Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Belváros
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME


Utolsó Poszt Szer. Okt. 18, 2017 8:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

Karom az övébe fonódik. Régen volt utoljára ennyire emberi pillanatom. Ő pedig önként választotta a társaságomat a magányos vadászat helyett New Orleans utcáin. Ő az élő példája annak, hogy egy ember mennyivel értékesebbé tud válni, ha van benne valami.... amitől már nem is annyira emberi. Érzem rajta... az összes energiáján, a mozdulatain. Ő nem a csendes őrült típus. Ő az akit lázba hoz egy főbűn társasága, ő az aki képes a tettek mezejére lépni. Ha jól alakul a bíztató kezdet folytatása, akkor talán még ma megvillanthatja nekem a foga fehérjét. Kettőnk közül nem csak ő kiváncsi. Én is az vagyok. Túl régóta vagyok emberek közé zárva. Vágyom valami kicsit... véresebbre... azt hiszem. A Pokolhoz képest ez egy játszótér.
Elég régóta suttogok már szavakat, elég régóta járok emberi testekben, pontosan tudom, hogy mire vágynak, és hogy a szabad akarat az, ami annyira sebezhetővé teszi őket. Nem szolgálnak eszméket, nem kötődnek magasabb irányításhoz. Minden cserélődik körülöttük, és mindig félnek. Szegénység, betegség, halál, veszteség. Örökös félelembe zárta őket saját teremtőjük, amikor megkapták a szabad döntés hatalmát. Hatalmat kapott a birka, ami legelésre született... majd feltalálta a gépfegyvert, hogy megvédje a saját legelőjét. Mire zúdított golyózáport? Természetesen a sajátjaira... hiszen nem tudhatta, hogyha eljön a világvége, akkor rájuk lesz a legnagyobb szükség. Ember embert öl. Máris elkárhozott a lelke. De hagyjuk is. Mindketten tudjuk, hogy az embernek evolúció és a Teremtő segítsége nélkül esélye sincs a fennmaradásra. Kár is erre több gondolatot pazarolni. Ki kell élvezni még az utolsó néhány megrontandó lélek és test ízét, mielőtt vagy felemelkednek, vagy a pokolba süllyednek.
Hangja körbeudvarol.

Nem mondom, hogy nem esik jól, sőt kifejezetten tetszik, hogy előbb próbálja elnyerni a jóindulatomat mielőtt kérdezősködni kezdene. Kiváncsian várom, hogy mi lesz az első gondolat, ami a leginkább érdekli. Meglep. Meglep, mert általában mindenki azzal kezdi, hogy milyen a pokol vagy a démonná válás okát. De őt a megszállás érdekli. Ami nekem egy kicsit furcsa, de összességében megint fel kell írjak neki egy plusz pontot, hogy nem kell elmesélnem, legalábbis nem egyből, hogy milyen is a kénköves pokol.
Elmosolyodok.
-Őszintén ezt nehéz elmagyarázni.... a démonná vált lelkek a Pokolban nem rendelkeznek saját testtel... ezt az állapotot a legnehezebb elmagyaráznom neked.. a léleknek nincsenek határai, mozog, keres, kutat, de fizikai cselekvésre alkalmatlan... nincs fáradtság, nincs pihenés, nincs fájdalom sem...-ezzel még mindig nem adtam neki igazi választ, de kicsit gondolkoznom kell hogyan is írhatnám le neki, hogy mennyire felemelő érzés, amikor leigázol egy másik lelket.
-Bármelyik emberi test megszállható, természetesen ez attól függ, hogy mekkora hatalmú a démon... de a kezdetektől képesek vagyunk a megszállásra... újra emberi bőrben lenni olyan... mint egy kiteljesedés... egy győzelem. Az embereknek már kevésbé fejedelmi.... úgy képzeld el az agyat, mintha lenne egyetlen szék, amire napfény süt. Aki ott ül az irányít, érez, cselekszik. A széken csak egy valaki ülhet... a megszállásnál én elveszem ezt a széket.... és az eredeti személy a sötétbe vonul.-azt hiszem így tudnám a legjobban körülírni neki.


Utolsó Poszt Hétf. Okt. 16, 2017 12:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Különös, de valójában nem is nagyon különbözünk, mi emberek az alvilágiaktól és bizonyosan az égiektől sem igazán. Nem sok lehetőségem volt velük cseverészni a hétköznapi dolgokról - már ami manapság annak nevezhető - vagy az itteni életükről, de a Kapzsiság démonának válaszát hallva, valójában fel sem merülhetne bennem, hogy nem e egy átlagos, csinos hölgyeménnyel beszélek. Ám a szavai mögött sok sötétség rejlik, s éppen ez ad okot hinni benne, hogy valójában egy pokolbélivel járom most az utam.
Az embereket való leírásában is egyet kell értsek, mi tagadás, manapság is bővelkedhet a vétkes lelkekben, ha a kapzsiságról beszélünk. Sőt talán most "lakhat igazán jól", hogy a sok reményt vesztett is rossz útra téved. Biztosan dőzsölhet z elkárhozott lelkekben, jó élete lehet. Ebben a témában azonban számomra nem is folytatódik igazán az eszmecsere, ugyanis aligha jutnának erről eszembe a tollas népség, akikről tudásom szintén csekély, s még az sem alá támasztható most, hogy ők is a Földön járnak.
Ellenben azt már nem tudom megállni végül, hogy ne akarjak többet megtudni róla és a valódi létéről, szokásairól, képességeinek részletes leírásáról.
- Nos meg kell valljam, egyszerre több érdekes dolog is felmerült bennem, hallgatva s látva téged, de akkor kezdjük az elején. - somolyogtam, hangomban enyhén hízelkedően, ám bár inkább a kíváncsiság hajt.
- Szóval milyen érzés átvenni egy test és elme teljes irányítását? Mármint bizonyosan más dolgokat éreztek, mint mi emberek, de mégis milyen? Fizikailag... és érzelmileg... Felemelő? Vagy inkább semleges? Véretekben van a megszállás? Vagy van, aki ebbe bukik el?


Utolsó Poszt Pént. Okt. 13, 2017 10:08 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

Egy új társadalom fog felépülni az előző hamvaiból. A földet már nem az ember uralja. Ezredrangú lett hatalmi és erőviszonylatban abban a világban, amit ajándékul kapott. Valami nagy dolog történt. Valami hatalmas, ép ésszel felfoghatatlan. A pokol ezer démona zúdult a Földre, és angyalok százai szorultak ki a Mennyek kapuján. Egy olyan háború előkészületeit érzem, amiben halandónak már nincsen helye sem esélye életben maradni. A démonok köztudottan ontják az életeket, de vajon melyik lesz az a nap, amikor az angyalok már annyira éheznek majd, hogy saját védenceik torkára feszítik ujjaikat és elevenen falják fel őket. Akkor jön majd a természetfelettiek háborúja. Akkor eshetünk majd egymásnak, hogy ténylegesen győzhessen az egyik faj. Hacsak nem rejteget valami mást maga mögött a csapás, ami San Franciscot sújtotta. Én még nem bocsátkoznék ujjal mutogatásba, hogy honnan és mi szabadulhatott el. De egynelőre biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobb helyet választottam arra, hogy visszalépjek a fajok közötti porondra.
Könnyedén veszi az információt miszerint a Föld felszínéről szinte eltűnt egy nagyváros. Talán ő is olyan figura, aki vidáman táncol a két fajta között kifeszített dróton és várja, hogy melyik irányba érdemes ugrania, ha a saját életét akarja majd megmenteni. Mindenesetre nekem szimpatikus, hogy képes ennyire közömbös maradni. Lelkek ezrei pusztultak el. De kiváncsi lennék, hogy hova kerültek, ha a Pokol és a Mennyorszák is pillanatnyilag zárva tart.

Nevem magyarázatán azonban már kevesebb semlegességet észlelek. Nincs okom hazudni neki, legalább tudja, hogy éppen az egyik nagy gyerek kezét fogja a játszótéren. Kényszeríthettem volna az elméjét, hogy azt tegye, amit csak akarok, kínozhattam volna a testét, ha akarom, de egy démon, ami évszázadok alatt megannyi alkut kötött pontosan tudja, hogy a mézesmadzaggal kell kezdeni. Minden más akkor jön, ha azt visszautasítják. Ő pedig így sem utasított vissza. Talán még élvezi is, hogy közelebbről is megismerkedhet egy megszállóval. Egy főbűnnel.
-Ezt megértem. Én is kedvelem a változatosságot. Ha túl sok ideig maradok valahol hamar elveszítem a türelmem.-pillantok rá mosolyogva. Néhány másodpercre találkozik csak a tekintetünk. Annyit már most megállapíthatok, hogy kedvelem a társaságát. Nem rohant el mellőlem pánikolva, sőt... könnyedén folytatta a társalgást velem. Ez még egy jó pont a jóképű idegennek.
-Minél több a vétkes lélek annál erősebb vagyok. A mai világban pedig nem nehéz olyanra találni, aki ne vágyna valamire. A birtoklási vágy pedig a kapzsiság termőföldje....-ráemelem a tekintetemet.-És minden akar valamit.-újra előre nézek. Talán az angyalokat a legnehezebb elbuktatni. Egy lélek, egy ártatlan lélek, ami soha nem birtokolt semmit, gyakorlatilag még a saját lelkét sem, nem tudja, hogyan kell vágyni a tulajdonra. De ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen.
Nevetek egy rövidet. Gyermeteg izgatottságot fedezek fel a hangjában, most, hogy pontosan tudja, hogy mi a felállás kettőnk között erőviszonylatban. Hirtelen villannak rá a szemeim.
-Csak akkor, ha nem félsz a válaszoktól.-az utolsó szó végéig tartom a tekintetet, majd egy újabb halk nevetés csúszik ki a végén. Nem tudom, hogy pontosan mi érdekelheti, de a szégyenérzet igen távol áll tőlem ahhoz, hogy bármilyen kérdésével zavarba tudjon hozni.
-Kérdezz csak.-teszem hozzá.


Utolsó Poszt Csüt. Okt. 12, 2017 11:21 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Jól tudjuk, hogy nehéz kiismerni a sötét lidércéket, hisz ezer arc mögé bújhatnak. Hiába a sok évnyi itt létüket, olykor nehéz megkülönböztetni az elvetemült halandót a pokol valódi démonaitól. Én is csak találgathatok, aztán vagy be jön vagy nem. Ha bár Klepothnál erős a gyanúm, hogy aligha halandó, s még csak nem is angyali, ha csak nem bukott. Ha így lenne, biztosan nem egy kannibál, gyerek gyilkos mellé csapódott volna, szórakoztatást várva. Az szerintem nem angyalokra vallana. Bár manapság őszintén... ki tudja...? Ami a világvégét jelenti, nem szívesen ütöm orrom a nagyobbak dolgába, így még nagyobb nyugalommal végezhetem dolgom, saját örömömre. Mert amíg angyalok és démonok harcolnak a fejünk fölött, kit érdekel egy-egy emberevő szörnyeteg a halandók közt? Van ennél nagyobb bajunk is, nemde? Ha mégis rám kerül a figyelem, max néhány rendőrt kell leráznom, ami valljuk be, nem nagy dolog. Még egy 5 éves gyereknek sem lenne az...
A nagy vonalakban elmondottai alapján már biztos vehetem, hogy bizony, bizony egy lelkeket megszálló démoni erőről van szó. Őszintén megvallva egy pillanatra bennem is felfénylett a félsz, hogy hát na, most aztán mi lesz velem, mellette...? De úgy igazándiból, nem tartom magam értékesnek a társadalomban, se fontos személynek, így ha arra is kerülne a sor, hogy ne talán meg kell szenvednem, vagy akár bele is halok, hát... tenni nagyon nem tudnék ellene, akkor meg mi a fenének aggódjak? Csak a hangulatom tenné lapátra. Ami a szakadárokat illeti, láttam is, hallottam is róluk, de úgy igazándiból az ő dolgukba sem ütöm bele az orrom. Megpróbálok háttérben maradni, ez jó nekem s minden bizonnyal nekik is.
A tempót illetően, ha nem is mentem csiga lassan, ráhangolódtunk egymás lépéseire. Ami különösen tetszett, hogy tekintve a világot, nem úgy viselkedett, mint egy igazi démon, hanem mint egy átlagos, magabiztos nő. Pedig bizonyára a megszállott testtel is félkézzel lenyomna. A válasza után nem túl sok feltehető kérdés fordult meg a fejemben, hülyeségekkel meg nyilván nem zaklatok egy pokolbélit.
- Nem olyan régóta... De mindenhol el töltök pár hetet, hónapot, mielőtt tovább állok. De ez a helyzettől is függ. De túl sokáig sehol sem bírom. Még egy ilyen világban is jó szabadnak érezni magunk. Legalábbis az utazások közben én annak érzem magam. - válaszolom mosolyogva, miközben én is el pillantok rá néhány momentum erejéig. A valódi ok azonban, hogy ténylegesen nem keltsek feltűnést. Bár a csapások miatt egyre nehezebb számomra is az ide oda járkálás és a jófiú megjátszása, egyenlőre azonban még nem lehetetlen. Az is biztos, hogy előbb halok éhen, mint sem felhagyjak eme remek szokásommal.
A neve megérdeklődése után pedig hamar tisztává válik, hogy a főbűnök egyikével sétálgatok is a város utcáin. Jaj hát ez olyan izgalmas! Jókat mosolygok is ennek tudatában.
- Képzelem mennyi dolgok lehet olykor... Manapság talán a kapzsiság a leginkább gyakorlott bűn.
- Nem sok alkalmam volt baráti csevejre egy hozzád hasonló démonnal, és őszintén szólva érdekelne pár dolog... Szóvaal~ kérdezhetek? - somolyogtam lassan ránézve, gyermeteg kíváncsisággal szememben, mintha csak egy kisgyermek lennék, aki a mikulástól várja a választ, hogy milyen is az ő világa. Ennyit a nem teszek fel hülye kérdéseket, ha bár ha vonakodni kezd a dologtól, úgysem erőltetem.


Utolsó Poszt Kedd Okt. 10, 2017 9:23 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

Barátságos és illedelmes. Ez pedig azonnal szimpátiát ébreszt sötét lelkem egy-egy mély bugyrában. A tisztelet pedig korántsem mellékes kérdés. Sebastian pedig úgy tűnik tudja, hogy a bátorság aligha légbőlkapott fantázia bennem, hanem kőkemény alapokon nyugszik. Néhány másodpercig hezitál csak, de valami oka kellett legyen, hogy pont ő nyerte el első látásra a tetszésemet. Nem vagyok kíváncsi a fiatal, pokolból szabadult démonok önimádó himnuszaira. Egy jó társaságra vágyok, aki mellett megint többnek érezhetem magamat, mint egy halandó ember testében veszteglő sötét erőnek. Kiteljesedés. Erre vágyom, és egy partnerre, aki képes megbírkózni a feladattal, hogy leköti a figyelmemet.
Karom könnyedén fonódik az övébe. Nem ellenkezik az érintéstől, nem húzódik el tőlem. Ez máris egy jó pont a fiatal, jóképű idegennek. Mondandójára pedig hálás mosollyal válaszolok. Ha még néhány napig mellettem marad, akkor élete további részében nem lesz problémája. Persze feltételezve, hogy tudom tartani a rangom, illetve feljebb lépni. Kérdése kicsit meglep. Azt hittem előttem érkeztek már bőséggel San Francisco környékéről. De ezek szerint tévedtem.
-San Franciscoból jöttem. A szakadárok tartották fogságban ezt a testet, mert fontos volt nekik, rokoni szálak miatt. A csapások után azonban náluk is megbomlott a rend, én pedig úgy éreztem, hogy ideje visszovonulni a saját fajtámhoz. Úgyhogy New Orleans volt a célállomás.-mosolygok rá csak úgy féloldalasan. Könnyedén igazodok lépéseinek a hosszához, még így is, hogy jócskán magasabb nálam, bár nem siet. Szerencsére.

Sok mindenhez lenne kedvem, de futkosni én biztosan nem fogok a városban, mint egy veszett egér. Ennyit nem ér, hogy megismerjem új vagy éppen átmeneti otthonom utcáit.
-Te itt élsz? Vagy csak átmeneti?-érdeklődök viszonzásképp. Nem tudhatom, hogy ő is 2 nappal ezelőtt érkezett-e vagy esetleg már évek óta itt él. Mindenesetre nálam már bizonyosan több időt töltött el ezeken utcákon.
Hol rajta tartom a szemem hol pedig a környéken. Valószínüleg néhány órán belül egy félkész térkép lesz a fejemben, de addigis nem kalandozhat el a teljes figyelmem a férfi irányába, még akkor sem, ha kifejezetten kiérdemelte az érdeklődésemet.
A nevem érdekli. Ami nekem egy kicsit szokatlan érzés. A legtöbben azonnal csatolják ahhoz, hogy én magam vagyok a főbűn, kevesen érdeklődnek a származásról, a név eredetéről.
-A nevem?-kérdezek vissza ösztönösen. Egy pillanatra csendben maradok, hogy rendet rakjak a gondolataim zord tengerében. Végül a könnyed mosoly visszatér az arcomra. Nem fogok hazudni magamról. Nincs rá okom.
-Franciaországban kaptam még... néhány száz évvel ezelőtt. Az anyám úgy gondolta, hogy egy különleges név majd különleges szerencsével is jár. Körülbelül 100 éve pedig egyet jelent a Kapzsisággal.-Kissé félrebillentett fejjel pillantok rá. Kiváncsi vagyok, hogy mit szól hozzám, most hogy már teljes mértékben tisztában van a felállással.


Utolsó Poszt Hétf. Okt. 09, 2017 9:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Ki hitte volna, hogy a mai napom nem a tervezettek alapján tellik majd el, hanem egy betervezetlen kalanddá válik. Én biztosan nem. S bízom benne, hogy ez a itt-ott elcsevegős sétafika tényleges kaland lesz, ha már jó lehet hosszadalmasnak tűnik így elsőre. Hisz a város nagy, és sok hely van, ami érdekelheti a mi szépségünket, hogy is mutatkozott be? Klepoth? Sosem hallott, szép név, s ami azt illeti bizonyosan nem e világi. Talán túlzás rögtön ezt állítanom, de egyre inkább úgy érzem, nem véletlen hozott minket össze. Csak nehogy balul süljenek el a dolgok. Mosolyogva pöckölöm el a már egészen apró csikket valamelyik pocsolyába, ahol egyből ki is alszik. Majd hagyom, hogy indulás előtt belém karoljon, mintha már is sokkalta több volna ez egy város nézésnél. Kezem ugyan kihúzom a kabát zsebemből, de nem eresztem vékony karját, sajátomat behajlítva tartom, miközben így elsőre talán céltalan indulunk a városnak.
- Azt hiszem ez igazán megoldható. Bár sok nem túl hírhedt hely van, ahol akad éppenséggel jó pár lélek, de meg lehet egy nap kevés lesz hozzá. Ami pedig a lakhelyet illeti, ne aggódj. - somolyogtam eleinte rá, majd lassan visszafordítva fejem előre.
- Na és mond, merről jöttél, s merre tartasz? - érdeklődtem meg. Ha netán közeleg egy újabb világvége jobb tudni róla, mint úgy tenni, mintha nem is következne be. Aztán lehet így első kézfogásból félre ismerem, s semmiféle hasonló információnak nem tudója, de akkor sem csüggedek. Nagyon úgy tűnik, hogy a nap irányítója kettőnk közt most bizonyosan én volnék, és így bizton állíthatom, hogy aligha lesz nyugalmas percünk. Bár szívem szerint elmennék a közeli művészeti múzeumba is egy kis kikapcsolódásra is, de kétlem, hogy a vendégem jóvá hagyná, manapság kevesen hódolnak be a vászonnak, szóval az ötletem megmarad a következő napokra.
Séta közben persze nem sokat hagytam nyugton, igyekesztem szóval tartani, ismerkedni, ha bár így eltöltögettünk egy kis időt egymás társaságában.
- Honnan jött a neved? - érdeklődtem a neve felől is, ami csak nem hagyott nyugodni.



Utolsó Poszt Hétf. Okt. 09, 2017 8:28 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

Nekem kemény volt az út felfelé. Fiatal démonkorom ellenére azonban kiérdemeltem, hogy főbűnné avanzsáljak. Torkokon tapostam végig, mások légcsövét téptem fel érte, alkukat teljesítettem, lelkeket buktattam el, hogy az erőm növekedhessen. Félnek tőlem. Jobban is teszik. A rangom, csak a vészjelzés a horizonton, a lelkem foszlányokba tömörült maradványai azonban az igazi fenyegetést jelentik. Hiszen én még nem végeztem. Van feljebb és nekem sosem elég. Talán ez az egyik oka annak, hogy visszatértem enyéim közé. Elég volt a csendes visszavonulóból. Színpadra vágyom, ördögi körtáncra, fogyjanak a lelkek, a tüdőmben akarom érezni a pusztulás tüdő maró illatát.
Nem is csalódom. New Orleans még a várakozásaimat is teljes mértékben felülmúlja. Azt hittem az emberek csak felnagyítják a helyzet súlyosságát az Ördög lakta városban, de most, hogy a Pokol kapui lezárultak és minden lélek a Földön cirkál már értem az aggodalmukat. Mi démonok pedig mint a méhek a vezető köré csoportosulunk. Talán utasításra várva, talán védelemben reménykedve. Nem is tudom pontosan. Nekem igazából honvágyam volt és azt hiszem kifizetődő lesz, hogy ennyit utaztam, hogy egyszer átlépjem a város peremét. Előbb szeretnék kényelmesen elhelyezkedni utána megejtek majd egy látogatást urunkhoz is természetesen, hiszen nem célom kihúzni magamat az esetleges feladataim alól.
Egy hölgy azonban sosem kevereghet egyedül a városban, nekem pedig jól esne végre egy olyan társaság, akit nem tudok a puszta lélekjelenlétemmel összeroppantani. Meg is találom. Az ideális választott, az ideális férfi. Már csak az a kérdés vajon ő hogyan viszonyul majd a neki szánt feladathoz.

Megállok előtte és mindenféle kertelés nélkül szegezem neki a kérdésem. Nem akarom húzni az időmet, sem pedig az övét. Végigmér. Nem tudja, hogy pontosan mivel is van dolga. Ember, angyal, démon. Manapság már bárki elbújhat egy szép mosoly mögé és kérhet idegenvezetést egy ismeretlentől. Türelmes mosollyal az arcomon kivárom, hogy döntésre jusson. A tekintete szinte cirógat és ajkai lassan mosolyba görbülnek. Beleegyezik hát, hogy a társaságom legyen rövidebb vagy akár hosszabb időre. Fiatal és sármos. Jól áll neki a mosoly, bár van egy olyan gyanúm, hogy az emberek gerincén végigszalad egy enyhe borzongás ennek hatására. Engem mégis megfog benne valami, valami láthatatlan kihívás, amely sok vadsággal és talán egy csipetnyi vérrel kecsegtet.
Felém nyújtja a kezét, így én teszek felé még egy lépést, és a kezemet lassan az övébe csúsztatom. Hagyom, hogy ajkaihoz emelje és óvatos csókot ad rá mielőtt bőreink elválnak egymástól. Sebastian King. Még egyetlen másodpercig szöget ver a fejemben, hogy ez egy olyan név, amit mindenképpen meg fogok jegyezni.
-Klepothnak neveznek.-viszonzom szívességét bemutatkozás téren. Nem fogom részletezni neki, hogy a ranglétra hányadik lépcsőfokán állok, legalábbis addig biztosan nem, amíg nem kérdez rá.
-Csak a fontos helyek érdekelnek, ahol zajlik egy kicsit az élet... a túra végére pedig tartogathatnál nekem egy megfelelő lakhelyet...-hosszú időre tervezek, így szükségem lesz egy lakhatásra a város határain belül. Persze csak akkor ha nem hoznak más döntést, hogy máshol lenne szükség rám. Közvetlenül mellé lépek és ha hagyja, akkor zsebre dugott karjába belekarolok. Amint indul én vele mozdulok. Kiváncsi vagyok, hogy milyen földi poklok sikerült varázsolnia az enyémeknek erre a világra.


Utolsó Poszt Vas. Okt. 08, 2017 10:48 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Mit sem sejtve, hogy a sors könyve másféle kalandban részesít, jó ideig mélázok gondtalan egy kényelmes pózban,  néha villodzó lámpa alatt - mely vagy mostanában lehelli ki utolsó szikráit vagy érzi a gonoszt - egyik kezem a sötét, hosszú kabátom mély zsebében, míg másikkal egy csikket tartok, amibe oly szívesen szívok bele. Ki tudja már hányadik... De nem érzem miértjét, hogy leálljak a füstös életmóddal. Ám bár magányomban ácsorgom a fém oszlopnak dőlve, tekintetemmel némán figyelek egy aprócska törpét, kit akár a menülistámra is felvennék. Nem egyedül van, az anyja fogja kis kezét. Anyák... olykor szenvedélyesen szorgalmazzák a család meleg kandallójának megóvását  olykor pedig hideg vérrel hagyják el saját vérüket, mindenféle ostoba okot felsorolva, hogy eloszlassa magában a kételyeket, miszerint halálos bűn az, amit tesz. Egyikből sincs hiány, de az apák sem panaszkodhatnak. Már-már féltékennyé válok, ahogy nevetgélni hallom az út túl oldaláról őket. Pedig a világ ígyis az utolsókat rúgja, mindenki szenved - mégha némán is.
Éhes vagyok...
Elég csak egy pillantást vetnem valaki rózsás arcára, máris elkap az a mérhetetlen éhség, amit kannibalizmusnak hív a világ.
Talán már a második, harmadik vagy negyedik szálra gyújtok, óvatosan, ügyelve, hogy a szél ne gátolhassa meg, hogy az öngyújtóm lángja megnyaldossa a dohánnyal teli kis papír tekercset, mikoris valaki - vagy valami, mert manapság ezt sosem tudni - elém lép, így váratlan, a semmiből. Bár különösebb ijedelmet nem okoz, inkább csak meglepetést, hát még a kérdésével, amit inkább szán parancsnak, semmint, hogy megadja a lehetőség a csekély választási opciókra. A magabiztossága ebben a helyzetben lehet akár sokat mondó is. Nem vagyok olyan bolond, hogy akármivel akárkit leszólítsak ebben a néhány éve elbaszott világban, azonban olykor azért van vér a pucámban rossz arcúaknak gúnyos megjegyzéseket tenni. Ő szintén ebbe a csoportba sorolható. Ez pedig akár azt is bizonyíthatná, hogy aki előttem áll, csak látszatra egy csini hölgyemény, valójában pedig vagy egy szárnyai alatt kardott rejtegető tollas csirke, vagy a gonoszabbik vér, a sötét erők egy királynője. Normális ember ugyanis ebben a világban, nem merészkedne ilyen messze. Mégis... miért ilyen magabiztos és határozott? Miért nem fél tőle, hogy akár magasabb is lehetnék az egyik ranglétrán, éppen csak elvonultam. Néha olyan érzésem van, hogy a macska-egér játékban sajnos csak én magam hiszem, hogy a nyávogó négylábú én volnék.
Mindezeken nem agyalok túl sokáig, nehogy a hölgyemény rossz véleménnyel legyen rólam, aztán megnézhetem magam. A nők, olykor-olykor tényleg sátániak, nem kell hozzá démonnak vagy angyalnak lenniük. Néhány pillanat erejéig csak nézek rá, félidőben a füstöt is kifújom szépen lassan. Nem felé, gondosan oldalra.
Ki tudja milyen okból, de úgy érzem ki lettem választva. Na nem arra irányulva, hogy engem ér a megtiszteltetés, hogy körbevezessem a városba, ennél azért bonyolultabb. Elmosolyodom, s már adom is a választ.
- Hát hogy a fenébe ne? - somolyogtam egyre szélesedő mosollyal, barátságos vonásokon belül.
Az már megint más téma, hogy ezért majd tervezek kérni valamit. De milyen illetlen lenne most tőlem, ha rögtön ezzel kezdeném. Kezet is nyújt, hogy bemutatkozhassak a hölgyeménynek, ha már személyi turista vezetőnek csapok fel.
- Sebastian vagyok, Sebastian King. - nyújtom felé kézfejem, s ha ő is hasonlóképp tesz, rázás helyett ajkaimhoz emelem vékony kacsóját és nyomok egy apró csókot puha bőrére. Ez nem előétel, de az ember a piacon is alaposan megválogatja mifélét vesz. A paradicsom is tűnhet szép pirosnak és zamatosnak, ám mindig az illatok árulják el, hogy valójában mit takar a szépség. Amennyiben vonakodott az udvarias kézcsóktól, vagy tán kezét se nyújtottam, akkor sem estem kétségbe, ígyis úgyis visszakerült szabad kezem a zsebem melegébe.
- Szóval? Merre kezdjük útunkat? Vagy van különlegesebb hely, amit feltétlen megnéznél közelebbről? - érdeklődtem meg, nehogy csak úgy vakon neki vágjunk. A cigim azért nem nyomtam el, szükség lehet rá, na meg pikk-pakk elfogy majd.



Utolsó Poszt Csüt. Okt. 05, 2017 8:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

A változások hullámként söpörtek végig a világon. Az apokalipszis egy újabb sötét korral köszöntött be, ami nem várt hatásokkal járt. A porhüvelyem hangja eltűnt, egyszerűen az enyészetté vált, miközben a démoni lélek feszegeti a test határait. Éreztem ahogyan az emberek gyengülésével én erősödök és tompíthatatlan birtoklási vágy uralkodik el bennem. Szinte hívott a vérem. Tettekre sarkalt. Engem nem verhetnek láncra, egyébként is untam már a szakadárokkal való játszadozást, és biztos vagyok benne, hogy Lucifer már hiányolt a küzvetlen közeléből. Szereti, ha a magasabb rangú démonai mindig készenlétben állnak. Főleg ilyen kritikus időkben, amikor a mérleg nyelve egy kicsit a mi irányunkba billen.
San Franciscot a hátam mögött hagytam, Deedra már ígyis halálra van ítélve. A sajátjai fogják felzabálni, úgyhogy nekem itt már nincs dolgom. Ülhetnék. Végignézhetném, hogy végleg elpusztuljon a testemben lézengő másik lélek, de éppen eleget tétlenkedtem már ahhoz, hogy egy kis port kavarjak valahol egészen máshol. Mondjuk New Orleansban.
Egészen más energiák lengik körbe a város teljes színterét, mint ahonnan érkeztem. Szinte érzem, hogy a vér dübörög az ereim falai között amint magam mögött hagyok minden mást. Ők is éreznek engem. Az alantasabb alacsony színtű démonok szinte körülzsonganak. Nem tart sokáig. Csupán néhány percig, amíg követik lépteimet. Mintha csak méregetnének, de mindegyik kerüli a szemkontaktust. A nevemet ismételgetik, a rangomat, hogy mi is vagyok valójában. kapzsiság, kapzsiság, kapzsiság, kapzsiság.

Csámcsogjanak csak rajta. Szokják csak meg újra a nevem ízét a nyelvük hegyén, mert éppen itt az ideje, hogy megtudják, hogy hazatértem. Hamar magamra hagynak. Néhányuk valószínüleg egészen Luciferig szalad, hogy átadják urunknak a hírt, hogy van még egy csatasorba állítható katonája. Valószínüleg az elkövetkezendő néhány napban majd meg is látogatom, hogy tiszteletemet tegyem és kicsit körbeudvaroljam miután ennyi időre nélkülöznie kellett és még csak nem is üzentem. Ha szüksége lett volna rám, arról úgyis tudtam volna. A bőröm alatt éreztem volna perzselő hívását.
Könnyed léptekkel szelem át az első utcákat. Szükségem van valakire, aki ismeri a környéket és egy ideig talán még el is szórakoztat. Elég volt már az egyszerű halandók társaságából. Figyelem a pulzáló energiákat, a körülöttem elhaladó porhüvelyekben tartózkodó démonokat, de egyik sem elegendő ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet... kivéve... Hirtelen pattannak fel szemhéjaim. A poros utca túloldalán áll valaki. Félvállal a villanyoszlopnak támaszkodva talán cigarettát szív. Idáig érzem keverék vérének az illatát. Mégis bevillan az emlékfoszlány, hogy valaki szerint egy félvérnél nincs szórakoztatóbb jelenség. Kemények, szívósak és az emberek tőlük is félnek.... és a legjobb, hogy valószínüleg fogalma sem lesz róla, hogy ki vagyok.
Könnyed léptekkel szelem át az utcát és egyeten pillanatra sem veszem le róla a tekintetemet. 2 lépéssel előtte megállok.
-Körbe tudtál vezetni egy elveszett hölgyet ebben a szép városban?-kérdés. Aligha. Talán még nem is tudja, de nem kifejezetten van választása ebben a helyzetben.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/5
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
9
Nephilim
2