⊂ War is peace. Freedom is slavery.⊃
Black as the devil, hot as hell, pure as an angel, sweet as love.

 
Belváros
The devil's voice is sweet to hear.

Sebastian King
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
10

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 13, 2017 9:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Érdekes dolog a szex. Ha igazán elveszünk benne, nem csak a külvilág szűnik meg, de valahogy lényegét veszti partnerünk kiléte. Hiába tudom, hogy e percben is éppen egy Főbűn karmai közt vagyok, nem szenvedek, sőt, ami azt illeti nagyon is jó dolgom van. Semmi okom nem lenne megbíznom bennem, pláne egy ilyen alvilági nőszemélyben, mégis... nem a befolyásoltsága az, ami erre ösztökél. Mégcsak nem is a félelem, hogy mi lesz, ha. Mondanám, hogy pusztán a kíváncsiság, de hazudnék, ha csak erről volna szó. Pontosan mégsem tudom megfogalmazni, mi az, ami vágyat keltett bennem. Egy röpke momentum erejéig ugyan felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ígyis alárendeltetem lelkem őméltóságának, vagy ez tényleg "csak" szex.
Nem akarom, s nem is hagyom, hogy mindvégig ő fáradozzon kényeztetésemmel. Nem is volna szép dolog, ha én csak itt szép lassan lecsúsznék a falmentén és élvezném eme ritka ajándékot, ami aligha ismétlődhetne meg. Csendben, többször is felsóhajtok jó dolgomban, ahogy bőröm minden csókja mentén libabőrös lesz, s ahogy legbelül - de lassan már kívül is - felforrósodom. Eljátszom a gondolattal, hogy milyen helyzetben is vagyok. Egyik oldalról egy ócska szolga, kit az úrnője használ kedve szerint, s egy szavam sem lehet, ha fáj, ha nem. Másik oldalról viszont - bár ez talán a távolabbi véglet - én vagyok a kis herceg, a király, az uralkodó, ki a trónon ülve, koronával fején kényezteti magát egy nemes hölggyel, s élvezi, hogy ő irányít.
Kezeim eleinte bátortalanul mozdulnak meg alakja mentén. Sajnos még ruha fedi, de ugyanakkor ő sem húzza sokáig, hamar megszabadít ruháimtól, már ami a felsőtestem illeti. Nem szokásom a szégyenlősség, már ami a testem illeti. Nem érzem hátránynak adottságaim. Testem mondhatni napi szinten edzem, különben elpuhányodnék. Nem vagyok egy kigyúrt gorilla, erre azért ügyelek, de ha kell egy nálam valamivel erősebbnek tűnnőt is legyűrök. Ám ezek miatt - na meg mert legtöbb áldozatom igazán harcias szokott lenni - néhol azért fel lelhető egy-egy frissebb vágás, folt, esetleg néhány halovány heg. De a hobbim ezzel jár, s ez így van rendjén. Nem találnám izgalmasnak, ha a küzdelem kimaradna belőle. Biztos vagyok benne, hogy olykor a ragadozók is az erősebb prédára veti magát. Jutalmul pedig ott az áldozat vére, húsa, több nem is kell.
Imponál a játéka, örömmel vetem bele jómagam. Egyenlőre csak szemkontaktussal, míg ő ajkammal játszik. Nem hiszem, hogy túl sok közös vonást találhatnék magunkban, de mégis úgy érzem, hogy hasonlóképp tesz, mint ahogy én tennék.
Elmosolyodom viszonzó megjegyzésén, válaszolni azonnal azonban nem tudok. Mosollyal arcomin viszonzom puha, forró csókját, ám az övem kibontogatására is felfigyelek. Nem húzza az időt, s ez nem is baj. Teljesen megértem. Sőt még nekem kellene szégyelnem magan, amiért én nem álltam neki már letudni a rajta lévő textilt.
- Ha az is volnék, melletted biztos alább hagyna most a zavartságom. Ne aggódj, nem leszek semmi elrontója... - somolyogtam, miközben lassacskán a nadrág is lekerülhet rólam. Nincs mit szégyelnem odalent sem. Sőt mitöbb, büszkén vállalom. Ám hog ne maradja le a vetkőztetéssel - s mert már igazán furdall a kíváncsiság, miféle nőszemélyt szállt meg a démon - kezeimmel én is felsőjének aljához nyúlok, hogyha egy percre is megszakítva a munkálkodását, ki bújtassam lehetőleg egyszerre több felsőből is, ha rétegesebben öltözött volna. A melltartó már piti ügy, egyenlőre nem is bajlódom vele. Ellenben mostmár hogy engem is megszabadít a nadrágomtól, úgy fer a játék, ha cserében én is hasonlóképp teszek. Akármi is legyen rajta, ha rólam letudta, én sem húzom az időt, hogy leszedhessem róla. S bár még kissé túlöltözött, így mégis csak szebb a kép. Nem is csalódok, pompás ízlése van. Nehéz is megállni, hogy ne járják körbe elmém a piszkos gondolatok, s nem csak erotika témájában. Nyelek is egy nagyot, ezek után más se fog járni az eszemben e két dolgon kívül. De a férfiagy így működik, én pedig úszom az árral.

Klepoth
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
a demon is inside of me.
☩ Reagok :
14

Utolsó Poszt Kedd Nov. 07, 2017 7:52 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

Megadja magát nekem. Teljes egészében. Adtam neki egérutat és nem élt vele, így gondolom már ténylegesen szabad jelzést kaptam. Finoman billenti oldalra a fejét, hogy ajkaim végigbarangolhassanak az artériák vonalán. Vajon mekkora áldozat lehet ez tőle irányomba, hogy megadja magát uralkodási kényszeremnek? Sokan próbálnának meg bizonyítani, hogy igenis képesek átvenni az irányítást a női test felett még akkor is ha egy démon tombol a makulátlan falak között. Ez azonban illúzió, amit a férfiak agya igényel, az igazság azonban az, hogy most minden bizonnyal én tudok nagyobbat harapni. Sebastian azonban megadja nekem magát és ujjaim között kezd szinte újraformálódni.
Nem vagyok egy vadállat típus, szeretem a lassú játszadozást egészen addig a pillanatig, amíg nem kezd el az ösztöni világ dominálni lelkem bugyrainak tengerén. Néhány pillanatig csak hagyja, hogy tegyem, amit kedvem szerint akarok, és csak szépen lassan mozdulnak meg a kezei és simulnak rá a testemre. Alig láthatóan mosolygok bele egy röpke másodpercre a bőrébe, amikor kezei lejjebb tévednek a derekamról. Lassan talán felbátorodik, ha már nem érzi magát ennyire kiszolgáltatottnak irányomba.
Kezeim feljebb túrják a púlóver és a rövidujjú szélét és máris megérzem meleg bőrét az ujjaim alatt. Még néhány csókot kap a nyakára, amikor visszadönti a fejét, és kezei az arcomra simulnak. Először finoman ismerkednek velem ajkai, talán nem akarja elsietni, de keresése viszonzásra talál.

Ajkain még érzem a halál utolsó nyomait, édes, mámorító íz, ami igencsak a kedvemre való. Féktelen gyilkos ébredezik kezeim között mégis mindvégig megőrzi mozdulataiban a tiszteletet. Ilyen lehet az amikor egy vadállat, a természet predátora dorombolni kezd a simogatásra és nem harap azonnal a húsba. Mégsem vagyok annyira meglepődve, talán csak azon mennyire ízlik a csókja. Testem önkéntelenül is reagál. Gondolkozás nélkül simulok hozzá egész valómmal miközben lassan a csók is mélyebb lesz, érzékibb és kissé talán követelőzőbb. Egyenlőre finoman ölel magához, de már így is érzem, hogy teste már éber és lassan harcra kész. Helyes. Türelmem már úgyis végét járja a lassú játszadozásban és ezek szerint már kellően komfortosan érzi magát közelségemben ahhoz, hogy ne kelljen aggódnom.
Finoman harapom meg alsó ajkát ügyelve nehogy ténylegesen felsértsem. Tudok bánni a vadállatokkal, de nem szeretném, hogy ez az igazán jól induló találkozó siralmas fordulatot venne. Lassan engedem ki ajkát fogaim közül és ha engedi elkezdem megszabadítani a pulóverétől, ami véleményem szerint túlságosan elzárja előlem a testét. Ha már a pulóver nem állja utamat, akkor azt egyetlen könnyed mozdulattal követi a pólója is, így már csupasz felsőtestét semmi nem takarja el előlem.
-Remélem nem vagy szégyenlős..-ismétlem neki saját szavait miközben óvatos csókot adok ajkaira és kicsatolom az övét.

Sebastian King
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
10

Utolsó Poszt Pént. Nov. 03, 2017 11:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Mikor egy pár pillanatra hátat fordítok neki, hogy bezárjam az ajtót, hallom kabátjának halk cipzárja hangját, ahogy megszabadul a ruhadarabtól. Közel érzem magamhoz, de ilyen könnyen meg lehet, hogy csak a pillanatnyi zavarom miatt terelem a saját figyelmem. Ám mikor megfordulok, bebizonyosodik, hogy megérzésem most sem hagyott cserben, noha ennek ellenére is sikerül némi meglepettséget okoznia, ám ezúttal látszatnak nyoma sincs, csupán a szívem kalapál gyorsabban s gyorsabban.
Finoman nyomódok a most már biztonságos ajtónak és igyekszem állni a farkasszemezést vele. Nem teketóriázik sokat, s ez még nekem is kedvemre van. Hasonlóképp hullik a földre a saját kabátom is, melytől szintén ő szabadított meg.
Egy pillanatra elgondolkodtam. Na nem azért, mert valóban, megfordult a fejemben, hogy kihátráljak, ugyan miért tennék ilyen balgaságot? Csak épp letaglózott ez az egész helyzet. Nehéz megemészteni, hogy valóban megtörténik, mintha csak először érne hozzám lány. Pedig nem, nagyon nem. Másképp nem is tudnék jóllakni. Ez mégis teljesen más. Sőt különlegesebb. Össze is szedem magam néhány tekintetében elveszett momentum erejéig.
- Ne viccelj... - böktem ki még épp időben, mert nem sok idő hagyott, hogy magam dönthessek, rögtön manipulálásra hajtotta fejét. Nem mintha valóban szükség lett volna rá, de bolond leszek meggátolni. No meg általában is én vagyok az, aki kényeztet, szóval már csak azért sem. Fejem óvatosan odébb döntöm, miközben lassan lehunyom szemem és átadom magam a kellemesen bizsergető érzésnek. Talán egy nagyon halk sóhaj is elhagyja ajkaim, mikor a csókok közepette végig fut a hátamon a kellemes érzett. A tudat pedig egyáltalán nem félemlít meg, hogy egy démon karmai közt vagyok. Valahogy nem érzem karmainak éles fájdalmát, sokkalta inkább a sötétség kellemes érzetét, miszerint a rosszban is meglátható a jó.
Érzem ahogy kezei eközben kalandútra térne a testemen, melyet egyenlőre még egy pulóver és egy rövid ujjú fed fentebb. S bár majd elolvadok kezei közt - s ez nagy lassan, de biztosan, odalent is érezhetővé fog válni - csak elszánom magam a nagy elalélésben s megmozdítom kezeim, hogy előbb derekára, majd onnan le a fenekére simítsam. Talán nem a valódi teste,de ez most valahogy mégis teljesen lényegtelen, s kedvemet se szegi, mert még így is remek ízléssel választott.
Nem mintha nem élvezném a kiszolgáltatottságom által kapott finom csókokat és kellemes kényeztetéseket, de nem lenne jó, ha összegabalyodnánk, mikor egymást szabadítjuk meg a ruhaneműktől, így önfeláldozóban emelem ismét vissza fejem, s kezeim arcára simítva, hogy ismét szemtől szembe lehessünk. Amennyiben pedig ténylegesen felhagyott - legalábbis egy időre - a kényeztetésemmel, sajátjaimmal foglaltam be ajkait egy hosszabb forró csókkal. Ha pedig még voltam olyan szerencsés helyzetben is, hogy viszonozta is - kicsit hagyva, hogy átvegyem a gyeplőt - úgy próbáltam elmélyíteni a csókot, s míg egyik kezemmel lassan ismét a derekát karoltam át, másikkal finoman a hajába túrtam oldalt. Nehéz lesz megállni, hogy ne harapdálózzak, de talán menni fog. Ki tudja miféle végett érne a légyottunk, ha elkezdeném "felfalni".

Klepoth
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
a demon is inside of me.
☩ Reagok :
14

Utolsó Poszt Pént. Okt. 27, 2017 9:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

Én a reneszánsz korában váltam a felső tízezer tagjává, de az kestélyok és a templomok nagyja akkoriban még a gótika jegyeit viselte. Minden épület magasan az égbe tört, hatalmas csúcsíves ablakok mögött rebegtem imát a Mindenhatóhoz, úgy hogy a lelkem napjai már meg voltak számlálva. A tartozás pedig nem vész el. Az otthonom pedig egy kastély volt Párizs közelében. Fehér falak, magasan az égig emelkedő tornyok. Gyönyörű volt. Az idő vasfoga azonban tudtommal nem kegyelmezett neki. Még mindig fáj egy kicsit, amikor az ismerős folyosókra gondolok... annyi munka... ötletelés... a szolgák folyamatosan dolgoztak, hogy a kert mindig legszebb formáját mutassa. Hajnali lovaglások az almás ligetben, alkonyati mulatság a szőlők között. Hatalmas volt a birtok. Végeláthatatlan. De az még egy másik kor pompáját képviselte.
Mindezek ellenére most kifejezetten otthonosan tudom magam érezni a pincelakás rejtekén. Már az is felemelően hat, hogy a szakadárok nyomorából kitörthettem végre a civilizáció irányába. Játéknak jók voltak ideig óráig, de hosszútávon biztosan elkezdtem volna gyilkolni unalmamban. Annál pedig hasznosabb munkát is végezhetek pillanatnyilag. A napok folyamán teszek majd egy látogatást Lucifernél, hogy tudja szükség esetén én bármikor követem. Nem egy csatát harcoltam már végig az oldalán és ez most sincs másként. Hűségemet az öröklétben birtokolja, követem amerre ő megy, teszem, amit tennem kell érte. De persze... majd csak egy jó zuhany után. Miután a macskák felé szimpátiát mutatok visszatérek eredeti tervemhez, hiszen most nem a karmoló dorombológépek azok, amik meg bírják mozgatni a fantáziámat. Mosolya ellágyul, amikor visszalépek hozzá, pedig még nem is tudja pontosan, hogy mit is akarok tőle. Teste azonban ujjaim alatt megfeszül és néhány pillanatig hezitál vagy inkább csak a megfelelő szavakat keresi. Nem gondolom, hogy sokan mernének engem visszautasítani, és a test, amit választottam kifejezetten szemrevaló, legalábbis az én ízlésvilágom szerint.

Végig a szemeit figyelem, még akkor is, ha éppen ajkaimra kalandoznak el. Megvárom a válaszát természetesen, még akkor is ha elsőre nem sikerül neki. Nevet egyet... zavarában és ez mérthetelnül aranyosnak tűnik a szememben. Összeszedi minden megmaradt lélekjelenlétét, hogy tudjon nekem válaszolni. Még néhány másodpercig semmi sem történik, csak próbál úrrá lenni saját magán, de nekem nem baj, én kivárom. Nem tudom mennyire mer majd irányító maradni a közelemben, de az első lépést még nyugodt szívvel megvárom, hogy megtegye. Kezeimért nyúl, én pedig hagyom, hogy a kezemnél fogva vezessen át a másik szobába miközben legalább a cipőket lerúgom magamról. A macskák lelkesen ólálkodnak tovább a lábainknál elfoglalva a királyi kilátást biztosító búvóhelyeket. Talán nem ilyen műsorra számítanak, ami következni fog a listán, de én nem vagyok az elrontója semmi jónak, nem zavarom el őket. Legalább ennyi örömük maradjon rövidke életük során.
Kérdése megmosolyogtat, elvégre nem is tudom mikor éreztem magamat utoljára zavarban. Talán több száz évvel ezelőtt, de a gátlástalan meztelenség már nagyon rég nem jelent problémát a számomra. Olyanokat láttam már, amihez valószínüleg igencsak kevés lenne a fantázia kacifántos világa.
-Nem mondanám...-nem éppen angyali a mosolyom. A közelgő véteknek már szinte a nyelvemen érzem az ízét. Kettőnk közül pedig talán én mozgok a legotthonosabban ezen a forró talajon, így egyenlőre, amíg nem tudja komfortosabban érezni magát a közelségemben magamra vállalom a dominánsabb szerepet. Nem ragaszkodom én mindenáron az irányítás mámorához, de elöbb el kell hinnie, hogy tényleg komolyan gondolom, amit felajánlottam neki.
Ő bezárja az ajtót, én pedig kicipzárazom a kabátomat, és meg is szabadulok tőle. Amint kattan a zár már előtte állok csupán néhány centivel és egyetlen határozott mozdulattal tolom a hátát az ajtónak. Könnyed mozdulattal hámozom ki a kabátja rejtekéből és a szövetkabát csendesen puffan a földön.
-Most még kihátrálhatsz...-ajánlom fel neki az utolsó menekülési lehetőséget, amit még én is képes vagyok nyugodt vérmérséklettel elfogadni. Ajkaim finoman tapadnak a nyakára apró csókokkal győzködve, hogy ne akarjon kimenekülni a helyzetből. Amennyiben nem hátrál vissza már kezdem is lecsupaszítani a testét, hogy lássam milyen remekművel van dolgom.

Sebastian King
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
10

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 26, 2017 12:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Érdekesnek tűnt - s valójában is az volt - amiről beszélt. Úgy értem... eddig bennem fel sem merült igazán rangsorolni vagy külön fajtákhoz tenni a démonokat. Alku által, főbűn. De így belegondolva teljesen logikus. Bizonyára ott is a legnagyobb mind közül maga a Sátán. A mennyei Pokol ura. Nem mondom, eltudnám hallgatni napokig az eddigi tapasztalatait, életét, múltját és amilyen jövőre számít. Speciel e téren teljes tudatlanságban élek, pedig jó volna még választ kapni erről arról. Ugyan azt sajnálattal veszem tudomásul, hogy talán fényképet sem láthatok igazi valójára, mármint az első testéről, de azt hiszem a további kérdések túl adnak a dolgon, végülis belenyugszom majd.
Minek után pedig megérkezünk a pincelakásomhoz, sokkalta inkább az foglal le, hogy vajon tetszik e neki a hely, elégedett lesz-e. De nagy meglepetésemre igen, tetszik neki. Valójában semmibe nem kötött bele, pedig volna rá hatalma, amivel visszaélhetne, hogy egy szavam se legyen, ha ezt azt leszól, flegmáz. Mégsem teszi. Pedig biztos vagyok benne, hogy nem olyan könnyen lenyűgözhető.
Csendben követem tekintetemmel, már amikor épp nem foglalom le, hogy rám nézzen. A macskáim is örvendeznek, élvezik, hogy bár most nem ők a felsőbbrendűek, amaz elfogadja őket, így kényelmesen és szabadon élhetnek továbbra is, ahelyett, hogy az egyik fiókban kuporogva kéne félniük és fújtatniuk. Nem mintha ez olyan sokszor fordult volna elő, ám megesik, hogy hazaérve kissé gyakoribbak a hangulat ingadozásaim egy jó bezabálást követően, és emiatt mondjuk nagyobb a feszültség, esetleg dobálózom vagy ilyesmi. Akkor pedig ők is inkább fedezékbe vonulnak. De mint mondtam, ritka.
Lágyan elmosolyodok, mikor végül visszatér hozzám, akár egy hűséges galamb, kinek markában titkos üzenetek lapulnak. Éreztem némi meglepetést magamon, mikor keze ezúttal nem a karomnál kalandozott el, hanem a mellkasomon, a szívemen, ami ettől valamivel hevesebben kezdett el dübörögni odabent. Meglepett, mert váratlanul ért a közelsége, de tagadhatatlan, hogy élveztem. Én már régóta tudom, hogy a rossz mindig jobb, mint a jó. Ha a Sátán kezét nyújtja én egyből belekapaszkodnék. Nem tudom miért, de a Gonoszban nagyobb szenvedéllyel hiszek, mint a Tisztaságban, mióta csak létezem. Nehéz megállni, hogy ne nyeljek egy nagyot, ahogy kezei feljebb csúsznak, s ezúttal még csak a vastag kabát sincs útban, sálat sem viselek. Lehetetlen nem tartani a szemkontaktust. Max csak annyi jelenlétem van, hogy néhány momentum erejéig letekintsek mozgó ajkaira. Alig-alig fogom fel, hogy valójában, most felkínálkozott. Azt hiszem... dee, lehet hogy valamin elsiklottam és félreértelmeztem. De remélem nem. Elsőre nem is sikerül megszólalni, bár nyitom a szám a válaszra, amit végül elharapok és zavartságomban halkan el is nevetem magam. De igyekszem úrrá lenni apróbb zavartságomon és természetesen együttműködni.
- P-persze... - mosolyodtam el szélesen, lassan ismét magabiztosan. Elvégre nem leszek oly bolond, hogy kihagyjak egy ilyen lehetőséget, mégha csak egy megszállt testről is van szó. A tudat, hogy egy lélektelen, sötét démonnal "zuhanyozhatok", azt hiszem felér... felér... nem is tudom. Talán az első harapással, amivel kitéphettem egy darabot az egyik ember társamból. Isteni! Vagyis... Sátáni!
Nem is várakoztattam meg, noha tudtam volna még mit leművelni már ott egymás előtt ácsorogva, de annyi korlátoz, hogy emberként, nem tudom mennyit engedhetek meg magamnak, amit nem vesz tolakodásnak. Mert hát a szeretkezésben általában a férfi az, aki irányít, itt azonban azt hiszem ez felborítható, ha a nő személyben éppenséggel egy alvilági lakozik. Borzasztó, hogy még el sem indultunk, de mióta kiejtette a száján, csak a szexen jár az eszem. Átkaroltam volna a derekát, de végül leszedtem magamról kezeit - ha csak ő nem szedte le előbb - majd egyiket továbbra is fogva kézfejénél, elindultam vele a fürdőbe. Az izgatottságot érezvén a levegőben - na meg mert ide leginkább csak áldozatokat hozok - követtek a fürdőig, ahol pedig helyett foglaltak. Egyikük a szennyes kosárból figyelt, míg a másik a wc fedele tetejéről. Engem ugyan a közönség sem zavar, a figyelmem amúgyis jobban elterelődött róluk Róla.
- Remélem nem vagy szégyenlős... - vigyorodtam el, miközben szabad kezemmel becsuktam magunk mögött az ajtót, hogy majd ne menjen ki a meleg, és ha netán meglepetés akarna érni minket - ami eddig ugyan nem fordult elő - akkor legalább az ajtó figyelmeztessen.
Őszintén szólva izgulok kissé, no nem azért, mert még nem voltam nővel, hanem egyrészről mert ugye ő démon, másrészről pedig, megszoktam hogy az áldozatom végig ellenkezik, küzd és a játék közben lassan elvérez, én pedig annak végeztével már-már jól is lakom.

Klepoth
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
a demon is inside of me.
☩ Reagok :
14

Utolsó Poszt Kedd Okt. 24, 2017 8:20 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

Egy nagyon hosszú történetre adna okot a kérdése. Elvégre hogyan magyarázod el valakinek, hogy a lélek önmagában is tud létezni, nincs szüksége hozzá gazdatestre. Nem akarom a teljes világképét átrendezni a jelenlétemmel, elvégre már így is többet tud, mint a legtöbb halandó ezen a világon. Gondolkoznom kell, de nem túl sokáig, hogy ne vegye úgy, hogy erre nem akarok válaszolni. Nagyon gyengék lennénk, ha megszállás alatt még a saját testet is őrizni kellene. Az igazi valóm pedig nem más, mint köd, gomolygó sötétség, a pokol egy darabkája, ami önálló életre képes. Túl sok információ, ahhoz, hogy ne zavarjam meg a lelki nyugalmát. Egyenlőre pedig... még nem célom ráijeszteni... hiszen már sejti... de még nem tudja pontosan, hogy kivel is van dolga.
-Sebastian nekem már nincsen saját testem. Az 1564-ben elpusztult még Franciaországban. Egy alku által született démonnak nincs fizikai valója megszállásig. Egészen addig csak gomolygó köd és egy suttogás a legrosszabb rémálmokból. Semmi más.-szólalok meg végül. Ez alapjaiban dönti meg a teóriáját miszerint a démon is egy személy. Végülis nem hibáztathatom, elvégre valószínüleg ilyen színtű információ gyűjtésre még nem lehetett alkalma élete során. Kérdése sem volt bántó, csak most kezdi el felkarcolni a pokol felszínét, hogy beleleshessen néhány pillanatra.
Milyen tragikus... pont néhány hónappal a második gyermekem születése után haltam meg. Ő volt az utolsó, akinek csókot adtam a homlokára még életem során. Őt szorítottam utoljára magamhoz mielőtt kéz a kézben feláldoztam magam az alkukötőmnek. Szép életet adott nekem. Gazdagságot, luxust, nevet és rangot. Nem mellesleg pedig családot. Született egy gyönyörű kisfiam, megnézhettem, ahogyan elkezd járni, majd született egy kislányom, akinél gyönyörűbb nő nem járt ezen a világon. Figyeltem őket. Sokszor. De sosem avatkoztam közbe, bármilyen irányba is sodorta őket az élet. A lányom lelkéért én magam mentem el. Istennek nem tetsző élete miatt örök kárhozat volt az ítélete.

Megérkezünk egy házhoz, aminek az ajtaján belépve már érzem, hogy nem kevés vétkes lélek lépte már át a köszöböt. Halvány mosoly jelenik meg ajkaim szegletében, ahogyan a pince irányába kezdünk el közeledni. Egyetlen rövid pillanatra elgondolkozom, hogy vajon megpróbálna-e csapdába csalni, de kétlem. A lelkesedése őszinte volt irányomba, és nem becsülöm alá a saját képességeimet.
-Nekem nem jelent problémát..-vetek rá egy elégedett pillantást. Én lépek be először a lakásába és két macska azonnal megjelenik a lábamnál. Szorgosan dorombolva járják körbe lábaimat, én pedig lehajolok, hogy mindkettőnek megvakargassam egy kicsit a fülük tövét. Kedvelem a macskákat. Pofátlan kis dögök, így az én szimpátiámat már bizonyosan birtokolják. Amint kicsit a gazdájukkal is foglalkoznak én beljebb lépek és megszabadulok a kabátomtól. Teszek beljebb néhány lépést majd kérdésénél felé fordulok. Szóval már a társaság is garantált.
Körbefut a tekintetem a szobán. Egyetlen rövid pillanatra megakad a tekintetem az állványon, de majd késöbb azt hiszem még rákérdezek. Visszahúzom rá a tekintetem.
-Igazán kellemes.-mosolyra húzódnak az ajkaim. Közelebb lépek hozzá és finoman végigsimítok a mellkasán.
-Jó lakótárs leszek.. ne izgulj..-értékelem, hogy megosztja velem azt ami a sajátja. Szerintem nem lesz gond... sőt.. talán még tanulhat ezt meg azt. Kezeim feljebb csúsznak a mellkasán a nyakáig.
-Megmutatod nekem, hogy merre van a zuhany? És ha már itt tartunk... akár velem is tarthatnál...-régen volt időm utoljára ilyesmire, de most végre nem hagynám ki a kínálkozó alkalmat. Nem mellesleg pedig kiváncsi vagyok, hogy milyen erkölcsi szabályok tartják őt vissza. Avagy sem.

Sebastian King
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
10

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 21, 2017 5:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Nem tudhatom pontosan mire fel értette, hogy megérzett, de bízom benne, hogy nem süt ennyire rólam, mennyire oda vagyok az emberféle húsért vagy a véres, kegyetlen erőszakért, még ha olykor ámulatba is ejtenek a kijelentései akár a megszállással kapcsolatosan.
Ám annak kifejezetten örülök, hogy végül mégis a pihenőt választotta, mielőtt igazán belecsapnánk az éjszakába, amihez még korán van. Szóval nem engedve karját, elindultunk hát az saját, manapság biztonságosnak nem mondható, de mégis csak a kényelmes otthonom felé, melyet eddig két macskával osztottam meg, s most még társul mellénk egy főben járó bűn. Ezt nevezem én izgalomnak!
Azért az út további részében sem bírtam csendben, már csak a gondolattól sem, hogy lehetségesen egy démonnal fogok osztozkodni otthonomon. Nem vagyok egy adakozós típus, sokkalta inkább önző és irigy, de ezt az áldozatot nem akárkiért hozom, így nem is kár érte.
- Mi történik a saját testetekkel, mikor épp mást szálltok meg? Nem féltitek, vagy biztonságba helyezitek? - kérdezősködtem tovább, addig is megy az idő, én pedig okosodom. Nem mintha vissza szeretnék élni eme tudással, hisz a démonokat most is többre tartom a glóriával ellátott csirkéknél.
- Mennyire esélyes, hogy egy nap... megmutatod az igazi valód? - tettem hozzá még amolyan mellékesként feltéve, ha bár őszintén szólva nagyon is viszketett a tenyerem a tudattól, vajon ő hogy nézhet ki. Mi van, ha valójában férfi? Bár a Klepoth biztosan női név, de akkoris. Nem mintha ódzkodnék a saját nememtől, de némileg csalódás lenne, ha egy ilyen megszállott testben ismerhettem meg.
Akárhogy is egy hosszadalmasabb séta, és bizonyosan egy kellemes, ám de aligha szokványos beszélgetés követően megérkezünk a már említett kuckómhoz. Talán kissé különc dolog, ám mióta vadász életformát folytatok, azóta jobban érzem magam, ha nem tartózkodom a felszínen. Így a megszokott liftezés vagy lépcsőzés helyett, belépve a lépcsőházba, elindulunk lefelé, ugyanis számomra a pince részleg nyújt igazi menedéket. Ember oda amúgy sem szívesen teszi a lábát, a nap fénye sem zavar és a macskáim is jól érzik magukat. Ha össze is omlik ez a mocsok, szinte biztos, hogy én túlélem idelent. Szóval több szempontból is előnyösnek találom.
- Remélem nem gond, ha odalent kicsit sötétebb van... De ne aggódj, azért hideg nincs... - készítem fel a lehetőségekre, amik odalent várják. Noha a liftből kiérve a folyosón azért elég hűvös van - végtére is ez egy pince - az én "lakásom" fűtve van. A folyosón sem csak a lakhely van, mellette vannak mindenféle raktárak - amik közül jómagam is kisajátítottam egyet - illetve alagutak másik lépcsőházak pincéjébe vezetve. A folyosón végén könnyű eltévedni azoknak, akik sosem jártak erre, de egyébként, gyerek játék. Számláim sosem voltak, mindent máshonnan lopok.
Elérve az ajtóm, ami aligha különbözik a többitől - max egy lakattal kiegészítve tettem dekoráltabbá és persze biztonságosabbá - elengedem Őt és kinyitom az ajtót, hogy aztán előre engedjem. Nem azt mondom, hogy teljesen modern az egész, de semmiből sem szenvedek hiányt, ha a napom itt is töltöm. Belépve egyből fogad minket az éhes nyávogás, és futnak is oda hozzánk. A macskák kifejezetten szeretik a sötét oldalt, de persze ha Klepoth nem szimpatizál velük, azt is megérzik, s inkább iszkolnak odébb. Ha azonban nem bánja, teljes gőzzel dorombolnak, s közben egész testüket dörgölik hozzá.
- Remélem nem baj, ha magamnál szállásollak el. Itt szerintem jobb ellátásban részesülsz, mint a legtöbb hotelben. Talán nem automata seggmosós a wc-m és a hűtőm se szólal meg minden nyitáskor, hogy "ne egyé' má", de szerintem jó hely. Megkockáztatnám, hogy itt talán még az angyalok sem vesznek észre... - húzogatom a szemöldököm. Talán kicsit felengedtem, most, hogy a saját birodalmamba engedtem, de félreértés ne essék, tiszteletben tartom, mert hát végül is mégis csak ő a hatalmasabb. S ha már itt tartunk... Tarkóm vakarva agyalok, miképp is oldhatnánk meg a ruhás ügyet. Szép is vagyok, annyira lekötött az öröm, hogy idehozzam, hogy az említett átöltözés valahogy szelektálódott az elmémben. Talán a raktárban találnék rá valamit...
- Na? Milyen? - mosolygok rá, hogy mégse úgy tűnjön, mintha nem örülnék neki, elvégre én hoztam ide. Vannak fotók, képek mindenfelé, de családi nem, mivel az igazi családom sosem ismertem, a többi pedig sosem számított. Inkább festményeim vannak és a macskákról fotók. A nappali egyik sarkában van kiterítve egy fehér műanyag terítő, azon pedig a festőállvány. Bár a fény viszonyok nem mindig a legjobbak, itt tudok csak igazán kikapcsolódni. A többi nagyjából megegyezik egy átlagos lakással, annyiban eltérve, hogy itt nincsenek ablakok.

Klepoth
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
a demon is inside of me.
☩ Reagok :
14

Utolsó Poszt Pént. Okt. 20, 2017 8:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

Megkapja a várva várt válaszait. Itt dől majd el, hogy egy gyermeteg kalandozóról van-e szó vagy a lelke néhány árnyalattal sötétebb, mint amit a világ megkívánna. Szemeiből azonban nem vész el a csillogás miközben szavaimat hallgatja. Sőt. Mintha egy rövid pillanatra még el is kalandozott volna mondandóm nyomán, hogy jobban meg tudja emészteni az említetteket. Hagyom, hogy kicsit beleélje magát, elképzelje az egész műsort. Rövid, de agresszív folyamat a megszállás. Az ő arcán mégis a teljes ámulat jelenik meg. Az első szavát nem feltétlen hozzám célozza, így még nem is reagálok rá. Amit utána mond azonban egy rövid pillanatra elgondolkodtat. Talán magam mellett kellene őt tartanom. Ténylegesen lenyűgöztem a megszállás körülírásával, pedig az még nem is a legjobb dolog, amit tudok. Majd késöbb akár teszek neki egy ajánlatot. Kiváncsi vagyok milyen lesz akkor, amikor eldurvul a buli. Fiatal még az este. Még az is előfordulhat, hogy visszaijed, ha megvillantom az igazi démont.
Már ott is volt. Képtelen voltam nem érezni a testéből áradó vágyat, az akarást. Mindent akart... és egyszerre... megfürdőzött ebben a gondolatban és már ott is volt a szívében... a bűn. Valahol mélyen az agyában szöget ver a gondolat, hogy képes vagyok uralni egy emberi lény testét. Hatalom. Nem véletlenül üldöznek minket évszázadok óta a szárnyas dögök. Szabadlábon közlekedtünk és viszályt szítottunk, háborúkat robbantottunk ki, fertők indultak az ujjaink közül, mert a csapásokban a lélek már gyenge. Már nem tart ki eredeti hite mellett... és az ember bármire képes azért, hogy a saját életét mentse.

-A világ energiákon alapszik, Sebastian. Az emberek semlegesen születnek mind... tiszta lappal... a felnőttéválás során pedig eldől, hogy melyik irányba tolódik el... mindenki vibrál egy bizonyos szinten... érzed, hogy ki az aki hajlamosabb az elbukásra, a vétkezésre vagy éppen a megváltásra... éppen így éreznek az angyalok is és mi is... az emberi test sokat tompít, de a lelket nem lehet teljesen elrejteni...-rövid szünetet tartok-Én is éreztelek téged..-pillantok rá. Ha akarta se tudta volna titkolni. Kissé kimerültnek érzem őt, talán már túl régen táplálkozott ezért nem lehetett benne biztos, hogy kivel is van dolga. Vagy csak még nem tanította őt senki, hogy több van benne, egy csipetnyi démoni vérnél. Erre majd késöbb még úgyis visszatérünk.
Be kell látnom tényleg fiatal még az este, de megvan ennek a jó oldala is. Így még van időm kicsit rendbe szedni magamat, elvégre nem érkezhetek meg a sajátjaim közé az út porával a hajamban. Ennek most illene megadni a módját nehogy véletlenül valaki megkérdőjelezze, hogy vajon mennyire vagyok jó erőben mostanság. Mindig vannak újak, akik nem tudják, hogy ki az akivel nem szabad újat húzni, én pedig nem véletlen értem el a rangomat. Nem is fogom továbbadni.
Egyetlen rövid pillanatra elgondolkozom mielőtt válaszolnék neki. Végülis miért érném be kevesebbel?
-Az az igazság, hogy jól esne egy zuhany... és át is öltöznék.-pillantok rá végül. Kicsit elvonulni, berendezkedni, és valljuk be... ki tudja mit tartogat számunkra még ez a nap.

Sebastian King
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
10

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 19, 2017 4:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Kíváncsian hallgatom feltett kérdéseimre válaszait. Szavaiban fel sem merül bennem a kétely miszerint túl színezi vagy elferdítené az igazat. Szinte iszom szavait. Magaménak tudom őket, s mélyen elraktározom magamban, újra és újra magam előtt látva, noha a valós érzést biztosan nem tudnám elérni vele. Felemelő, győzelmi. Vajon ahhoz hasonlatos, miképp én oltom ki mások életét a puszta kezeimmel és fogaimmal? Minden bizonnyal ennél is fejedelmibb lehet, pedig ez az érzés sem olyan rossz. Az én részemről legalábbis.
- Elképesztő... - beszéltem magam elé halkabban, de nem suttogva, inkább mélységesen belegondolva milyen is lehet az.
- Milyen mennyei is lehet így irányítani egy világot, emberek életét kioltani, akár saját kezük által. - lelkendeztem. Ilyes hatalom engem is felcsigázna s lelkesítene, hogy még több áldozat vére tapadhasson kezemhez.
- Bárcsak... - sóhajtottam boldogan, mégis szomorúsággal hangomban, miképp egy pillanatra behunytam szemeim, ezzel le is mondva a lehetetlen vágyról, miszerint valaha is képes lehetnék ilyesmire. Nem tartom magam többre egy egyszerű embernél. Talán ha kicsivel értékesebb lennék, nem tartanám ostobaságnak megpróbálkozni a lehetőséggel, hátha valamilyen úton módon eljuthatnék ehhez a képességhez. De így... felejtős. Fel is kerül a kulcsra zárt kis ládikába a polc tetején. Nekem elérhető álmokra van szükségem.
- És az mennyire valós elképzelés, miszerint képesek vagytok felismerni egymást, ha meg is szálltatok egy testet? S ugyanígy az angyalokat is meglátjátok? - kérdezősködtem tovább, hiszen még odébb az első megállónk, amit azonban egy negyedóra múlva ígyis elérünk.
Sajnos még nincs olyan késő, hogy igazán ütős nightclubbokba vigyem, vagy olyasfajta helyekre, ahol zene tombol, fények villognak és emberek egymáshoz simulva élvezik az alkohol nyújtotta mámort és egymás társaságát. Na ehhez még nincs elég késő. Azonban akad egy szórakozóhely, ami éjjel-nappal szívesen fogadja vendégeit, melyek közt bizton állíthatom sok démon gyanús alak van. Eleinte még én is féltem bemenni, az egyik ismerősöm által jutottam be. Utóbbiról hamar kiderült, hogy szintén egy megszállt testben élő alvilági. Annak okát, hogy miért nem ölt meg vagy ilyesmi, nem tudom. Talán mert annak sem lát érdemesnek. Mindegy. A lényeg, hogy azóta gyakran jövök ide, mert angyal ide biztosan nem teszi lábát. A zene jó, füst itt is van, a fények ugyan gyérebbek, de talán ez teszi még inkább egzotikusabbá. A pultosok nem törődnek a korhatárral, bárkit kiszolgálnak s ami azt illeti, a privát szobákban is gyakran történnek furcsa dolgok, de a halottkpakat sosem a tömegen keresztül tudják le. Bár én egy múzeumba szívesebben vittem volna egy Salvador Dali kiállításra vagy egy William Blake félére, de ott aligha volna élet a miénken kívül, már pedig ő efajta kalandra vágyott, így igyekszem is ehhez méltóan körbevezetni. Bár meg lehet ennél sokkalta érdekesebb helyen is volt már, sőt, ebben szinte biztos vagyok.
- A késő esti időben több helyre eltudnálak vinni, de jelenleg csak ezt ismerem, ami nyitva van. - válaszoltam talán most először némi bizonytalansággal. Nehéz lehet egy démonnak megfelelni, s ki tudja mit tenne, ha nem az ő igényeit kielégítő a hely.
- De ha gondolod, előbb mutathatok neked valamiféle biztonságot nyújtó helyet... - ajánlottam fel végül, igaz némi hátsó szándékkal. Ki ne akarna eltölteni néhány órát, akár éjszakát egy főbűnnel az otthonában? Csak egy hülye nem.

Klepoth
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
a demon is inside of me.
☩ Reagok :
14

Utolsó Poszt Szer. Okt. 18, 2017 8:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

Karom az övébe fonódik. Régen volt utoljára ennyire emberi pillanatom. Ő pedig önként választotta a társaságomat a magányos vadászat helyett New Orleans utcáin. Ő az élő példája annak, hogy egy ember mennyivel értékesebbé tud válni, ha van benne valami.... amitől már nem is annyira emberi. Érzem rajta... az összes energiáján, a mozdulatain. Ő nem a csendes őrült típus. Ő az akit lázba hoz egy főbűn társasága, ő az aki képes a tettek mezejére lépni. Ha jól alakul a bíztató kezdet folytatása, akkor talán még ma megvillanthatja nekem a foga fehérjét. Kettőnk közül nem csak ő kiváncsi. Én is az vagyok. Túl régóta vagyok emberek közé zárva. Vágyom valami kicsit... véresebbre... azt hiszem. A Pokolhoz képest ez egy játszótér.
Elég régóta suttogok már szavakat, elég régóta járok emberi testekben, pontosan tudom, hogy mire vágynak, és hogy a szabad akarat az, ami annyira sebezhetővé teszi őket. Nem szolgálnak eszméket, nem kötődnek magasabb irányításhoz. Minden cserélődik körülöttük, és mindig félnek. Szegénység, betegség, halál, veszteség. Örökös félelembe zárta őket saját teremtőjük, amikor megkapták a szabad döntés hatalmát. Hatalmat kapott a birka, ami legelésre született... majd feltalálta a gépfegyvert, hogy megvédje a saját legelőjét. Mire zúdított golyózáport? Természetesen a sajátjaira... hiszen nem tudhatta, hogyha eljön a világvége, akkor rájuk lesz a legnagyobb szükség. Ember embert öl. Máris elkárhozott a lelke. De hagyjuk is. Mindketten tudjuk, hogy az embernek evolúció és a Teremtő segítsége nélkül esélye sincs a fennmaradásra. Kár is erre több gondolatot pazarolni. Ki kell élvezni még az utolsó néhány megrontandó lélek és test ízét, mielőtt vagy felemelkednek, vagy a pokolba süllyednek.
Hangja körbeudvarol.

Nem mondom, hogy nem esik jól, sőt kifejezetten tetszik, hogy előbb próbálja elnyerni a jóindulatomat mielőtt kérdezősködni kezdene. Kiváncsian várom, hogy mi lesz az első gondolat, ami a leginkább érdekli. Meglep. Meglep, mert általában mindenki azzal kezdi, hogy milyen a pokol vagy a démonná válás okát. De őt a megszállás érdekli. Ami nekem egy kicsit furcsa, de összességében megint fel kell írjak neki egy plusz pontot, hogy nem kell elmesélnem, legalábbis nem egyből, hogy milyen is a kénköves pokol.
Elmosolyodok.
-Őszintén ezt nehéz elmagyarázni.... a démonná vált lelkek a Pokolban nem rendelkeznek saját testtel... ezt az állapotot a legnehezebb elmagyaráznom neked.. a léleknek nincsenek határai, mozog, keres, kutat, de fizikai cselekvésre alkalmatlan... nincs fáradtság, nincs pihenés, nincs fájdalom sem...-ezzel még mindig nem adtam neki igazi választ, de kicsit gondolkoznom kell hogyan is írhatnám le neki, hogy mennyire felemelő érzés, amikor leigázol egy másik lelket.
-Bármelyik emberi test megszállható, természetesen ez attól függ, hogy mekkora hatalmú a démon... de a kezdetektől képesek vagyunk a megszállásra... újra emberi bőrben lenni olyan... mint egy kiteljesedés... egy győzelem. Az embereknek már kevésbé fejedelmi.... úgy képzeld el az agyat, mintha lenne egyetlen szék, amire napfény süt. Aki ott ül az irányít, érez, cselekszik. A széken csak egy valaki ülhet... a megszállásnál én elveszem ezt a széket.... és az eredeti személy a sötétbe vonul.-azt hiszem így tudnám a legjobban körülírni neki.

Sebastian King
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
10

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 16, 2017 12:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Különös, de valójában nem is nagyon különbözünk, mi emberek az alvilágiaktól és bizonyosan az égiektől sem igazán. Nem sok lehetőségem volt velük cseverészni a hétköznapi dolgokról - már ami manapság annak nevezhető - vagy az itteni életükről, de a Kapzsiság démonának válaszát hallva, valójában fel sem merülhetne bennem, hogy nem e egy átlagos, csinos hölgyeménnyel beszélek. Ám a szavai mögött sok sötétség rejlik, s éppen ez ad okot hinni benne, hogy valójában egy pokolbélivel járom most az utam.
Az embereket való leírásában is egyet kell értsek, mi tagadás, manapság is bővelkedhet a vétkes lelkekben, ha a kapzsiságról beszélünk. Sőt talán most "lakhat igazán jól", hogy a sok reményt vesztett is rossz útra téved. Biztosan dőzsölhet z elkárhozott lelkekben, jó élete lehet. Ebben a témában azonban számomra nem is folytatódik igazán az eszmecsere, ugyanis aligha jutnának erről eszembe a tollas népség, akikről tudásom szintén csekély, s még az sem alá támasztható most, hogy ők is a Földön járnak.
Ellenben azt már nem tudom megállni végül, hogy ne akarjak többet megtudni róla és a valódi létéről, szokásairól, képességeinek részletes leírásáról.
- Nos meg kell valljam, egyszerre több érdekes dolog is felmerült bennem, hallgatva s látva téged, de akkor kezdjük az elején. - somolyogtam, hangomban enyhén hízelkedően, ám bár inkább a kíváncsiság hajt.
- Szóval milyen érzés átvenni egy test és elme teljes irányítását? Mármint bizonyosan más dolgokat éreztek, mint mi emberek, de mégis milyen? Fizikailag... és érzelmileg... Felemelő? Vagy inkább semleges? Véretekben van a megszállás? Vagy van, aki ebbe bukik el?

Klepoth
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
a demon is inside of me.
☩ Reagok :
14

Utolsó Poszt Pént. Okt. 13, 2017 10:08 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

Egy új társadalom fog felépülni az előző hamvaiból. A földet már nem az ember uralja. Ezredrangú lett hatalmi és erőviszonylatban abban a világban, amit ajándékul kapott. Valami nagy dolog történt. Valami hatalmas, ép ésszel felfoghatatlan. A pokol ezer démona zúdult a Földre, és angyalok százai szorultak ki a Mennyek kapuján. Egy olyan háború előkészületeit érzem, amiben halandónak már nincsen helye sem esélye életben maradni. A démonok köztudottan ontják az életeket, de vajon melyik lesz az a nap, amikor az angyalok már annyira éheznek majd, hogy saját védenceik torkára feszítik ujjaikat és elevenen falják fel őket. Akkor jön majd a természetfelettiek háborúja. Akkor eshetünk majd egymásnak, hogy ténylegesen győzhessen az egyik faj. Hacsak nem rejteget valami mást maga mögött a csapás, ami San Franciscot sújtotta. Én még nem bocsátkoznék ujjal mutogatásba, hogy honnan és mi szabadulhatott el. De egynelőre biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobb helyet választottam arra, hogy visszalépjek a fajok közötti porondra.
Könnyedén veszi az információt miszerint a Föld felszínéről szinte eltűnt egy nagyváros. Talán ő is olyan figura, aki vidáman táncol a két fajta között kifeszített dróton és várja, hogy melyik irányba érdemes ugrania, ha a saját életét akarja majd megmenteni. Mindenesetre nekem szimpatikus, hogy képes ennyire közömbös maradni. Lelkek ezrei pusztultak el. De kiváncsi lennék, hogy hova kerültek, ha a Pokol és a Mennyorszák is pillanatnyilag zárva tart.

Nevem magyarázatán azonban már kevesebb semlegességet észlelek. Nincs okom hazudni neki, legalább tudja, hogy éppen az egyik nagy gyerek kezét fogja a játszótéren. Kényszeríthettem volna az elméjét, hogy azt tegye, amit csak akarok, kínozhattam volna a testét, ha akarom, de egy démon, ami évszázadok alatt megannyi alkut kötött pontosan tudja, hogy a mézesmadzaggal kell kezdeni. Minden más akkor jön, ha azt visszautasítják. Ő pedig így sem utasított vissza. Talán még élvezi is, hogy közelebbről is megismerkedhet egy megszállóval. Egy főbűnnel.
-Ezt megértem. Én is kedvelem a változatosságot. Ha túl sok ideig maradok valahol hamar elveszítem a türelmem.-pillantok rá mosolyogva. Néhány másodpercre találkozik csak a tekintetünk. Annyit már most megállapíthatok, hogy kedvelem a társaságát. Nem rohant el mellőlem pánikolva, sőt... könnyedén folytatta a társalgást velem. Ez még egy jó pont a jóképű idegennek.
-Minél több a vétkes lélek annál erősebb vagyok. A mai világban pedig nem nehéz olyanra találni, aki ne vágyna valamire. A birtoklási vágy pedig a kapzsiság termőföldje....-ráemelem a tekintetemet.-És minden akar valamit.-újra előre nézek. Talán az angyalokat a legnehezebb elbuktatni. Egy lélek, egy ártatlan lélek, ami soha nem birtokolt semmit, gyakorlatilag még a saját lelkét sem, nem tudja, hogyan kell vágyni a tulajdonra. De ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen.
Nevetek egy rövidet. Gyermeteg izgatottságot fedezek fel a hangjában, most, hogy pontosan tudja, hogy mi a felállás kettőnk között erőviszonylatban. Hirtelen villannak rá a szemeim.
-Csak akkor, ha nem félsz a válaszoktól.-az utolsó szó végéig tartom a tekintetet, majd egy újabb halk nevetés csúszik ki a végén. Nem tudom, hogy pontosan mi érdekelheti, de a szégyenérzet igen távol áll tőlem ahhoz, hogy bármilyen kérdésével zavarba tudjon hozni.
-Kérdezz csak.-teszem hozzá.

Sebastian King
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
10

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 12, 2017 11:21 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Jól tudjuk, hogy nehéz kiismerni a sötét lidércéket, hisz ezer arc mögé bújhatnak. Hiába a sok évnyi itt létüket, olykor nehéz megkülönböztetni az elvetemült halandót a pokol valódi démonaitól. Én is csak találgathatok, aztán vagy be jön vagy nem. Ha bár Klepothnál erős a gyanúm, hogy aligha halandó, s még csak nem is angyali, ha csak nem bukott. Ha így lenne, biztosan nem egy kannibál, gyerek gyilkos mellé csapódott volna, szórakoztatást várva. Az szerintem nem angyalokra vallana. Bár manapság őszintén... ki tudja...? Ami a világvégét jelenti, nem szívesen ütöm orrom a nagyobbak dolgába, így még nagyobb nyugalommal végezhetem dolgom, saját örömömre. Mert amíg angyalok és démonok harcolnak a fejünk fölött, kit érdekel egy-egy emberevő szörnyeteg a halandók közt? Van ennél nagyobb bajunk is, nemde? Ha mégis rám kerül a figyelem, max néhány rendőrt kell leráznom, ami valljuk be, nem nagy dolog. Még egy 5 éves gyereknek sem lenne az...
A nagy vonalakban elmondottai alapján már biztos vehetem, hogy bizony, bizony egy lelkeket megszálló démoni erőről van szó. Őszintén megvallva egy pillanatra bennem is felfénylett a félsz, hogy hát na, most aztán mi lesz velem, mellette...? De úgy igazándiból, nem tartom magam értékesnek a társadalomban, se fontos személynek, így ha arra is kerülne a sor, hogy ne talán meg kell szenvednem, vagy akár bele is halok, hát... tenni nagyon nem tudnék ellene, akkor meg mi a fenének aggódjak? Csak a hangulatom tenné lapátra. Ami a szakadárokat illeti, láttam is, hallottam is róluk, de úgy igazándiból az ő dolgukba sem ütöm bele az orrom. Megpróbálok háttérben maradni, ez jó nekem s minden bizonnyal nekik is.
A tempót illetően, ha nem is mentem csiga lassan, ráhangolódtunk egymás lépéseire. Ami különösen tetszett, hogy tekintve a világot, nem úgy viselkedett, mint egy igazi démon, hanem mint egy átlagos, magabiztos nő. Pedig bizonyára a megszállott testtel is félkézzel lenyomna. A válasza után nem túl sok feltehető kérdés fordult meg a fejemben, hülyeségekkel meg nyilván nem zaklatok egy pokolbélit.
- Nem olyan régóta... De mindenhol el töltök pár hetet, hónapot, mielőtt tovább állok. De ez a helyzettől is függ. De túl sokáig sehol sem bírom. Még egy ilyen világban is jó szabadnak érezni magunk. Legalábbis az utazások közben én annak érzem magam. - válaszolom mosolyogva, miközben én is el pillantok rá néhány momentum erejéig. A valódi ok azonban, hogy ténylegesen nem keltsek feltűnést. Bár a csapások miatt egyre nehezebb számomra is az ide oda járkálás és a jófiú megjátszása, egyenlőre azonban még nem lehetetlen. Az is biztos, hogy előbb halok éhen, mint sem felhagyjak eme remek szokásommal.
A neve megérdeklődése után pedig hamar tisztává válik, hogy a főbűnök egyikével sétálgatok is a város utcáin. Jaj hát ez olyan izgalmas! Jókat mosolygok is ennek tudatában.
- Képzelem mennyi dolgok lehet olykor... Manapság talán a kapzsiság a leginkább gyakorlott bűn.
- Nem sok alkalmam volt baráti csevejre egy hozzád hasonló démonnal, és őszintén szólva érdekelne pár dolog... Szóvaal~ kérdezhetek? - somolyogtam lassan ránézve, gyermeteg kíváncsisággal szememben, mintha csak egy kisgyermek lennék, aki a mikulástól várja a választ, hogy milyen is az ő világa. Ennyit a nem teszek fel hülye kérdéseket, ha bár ha vonakodni kezd a dologtól, úgysem erőltetem.

Klepoth
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
a demon is inside of me.
☩ Reagok :
14

Utolsó Poszt Kedd Okt. 10, 2017 9:23 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sebastian

smile because it kills them

Barátságos és illedelmes. Ez pedig azonnal szimpátiát ébreszt sötét lelkem egy-egy mély bugyrában. A tisztelet pedig korántsem mellékes kérdés. Sebastian pedig úgy tűnik tudja, hogy a bátorság aligha légbőlkapott fantázia bennem, hanem kőkemény alapokon nyugszik. Néhány másodpercig hezitál csak, de valami oka kellett legyen, hogy pont ő nyerte el első látásra a tetszésemet. Nem vagyok kíváncsi a fiatal, pokolból szabadult démonok önimádó himnuszaira. Egy jó társaságra vágyok, aki mellett megint többnek érezhetem magamat, mint egy halandó ember testében veszteglő sötét erőnek. Kiteljesedés. Erre vágyom, és egy partnerre, aki képes megbírkózni a feladattal, hogy leköti a figyelmemet.
Karom könnyedén fonódik az övébe. Nem ellenkezik az érintéstől, nem húzódik el tőlem. Ez máris egy jó pont a fiatal, jóképű idegennek. Mondandójára pedig hálás mosollyal válaszolok. Ha még néhány napig mellettem marad, akkor élete további részében nem lesz problémája. Persze feltételezve, hogy tudom tartani a rangom, illetve feljebb lépni. Kérdése kicsit meglep. Azt hittem előttem érkeztek már bőséggel San Francisco környékéről. De ezek szerint tévedtem.
-San Franciscoból jöttem. A szakadárok tartották fogságban ezt a testet, mert fontos volt nekik, rokoni szálak miatt. A csapások után azonban náluk is megbomlott a rend, én pedig úgy éreztem, hogy ideje visszovonulni a saját fajtámhoz. Úgyhogy New Orleans volt a célállomás.-mosolygok rá csak úgy féloldalasan. Könnyedén igazodok lépéseinek a hosszához, még így is, hogy jócskán magasabb nálam, bár nem siet. Szerencsére.

Sok mindenhez lenne kedvem, de futkosni én biztosan nem fogok a városban, mint egy veszett egér. Ennyit nem ér, hogy megismerjem új vagy éppen átmeneti otthonom utcáit.
-Te itt élsz? Vagy csak átmeneti?-érdeklődök viszonzásképp. Nem tudhatom, hogy ő is 2 nappal ezelőtt érkezett-e vagy esetleg már évek óta itt él. Mindenesetre nálam már bizonyosan több időt töltött el ezeken utcákon.
Hol rajta tartom a szemem hol pedig a környéken. Valószínüleg néhány órán belül egy félkész térkép lesz a fejemben, de addigis nem kalandozhat el a teljes figyelmem a férfi irányába, még akkor sem, ha kifejezetten kiérdemelte az érdeklődésemet.
A nevem érdekli. Ami nekem egy kicsit szokatlan érzés. A legtöbben azonnal csatolják ahhoz, hogy én magam vagyok a főbűn, kevesen érdeklődnek a származásról, a név eredetéről.
-A nevem?-kérdezek vissza ösztönösen. Egy pillanatra csendben maradok, hogy rendet rakjak a gondolataim zord tengerében. Végül a könnyed mosoly visszatér az arcomra. Nem fogok hazudni magamról. Nincs rá okom.
-Franciaországban kaptam még... néhány száz évvel ezelőtt. Az anyám úgy gondolta, hogy egy különleges név majd különleges szerencsével is jár. Körülbelül 100 éve pedig egyet jelent a Kapzsisággal.-Kissé félrebillentett fejjel pillantok rá. Kiváncsi vagyok, hogy mit szól hozzám, most hogy már teljes mértékben tisztában van a felállással.

Sebastian King
'Cause we're hot like hell
avatar



☩ Faj :
Félvér
☩ Reagok :
10

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 09, 2017 9:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Klepoth & Sebastian
A gonoszság lényege, hogy szenvedést okoz
Ki hitte volna, hogy a mai napom nem a tervezettek alapján tellik majd el, hanem egy betervezetlen kalanddá válik. Én biztosan nem. S bízom benne, hogy ez a itt-ott elcsevegős sétafika tényleges kaland lesz, ha már jó lehet hosszadalmasnak tűnik így elsőre. Hisz a város nagy, és sok hely van, ami érdekelheti a mi szépségünket, hogy is mutatkozott be? Klepoth? Sosem hallott, szép név, s ami azt illeti bizonyosan nem e világi. Talán túlzás rögtön ezt állítanom, de egyre inkább úgy érzem, nem véletlen hozott minket össze. Csak nehogy balul süljenek el a dolgok. Mosolyogva pöckölöm el a már egészen apró csikket valamelyik pocsolyába, ahol egyből ki is alszik. Majd hagyom, hogy indulás előtt belém karoljon, mintha már is sokkalta több volna ez egy város nézésnél. Kezem ugyan kihúzom a kabát zsebemből, de nem eresztem vékony karját, sajátomat behajlítva tartom, miközben így elsőre talán céltalan indulunk a városnak.
- Azt hiszem ez igazán megoldható. Bár sok nem túl hírhedt hely van, ahol akad éppenséggel jó pár lélek, de meg lehet egy nap kevés lesz hozzá. Ami pedig a lakhelyet illeti, ne aggódj. - somolyogtam eleinte rá, majd lassan visszafordítva fejem előre.
- Na és mond, merről jöttél, s merre tartasz? - érdeklődtem meg. Ha netán közeleg egy újabb világvége jobb tudni róla, mint úgy tenni, mintha nem is következne be. Aztán lehet így első kézfogásból félre ismerem, s semmiféle hasonló információnak nem tudója, de akkor sem csüggedek. Nagyon úgy tűnik, hogy a nap irányítója kettőnk közt most bizonyosan én volnék, és így bizton állíthatom, hogy aligha lesz nyugalmas percünk. Bár szívem szerint elmennék a közeli művészeti múzeumba is egy kis kikapcsolódásra is, de kétlem, hogy a vendégem jóvá hagyná, manapság kevesen hódolnak be a vászonnak, szóval az ötletem megmarad a következő napokra.
Séta közben persze nem sokat hagytam nyugton, igyekesztem szóval tartani, ismerkedni, ha bár így eltöltögettünk egy kis időt egymás társaságában.
- Honnan jött a neved? - érdeklődtem a neve felől is, ami csak nem hagyott nyugodni.


Sponsored content
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Belváros
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: