint hinnék. Egy oly lény teremtett, ki démoni anyától származik.
- Ez a hely biztonságos, nem jutnak be. Ha rajtam múlik… - mosolygok rá kedvesen és szelíden. Nem félek attól, ami rám vár. Nem tartok attól, mi fog velem történni. Ez a sorsom és a végzetem.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
171

Utolsó Poszt Kedd Jún. 12, 2018 1:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Lévén csupán nem rég érkeztem e helyre, e vidékre, számomra sok minden új, szinte minden. A homoktenger számomra még felfedezetlen terület, ám, úgy tűnik igen sok jóval kecsegtet. Szóval Seth az aki ennyire Őt akarja, vagy a tudását. No de ez most jelenleg lényegtelen információ, félreteszem későbbre, inkább csak némán követem szavait és történetét. Csupán fejem fordul enyhén, egészen parányit ahogy szemöldököm is csak egészen aprót mozdul középre amolyan kérdőn reagálva arra, hogy a Pusztításnak kell megakadályozni a végső pusztulást. Érdekes felvetés, de nem szólok közbe, látom a testéből egyre hevesebben szivárgó fekete füstöt s azt is érzékelem ahogy levegőért egyre nehezebben nyúl, megsérült, tán a végét járja, bár ezt nehéz volna megállapítani, csupán szavai utalnak erre miszerint csak egyikünk jut ki innen, részemről nem tervezek itt ragadni, így vélhetően magára gondolt. Szemeim pillanatra leveszem az aranybőrűről mikor Andariel gyermekeiről beszél, elgondolkodva kapom jobbról balra íriszeim, majd vissza rá. Nincs időm mélyebbre fúrni a témában, teste a falnak vetül és lassan ereszkedni kezd a föld irányába. Reflexből lépek közelebb, hogy elkapjam és ha hagyja akkor lassan engedjem le mielőtt még becsapódna. Mellé guggolva hallgatom tovább mondandóját. A sérülésre úszik tekintetem míg beszél, a kátrányos anyag egyre hevesebben szivárog. Mondatát nem fejezi be, erre kapom fel szemeim s fúrom az övébe. - Egy egyszerű..? - kérdezek vissza, figyelek, nem véletlenül vagyok most épp csendben. Közben ruhámból tépek egy csíknyit, azzal kötöm be a sérülést, nem tudom van e bármi értelme, hozzá hasonlóval még nem találkoztam, egy próbát megér. Már ha engedi. Elmélázva hallgatom tovább. - Ha nincs már kiút, akkor jött el az ideje... - Ismétlem meg szavait összegezve. Szavait elraktározom, fajok közti elmosódás, szövetségek, érdekes jövőkép. - Tehát eljön majd az idő mikor a gonosz küzd a gonosz ellen. - Összegzem magamban a dolgot. Nem tudom ki ez a sötétség, s még megannyi kérdésem lenne, de nem teszem fel őket, úgy tűnik nincs idő most erre. Az Arab említésére ismételten szemeibe fúrom a magamét kérdőn tekintve a nőre, még is honnan tud róla? Tenném fel a kérdést de feleslegesen, az elmúlt nem túl hosszú ismeretségünk alapján sok mindent tud ez a kérdés így elmúlik a néma enyészetbe, hangot nem adok hát neki. - Ahogy én sem. - Kacsintok rá végül, no nem mintha ne lett volna egyértelmű eddig is, hogy én sem az vagyok akinek mondom magam... - Gondom lesz rá Szolgáló, ne aggódj. - Zárom le parányi mosollyal, csak a tudása kell, hogy tanítson, s ha már megvan ami kell, a Homoktenger Birodalma majd elnyeli őt, is. De ez jelenleg szintén a jövő zenéje, mindent a maga idejében. Köpenyem lekanyarítom magamról és vállára terítem, vagy a feje mögé, puhább mint a kemény szikla végül is, ezt sem tudom használ e avagy sem, de legalább engem addig sem gátol. Szemem körbefuttatom a termen. - Valami kiskaput csak építettek be, mindig szoktak legalább 1 et. - Vetem fel miközben gondolkodom hangosan, hogyan is juthatnánk ki innen.
Felfogtam amit mondott, hogy csak 1 jut ki és, hogy nincs kiút, de a természetemből fakad, nem tudok leállni, én akkor is megyek amikor már mindenki feladta, akkor is megpróbálom ha mindenki úgy gondolja nincs esély a sikerre. Számomra nem létezik a nem tudom, vagy a képtelen vagyok, ez az opció nincs a listán. Ha nem járok sikerrel, ha elbukom? Hát ez van, de ha nem próbálom meg sosem tudom sikerülhetett volna e. Ezért ilyen gondolatokra - sokakkal ellentétben - nem is fecsérlem a drága időmet. A fegyver melyről beszélt felkeltette az érdeklődésem, egyet már felfedeztem hiszen amiatt jöttem ide, a Lélekfaló, de immár kettőről is tudomásom van, rám kacsintott a szerencse. - Tudsz járni? - Fordulok felé végül, eszembe jutott valami, talán egy kapu létrehozható idebent, azon pedig csak át kell sétálni, a helyet pedig beomlasztom, Seth rókáit örök sírba temetve. Nem túl elegáns, de hatásos megoldás valljuk be.

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
406

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 11, 2018 4:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Arcomon halvány mosollyal figyelem miként szemléli a motívumokat. Vándor, persze ezért tűnik pont olyannak, aki érteni véli a felvésett jeleket. Kevesen tudják a mi körünkbe is olvasni az egyiptomiak írását. Csak egy kiváltságos réteg képes erre és lám. Ő is. Noha sejtem, hogy tudása honnan való.
Több szót egyelőre felesleges is szánnom tovább a mesterművekbe, most úgy is komolyabb témákról lesz szó.
- Seth és a rókái - vonom én is csak össze a szemöldökömet. Eddig végig róla volt szó, most miért lenne akkor másképp? Vagy, mégis kire gondol? Követték volna ide? Ez az egész már lényegtelen, úgy vélem. Csak a most számít, hogy itt ragadtunk mi ketten. Hogy át kell adnom azt a tudást, amit én is birtoklok, arról, amire vigyáznunk kellene.
Amire vigyáznia kell.
Kószán bólintok csak megjegyzésére.
- Az emberek így lettek teremtve. Saját akarat eredménye a folytonos háborúk, ám az évszázadokon keresztül egyre finomodni fognak az eszközök és egyre pusztítóbbak is lesznek. Ennek te még most örülhetsz, de nem fog egy idő után, erre majd gondolj akkor vissza. Irónikus, hogy épp a Pusztításnak kell meggátolni a végső pusztulást - sóhajtom el magamat, lehajtott fejjel. Persze, hogy az, ennél az élet nem is lehetne groteszkebb. Kérdésére szemöldököm összevonva emelem fel fejemet.
- Már régóta léteznek. Nővéretek Andariel gyermekei, az utolsó élő leviatán nemzette őket… - hogy lehet, hogy erről pont a démonok nem tudnak? Vagy csak ennyire nem figyelne oda, hogy mi is történik a világba? A mágia egyik teremtményei vagyok, számomra létezésük teljesen evidens. De igen, csak számomra.
- Minél többen tudnak róla, annál nagyobb a veszélye annak, hogy rossz célokra használnák fel. Megrészegítheti a hatalomban az embert, démont, de még angyalt is. A mag képes elvenni mások erejét, egy egyszerű… - felhasználással. De ennél többet talán nem kellene mondanom. Kétkedve tekintek fel újra a férfira. Nem tudom, hogy bízhatok-e benne. Még mindig nem tudom.
- Bármilyen sivár helyzet is fog jönni a világra, egy dolgot kell megkérdezned magadtól, lehet-e még ennél is rosszabb. Ha igen, tudni fogod, hogy nem jött még el az ideje. Ám ha a sötétség már mindent bekebelez, ha kiútra remény sincs, akkor tudni fogod. Angyalok és démonok egy oldalon fognak harcolni egy közös ellenségért. Új szövetségek lépnek életbe, a két faj közötti határok elmosódnak. Ha ezt megtapasztalod, akkor fogod tudni, hogy igazán szükség van a magra - a prófécia szerint legalább is így van.
Mély levegőt véve lassan eresztem azt ki. Minden egyes kiejtett szavamnál érzem, hogy fogy az erőm. Hátamat a terem falának vetem, enyhén verejtékező testemnek jól esik a hűvösség. A füst egyre koncentráltabb lesz, én pedig nem sokáig fogok  már tudni talpon maradni. Figyelem komoly vonásait, mégis enyhe kétség lesz úrrá rajtam. El kell ezt engednem.
- Ne bízz meg az arabba - hajtom hátra a fejemet. Egy újabb kilégzés során már ajkaimon is keresztül áramlik a fekete füst. - Nem az, akinek mondja magát, nem arra használ téged, minek hiszed. Sokat tanulhatsz tőle, de csak kihasznál. Minél nagyobb erőre teszel szert, annál nagyobb erőt fog tudni elvenni tőled - figyelmeztetem még utoljára. Lassan csúszok le a fal mentén, a földre ülve le. Egyre nehezebben tudok már lélegezni. Halk morajlás rázza meg a falakat.
- Nem tudnak ide bejutni - vetem pillantásom az ajtó irányába. - Ide mit sem ér a puszta fizikai erő - a szörnyek pedig nem képesek másra.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
171

Utolsó Poszt Vas. Jún. 10, 2018 7:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Tompán csillannak a falba vésett arany jelképek ahogy a lobogó tűz táncol az obszidián teremben. Próbálom értelmezni őket, de mind hiába, tudásom e téren igencsak foghíjasnak bizonyul. Röviden bólintok kijelentésén az Egyiptomiak találékonyságát illetően. - Abszolúte egyet értek. - S közben szemlélem tovább a motívumokat, de nem lelek összefüggéseket, idő kellene s akkor bizonyosan felfedeznék néhányat melyek előrébb vinnének az értelmezésben. De azzal most nem rendelkezem, pontosabban nem hagyja a szolgáló, hogy rendelkezzek vele. Szavait hallva felé fordulok homlokom enyhén ráncolva. - Hiszik? Kik? - Kérdezek vissza, bár talán lényegtelen is. - Szeretem ha egy Nő meg tud lepni. - Villantok egy elismerő mosolyt felé, hiszen vannak a tarsolyában rejtett tartalékok ilyen célokra. No de, félre a bókokkal, kérdését nekem szegezi s a válaszát is megkapja tőlem. Mit végül csak elfogad. Jobb ez így, sok mindent tud, vélhetően azt is ki vagyok, ez esetben minek pazaroljam a szavakat. Inkább hallgatom, figyelem hiszen mondandója fontos lehet a jövőre nézve. Más különben minek csináltuk volna végig mindezt, minek engedte volna, hogy sebet ejtsenek rajta azok a teremtmények? No nem mintha én nem tettem volna még hasonlót, a célért mindent. De épp ez az ami szöget üt a fejemben ha Ő is, úgy mint Én, mindent megtesz a célért, akkor a cél fontos lehet. Logikám kikezdhetetlen, de inkább figyeljük az aranybőrű szépséget.
A fegyvert s annak felhasználási módját hallva felcsillan a szemem. De hamar tovább is siklunk. - Az ön és egymás pusztítása. - Mondom magam elé röviden reagálva, hogy elősegítik majd az eljövetelt, valóban bennük van, képtelen megszabadulni tőle, ami nekem tökéletesen meg is felel. A továbbiakat némán hallgatom, szavai végül a végéhez érnek. Néhány kérdés azért felmerül bennem. - Leviathanok? - Kérdezek vissza rögvest, az egyetlen ismeretlen szó számomra, nem tudom mifélék, kifélék, vagy hogy egyáltalán mit is takarhat. Talán kifejti, vagy... majd idővel derül fény ki illetve mibenlétükre.
- Tehát egy magot kell őriznem, s mint az átkod is kitért erre, soha senki nem tudhat róla ha jól értem, nemde? - Foglalom össze a hallottakat, ismerem a történetet a paradicsomról s arról miként evett Ádám és Éva a Fának Gyümölcséből így kárhoztatva arra, hogy elhagyják és soha ne térhessenek vissza oda. Azt hiszem ezt nagyjából mindenki ismeri. Persze az imént hallottak kiegészítik némi extra információval. Agytekervényeim járnak, egy fegyver, ezen még mélázok majd kicsit de előbb még kérdezek. - Honnan tudom majd, hogy mikor s hogyan kell felhasználni? - Bököm ki, de valahogy érzem, egyértelmű választ nem ad majd erre az előttem álló. De hát sose lehet tudni, hátha megkönnyítheti a saját dolgát az ember, vagy jelen esetben a démon. Végszavai egyelőre leperegnek rólam, mint az átka melyet rám szórt mint valami vajákos boszorka, Én vagyok maga a Pusztítás, mi volna képes nagyobbra mint Én magam kit éppen arra teremtettek? A lehetőséget látom itt, egy fegyver, cseng a fejemben. Egyiptom gyümölcsöző hely számomra azt kell, hogy mondjam. Gondolok itt a gyűrűre melyre készülök szert tenni éppen. - Rendben szolgáló, rendelkezz velem. - Hajtok fejet enyhén, beleegyezve a sorsomba. Szemeim az övébe fúrom, arcomon láthatja, komolyan beszélek, nincs már nyoma halovány mosolynak, egész alakomból a határozottság sugárzik, szemrebbenés nélkül állok előtte s várom mi következik ezután. Parányi moraj a távolban, valahol nagyon messze. Néhány porszem hull alá a magasból orcám előtt elsuhanva, a tűz fénye által megvilágítva.

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
406

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 09, 2018 9:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Csak szemem villan rá a sötétben, talán épp mindkettőnk szerencséje, hogy nem látja. Sosem szabad felednem, hogy kivel állok szembe. S kinek nem szabad hinnem. Mondhatja, hogy nem akar ártani, de mégis egy démonról van szó.
Kire rá kell bíznom a világot tán megmentő titkot.
Sok választásom nincsen, az idő sürget minket. S ahogy az múlik, mi úgy jutunk el újabb végállomásunkhoz. Vagyis, ami azt illeti, végső állomásomhoz. Mosolyára hirtelen nem tudok mit reagálni, szemöldökeim vonom össze enyhén. Azt viszont nem mondom el neki hogy mi is vagyok valójában. Előbb utóbb maga is rájön. Mi elveszünk az enyészetbe, nem tartozunk igazán sehova. Senkik vagyunk, mégis minden vagyunk.
De az ajtó végül feltárul előttünk.
- Az egyiptomiak nagyon kreatívak, ha arról van szó - mosolygok rá, szinte már büszkén. Van is mire annak lennem, amíg ezt kitaláltuk, hogy milyen legyen. S a hieroglifák sem csak úgy lézengenek a falakon, mindegyiket okkal vésték bele. Mindegyiknek megvan a maga funcikója, értelme.
Fejemet egy pillanatra hajtom félre, bólintás gyanánt, amolyan hát, azért nem egészen kellene ezen felháborodnod módon.
- Azért te innen egyszerűbben el tudsz menni. Nincs szükséged emberek építette kapukra - mosolygok rá sokatmondóan. Nem csak neki vannak trükkjei, magam is tudok pár dolgot róluk. - Talán ez így jobb is lesz így… Ha azt hiszik, hogy idebent vesztél - gondolkozom el halkan fejem lehajtva. Füleim enyhén megborzonganak a gondolatra, vagy épp egy rászálló porszem hatására. Már magam sem tudom. Magam sem érzékelem.
Végül elveszi a kulcsot. Érzem, hogy erőm egyre fogyatkozik. Kósza izzadtság csepp gördül végül halántékomról arcom mentén, festékem mégsem mosva le róla.
- Csupán Vándor? - vonom fel szemöldökömet. - Ha ragaszkodsz hozzá - láttam, hogy ki ő valójában, tudja, hogy láttam, amit látni engedett. Nem csak egy vándor, de… Kell a Sötétség követe is. S ki más lehetne erre méltóbb, mint egy démon?
Nagy sóhajtás után, veszem fel újra komoly ábrázatomat.
- A mag nem más, mint fegyver. Ha jól használod fel erőt kölcsönözhet egy testnek, de erőt is vehet el tőle. Minden a felhasználásán múlik. A Sötétség közeleg, sok idő fog eltelni, a Níluson sok víz fog még addig lefolyni. A világ folyton változni fog, de közeleg. Minden cselekedet, minden tett, amit az emberek tenni fognak az Ő eljövetelét sürgetik meg. Akaratlanul is benne van a génjükbe - tekintek fel rá, újabb nagy sóhaj következik tőlem. Keresem a szavakat, melyeket meg tudnék fogalmazni neki. - Azazel a mennyből lehozta az édenfa magját. Az angyalok elpusztítottak mindet, egyet kivéve. Ez egy bölcshöz került, ki felismerte a hatalmát és, hogy ezt el kell zárni. Próféciát látott, amit megosztott velünk. A magot meg kell védeni az utókornak. Meg kell védeni a becsvágyó emberektől, démonoktól, de még az angyaloktól is. A becsvágyó leviatánoktól - hiszen egy közülük akar betörni ide. És megszerezni magának. - Vigyáznod kell arra, hogy soha senki sem használja fel idő előtt. Ha megteszed a világotok oly pusztulást enyészi majd fel, amely még neked sem lesz ínyedre - mosolygok rá kedvesen. Ez sajnos a kegyetlen igazság. Vajon elhiszi a Pusztítás démona, hogy van olyan mértékű pusztítás, mely neki sem tetszene? Egyelőre kétlem.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
171

Utolsó Poszt Csüt. Jún. 07, 2018 5:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon


Tekintetem a kaparászó hang irányába fordítom, bár nem látom de a zaj elég egyértelműen jut el hozzám. - Én is mérges lennék ha lemaradnék a vacsoráról. - Vigyorgok magamba elviccelve a dolgot. De soká nem tart a dolog hiszen mikor a fényesebb részhez érünk kiderül, hogy rögtönzött zárkatársam nem úsztam meg olyan könnyen. A sötétségről beszél, mondata jelenleg nem sokat mond, talán csak humoromra humorral válaszol, de még is, van valami szavai mögött. De egyelőre tova száll a gondolat, netán később nyer igazi értelmet. Tekintetem az övére emelem sérüléséről mikor kifejti, hogy Ő bizony egyik fajhoz sem tartozik. Enyhén döntöm meg fejem szinte észrevétlen és nem feltétlen tudatos jelzése az érdekességnek. A közénk furakodó pillanatnyi csendet a doboz kattanása töri meg lenézve rá konstatálom, hogy immár nyitva van. Mosolyára mosoly a válaszom, én is így gondolom, nem kell túlbonyolítani semmit, minél bonyolultabb annál több a lehetősége a hibának. A terem feltárul előttünk és míg kíváncsian tekintek körbe addig Ő elhalad mellettem és birtokba veszi a belső teret. S hirtelen már nincs akkora sötétség, fények gyúlnak a szemközti falon. A fényt elnyelő ón borít mindent, így már érthető, hogy az első ránézésre is vaksötét terem, hogyan képes ennyire átláthatatlan koromsötétbe borulni. - Trükkös. - Jegyzem meg mikor az aranybőrű után lépek végül. Néhány lépéssel lemaradva de követem a nőt, szemeim el el kalandoznak a falon lévő arany jelek irányába. A nyelvezet egyelőre ismeretlen a számomra, sokat kell még tanulnom. Az oltártól néhány lépésre lehetek mikor ismét megszólal ezzel magára vonva újra a figyelmem. Hallom hátam mögül a zajt s lassan fordulok meg, majd enyhén megdöntve fejem kanyarodik vissza hozzá. - Ezt azért egy kicsit előbb is közölhetted volna. - De orcámon parányi mosoly jelzi komolytalanságom, így vagy úgy de kijutok, ebben biztos vagyok, magabiztosságom határtalan. A kulcs kezébe jelenik meg és nekem nyújtja. Letekintve látom a karjából távozó fekete füsttömeget íriszem onnan az övéibe emelkedik fel ismét, szóvá nem teszem, nem látom értelmét. Szavaira összepontosítok, némán hallgatom. Néhány szó szöget üt fejemben, például Isten nővére, miféle nővére? Sosem hallottam róla. Sötétség? Mi vagyunk a sötétség, az alvilág katonái. Végül megszólalok. - Én csupán Egy Vándor vagyok, de ha méltónak találsz, ám legyen. - Bólintok röviden beleegyezőn. Érdekesnek ígérkezik a történet, s ha már úgy sem jutunk ki innen legalább had tudjam miért is leszek bezárva az aranybőrűvel, végül is, szemrevaló teremtés lássuk be. Meg aztán, bármi, amivel többet tudok másoknál, előrébb visz engem, egy lépéssel előttük járhatok, eszemben sincs kihagyni egyetlen fontos információ morzsát sem. Elszánt tekintettel szemben a másikkal, várom a folytatást, tudni akarom mi ez az egész amibe belecsöppentem.

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
406

Utolsó Poszt Szer. Jún. 06, 2018 7:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Hallom kérdését, de időm nincs válaszolni neki, hiszen nagyobb gondom is van, minthogy azzal foglalkozzak, hogy ő nem lát. A fal túloldaláról halk kaparászás hallatszódik, követnének minket, mégis zsákutcába futottak. Ahogy mi is, csakhogy közülünk az egyikünk el fogja tudni hagyni ezt a helyet. Fejem először a mennyezetre emelem, majd a sötétben sajgó karomra. Vékony fekete füst hagyja el testemet. Érzem, hogy légzésem minden perccel nehezebb lesz. Újabb kérdésére halkan nevetek csak fel.
- Reménykedjetek abba, hogy ennyi sötétség legyen világotokba - nevetem halkan. Nem, ez egyáltalán nem vicces, de nem hibáztatom őt humoráért. Egyrészt miért legyen karót nyelt, annak semmi értelme. Másrészt, aki nem látta, hogy mi következhet, annak fogalma sem lehet arról, hogy mi következhetne be. A prófétiák azonban soha sem hazudnak, ez az idő el fog jönni. El fog addig telni pár évezred, de el fog jönni.
Valakinek tudnia kell az igazat.
Az ajtó elé érve látom kérdő tekintetét, ami karomra vetül.
- Nem vagyok sem ember, sem angyal, sem démon - mosolygom rá szüntelenül. - Ezért én nem vérzek, fizikai fájdalom nem marja valómat. Legalábbis nem olyan értelembe, amilyenbe ti hiszitek - most már ugyan mindegy, hogy miket mondok el neki, nem igaz?
Csendben állunk, jószágom halk dorombolása csak az, mely megtöri ezt. Várunk egészen addig, amíg halk kattanással ki nem nyílik a doboz, kulcsot formázva vele. Számos munkás foglalkozott azzal, hogy elkészítsék ezt az apró kis találmányt. Mi új a maga nemében. Csak erre az egy ajtóra készítették, nem többre.
- Néha a legegyszerűbb dolog a valódi megoldás - hajtom fejemet oldalra, parányi mosollyal arcomon. Ha hümmögve is, de hamarosan megtalálja a megoldást. A zár kattanása halkan visszhangzik a folyosón a falak elnyerik a zajt. A plafonról apró porréteg száll alá, hajunkat gazdagítva meg velük. A magam részéről csak megrázom a fejemet, kezemmel próbálom kirázni belőle.
Egy darabig türelmesen állok, a Vándor mégis várat magára. Sóhajtva unom meg, mintha minden lépését meg kellene erősítenem. Elhaladva mellette könnyedén lépek be a terembe.
Fáklyák hirtelen gyúlnak fel a szemközti falon. Pontosabban kettő. A terem az előzőhöz képest fekete ónból bélelt, a beléjük vésett jelek azonban arannyal festett. A tűz narancsos fénye játékot űz velük, némelyik rajz beragyogja a termet. Ám van olyan, melyre úgy vetül a fény, hogy inkább baljóslatú érzés támad tőle az embernek.
Velünk szemközt egy fekete ónból készült oltár foglal helyet, két oldalán egy-egy szoborral. Az egyik Anubist ábrázolja a másik Bastetet. Újra csak nem tűnik fel, hogy ruhám aljánál fekete macskafarok kandikál ki. Körmeim helyett horgas karmok kezdenek el megjelenni.
Az oltáron egy aranydoboz található, lezárva.
- Egykor egy angyal szállt alá a mennyekből, ki magával hozta az éden almafájának egy magját - kezdek bele, miközben az ajtó halkan csukódik ránk. - Ki itt belép, jobb esetben soha többé nem jut ki - fordítom hátra a tekintetem sóhajtva. Halk motyogó szavak segítségével idézem kezembe az előbb használt kulcsot. Amint ez megvan, lassan nyújtom át a Vándornak - neked még szükséged lesz erre - a karomból továbbra is vékony csíkkal távozik a füst, ám az egyre feketébb.
Ha útközben van kérdése, arra persze válaszolok, azonban az idő sürget. Addig kell elmondanom mindet, mit lehet.
- A prófécia engem bízott meg a fény termének őrzésével, mely nem más előtt tiszteleg, mint Isten előtt. A sötétség terme azonban nővére előtt ad tisztelet. „El fog jönni valaki, ki biztosítani fogja a világot, hogy a kamra háborítatlan maradjon az évezredek során. Majd amikor elviszik a magot ő fog rá vigyázni, mindaddig, amíg a Sötétség el nem jön.” Mivel az én időm immár véges, te lehetsz az egyetlen, aki felügyleni tudja a mag útját. Képes lennél ezt megtenni? - az okot később mondanám el neki, egyelőre arra vagyok kíváncsi, hogy képes lenne-e ezt megtenni. Ha nem, akkor nem tisztem elmondani, hogy mire használható. Minél kevesebben tudják, ez annál jobb. A világnak fejlődnie kell, hullámvölgyeket átélnie. De soha sem szabad elpusztulnia.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
171

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 04, 2018 3:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon


Fény derül a hangok forrására, rókák, még hozzá Seth rókái. Étkezési szokásaik engem nem érintenek lévén nem vagyok macska. Ámbár a Szolgáló érvével nehéz volna vitába szállni, nem is teszem. Átlépem a kaput és a sötétségben találom magam, némi mozgolódás s még egy tompa szisszenés is elhangzik mögöttem, hátrakapom tekintetem de addigra sötétségbe borul minden. - Szolgáló? - Kérdezem bele a sötétségbe lévén nem tudom mi lelte. Érzékelek némi motoszkálást a szűk helyen, gondolom Ő lehet. Aztán hirtelen fény izzik fel melyet alakja nyel el. Ki vagy Te aranytestű boszorkány? Szűkítem össze íriszeim ahogy az eseményt látom és a nő alakját szemlélem miközben magába olvasztja a keletkezett fényt. Végül megszólal, bólintok hát és elindulok előre ha már úgy sincs más út. - Ennél még lehet sötétebb? - Humorizálom el ismét a dolgot, mert lássuk be a Sötétség terme, neve alapján éppen illik a helyszínre a leírás, vak sötét van. Közben persze haladok előre a fényforrás felé mely a távolban egyetlen támpontként szolgál. "Minden sötétségből van kiút" érkezik a bölcselet, elraktározom későbbre most inkább a lépéseimet figyelem mert az út enyhén lejtősnek tűnik, jobb ha koncentrálunk nem volna jó holmi csapdába lépnünk. Végül csak elérjük az ajtót mely aranyból készült s mellett örök láng szolgál világításul. A fényviszonyok itt már jelentősen javultak, így láthatjuk egymás alakját, sérült karjára vetül tekintetem s enyhén fordítom oldalra fejem némám kérdezve. De végül Ő kérdez, a dobozról, mely még mindig a kezemben van. Lenézek rá két kezembe véve veszem jobban szemügyre, forgatom, mozgatom, nyomkodni próbálom, majd hirtelen kattanás és hat ágúra nyílik szét. Szemöldökeim pillanatnyi meglepettséggel kúsznak a magasba, majd megvonva vállam parányi vigyorral fordulok vissza felé, apró füleit észre sem veszem, dús hajzuhataga óvón takarja. - Úgy tűnik. És most? - Teszem fel a kérdést, amint megfordulok, az ajtó közepén éppen egy hatágú jelkép volt, mintha hasonlítana a doboz aktuális formájára. - Hm. - Morfondírozok el majd egy hirtelen gondolattól vezérelve jobbommal a dobozt a jelképre helyezem. Illeszkedik, megpróbálom beljebb tolna, sikertelen, hát lássuk mi lesz ha tekerem. Balra forgatom meg, mozdul. Egy fordulat és tompa kattanás hallatszik, majd egy újabb távoli. Az ajtó megmozdul, nem hátrálok el várom ahogy komótos tempóban felfelé ússzon a vaskos aranytömb és eltűnjön a plafonban. - Kellett nekem kérdezni... - bukik ki belőlem ahogy megcsóválom fejem enyhén, az imént feltett költő kérdésre, hogy lehet e még ennél is sötétebb. Nesze neked, a sötétség terme. Ahogy az aranytömb mely ajtóként szoltált feltárja előttünk a tovább vezető utat, nos, a látvány megadja a választ. A semmibe ásító végtelen sötétség tekint vissza rám. Arcom törlöm meg tenyeremmel nyakamon húzva végig ujjaimat végül s megvonva vállam szólalok meg. - Hát gondolom túl sok opció nincs, előre, nemde? - Nézek hátra a lányra majd visszafordulva lépek is előre ha csak nem figyelmeztet valami csapdára vagy veszélyre.

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
406

Utolsó Poszt Kedd Jan. 02, 2018 10:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Meglehet idelent bájcseveghetnénk a végtelenségig, húzva az időnket, mely számunkra oly jelentéktelen. Azonban hű társam úgy gondolta, hogy ideje figyelmeztetnie engem és a Vándort is a veszélyre. Izgatottsága átcsap rám is, izmaim megfeszülnek, szinte vibrálnak a bőröm alatt - akár társamnak is. Ugrásra készen figyelve a beomlott bejáratott.
- Ijedt - javítom ki. - Szeth rókái macskákat lakomáznak - mosolygom zavartan. Az átjárót megnyitva türelmetlenül toporgok mellette. Bal szemöldököm azonban ívesen emelkedik a magasba meghallva a pimasz szavakat. - A tudásért jöttél. Ők nem adják meg neked - bökök fejemmel enyhén a bejárat felé.
Időnk egyre kevesebb. A törmelék kezd megrogyni, mégis a Vándor kényelmes léptekkel halad el mellettem. Egy kósza pillantást vetek a remegő falra, majd az elhaladó férfira pillantok fel. Amint elnyeli őt a derengő ezüst átjáró lépnék utána.
Hatalmas csattanás rázza meg a termet, akaratlan sikoly kúszik ki ajkamon, és némi egyiptomi szitkozódás. Macskám ugrik a férfi után, én pedig mielőtt megtenném még visszafordulok.
Fekete füst száll fel ujjamból, védőfalat vonva átjárónk elé.
Nem elég gyorsan. Emberszabású rókák, ez csak rosszat jelent. Az egyik felém kap. Fél lábbal, testtel már az átjáróba járok. Lassú vagyok. Hiába, látom, hogy lecsap felém, karomat félrerántom mégsem eléggé korán. Vaskos karmok marnak a húsomba. Halkan szisszenve még egyet lépve tűnök el magam is a sötét folyosón.
Kínzó, égető fájdalom járja át karomat. Nem vérzek, lidércek csak perzselnek karmukkal, kivájják a húst. Szürke füst hagyja el testem sebem mentén.
A végtelen sötétség vesz minket körül, a falnak dőlve pihegek egy darabig. Egyik kezem a mellkasomra helyezve motyogok érthetetlen szavakat. Aztán egy pillanatra aranyló fény töri meg a sötétséget, melyet testem azonnal magába szív. Aztán újra a sötétség leple vesz oltalmába .
- Innen csak egy út vezet - felelem válaszként. Ellökve magam a faltól indulok meg lassan én is. A fájdalom lassan tovaszáll testemből, mással együtt is. - A egyensúly folyosóján. A Fény termében volt, innen egyenes út vezet a Sötétség termébe - válaszolok kérdésére, majd töprengésre adom fejemet.
- Minden sötétségből van kiút, Vándor. Úgy tűnik, hogy ez az a lecke, melyet ma meg kell tanulnod - válaszolom sejtelmes mosollyal az arcomon, melyet vélhetőleg nem is lát. A folyósó végi fény egyre nagyobbnak tetszik, ahogy emelkedőnk is kezd kaptatóbbá válni. Egy hatalmas ajtó aranyajtó előtt állunk meg, melyen egy hatszögletű skorpió motívum fekszik el középen. Két oldalt örök fáklya fénye világítja meg. Innen már látható a Vándor viharvert állapota és a saját sebes valóm is. Fejem tetején, emberi fülem helyett fekete, bolyhos macskafülek jelentek meg.
- A doboz… Kinyitottad? - tekintek rá szemöldököm felvonva.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
171

Utolsó Poszt Vas. Dec. 31, 2017 5:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Valóban, bárki önthet szavakba bármit, vajmi keveset ér az, főleg itt a halandó világban. Érdeklődve hallgatom az átok részleteit, végül megvonom vállam, hát ez van jelleggel. Boszorka, könyvelem el magamban. Aztán érkeznek a hangok melyek az aktuális eszmecserét és az én ládikónyitó próbálkozásaimat félbeszakítják. Hirtelen megjelenik a szőrös jószága mely nem is oly rég illan tova az egyik repedésben. - Izgatottnak tűnik. - Jegyzem meg humorizálva kissé, a feszültséget oldandó. Aztán motyog valamit rókákról és Seth ről. - Kellemesen hangzik. - Fordítom tekintetem a hangok irányába. Mire megfordulok már újabb varázzsal kápráztat el az aranybőrű boszorka. - Hm, nos ezt még nem döntöttem el, hogy velük vagy veled. - Vonom meg a vállam parányi vigyorral, hiszen amik jönnek meg lehet vészjósló hangot adnak de lássuk be, ők még nem szórtak rám átkot kegyetlen pusztulásba taszítva. Aztán felé indulok, s végül az átjárót választom. Ellépve mellette egy kósza pillantást vetek feketével, macskásra húzott szemeibe, aztán átlépem a fényes kaput. Ezüstös fénye átöleli testem s végül eltűnik a teremből. Fényárban úszik minden már a következő pillanatban már más helyen járok. A fényár hirtelen sötétségbe vált. Bárhol is legyek, szűkösnek tűnik, tán valami folyosó járat. Mögöttem a kapuból (jó esetben) átlép a lány is. Aztán vélhetően bezárul s teljes sötétbe burkolózik a környezet. Míg az átjáró fénnyel szolgált addig látható volt, hogy egy folyosójáratba érkeztem. Egyenesen előre némi fény pislákol a távolban. Karom kitartva szinte azonnal érintem is a szemközti falat, simára csiszolt mészkő, ugyan olyan mint a teremben, vélhetően még a piramis gyomrában vagyunk, de ötletem sincs pontosan merre. Az aranyboszorkára kell hagyatkozzam ez ügyben, már ha tényleg átlépte ő is a kaput és nem csak engem csalt csapdába... - Gondolom előre. - Jegyzem ha egyedül vagyok magamnak, ha nem akkor mindkettőnknek, utalva a fényforrásra. Enyhén emelkedik a járat ahogy megindulok első lépésemmel. Konstatálva jobban figyelek majd lépteimre és így haladok. - Hol vagyunk, Szolgáló? - Teszem fel a millió aranyas kérdést miközben lassan de biztosan elérjük a fény forrását. Távolról azt hittem egy terem az melyből a kiáradó fáklyák fénye pislákol. Tévedtem. A járat végét színarany fal zárja el, vélhetően valami ajtó lehet. Számomra ismeretlen jelek borítják, a fény pedig a plafonon lévő kicsiny járatból érkezik valami agyafúrt tükrös megoldással. Így világítja meg az aranyfalat melynek fénye bejárja a szűk kis járatot. - Szóval csapdából csapdába, nos így már azt hiszem inkább a másikakkal való édes kettest választanám. - Vigyorgok magamba, valamit majd csak kitalálok, nézegetem a falakat hátha felfedezek valamit s közben várom Ő vajon hogyan reagál az arany falra mely utunkat állja, a helyet ő ismeri, én kevésbé.

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
406

Utolsó Poszt Szomb. Dec. 23, 2017 7:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Sejtelmes mosolyra húzom ajkaimat kijelentése kapcsán, szemeimet enyhén összevonom. Elrévedek gondolataimba, melyeknek hamar hangot is adok.
- Mindig a tett árulja el, hogy ki is vagy igazán. A szavak elszállnak, jelentőségük nem sok, ha nem úgy cselekszel. Bárki tud bármit mondani - örökbecsű igazság, melyet mondok néki, reá pillantva. Fejem egy pillanatra félrehajtom így figyelem miként reagál szavaimra. Természetesen nem hisz nekem, vagy legalább is kétkedik szavaimba.
Helyes. Vonja kétségbe, ezzel csak ő fejlődik majd.
Pillanatnyilag rám törő zavaromból hamar kimászok, szemöldököm ráncait elegyengetem és igyekszem természetesen viselkedni. A látott képek mégis egy kissé feszülté tesznek. Megválogassam szavaim? Ám ha beszél, akkor… De nem is muszáj beszélnie, elég ha belé lát az öreg.
- A kérdés nem ez, hanem, hogy mi úton megy ez végbe. Az összes fájdalom, melyet kiosztol a világban a létedben fog összpontosulni - mosolygok rá szerény ártatlansággal. - Nem szép halál egy pusztításnak, egy apró információ miatt - mégis úgy döntök, hogy megszabadulok a kulcstól és elárulom számára. A prófécia is így kívánja, s ki vagyok én, hogy ezt felülvizsgáljam?
- Egymásnak ellentmondó mégis összetartó erő. Macska-egér játékot űznek, mégis a materiális világ és a túlvilág egyensúlyát tartják fent. S köztük is kell egy futár, ha nem akarjuk, hogy elpusztítsák egymást - vonom fel kissé a szemöldökömet, hetykén megvonva vállamat.
Egy egyszerűnek tűnő falfelülethez sétálok. Ujjaimmal óvatosan simítok végig a frissen festett motívumokon. Begyeimen mégsem marad festék, tökéletesen megszáradt. A szemfülesek láthatják, hogy egy-két hieroglifa aranyozott keretet kapott.
A hirtelen hang hatására füleim automatikusan átváltoznak két bolyhos, fekete macskafüllé. Immár felesleges titkolnom kilétem. A hang irányába mozgatva fülem hirtelen fordulok hátra.
- Nem, arról nem kellene jönnie - jegyzem meg, s a törmelék közül apró kaparászó hangok hallatszódnak. Egy pillanat csupán, s az előbbi fekete macska tér vissza, halálra vált arccal, ijedten körbe, körbe rohangálva. - Rókák… Seth sivatagi kísérleteinek vérszomjas példányai - összegzem, majd a férfira emelem a tekintetem. - Itt csapdába esnek, de velünk együtt…- Visszafordulva a fal felé, néhány írásjelen végig futtatom ujjam, minek hatására egy apró átjáró ezüstös fényt ragyogtatva jelenik meg. - Szeretnél velük kettesbe maradni? - mosolygok rá, visszafordulva felé.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
171

Utolsó Poszt Kedd Dec. 19, 2017 8:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Egyetértőn bólintok kijelentésére miszerint nem ad a szavakra. - Ebben egyet értünk, túl sokat nekem sem jelentenek. - Vonom meg a vállam viccelődve. Mozdulatlanul állom amint közelebb lépdel és rám emeli tekintetét. Néhány pillanatnyi néma csend - melyet csak a fáklyák tompa lobogó hangja fest alá kissé - ül a teremre. Én Őt Ő pedig engem mér fel. Végül megszólal, egyik szemöldököm parányit magasabbra úszik az átok hallatán. - Ahogy óhajtod szolgáló. - bólintok rá végül, elátkozni egy démont, ki hallott még ilyet? Meg lehet én fogok mindjárt...
Csupán szemeim követik amint vékony ujjai a mellkasomra úsznak. Az én íriszem olajos míg az övé macskaszerűvé válik. Ő sem e világról származik, immár bizonyos, éppen erre voltam kíváncsi. Örvény indul körülötte táncra perdítve a szövetet s a környező porszemeket. Nem titkolom ki vagyok, nincs miért rejtsem kilétem, ő is hozzám hasonló, kiléte titok a halandók számára, de a teremben nincsenek halandók. Képek száguldanak az éterben, események, mozzanat a múltból, parányi cselekvések melyek megannyi pusztítást végeztek. Végül itt létem egyik oka is megjelenik előtte, az öreg. S itt ér véget a történet. Olajos szemeim lassan visszaváltoznak a kékes íriszek összeszűkülnek parányit amint ráfókuszálok homlokának ráncaira s szavaira. De rögvest folytatja is mondandóját. Némán hallgatom. Tekintetem kezének helyére úszik, tulajdon mellkasomra miközben az átokról beszél s, hogy a pusztítás lesz a végzetem. - Végül mind azzá leszünk. - Nézek fel végül mikor hajába túrva vonul arrébb. Épp jókor hiszen hátrahajít nekem valami, reflexből kapom csak el az idegen holmit. Kicsiny dobozkának tűnik, hatszögletű szénszínű tárgy. Nézegetem míg elmondja ki is Ő. - Az alvilág ura és a láng úrnője, érdekes kombinációt szolgálsz. - Története a fáraóról kevésbé mozgat, nem érdekel a halandók megalomániája. Végül arra kér nyissam ki. Nézegetem egy ideig, forgatom mire bármi mozdíthatók látok rajta. Meg lehet közel járok a megoldáshoz, de akkor hirtelen tompa, távoli morajlás csapja meg a fülem. Mögülem érkezik, a beomlott járt felől. Tán inkább morgásra hasonlít, de az biztos, nem embertől származik. Kezemben az eszközzel fordulok féloldalt a nőnek és meresztem tekintetem a törmelékkel borított járatra. - Van erre egyéb meglepetés is? -

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
406

Utolsó Poszt Hétf. Dec. 11, 2017 10:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


A tűz fénye játékot kreál árnyékainkból. Minden apró fuvallat, légmozgás hatására nyúlik, kisebbedik alakjuk. A falra vetődve próbálnak az aranyozott feliratok közé vegyülni, elbújni közöttük. Torz másunk ez csupán semmi több, mégis figyelmes szemeknek feltűnhet a fényjáték egy-egy apró mozzanata. Saját árnyékom néhány megvilágításba nemhogy megkarcsúsodik, de oda nem illő testrészeket varázsol a falra. Egy-egy pillanat erejéig láthatóak érthetetlen macska fülek, avagy gyorsan csapkodó farok. A kelletténél hosszabb körmök ujjaim végén.
- A szavakra nem adok - mosolygok negédesen, egyre közelebb lépve az idegen alakhoz, az átható kék szemekbe pillantva. Egy fáklyalobbanás elsötéti azokat, majd furcsa villanást adva azoknak. Arcán nem fut végig semmi érzelem. Magabiztos jelenség, ki látszólag semmitől sem fél. Ez meglehet, hogy így is van, de az is meglehet, hogy ez csak álca. - A bizonyságot a szívedbe rejtett átokkal fogom biztosítani - felelem neki nyugodtan, várva reakcióját.
Homlokára vont kereszteződések apró mosolyra fakasztanak. Idegen földön jár, ahol a mágia magas szinteken jár. Ahol a természetfeletti és alatti lények együtt élnek, mit sem tudva a másik létezéséről. Ahol a határok elmosódnak, a halálba vezető mezsgye kézzel tapintható. Ahol bárki megtehetne bármit, ha a hitvilág adta babonák meg nem gátolnák ebben az itt élőket.
Engedélyére tenyerem szíve helyére csúsztatom, úgy tekintek az olajfekete szemekbe. Saját íriszeim újra függőlegesbe fordulnak, összeszűkölnek. Enyhe légörvény keletkezik körülöttem, szoknyám aljával játszva. Emlékképek tömegei támadják meg elmémet. Képek, hangulatok, érzések. A teremtés mámorító érzete, a fájdalom kéjes gyönyöre, a pusztítás mámorító és megannyi formációi.
De ezenfelül tudásszomjat is látok, akár egy tudatlan gyermeknél, ki bármit megtenne, hogy lelkébe tátongó űrt betöltse. Ki issza tanítója szavait.
S egy arcot. Sötétbarna bőr, tekintete… Kezem hirtelen kapom el, légzésem felgyorsul, tekintetem enyhén összevonva tekintek fel. Íriszeim lassan változnak vissza normálissá, immár az én homlokomat redőzik ráncok.
- A mestered… - kezdek bele azonban folytatás elmarad. Halkan megköszörülve torkom teszek pár lépést hátra. - A szíved átokkal burkoltam, ha az idők folyamán bármikor, bárkinek beszélsz eme helyről saját erőd végzetévé válsz - felelem mosolyogva, már ha az előbb beleegyezett ebbe. Ha nem, akkor szívébe sem láttam bele. Kezeim csípőre téve fordulok meg, egyik kezemmel hajamba túrok. - A pusztítás áldozatává válsz - felelem végezetül, elfordulva nyúlok zsebembe, s előveszem a fekete ólomból készült hatszögletű doboznak tűnő tárgyat. Könnyed mozdulattal dobom hátra, a Démon irányába.
- Bastet és Anubis szolgálója lennék, a fáraó védelme alatt - felelem neki könnyedén. - Feladatom nem más, mint az uralkodó védelme, és biztosítása, hogy a halálakor tiszta szívvel keljen a túlvilágra. Eme hely szent, Anubishoz tartozik. A prófécia szerint ketten őrzik majd a halál után titkát - visszafordulva tekintek az idegenre. - De persze mint minden prófécia ez is tévedhet, de meglehet, hogy igazat beszél - mosolygom sokatmondóan. Fejemmel a doboz irányába bökök, bárhol is legyen az most: kezébe, vagy előtte a homokba. - Nyisd ki - utasítom és az egyik festmény előtt állok, ahol épp az előbb említett két istenség arcképe látható.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
171

Utolsó Poszt Szomb. Dec. 09, 2017 12:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

A fáklyák pislákoló fénye sötét sziluettet ad mindkettőnknek. Árnyékaink táncot járnak a festett falakon. A por, mely még ülepszik az iménti omlás végtermékeként, lustán töri meg a lobogó fényeket, egészen természetellenes, varázslatos atmoszférát teremtve a szűk kis teremben. A freskókat figyelve, kutat keresgélve tekintetemmel hallgatom szavait. Nos, mindenre én sem gondolhatok lássuk be. Tehát a rúnák a falakon óvó mágiát rejtenek, így már érthető, a varázst láttam én is, jártasként a mágia rejtelmeiben, de a pontos jelentést nem tudtam kiolvasni belőlük. Tanulnom kell még az Őrült Öregtől. Mikor szavaival rám utal ki a helyzetünk okozója lehet tekintetem lassan felé fordítom, arcom rezzenéstelen semmit mondó. Sóhaja elgondolkodásról árulkodik, majd kérdésére halovány mosoly kúszik lassan arcomra. - E felől biztosíthatlak, Szolgáló. - A hely és az idő nem véletlen a számomra, nagyon is nyomós okkal vagyok éppen itt, éppen most. Eszemben sincs senki más tudtára adni miért is járom ezt a földet. Arcom immár szabadon van, a csukja régen nem takarja orcám, a sietség és az ugrás mellyel visszajutottam a biztonságosnak tűnő csarnokba, bizonyosan hátravetette rólam. Így vonásaim tökéletesen kivehetők már az előttem álló aranybőrű számára. Szemeim pillanatra úsznak le kezének irányába mikor a fekete füstgomolyag kezd el táncolni körötte, mikor megteszi első lépését felém, egy kimért pislogás csupán s mire szemem újra nyitom már ismét az ő macskásan húzott szemeit kémlelem. Állom tekintetét, nincs jele annak, hogy tartanék tőle avagy meghátrálnék. Fáklyák fénye lustán jár minket körbe, a két árnyék szinte egyesül a falakon ahogy az aranybőrű közel ér. Szavait befejezvén néma csend hull a teremre. Fürkészem a tekintetét, vajon ki lehet ő valójában? Homlokomon aprón látszik csupán olykor a redőzés, ha fürkészi s szemfüles, hamar rájöhet magam is találgatok, ki lehet az aranybőrű ki előttem áll? De végül megszólalok. - Akkor hát láss, Szolgáló. - Hunyom le szemem egyetlen röpke pillanatra s mikor újra feltárom, a jeges íriszek immár olajos feketén tekintenek vissza a macska szemekbe. Ha képes átlátni rajtuk hát láthatja valódi valóm, ki vagyok s mi éltet. A pusztítás, az alvilág egyik hercege. De valami mást is lát ha állja a kezdeti rémképet. Vágyat, tudásvágyat. Szándékom nem ártó jelenleg, a cél ami mélyen vezérel a fejlődés, tudásom bővítése, a kielégíthetetlen kíváncsiság. Várok néhány pillanatot hogy élvezze a műsort, arcomra komolyság ül, de parányi mosoly azért ott motoszkál ajkam szegletében. - Nos, - Szólalok meg végül. - Átmentem a vizsgán? - Teszem fel a kérdésem az előttem állónak. - Most rajtad a sor Szolgáló, kit is szolgálsz pontosan? - Tőlem megkapta a választ, most ő következik. Ártó szándékot nem mutatok, immár tudhatja, ha akartam volna már régen megtettem volna. S a zarándokságom is fedi a valóságot, nem hazudtam. Valóban azért jöttem, hogy bizonyosságot szerezzek e helyről és ezen az ezen a vidéken élő férfiról, kiről kevesen tudnak, s mint szimpla Őrült Arab, nem is foglalkoznak.

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
406

Utolsó Poszt Csüt. Dec. 07, 2017 9:54 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Könnyed mosoly jelenik meg arcomon, szemeimmel egy pillanat erejéig élesebben látok, mint máskor. Képességeim ritkán használom, kilétem nem szabadna felfednem az emberek előtt, azonban a küldetésem végett fontosabb az életbe maradásom. S épp emiatt nem bízhatok ebben a férfiban.
Az egyetlen kiút a küldetésemen keresztül vezet. Már ebben a szobába sem szabadna lennie.
- A piramis ezen része rezzenéstelen. Nem szabadna, hogy egy földrengés - mely még csak nem is jellemző erre a vidékre - a falakat beomlassza. Természetes úton nem. Tudom, a mágiát én írtam hozzá - felelem a férfinak kiegyenesedve. - Nekem nem állt szándékomban itt maradni, az egyetlen ki okozhatta az előttem áll - vonom össze szemöldökömet. Aztán csak halkan sóhajtom el magamat.
Még ha én ki is tudnék innen jutni, egy élő lelket nem hagyhatok itt. Ennek a helynek mentesnek kell lennie minden hasonlótól.
- Megengedi, hogy biztosítékot szerezzek afelől, hogy soha nem beszél senkinek erről a helyről? - hajtom enyhén oldalra a fejemet, ujjaim begyéből újra fekete füstszerű anyag mantifesztálódik. Pár centit terebélyesedik kezembe, majd eltűnik. Saruba bújtatott lábaimmal lépek egyre közelebb a férfihoz. A félelem apró jele sem látható rajtam. A rúnák, az igék, meg kell, hogy védjenek, feltéve, ha nem egy nagy hatalmú személyről van szó.
De ha így lenne miért is nem érzem akkor ezt?
Ha esetleg nem hátrál meg, akkor hamar elé kerülök, s a nálam pár fejjel magasabb férfira emelem tekintetem. Próbálok szemei sötétjébe férkőzni, átlátni rajta, tudni, hogy mit akar, ki ő. Nem, nem érzem úgy, mintha csak egy egyszerű zarándok lenne. Ösztöneim mást súgnak.
- Ha megengedi kijuttatom innen, de belelátok szívébe is. Ha nem, pusztulnia itt nem szabad, kijutni sem fog élve - felelem neki, aranyló arcomon könnyed mosollyal.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
171

Utolsó Poszt Szer. Dec. 06, 2017 10:40 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Figyelmesen hallgatom szavait a helyik illetve a távoli világok szokásait boncolgatva míg a falon lévő díszes és igen mesteri alkotásokat veszem szemügyre. Végül eljő a búcsú a pillanata. Vagy tán még sem? Morgó robaj jelzi a rengés útját mely elzárja a kiutat előttem s épp, hogy sikerül vissza ugranom a belső terembe ahol a nő és a fekete macska nyugalommal figyeli az eseményeket. Még ugrás előtt egyetlen pillanatra valami feketéllő gomolyagot látok az aranybőrű nő körül megindulni. De időm nem sok ezzel foglalkozni. A törmelék lezúdul s mikor a por alább hagy, hát láss csodát, szükségtelen felsegítenem őt. Parányit elfordítom fejem amint látom, hogy törmelék veszi körül de mázolt bőrén egyetlen karcolás sem látható, kifogástalan állapotban van minden porcikája. Minő öröm. Mikor hozzám szól s kilétem felől érdeklődik ismételten akkor tekintek a függőleges vágású szemekbe. - A kérdés inkább az, kit is szolgálsz Te pontosan, Szolgáló. - Bukik ki belőlem a látványra reagálva. Aztán a macska szavak hallatára megindul, elismerően billentem oldalra a fejem. - Ő kis helyen is elfér... - jegyzem meg magam elé amolyan nyomatékosítás végett. Ellentétben velünk ugye, mert lássuk be egy idő után szűkös lesz idebenn. Végül visszatekintek rá s immár újra normális íriszeibe. - Ezt a kört már lefutottuk. Zarándok, ki bent rekedt egy - ezek szerint - szent helyen. - Vezetem körbe közben a tekintetem esetleges kiút után kutatva. Szavaira végül hátranézek a mögöttem lévő elzárt útra. - Talán ez a néhány kő kellően nyomós indok, avagy pusztuljunk idebent? - Fordulok a végén felé kíváncsian várva válaszára.

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
406

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 27, 2017 10:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


- Bizonyára - hagyom rá szavait s apró gyanú az, mely keringeni kezd gondolataimba. Gyanúmba mégsem avatom be, meglehet, hogy teljesen rossz úton járok. Ha több bizonyosság lenne aranyra mázolt kezeimbe, akkor talán. Így viszont nehezen tudom.
A fekete macska gyengéden dörgölőzik lábamhoz immár, ám a férfit árgus, sárga szemeivel figyeli.
- Nos, nálunk ez nem így szokás. Ez az épület szent, egyszerű halandók előtt nem látogatható, lábaikat csak addig tehetik be, amíg a munkájukat végzik. Ezt befejezvén pedig már senki más sem, csak a fáraó és annak papjai. A halál szent háza ez - fejtem ki számára, hogy mifelénk mégis miként működnek a dolgok. - A közemberekbe pedig az egyszerű utazó is beletartozik, hacsak nem fedi fel valódiságát - hajtom enyhén oldalra fejemet. Természetes, ha egy befolyásosabb személy a tengeren túlról, kinek jogosultsága van az itt tartózkodáshoz, az máris más. Ám eme tényt előttem nem tárta még fel. Addig pedig úgy kell viselkednem vele, mintha idegen lenne. Ennyi az egész.
- Kultúránk magasan fejlett a többi néphez képest. Ha jól tudom a tengeren túli országok az írást még képtelenek használni, nemhogy alkalmazni - mosolygok szerény magabiztossággal. Jártam már a Nílustól északra. Barbár népek, kik a harchoz értenek csupán, kultúrára, épületekre, ruhákra, sminkre semmit sem adnak. Gazdag ország a miénk, vitatni sem lehet. Hadseregünk pedig elég erős, de erről ennyit.
- A túlvilágon fáraónk megőrzi gazdagságát. Belép az istenek csarnokába, Osiris mögött foglal helyet többi uralkodótársa mellett. Gazdagsága megadja számára a kellő méltóságot és tiszteletet odaát - közlöm vele saját hitünk valódiságát. - Természetesen mindez csak azután, ha a szíve kiállja a próbát - s ezért is vagyok én itt. Hogy ezt biztosítsam számára, ám ennek felfedésére nem jött még el az időnk. A halál órájában majd.
Figyelmemet nem kerüli el, hogy nem reagál neve eredetére. Sejtelmes mosoly lengi körbe ajkaim szegletét. Egy pillanattal később pedig megkönnyebbült halk sóhaj is elhagyja. Távozni készül. Egy apró fekete füstfoszlány visszakúszik ujjaim begyébe. Lehajolva megsimogatom hű fekete macskám kobakját. Az pedig magasba nyújtózkodva élvezkedik.
A következő pillanatban azonban megremeg talpunk alatt a föld. Szemeim vészjóslón húzom össze. A plafonról apró törmelék hull alá, fekete hajamat aranylóan megszínesítve. A rázkódás azonban tovább fokozódik.
A figyelmeztetéssel egy időben, egy fekete füstburok formálódik körém és hű állatom köré, ki nyugodtan ül mellettem, füleit hegyezve.  A plafonról pár nagyobb kőtörmelék hull alá a rázkódás következtében, egyenes rám is, mégis sértetlen maradok.
A por elülte után kúszik vissza ujjaim begyébe újra a fekete füst, s állok fel lassan. Ha a férfi engem figyel feltűnhet neki, hogy íriszeim függőleges vonásban összpontosul rá, majd lassan változik vissza emberi formájában.
- Ki maga? - szűröm ki fogaim közül nyugodtan, majd lehajolva pár szót szólva a macskához, nézem, amint a törmelék repedései között kiutat talál magának.
- Van, de alapos indoka kell lennie ahhoz, hogy önnel együtt térjek arra az útra.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

fontos linkek
MINDEN AMI KELLFONTOS, GYORSAN ELÉRHETŐ LINKEK



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Riena Love
Today at 4:21 pm
☽ Riena Love

Calypso
Today at 3:27 pm
☽ Ancient Baths

Hell or Heaven
Today at 11:26 am
☽ Queens




Ki van itt?
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
3
Ember
7
Félvér
5
Harcos Angyal
6
Vadász
11
Nephilim
5