This is it, the apocalypse Welcome to the new age
I'm breaking in, shaping up, then checking out on the prison bus

 
Egyiptom - Kr. e. ~2511
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
270

Utolsó Poszt Kedd Jan. 02, 2018 10:24 am
Következő oldal


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Meglehet idelent bájcseveghetnénk a végtelenségig, húzva az időnket, mely számunkra oly jelentéktelen. Azonban hű társam úgy gondolta, hogy ideje figyelmeztetnie engem és a Vándort is a veszélyre. Izgatottsága átcsap rám is, izmaim megfeszülnek, szinte vibrálnak a bőröm alatt - akár társamnak is. Ugrásra készen figyelve a beomlott bejáratott.
- Ijedt - javítom ki. - Szeth rókái macskákat lakomáznak - mosolygom zavartan. Az átjárót megnyitva türelmetlenül toporgok mellette. Bal szemöldököm azonban ívesen emelkedik a magasba meghallva a pimasz szavakat. - A tudásért jöttél. Ők nem adják meg neked - bökök fejemmel enyhén a bejárat felé.
Időnk egyre kevesebb. A törmelék kezd megrogyni, mégis a Vándor kényelmes léptekkel halad el mellettem. Egy kósza pillantást vetek a remegő falra, majd az elhaladó férfira pillantok fel. Amint elnyeli őt a derengő ezüst átjáró lépnék utána.
Hatalmas csattanás rázza meg a termet, akaratlan sikoly kúszik ki ajkamon, és némi egyiptomi szitkozódás. Macskám ugrik a férfi után, én pedig mielőtt megtenném még visszafordulok.
Fekete füst száll fel ujjamból, védőfalat vonva átjárónk elé.
Nem elég gyorsan. Emberszabású rókák, ez csak rosszat jelent. Az egyik felém kap. Fél lábbal, testtel már az átjáróba járok. Lassú vagyok. Hiába, látom, hogy lecsap felém, karomat félrerántom mégsem eléggé korán. Vaskos karmok marnak a húsomba. Halkan szisszenve még egyet lépve tűnök el magam is a sötét folyosón.
Kínzó, égető fájdalom járja át karomat. Nem vérzek, lidércek csak perzselnek karmukkal, kivájják a húst. Szürke füst hagyja el testem sebem mentén.
A végtelen sötétség vesz minket körül, a falnak dőlve pihegek egy darabig. Egyik kezem a mellkasomra helyezve motyogok érthetetlen szavakat. Aztán egy pillanatra aranyló fény töri meg a sötétséget, melyet testem azonnal magába szív. Aztán újra a sötétség leple vesz oltalmába .
- Innen csak egy út vezet - felelem válaszként. Ellökve magam a faltól indulok meg lassan én is. A fájdalom lassan tovaszáll testemből, mással együtt is. - A egyensúly folyosóján. A Fény termében volt, innen egyenes út vezet a Sötétség termébe - válaszolok kérdésére, majd töprengésre adom fejemet.
- Minden sötétségből van kiút, Vándor. Úgy tűnik, hogy ez az a lecke, melyet ma meg kell tanulnod - válaszolom sejtelmes mosollyal az arcomon, melyet vélhetőleg nem is lát. A folyósó végi fény egyre nagyobbnak tetszik, ahogy emelkedőnk is kezd kaptatóbbá válni. Egy hatalmas ajtó aranyajtó előtt állunk meg, melyen egy hatszögletű skorpió motívum fekszik el középen. Két oldalt örök fáklya fénye világítja meg. Innen már látható a Vándor viharvert állapota és a saját sebes valóm is. Fejem tetején, emberi fülem helyett fekete, bolyhos macskafülek jelentek meg.
- A doboz… Kinyitottad? - tekintek rá szemöldököm felvonva.

Abaddon
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Reagok :
99

Utolsó Poszt Vas. Dec. 31, 2017 5:49 pm
Következő oldal


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Valóban, bárki önthet szavakba bármit, vajmi keveset ér az, főleg itt a halandó világban. Érdeklődve hallgatom az átok részleteit, végül megvonom vállam, hát ez van jelleggel. Boszorka, könyvelem el magamban. Aztán érkeznek a hangok melyek az aktuális eszmecserét és az én ládikónyitó próbálkozásaimat félbeszakítják. Hirtelen megjelenik a szőrös jószága mely nem is oly rég illan tova az egyik repedésben. - Izgatottnak tűnik. - Jegyzem meg humorizálva kissé, a feszültséget oldandó. Aztán motyog valamit rókákról és Seth ről. - Kellemesen hangzik. - Fordítom tekintetem a hangok irányába. Mire megfordulok már újabb varázzsal kápráztat el az aranybőrű boszorka. - Hm, nos ezt még nem döntöttem el, hogy velük vagy veled. - Vonom meg a vállam parányi vigyorral, hiszen amik jönnek meg lehet vészjósló hangot adnak de lássuk be, ők még nem szórtak rám átkot kegyetlen pusztulásba taszítva. Aztán felé indulok, s végül az átjárót választom. Ellépve mellette egy kósza pillantást vetek feketével, macskásra húzott szemeibe, aztán átlépem a fényes kaput. Ezüstös fénye átöleli testem s végül eltűnik a teremből. Fényárban úszik minden már a következő pillanatban már más helyen járok. A fényár hirtelen sötétségbe vált. Bárhol is legyek, szűkösnek tűnik, tán valami folyosó járat. Mögöttem a kapuból (jó esetben) átlép a lány is. Aztán vélhetően bezárul s teljes sötétbe burkolózik a környezet. Míg az átjáró fénnyel szolgált addig látható volt, hogy egy folyosójáratba érkeztem. Egyenesen előre némi fény pislákol a távolban. Karom kitartva szinte azonnal érintem is a szemközti falat, simára csiszolt mészkő, ugyan olyan mint a teremben, vélhetően még a piramis gyomrában vagyunk, de ötletem sincs pontosan merre. Az aranyboszorkára kell hagyatkozzam ez ügyben, már ha tényleg átlépte ő is a kaput és nem csak engem csalt csapdába... - Gondolom előre. - Jegyzem ha egyedül vagyok magamnak, ha nem akkor mindkettőnknek, utalva a fényforrásra. Enyhén emelkedik a járat ahogy megindulok első lépésemmel. Konstatálva jobban figyelek majd lépteimre és így haladok. - Hol vagyunk, Szolgáló? - Teszem fel a millió aranyas kérdést miközben lassan de biztosan elérjük a fény forrását. Távolról azt hittem egy terem az melyből a kiáradó fáklyák fénye pislákol. Tévedtem. A járat végét színarany fal zárja el, vélhetően valami ajtó lehet. Számomra ismeretlen jelek borítják, a fény pedig a plafonon lévő kicsiny járatból érkezik valami agyafúrt tükrös megoldással. Így világítja meg az aranyfalat melynek fénye bejárja a szűk kis járatot. - Szóval csapdából csapdába, nos így már azt hiszem inkább a másikakkal való édes kettest választanám. - Vigyorgok magamba, valamit majd csak kitalálok, nézegetem a falakat hátha felfedezek valamit s közben várom Ő vajon hogyan reagál az arany falra mely utunkat állja, a helyet ő ismeri, én kevésbé.

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
270

Utolsó Poszt Szomb. Dec. 23, 2017 7:18 pm
Következő oldal


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Sejtelmes mosolyra húzom ajkaimat kijelentése kapcsán, szemeimet enyhén összevonom. Elrévedek gondolataimba, melyeknek hamar hangot is adok.
- Mindig a tett árulja el, hogy ki is vagy igazán. A szavak elszállnak, jelentőségük nem sok, ha nem úgy cselekszel. Bárki tud bármit mondani - örökbecsű igazság, melyet mondok néki, reá pillantva. Fejem egy pillanatra félrehajtom így figyelem miként reagál szavaimra. Természetesen nem hisz nekem, vagy legalább is kétkedik szavaimba.
Helyes. Vonja kétségbe, ezzel csak ő fejlődik majd.
Pillanatnyilag rám törő zavaromból hamar kimászok, szemöldököm ráncait elegyengetem és igyekszem természetesen viselkedni. A látott képek mégis egy kissé feszülté tesznek. Megválogassam szavaim? Ám ha beszél, akkor… De nem is muszáj beszélnie, elég ha belé lát az öreg.
- A kérdés nem ez, hanem, hogy mi úton megy ez végbe. Az összes fájdalom, melyet kiosztol a világban a létedben fog összpontosulni - mosolygok rá szerény ártatlansággal. - Nem szép halál egy pusztításnak, egy apró információ miatt - mégis úgy döntök, hogy megszabadulok a kulcstól és elárulom számára. A prófécia is így kívánja, s ki vagyok én, hogy ezt felülvizsgáljam?
- Egymásnak ellentmondó mégis összetartó erő. Macska-egér játékot űznek, mégis a materiális világ és a túlvilág egyensúlyát tartják fent. S köztük is kell egy futár, ha nem akarjuk, hogy elpusztítsák egymást - vonom fel kissé a szemöldökömet, hetykén megvonva vállamat.
Egy egyszerűnek tűnő falfelülethez sétálok. Ujjaimmal óvatosan simítok végig a frissen festett motívumokon. Begyeimen mégsem marad festék, tökéletesen megszáradt. A szemfülesek láthatják, hogy egy-két hieroglifa aranyozott keretet kapott.
A hirtelen hang hatására füleim automatikusan átváltoznak két bolyhos, fekete macskafüllé. Immár felesleges titkolnom kilétem. A hang irányába mozgatva fülem hirtelen fordulok hátra.
- Nem, arról nem kellene jönnie - jegyzem meg, s a törmelék közül apró kaparászó hangok hallatszódnak. Egy pillanat csupán, s az előbbi fekete macska tér vissza, halálra vált arccal, ijedten körbe, körbe rohangálva. - Rókák… Seth sivatagi kísérleteinek vérszomjas példányai - összegzem, majd a férfira emelem a tekintetem. - Itt csapdába esnek, de velünk együtt…- Visszafordulva a fal felé, néhány írásjelen végig futtatom ujjam, minek hatására egy apró átjáró ezüstös fényt ragyogtatva jelenik meg. - Szeretnél velük kettesbe maradni? - mosolygok rá, visszafordulva felé.

Abaddon
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Reagok :
99

Utolsó Poszt Kedd Dec. 19, 2017 8:54 pm
Következő oldal


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Egyetértőn bólintok kijelentésére miszerint nem ad a szavakra. - Ebben egyet értünk, túl sokat nekem sem jelentenek. - Vonom meg a vállam viccelődve. Mozdulatlanul állom amint közelebb lépdel és rám emeli tekintetét. Néhány pillanatnyi néma csend - melyet csak a fáklyák tompa lobogó hangja fest alá kissé - ül a teremre. Én Őt Ő pedig engem mér fel. Végül megszólal, egyik szemöldököm parányit magasabbra úszik az átok hallatán. - Ahogy óhajtod szolgáló. - bólintok rá végül, elátkozni egy démont, ki hallott még ilyet? Meg lehet én fogok mindjárt...
Csupán szemeim követik amint vékony ujjai a mellkasomra úsznak. Az én íriszem olajos míg az övé macskaszerűvé válik. Ő sem e világról származik, immár bizonyos, éppen erre voltam kíváncsi. Örvény indul körülötte táncra perdítve a szövetet s a környező porszemeket. Nem titkolom ki vagyok, nincs miért rejtsem kilétem, ő is hozzám hasonló, kiléte titok a halandók számára, de a teremben nincsenek halandók. Képek száguldanak az éterben, események, mozzanat a múltból, parányi cselekvések melyek megannyi pusztítást végeztek. Végül itt létem egyik oka is megjelenik előtte, az öreg. S itt ér véget a történet. Olajos szemeim lassan visszaváltoznak a kékes íriszek összeszűkülnek parányit amint ráfókuszálok homlokának ráncaira s szavaira. De rögvest folytatja is mondandóját. Némán hallgatom. Tekintetem kezének helyére úszik, tulajdon mellkasomra miközben az átokról beszél s, hogy a pusztítás lesz a végzetem. - Végül mind azzá leszünk. - Nézek fel végül mikor hajába túrva vonul arrébb. Épp jókor hiszen hátrahajít nekem valami, reflexből kapom csak el az idegen holmit. Kicsiny dobozkának tűnik, hatszögletű szénszínű tárgy. Nézegetem míg elmondja ki is Ő. - Az alvilág ura és a láng úrnője, érdekes kombinációt szolgálsz. - Története a fáraóról kevésbé mozgat, nem érdekel a halandók megalomániája. Végül arra kér nyissam ki. Nézegetem egy ideig, forgatom mire bármi mozdíthatók látok rajta. Meg lehet közel járok a megoldáshoz, de akkor hirtelen tompa, távoli morajlás csapja meg a fülem. Mögülem érkezik, a beomlott járt felől. Tán inkább morgásra hasonlít, de az biztos, nem embertől származik. Kezemben az eszközzel fordulok féloldalt a nőnek és meresztem tekintetem a törmelékkel borított járatra. - Van erre egyéb meglepetés is? -

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
270

Utolsó Poszt Hétf. Dec. 11, 2017 10:05 am
Következő oldal


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


A tűz fénye játékot kreál árnyékainkból. Minden apró fuvallat, légmozgás hatására nyúlik, kisebbedik alakjuk. A falra vetődve próbálnak az aranyozott feliratok közé vegyülni, elbújni közöttük. Torz másunk ez csupán semmi több, mégis figyelmes szemeknek feltűnhet a fényjáték egy-egy apró mozzanata. Saját árnyékom néhány megvilágításba nemhogy megkarcsúsodik, de oda nem illő testrészeket varázsol a falra. Egy-egy pillanat erejéig láthatóak érthetetlen macska fülek, avagy gyorsan csapkodó farok. A kelletténél hosszabb körmök ujjaim végén.
- A szavakra nem adok - mosolygok negédesen, egyre közelebb lépve az idegen alakhoz, az átható kék szemekbe pillantva. Egy fáklyalobbanás elsötéti azokat, majd furcsa villanást adva azoknak. Arcán nem fut végig semmi érzelem. Magabiztos jelenség, ki látszólag semmitől sem fél. Ez meglehet, hogy így is van, de az is meglehet, hogy ez csak álca. - A bizonyságot a szívedbe rejtett átokkal fogom biztosítani - felelem neki nyugodtan, várva reakcióját.
Homlokára vont kereszteződések apró mosolyra fakasztanak. Idegen földön jár, ahol a mágia magas szinteken jár. Ahol a természetfeletti és alatti lények együtt élnek, mit sem tudva a másik létezéséről. Ahol a határok elmosódnak, a halálba vezető mezsgye kézzel tapintható. Ahol bárki megtehetne bármit, ha a hitvilág adta babonák meg nem gátolnák ebben az itt élőket.
Engedélyére tenyerem szíve helyére csúsztatom, úgy tekintek az olajfekete szemekbe. Saját íriszeim újra függőlegesbe fordulnak, összeszűkölnek. Enyhe légörvény keletkezik körülöttem, szoknyám aljával játszva. Emlékképek tömegei támadják meg elmémet. Képek, hangulatok, érzések. A teremtés mámorító érzete, a fájdalom kéjes gyönyöre, a pusztítás mámorító és megannyi formációi.
De ezenfelül tudásszomjat is látok, akár egy tudatlan gyermeknél, ki bármit megtenne, hogy lelkébe tátongó űrt betöltse. Ki issza tanítója szavait.
S egy arcot. Sötétbarna bőr, tekintete… Kezem hirtelen kapom el, légzésem felgyorsul, tekintetem enyhén összevonva tekintek fel. Íriszeim lassan változnak vissza normálissá, immár az én homlokomat redőzik ráncok.
- A mestered… - kezdek bele azonban folytatás elmarad. Halkan megköszörülve torkom teszek pár lépést hátra. - A szíved átokkal burkoltam, ha az idők folyamán bármikor, bárkinek beszélsz eme helyről saját erőd végzetévé válsz - felelem mosolyogva, már ha az előbb beleegyezett ebbe. Ha nem, akkor szívébe sem láttam bele. Kezeim csípőre téve fordulok meg, egyik kezemmel hajamba túrok. - A pusztítás áldozatává válsz - felelem végezetül, elfordulva nyúlok zsebembe, s előveszem a fekete ólomból készült hatszögletű doboznak tűnő tárgyat. Könnyed mozdulattal dobom hátra, a Démon irányába.
- Bastet és Anubis szolgálója lennék, a fáraó védelme alatt - felelem neki könnyedén. - Feladatom nem más, mint az uralkodó védelme, és biztosítása, hogy a halálakor tiszta szívvel keljen a túlvilágra. Eme hely szent, Anubishoz tartozik. A prófécia szerint ketten őrzik majd a halál után titkát - visszafordulva tekintek az idegenre. - De persze mint minden prófécia ez is tévedhet, de meglehet, hogy igazat beszél - mosolygom sokatmondóan. Fejemmel a doboz irányába bökök, bárhol is legyen az most: kezébe, vagy előtte a homokba. - Nyisd ki - utasítom és az egyik festmény előtt állok, ahol épp az előbb említett két istenség arcképe látható.

Abaddon
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Reagok :
99

Utolsó Poszt Szomb. Dec. 09, 2017 12:42 pm
Következő oldal


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

A fáklyák pislákoló fénye sötét sziluettet ad mindkettőnknek. Árnyékaink táncot járnak a festett falakon. A por, mely még ülepszik az iménti omlás végtermékeként, lustán töri meg a lobogó fényeket, egészen természetellenes, varázslatos atmoszférát teremtve a szűk kis teremben. A freskókat figyelve, kutat keresgélve tekintetemmel hallgatom szavait. Nos, mindenre én sem gondolhatok lássuk be. Tehát a rúnák a falakon óvó mágiát rejtenek, így már érthető, a varázst láttam én is, jártasként a mágia rejtelmeiben, de a pontos jelentést nem tudtam kiolvasni belőlük. Tanulnom kell még az Őrült Öregtől. Mikor szavaival rám utal ki a helyzetünk okozója lehet tekintetem lassan felé fordítom, arcom rezzenéstelen semmit mondó. Sóhaja elgondolkodásról árulkodik, majd kérdésére halovány mosoly kúszik lassan arcomra. - E felől biztosíthatlak, Szolgáló. - A hely és az idő nem véletlen a számomra, nagyon is nyomós okkal vagyok éppen itt, éppen most. Eszemben sincs senki más tudtára adni miért is járom ezt a földet. Arcom immár szabadon van, a csukja régen nem takarja orcám, a sietség és az ugrás mellyel visszajutottam a biztonságosnak tűnő csarnokba, bizonyosan hátravetette rólam. Így vonásaim tökéletesen kivehetők már az előttem álló aranybőrű számára. Szemeim pillanatra úsznak le kezének irányába mikor a fekete füstgomolyag kezd el táncolni körötte, mikor megteszi első lépését felém, egy kimért pislogás csupán s mire szemem újra nyitom már ismét az ő macskásan húzott szemeit kémlelem. Állom tekintetét, nincs jele annak, hogy tartanék tőle avagy meghátrálnék. Fáklyák fénye lustán jár minket körbe, a két árnyék szinte egyesül a falakon ahogy az aranybőrű közel ér. Szavait befejezvén néma csend hull a teremre. Fürkészem a tekintetét, vajon ki lehet ő valójában? Homlokomon aprón látszik csupán olykor a redőzés, ha fürkészi s szemfüles, hamar rájöhet magam is találgatok, ki lehet az aranybőrű ki előttem áll? De végül megszólalok. - Akkor hát láss, Szolgáló. - Hunyom le szemem egyetlen röpke pillanatra s mikor újra feltárom, a jeges íriszek immár olajos feketén tekintenek vissza a macska szemekbe. Ha képes átlátni rajtuk hát láthatja valódi valóm, ki vagyok s mi éltet. A pusztítás, az alvilág egyik hercege. De valami mást is lát ha állja a kezdeti rémképet. Vágyat, tudásvágyat. Szándékom nem ártó jelenleg, a cél ami mélyen vezérel a fejlődés, tudásom bővítése, a kielégíthetetlen kíváncsiság. Várok néhány pillanatot hogy élvezze a műsort, arcomra komolyság ül, de parányi mosoly azért ott motoszkál ajkam szegletében. - Nos, - Szólalok meg végül. - Átmentem a vizsgán? - Teszem fel a kérdésem az előttem állónak. - Most rajtad a sor Szolgáló, kit is szolgálsz pontosan? - Tőlem megkapta a választ, most ő következik. Ártó szándékot nem mutatok, immár tudhatja, ha akartam volna már régen megtettem volna. S a zarándokságom is fedi a valóságot, nem hazudtam. Valóban azért jöttem, hogy bizonyosságot szerezzek e helyről és ezen az ezen a vidéken élő férfiról, kiről kevesen tudnak, s mint szimpla Őrült Arab, nem is foglalkoznak.

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
270

Utolsó Poszt Csüt. Dec. 07, 2017 9:54 am
Következő oldal


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Könnyed mosoly jelenik meg arcomon, szemeimmel egy pillanat erejéig élesebben látok, mint máskor. Képességeim ritkán használom, kilétem nem szabadna felfednem az emberek előtt, azonban a küldetésem végett fontosabb az életbe maradásom. S épp emiatt nem bízhatok ebben a férfiban.
Az egyetlen kiút a küldetésemen keresztül vezet. Már ebben a szobába sem szabadna lennie.
- A piramis ezen része rezzenéstelen. Nem szabadna, hogy egy földrengés - mely még csak nem is jellemző erre a vidékre - a falakat beomlassza. Természetes úton nem. Tudom, a mágiát én írtam hozzá - felelem a férfinak kiegyenesedve. - Nekem nem állt szándékomban itt maradni, az egyetlen ki okozhatta az előttem áll - vonom össze szemöldökömet. Aztán csak halkan sóhajtom el magamat.
Még ha én ki is tudnék innen jutni, egy élő lelket nem hagyhatok itt. Ennek a helynek mentesnek kell lennie minden hasonlótól.
- Megengedi, hogy biztosítékot szerezzek afelől, hogy soha nem beszél senkinek erről a helyről? - hajtom enyhén oldalra a fejemet, ujjaim begyéből újra fekete füstszerű anyag mantifesztálódik. Pár centit terebélyesedik kezembe, majd eltűnik. Saruba bújtatott lábaimmal lépek egyre közelebb a férfihoz. A félelem apró jele sem látható rajtam. A rúnák, az igék, meg kell, hogy védjenek, feltéve, ha nem egy nagy hatalmú személyről van szó.
De ha így lenne miért is nem érzem akkor ezt?
Ha esetleg nem hátrál meg, akkor hamar elé kerülök, s a nálam pár fejjel magasabb férfira emelem tekintetem. Próbálok szemei sötétjébe férkőzni, átlátni rajta, tudni, hogy mit akar, ki ő. Nem, nem érzem úgy, mintha csak egy egyszerű zarándok lenne. Ösztöneim mást súgnak.
- Ha megengedi kijuttatom innen, de belelátok szívébe is. Ha nem, pusztulnia itt nem szabad, kijutni sem fog élve - felelem neki, aranyló arcomon könnyed mosollyal.

Abaddon
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Reagok :
99

Utolsó Poszt Szer. Dec. 06, 2017 10:40 am
Következő oldal


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Figyelmesen hallgatom szavait a helyik illetve a távoli világok szokásait boncolgatva míg a falon lévő díszes és igen mesteri alkotásokat veszem szemügyre. Végül eljő a búcsú a pillanata. Vagy tán még sem? Morgó robaj jelzi a rengés útját mely elzárja a kiutat előttem s épp, hogy sikerül vissza ugranom a belső terembe ahol a nő és a fekete macska nyugalommal figyeli az eseményeket. Még ugrás előtt egyetlen pillanatra valami feketéllő gomolyagot látok az aranybőrű nő körül megindulni. De időm nem sok ezzel foglalkozni. A törmelék lezúdul s mikor a por alább hagy, hát láss csodát, szükségtelen felsegítenem őt. Parányit elfordítom fejem amint látom, hogy törmelék veszi körül de mázolt bőrén egyetlen karcolás sem látható, kifogástalan állapotban van minden porcikája. Minő öröm. Mikor hozzám szól s kilétem felől érdeklődik ismételten akkor tekintek a függőleges vágású szemekbe. - A kérdés inkább az, kit is szolgálsz Te pontosan, Szolgáló. - Bukik ki belőlem a látványra reagálva. Aztán a macska szavak hallatára megindul, elismerően billentem oldalra a fejem. - Ő kis helyen is elfér... - jegyzem meg magam elé amolyan nyomatékosítás végett. Ellentétben velünk ugye, mert lássuk be egy idő után szűkös lesz idebenn. Végül visszatekintek rá s immár újra normális íriszeibe. - Ezt a kört már lefutottuk. Zarándok, ki bent rekedt egy - ezek szerint - szent helyen. - Vezetem körbe közben a tekintetem esetleges kiút után kutatva. Szavaira végül hátranézek a mögöttem lévő elzárt útra. - Talán ez a néhány kő kellően nyomós indok, avagy pusztuljunk idebent? - Fordulok a végén felé kíváncsian várva válaszára.

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
270

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 27, 2017 10:01 am
Következő oldal


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


- Bizonyára - hagyom rá szavait s apró gyanú az, mely keringeni kezd gondolataimba. Gyanúmba mégsem avatom be, meglehet, hogy teljesen rossz úton járok. Ha több bizonyosság lenne aranyra mázolt kezeimbe, akkor talán. Így viszont nehezen tudom.
A fekete macska gyengéden dörgölőzik lábamhoz immár, ám a férfit árgus, sárga szemeivel figyeli.
- Nos, nálunk ez nem így szokás. Ez az épület szent, egyszerű halandók előtt nem látogatható, lábaikat csak addig tehetik be, amíg a munkájukat végzik. Ezt befejezvén pedig már senki más sem, csak a fáraó és annak papjai. A halál szent háza ez - fejtem ki számára, hogy mifelénk mégis miként működnek a dolgok. - A közemberekbe pedig az egyszerű utazó is beletartozik, hacsak nem fedi fel valódiságát - hajtom enyhén oldalra fejemet. Természetes, ha egy befolyásosabb személy a tengeren túlról, kinek jogosultsága van az itt tartózkodáshoz, az máris más. Ám eme tényt előttem nem tárta még fel. Addig pedig úgy kell viselkednem vele, mintha idegen lenne. Ennyi az egész.
- Kultúránk magasan fejlett a többi néphez képest. Ha jól tudom a tengeren túli országok az írást még képtelenek használni, nemhogy alkalmazni - mosolygok szerény magabiztossággal. Jártam már a Nílustól északra. Barbár népek, kik a harchoz értenek csupán, kultúrára, épületekre, ruhákra, sminkre semmit sem adnak. Gazdag ország a miénk, vitatni sem lehet. Hadseregünk pedig elég erős, de erről ennyit.
- A túlvilágon fáraónk megőrzi gazdagságát. Belép az istenek csarnokába, Osiris mögött foglal helyet többi uralkodótársa mellett. Gazdagsága megadja számára a kellő méltóságot és tiszteletet odaát - közlöm vele saját hitünk valódiságát. - Természetesen mindez csak azután, ha a szíve kiállja a próbát - s ezért is vagyok én itt. Hogy ezt biztosítsam számára, ám ennek felfedésére nem jött még el az időnk. A halál órájában majd.
Figyelmemet nem kerüli el, hogy nem reagál neve eredetére. Sejtelmes mosoly lengi körbe ajkaim szegletét. Egy pillanattal később pedig megkönnyebbült halk sóhaj is elhagyja. Távozni készül. Egy apró fekete füstfoszlány visszakúszik ujjaim begyébe. Lehajolva megsimogatom hű fekete macskám kobakját. Az pedig magasba nyújtózkodva élvezkedik.
A következő pillanatban azonban megremeg talpunk alatt a föld. Szemeim vészjóslón húzom össze. A plafonról apró törmelék hull alá, fekete hajamat aranylóan megszínesítve. A rázkódás azonban tovább fokozódik.
A figyelmeztetéssel egy időben, egy fekete füstburok formálódik körém és hű állatom köré, ki nyugodtan ül mellettem, füleit hegyezve.  A plafonról pár nagyobb kőtörmelék hull alá a rázkódás következtében, egyenes rám is, mégis sértetlen maradok.
A por elülte után kúszik vissza ujjaim begyébe újra a fekete füst, s állok fel lassan. Ha a férfi engem figyel feltűnhet neki, hogy íriszeim függőleges vonásban összpontosul rá, majd lassan változik vissza emberi formájában.
- Ki maga? - szűröm ki fogaim közül nyugodtan, majd lehajolva pár szót szólva a macskához, nézem, amint a törmelék repedései között kiutat talál magának.
- Van, de alapos indoka kell lennie ahhoz, hogy önnel együtt térjek arra az útra.

Abaddon
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Reagok :
99

Utolsó Poszt Vas. Nov. 26, 2017 7:05 pm
Következő oldal


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Figyelmem nem kerüli el macskásan mázolt szemek összerándulása, értetlenség jelét adva. Arcom nem rebben, az állításom igaz voltát alátámasztandó. Szavai hallatán enyhén fordítom oldalra a fejem. - Mikor ideértem egy teremtett lélek sem volt a bejáratnál. Ha így lett volna, bizonyára megállítanak s nem jutok be. - Támasztom alá szavait, választ adva a miértre, hiszen én nem tudhattam, hogy erre, hogy is megy. Szavainak folytatása is van s erre rövid bólintással erősítem meg a sajátjaimat. - Az igazat megvallva, igen. Sőt kifejezetten invitálják a népet, hogy közösen adják imára fejüket a papokkal. - Humors helyzet, hiszen valóban így van. Ehhez kapcsolódó szavait végül tekintetem lesütve vigyorodom el, majd válaszolok frappánsan felvetésére. - Érdekes egybeesés, de az ottaniak épp ugyanezt gondolják az itteniekről. - Mosolyom nem lohad ahogy a nőre tekintek, a feketével húzott szigorú macskaszemek s a fejedelmi küllem nem tántorít el.
Miközben a falakon lévő ábrákat szemlélem, választ ad kérdésemre. - Érdekes, de a földi létet elhagyva, ugyan mi haszna már a csecsebecséknek? - Vetem fel a költő kérdés továbbra is háttal a nőnek. Választ ugyan nem várok, de végül felé fordulok mikor bemutatja magát mint a fáraó szolgálója. - Megtiszteltetés Neith. - Hajtom meg fejem, majd mosollyal nézek rá fel mikor végül távozásra szólít fel. Felegyenesedek, a pillanatok kínos csendbe nyúlnak míg a tekintetét fürkészem. Végül biccentek röviden. - Ahogy óhajtja, Neith, a fáraó szolgálója. - Azzal meg is fordulok és a kijárat felé lépdelek. Mikor a járatba érek, egy pillanatra lehunyom szemem. S az azt követő második lépésemnél, amint a talpam a talajhoz ér, megrázkódik a föld. Hirtelen kell megkapaszkodjak kétoldalt a falakban, így megtudom őrözni részben egyensúlyomat. Parányi törmelék hull alá a teremben s nem sokkal előttem is. - Mi volt e..? - Nem tudok a végére érni ugyanis újabb rázkódás érkezik és a szemben lévő folyosó vége megindul. A lábam előbb megrogy egy pillanatra majd felfogva a veszélyt (mint mindenki ilyen helyzetben) reflexből perdülök meg és kezdek rohanni vissza a nő s a terem irányába. - Beomlik! - Szakad ki belőlem a figyelmeztetés a nőnek, majd hatalmas robajjal szakadnak mögöttem a kövek fokozatosan zárva el a kiutat. Végül előrevetem magam futásból így hassal érkezem vissza a terembe, karjaim fejem tarkómra emelem, mintha az bármit is védhetne. A porréteg szinte berobban a terembe beterítve mindkettőnket vélhetően, ha csak nem keresett hamar fedezéket a macskaszemű. Miután elül a por, s nem érzékelem, hogy egy hegynyi szikla tehénkedne a nyakamban, lassan feltápászkodom s körülnézek. - Szolgáló, jól vagy? - szólongatom s keresem alakját a - már ugyan alább hagyott, de még mindig sűrűn gomolygó - porban. Ha meglelem valahol és szüksége van rá, felsegítem. - Úgy látom nem tudom teljesíteni óhajod. - Próbálom elhumorizálni a dolgot miközben visszatekintek a beomlott bejáratra. - Van másik kiút? - Fordulok végül felé ismét s vetem fel a millió aranyas kérdést.

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
270

Utolsó Poszt Csüt. Nov. 09, 2017 10:58 am
Következő oldal


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Macskarésű szemeimet csak még jobban kihangsúlyozza a fekete szén, mellyel körbevonták. Ezeket mégis enyhén összevonom most azokat. Pupilláimba egy pillanatra egy függőleges fekete vágás villan meg, de ki is huny azon nyomban.
Bizalmatlanul méricskélem a jövevényt, melyre valljuk be, minden okom megvan. Kilétére hamar fény derül, ez mégsem tölt el megnyugvással. Inkább ellenkezőleg csak még több kérdést vet fel. Az arannyal mázolt terem falán megbicsaklik a fáklya fénye. Egy újabb fuvallat lenne tán?
- Az épületbe egy út vezet, azelőtt katonák állnak. Csak azokat engedhetik be, kik a fáraó hű szolgái - jelentem ki szigorúan. - Hogy jutott be? - hacsak a katonák sincsenek ott, az pedig nem sok jót jelent. Vagyis az itt élő embereknek. Akkor elkezdődött. De ha nincsenek is kint, egyszerű ember nem tudna átjutni…
- S az ön kultúrájában elfogadott, hogy az uralkodójuk épülő templomába bárki bebocsátást nyerjen? - hajtom oldalra a fejemet. Tengerentúlról számos mende monda kering. - Habár ha jól tudom, ott csak primitív barbárok élnek, kik azt hiszik mindenkinél jobbak. Holott az írás művészetét sem fedezték fel - s ezzel együtt oly sok mindent nem, de tán látogatóm ez pontosan tudja.
Csak szemem mozgásával figyelem az idegen lépkedését. Amikor háttal áll nekem, ujjaim végéből apró csíkba ködfoszlány kel életre.
- Sírkamra. Hiedelemvilágunk megköveteli, hogy a fáraó halála után, az összes ingóságával együtt temessük el, mely segítségével a túlvilágon is elnyeri a méltó helyét. - S ezzel sokat nem is hazudtam. Csak az nem mindegy, hogy mi kerül ide, nemde?
A ködfoszlány abban a pillanatban elhal, ahogy újra szembe fordul velem. Az idegen háta mögött egy-egy hieroglifa halványan felizzik. Lassan emelem vissza tekintetem a hajbókoló fickóra. Miért érzem ezt az egészet hamisnak?
- Még egyszer, a nevem Neith, a fáraó szolgálója - felelem neki, felemelt fővel, kissé lenézve rá. - Ideje lenne távoznia El Shaddai. Mit is mondott, hogy honnan érkezett? A neve a rabszolgáink nevét viseli - világítok rá tengerentúli mibenlétének kétségeire. Ha pedig egy szökött szolga…

Abaddon
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Reagok :
99

Utolsó Poszt Szer. Nov. 08, 2017 8:01 pm
Következő oldal


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

A falakat borító jelképek alátámasztani látszanak az Őrült Arab szavait. Hát még is igaz volna, hogy elfedett tudás lakik a Homok Birodalmának mélyén. S ez a nő, vajon ki lehet ő? Merülhet fel a kérdés mire talán hamarost fény derül. A kicsiny eszköz kezei közt, érdeklődést kelt, de ennek jele csupáncsak egyetlen pillantás a dobozre, majd ismét az aranyszínnel kent lányra fordul tekintetem. Macskáját rendre inti, semleges tekintettel figyelem az eseményt, majd szavait hozzám intézi. - Ők már, távoztak. - Válaszolom nyugodtan a rabszolgákkal kapcsolatban. Majd enyhén megingatom a fejem s parányit lejjebb hajtom bocsánatkérőn. - Bocsásd meg ha megzavartam magányod, nem ismerem a helyi szokásokat. Messzi földről érkeztem, hosszú út áll mögöttem. Egyszerű zarándok volnék. - Emelem fel végül ismét szemeim, hogy rá nézve folytassam. - A tengerentúlon egy vándor azt mesélte, hogy a sivatag peremén van egy uralkodó, ki égig érő építményt emel, hogy elérje az isteneket. Csodájára kellett járnom, hogy saját szememmel lássam. S lám, igaznak látszik a mese. - Bólintok parányit elismerésemül. Szemeim a falakra futtatom s egy kósza lépést indítványozok előre, a terem jobb szélének irányába, majd egy újabb rövidet és úgy folytatom szavaim. - Mi ez a hely? Nem tűnik szentélynek. Figyelemre méltó alkotások. - Ismerem el a falat s plafont egyaránt díszítő míves alkotásokat. Felismerem a mágiával átitatott szimbólumokat, de erről a másiknak nem kell tudnia. Értelmezni még nem mindet tudom, az Arabtól többet kell tanulnom, ezzel nyert egy kis időt magának. Azt viszont nem tudom, hogy az előttem álló vajon tisztában van e a jelképekkel, a bennük rejlő mágiával. Majd hirtelen állok meg, fordulok felé s hajtok fejet. - Elnézést kérek a faragatlanságomért. - Hajlok meg egészen enyhén ahogy azt illik. - A nevem El Shaddai. Benned kit tisztelhetek? - Nézel fel rá ismét immár kiegyenesedve. Kíváncsian fürkészem arcát, tekintetét.

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
270

Utolsó Poszt Kedd Nov. 07, 2017 9:27 am
Következő oldal


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Testem egészét aranyfesték borítja. Nyakszirtemről kiindulva mindkét karomon ősi minta fut végig fekete festékkel színezve, egészen kézfejemig, ahol középső ujjam töveinél olyan hatást kelt, mintha ott fogyott volna el a festék. Ruhám pimasz anyagból készült, oly hatást kelt, mintha átlátsz. Elől és hátul is ágyékig nyitott egy aranyöv fogja össze derekamnál. A festék egyszer sem látszódik meg rajta. Lábamon puha saru simul. Szemeim a korszellemhez igazodva vastag fekete festékkel van körbehúzva, szemem sarkánál kijjebb húzva. Aranyszínű hajamba, melybe befészkelte magát pár barna tincs apró gyöngyök foglalnak helyet. Fejemre kereszt alakú pánt simul, a homlokom tetejénél, annak közepénél egy apró háromszög alakú medál lóg le.
Nem közönséges rabszolgának nézek ki. Rangom magasabbnak mutat, de nem a királyi család tagja.
Kezembe egy vastag, fekete hatszög alakú tárgy látható. Puha ujjaimmal párszor végigfutok a hieroglifák mintáján. Elfeledett mágia szövegét rejti, ahogy a falon körbefuttatott rajzok is. Tekintetem lassan fordítom körbe, szinte látom fluoreszkálni a lényeges mintákat. Visszatekintek a kezembe tartott tárgyra, majd egy cseles ujj játék következtében a hat oldalából hat recés szélű, háromszög alakú kampó csapódik ki. Újra megismételve a műveltet, visszahúzódnak a dobozba.
Egy kósza szellő cirógatja végig lábam, karom. A fáklyák fénye beleremeg. Szemöldököm egy pillanatra összevonom és azonnal megfordulok.
Szellő, de hát honnan? Ez egy zárt hely.
- Idegenek a belépés tilos a megszentelt épületbe - tudatom fele, fejemet felemelve. Kezeim között továbbra is feltűnhet a tenyérnyi ónfekete doboz. - Távoznia kell. Ha nem talál ki, kérhet segítséget a bent dolgozó rabszolgáktól, Neith parancsát teljesítve - folytatom továbbra, nem adva számára semmi oly szándékot, mellyel magam is távozást óhajtanám megejteni.
Érzékszerveimet azonban nem kerüli el a tény, hogy hű Átok a sarokba gubbaszt, hátán feláll a szőr és fúj az idegenre. Egy kósza pillantást vetek csak rá, s az állat lassan nyugszik meg. Szent állatok, de engedelmesek. Legalább is nekem. Nagy levegőt véve aztán visszafordulok az idegen felé, ha nem ment volna még el.

Abaddon
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Reagok :
99

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 06, 2017 4:01 pm
Következő oldal


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon

Komótos szél szalad az utcákon, hordozva keserű porát. A bazári kofák hangja alább hagy s egészen másféle zsivaj veszi át a helyét.
Éles csappatás, bőr mar a húsba majd jajveszékelés. Hatalmas mészkő tömbökön ütemes vésőkoppanás. Gondoson komponált muzsikaként zendül a kolosszális munka zaja.
A bőrkorbács ismét lendül, hogy lesújtson, jellegzetes hangját hallatva célt is ér. A férfi, kit ezúttal választott egyetlen pillanatra rázkódik meg amint a barna bőrét felhasítja. Jobbjában tartott vésőjét megmarkolja s egy kósza pillanatra íriszei olajos feketére váltanak maga elé meredve. Állkapcsa megfeszül, majd ahogy jött áll is vissza áll az eredeti állapotába. Megfordulva tekintete a korbácsot tartóra mered aki azonnal kap az alkalmon, hogy rárivalljon. - Mit bámulsz?! Nyomás dolgozni! - Adja ki a parancsot fröcsögő hangon. S már emelné újra a korbácsot de egy másik elszólítja. A munkás mit sem törődve vele fordul vissza eredeti tevékenységéhez. Szemeit a mellettük lévő hatalmas építményre emeli.

Szűk folyosók, melyekre a nap sugarai képtelen eljutni. Egyedül a fáklyák fénye lobog s nyújt világosságot a dolgozónak. A falakra díszes vésetek s festmények kerülnek, korbács hajszolásának itt nyoma sincsen. Szinte megnyugvást adó ütemes koppanások járják be a termet. Egy járatra vetül az egyik dolgozó szeme, a lobogó tűz fényében egy röpke pillantás csupán míg olajos fekete színre vált írisze s borostás arcára parányi mosoly kúszik. Ez lesz az. Fut át agyán a gondolat mikor női hang váltja fel a koppanásokat. A bent dolgozók mindegyikének példáját követve a hang felé fordul. Értetlen tekintettel figyelik a nőt ki mögött fekete macska kémlel kimért lépteivel. A szóváltás után a munka zajlik tovább, engedelmesen végzik dolgukat a munkások Ő sem marad hát el közülük. Fél szemmel olykor a nőre sandít, vajon ki lehet ő? Merül fel benne a kérdés mely egyelőre a szűk folyosók titka marad. Végül a hatalmas ajtó a helyére kerül, a munkát elvégezték, hát távozóra veszik. Fejeket a földre hajtva távozik sorban a munkás csapat, csupán egy sandít fel a nőre egy kóbor pillanatra.
Végül az ütemes kopogás zaját felváltja a fáklyák tüzének lobogó, tompa hangja. A magány nyomasztó csendje ül a teremre. Parányi szellő simítja végig a ruhát, enyhe főhajtásra késztetve a lobogó fáklyákat a rövid pillantásnyi időre. A fekete macska íriszei tágra nyílnak majd az egyik sarokba húzódik alakja. - Furcsa hely ez a magányos elmélkedésre. - Töri meg végül a csendet hangom, a nem túl nagy termet hamar körbejárja. A terem bejáratánál állok, s leeresztem arcomat takaró utazó maszkom, csuklyám is hátra hajtom, itt már nem kell tartson az utazó a homok tolakodásától. Tekintetem kényelmesen futtatom körbe a már látott helyen, végül megállapodok a másikon. Külsőm ismét egyszerű utazó külleme, mint ki most érkezett messzi földről a sivatagon át, orcámat helyenként az út pora díszíti.

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
270

Utolsó Poszt Vas. Nov. 05, 2017 6:21 pm
Következő oldal


A homoktenger birodalma
A halál nem mást jelent számára, mint pimasz kihívást. Pedig az igazi legpimaszabb kihívás maga az élet


Az aranyozott folyosón port kavarnak siető, nesztelen lépteim. A nap aranyló sugarai kívül rekedtek a monumentális épületen kívül. Kezemben fáklya pihen, melynek lángja egyre jobban elvész a sietség huzatjába. Egy pillanatra megállok, s ennyi kell csak, hogy a tűz újra magasba csapjon fel.
Halk puffanást hallok a jobb oldalamon. Hirtelen kapom oda a fejemet, ám a mellettem elterülő folyosót nem világítja be égő eszközöm.
Halk surranó léptek mögöttem. Lassan, nagyon lassan fordulok meg, készen bármilyen támadásra és…
Ám csak egy kósza fekete macska dörgölőzik lábamhoz. Halkan sóhajtva hajolok le hozzá, hogy fülei tövét megsimogassam. Nem is értem, hogy miért lesz úrrá rajtam az idegeskedés. Úgy ismerem eme járatokat, mint a tenyeremet. Építésének első napjától jelen vagyok.
A folyosó végén előbb jobbra, majd balra, kétszer jobbra és újra balra fordulok. Ekkor találom meg a fáklyával megvilágított hatalmas teret, mellyel arannyal ékesítettek ki. A mesteremberek most is szaporán dolgoznak, hogy a négy falat telehintsék fáraójuk történetével. Mosolyogva szemlélem őket egy rövid ideig, majd fehér, lenge ruhám zsebéhez ér kezem. Mintha villám csapott volna belém, úgy rezzenek össze és folytatom utam a készülő ajtó felé.
- Hogy haladnak? - állok meg a félmeztelen munkások előtt. Kötélre erősített vastag márványlapot emelnek fel éppen, hogy beillesszék helyére. - Nem, ez nem ide lesz - javítom ki őket, amint meglátom. Ezen ugyanis nincs egy skorpió alakú motívum. Értetlenül pislognak rám, én pedig mosolyogva megfordulok. A terembe elhelyezett kőlapokhoz sétálok. Egyik fölé hajolva óvatosan fújom le róla a rászállt porréteget. - Ez való oda.
- De hát az nem a fáraó krip…
- Nem, itt más valami lesz elhelyezve, de erről nektek nem kell tudnotok - felelem mosolyogva nekik, s ez a mosoly mit sem olvad le az arcomról. A percek órákká nőnek, mégsem mozdulok el helyemről. Végignézem, ahogy a helyére illesztik az ajtót, nem csukják be. A faragók és vésők is lassan elhagyják a helyet, ők sem zárják be az ajtót. Nem, mert még dolguk van. És még nincs itt.
Magam maradok a hatalmas üregbe, a tűz fénye gyatrán világítja meg a helyet. Már csak napok kérdése az egész csupán.  


Abaddon
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Reagok :
99

Utolsó Poszt Vas. Nov. 05, 2017 4:33 pm
Következő oldal


A Homoktenger Birodalma
Ophilia && Abaddon


...porból lettél, s porrá leszel...


- Csupán egyetlen dolog biztos az életben fiú. - Szól a férfi, arcát csuklya fedi óvón, egyedül borostás állának alsó peremét engedi a kíváncsi szemek elé. Vöröses barna utazó köpenye gondosan öleli testét. Oldalán málhazsák, távoli vidékről jött zarándok átlagos külleme. A fiú vele szemben tán még a 10 et sem élte meg, fekete szemei s ugyanilyen szín haja csillog a perzselő déli napsütésben. Kíváncsian tekint fel az előtte álló idegenre. - És még is, mi az? - Tudásszomja határtalan az ifjonti elmének. A csuklya aprót mozdul, fejét a férfi parányit feljebb emeli így arcának több része láthatóvá válik. A borostával övezett ajkakra parányi mosolyra húzódnak. - A vége fiú, a vége. - A gyermek értetlenségében feljebb tekint de a csuklya alól nem várt rémület néz vissza rá. Az olajos fekete szempár egyetlen pillanatra villan meg, a végtelen sötétségbe ásító üresség. A fiú íriszei tágra nyílnak, kíváncsiságának helyét a rémület veszi át. A pillanatnyi sokk után a túlélőösztön kerekedik felül, gondolkodás nélkül perdül meg és iramodik futásnak, egyenes egy kufár gyomrába robbanva lendületében. Hatalmasat esik de pattan is fel, hogy kiabálva meneküljön. Az emberek értetlenül nézik, a piaci kofák hangja elnyomja gyermeteg hangját. A csuklyás pedig már sehol, csupán az üres, keskeny sikátor mészkőfalai állnak helyén. Megannyi fehér szín, mészkő falazatú épület, utcák fölé feszített ponyvák védik a népet Ré perzselő tekintetétől. A távolban titáni épület csúcsa nyúlik a magasba, mintha csak az ég kékjét akarná átdöfni hegyes élével. Különös kontraszt ahogy a virágzó birodalom egyik határát az éltető Nílus míg a másikat a végtelen homokdűnék tengere húzza. A lét és a pusztulás határvonalán keletkezett gazdag, halandó uradalom. Az egyik ok mely miatt oly vonzó volt számomra. Csodálom őket, csodálom alkotásaikat, melyeket aztán a legváltozatosabb módszerekkel küldenek az enyészetbe.
Azt utcákat járva a megannyi lélek hangja zakatol fülemben, csuklyám alól figyelem őket helyenként. Egy kisebb téren torpanok meg s jeges tekintetem a távolban magasba nyúló tornyokkal tűzdelt palota felé emelem. Ha a szóbeszéd igaz, itt lesz akit s amit keresek...

Abaddon
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Reagok :
99

Utolsó Poszt Vas. Nov. 05, 2017 3:07 pm
Következő oldal



Ajánlott tartalom
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Ido"szak nyertesei
Oldal nyertes karaktereiGratulálunk mindenkinek!

Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek





Friss Írások
Utolsó hozzászólásokAz oldal új posztjai, lesd meg őket!
Tori Mayer
Yesterday at 10:53 pm
☽ Versek, idézetek

Abaddon
Yesterday at 9:02 pm
☽ Frick Collection

Ophilia
Yesterday at 9:13 am
☽ Erdős terület

Tori Mayer
Szer. Ápr. 18, 2018 10:53 pm
☽ New Yorki kórház




Oldal Statisztika
Fajaink összesített listájaBelépett tagok, fajok létszáma

Belépett tagok az oldalon
Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/2
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
1
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
7
Nephilim
3