☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Anusha szállása

Isten
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Az elsők
☩ Reagok :
18

Yesterday at 10:31 am írtam neked utoljára


to Anusha
Anusha szeretettel teli hangjától könnybe lábad a szemem, megemelem a poharam és a teás kancsót, önteni akarok magamnak egy adagot, de ekkor csengetnek.
- Hogy az Isten rogyassza rád az eget! Mi a tökömet művelsz?! Van tíz percünk. Jössz már?! Ki foglak rúgni, b.zdmeg, ha nem húzod ki a segged most! AZONNAL!
Csendül fel a számomra oly szeretetteljes másik hang az ajtó mögül, amire észbe kapva lerakom a teámat, és mint akit puskából lőttek ki, sápítozó arccal nyitom szélesre az ajtót. Elnézést kérően meredek Mr. Winkley-re, akinek goromba arca számomra annyit árul el, tényleg ki fog rúgni, ha nem indulunk. Általában minden nap legalább ötször kirúg, aztán visszavesz. Hogy mehetett ez ki a fejemből? Vele együtt duóban hallom drága Anushám hangját, és persze még több ezer másik hangot, de Mr. Winkley-é, nos az övé hangosabban szól jelenleg.
- Bocsánat! Két perc és jövök!
Figyelem miként lép be az ajtómon keresztül a lakásomba, közben megállás nélkül b.zdmegel, valami problémája volt útközben. Mutatja nekem a golyó ütötte zakóját és ingét, majd percekkel később kikerekedő szemekkel mered rám.
- Tom. Mi a franc van a szemeddel?! Mondd, hogy nem felejtetted el a beszédemet.
Hú ez a csúnya nézés, úgy érzem levegőhöz sem jutok, nem hogy Anushának válaszoljak. Meg kell győznöm hogy nem..pedig de.
- Nem. Én nem...két perc!
Próbálom csitítani az indulatait és ezzel a lendülettel rohanok be a szobámba átöltözni.
- Iparkodjál!
Valamelyest lenyugodott, fel alá mászkál az előtérben és a kifüggesztett képeket fogdossa. Jó, van két percem. Anusha arra lehetett eddig figyelmes hogy a fény elkezdett pislákolni, mint amikor a neoncső elkezd pattogni és zizegni, de most amint megint megszólítom, fényem dicsőn melegíti szívének bánatát.
- Kedvességgel, szeretettel. Drága Anushám! Sose szűnj meg szeretni! Emlékeztesd fivéredet arra, amit tanítottam nektek és amiket magatoktól tanultatok meg!
Közben villámsebességgel kapom magamra az ingemet, a méreg drága nadrágomat, a zoknit, a félcipőt, a golyóálló mellényemet az ingem fölé, arra pedig a fegyver tartót. Végül a zakóm és a két pisztolyom, megtöltve. Majdnem kész vagyok. Még egy kis parfüm...
- Anusha! A szemeid lesznek az első csodálatos dolgok, amiket alkotni fogok, amint rájövök miként tehetem meg! Kérlek, tarts ki! Én eljövök!
A fény lassan eltűnik, a melegség megszűnik, csupán szavaim visszhangozhatnak még a fejében. Nem tudok neki ennél többet mondani, azok már csupán üres szavak lennének. Érzem azért hogy újra remény költözik belé és ez minden, amit adhatok a szeretetemen túl. Kilépek az előtérbe, Mr. Winkley megragadja a karomat és már sürget is, rohanunk kifelé, éppen annyi időm van hogy bezárjam a lakásom ajtaját és a kulcsot zsebre vágva rovom lefelé a lépcsőfokokat.
- Most odalépünk a gáznak!
Rémülten pislogok rá erre.
- Én akarok vezetni.
Persze már látom, és tudom, ő akar.
- Nem!
Jön a határozott válasza. Nos, akkor megint ezerrel fogunk áthajtani a piroson, szigorúan a biztonság jegyében. Hurrá!

Anusha
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
1

Szomb. Okt. 21, 2017 11:23 pm írtam neked utoljára


Isten&Anusha

A hang hallatára egy pillanatra még lélegzetem is elakadt. A jól ismerős, szívet melengető hangra halvány mosoly kúszott oly rég óta szomorú arcomra. Nem múlt el úgy idő, hogy ne gondoltam volna rá, bár hogy nap, vagy éj volt-e, azt pontosan nem tudtam megállapítani többé. Azt tudom csak, hogy amivel láttam, eltűnt. Eltűnt, amikor Atyánk is elhagyta helyét, és rettegtem nélküle. Nem láttam a csillagokat, féltem, hogy Atyám valamennyi munkája kárba vész így, hogy nem vigyázhattam rájuk.
- De… de Atyám, azok a te műveid. Te alkottad őket, a két kezeddel, hogy kérheted, hogy ne gyászoljam alkotásod? Oly sok munkád van bennük – felismertem a hangját. Hogyne tettem volna. Úgy felismertem, mint az újszülött földi lényecskék az anyjukat, mikor még nem is látnak, de már érzik, tudják, hogy az az egyed hozta őket a világra.
- Siess. Kérlek. Látni akarlak. Újra érezni. És veled lenni, amikor megint alkotsz valami szépet. Úgy hiányzik mindez. És mindünknek. – Shannielt emlegette. Shanniel épp olyan kétségbeesett volt, mint én, vagy bármelyikünk ebben az áldatlan állapotban, s csak még inkább nehezítette dolgát az, hogy engem kellett mellette ellátnia. Hisz látás nélkül sehogy se boldogultam a szálláson kívül.
Ez volt a legrettenetesebb, a teher-érzet. Úgy véltem, csak nyűg vagyok a túlélni próbálók nyakán, egyedül Neki, Atyámnak nem lennék soha teher. Még akkor se, ha se kezem, se lábam nem lenne, ő akkor is úgy fogadna el, ahogy vagyok.
De hát, ez egy szülő dolga, vagy nem? Rendületlenül szeretni az utódot, és az emberek is az ő alkotásai. Az ő teremtményei, persze, hogy ragaszkodik hozzájuk is. De hogy értessem meg Shanniellel, hogy ne gyűlölködjön? Hogy értessem meg, hogy a harag rossz tanácsadó? Hogy Apa itt van velünk, és nem halt meg? Nem tűnt el végleg, van, hisz beszél hozzám.
- Hogy tegyem, Atyám? Én, a vak… hinne nekem egyáltalán? Hisz már átélted ezt egyszer. A fiad meggyógyította a másikat, és mégse hittek neki, amikor beszámolt a gyógyulásáról.

Isten
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Az elsők
☩ Reagok :
18

Vas. Okt. 08, 2017 8:16 am írtam neked utoljára


to Anusha
Nagyjából 30 centi átmérőjű fénycsík képződik az üvegablakon át, Anusha arcára vetülve, fényt és meleget engedtet érezni. És a fénynek hangja csendül.
- Gyermekem. Ne sirasd azt, ami elmúlt. Élj annak, ami van. Fájdalmad elszomorít. Módot keresek rá hogy visszakaphasd a látásod, de addig is légy erős, tarts ki!
A fény nem szűnik meg, nem halványul el, bőrén át rendületlenül érezheti az Atyai szeretetet. Nem akarom még magára hagyni, érzem a kétségét, a félelmeit, azt hiszem mielőtt távozom lelket kell öntenem belé.
- Nem tűntem el, itt vagyok. Visszatérek, amint eljön az idő...
Szerencsétlen Tom éppen teát főzött magának és most megállt az idő. A tűzhelyhez lépek, lekapcsolom a gázt a már sípoló edény alatt. A fényt továbbra is fenntartom Anushának, de a hangom most elhallgatott. Ha tudná mit csinálok, biztos szívből jövő hangos kacagását hallanám, viszont így csak keresni fog, úgyhogy igyekszem visszatérni még.
- Próbáld meg Shanniel-t a helyes útra irányítani. Mondd neki, hogy az egyetlen megoldás a világot ért sötétségre a szeretet és nem a gyűlölet.

Anusha
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
1

Vas. Okt. 01, 2017 7:32 pm írtam neked utoljára


Isten&Anusha

Nem szerettem itt lenni. Ez a börtön lassan felemésztette minden boldogságomat, s a tény, hogy egymagam semmit sem tehettem anélkül, hogy segítségre ne szorulnék, dühített. A harag gyűlt bennem, pedig nem lenne szabad. Talán ez az a bizonyos sötétség lenne, amiről a társaim beszéltek mostanában? Meglehet. Nem tudom. Hisz nem látok. Atyám által ajándékozott fényeim nélkül mit sem értem.
Olyan voltam, mint egy ősszel lehullott falevél, amelyet felkap a szél, és ide-oda ráncigál, leteszi, majd újra felkapja, és valahol másutt ejti le ismét. Shanniel nem tartózkodott most itthon. Elment járőrözni a város határába, vagy mi. Valami hasonlóról csevegett egész nap, hogy mennyire szereti, amikor feladattal bízzák meg.  
Én képtelen voltam ezt végighallgatni. Részben féltékenységből. Részese akartam lenni az életének, osztozni vele mindenben, mint régen tettem. Látni a társaimat, és most egy nagy, sötét, végeláthatatlan űr választott el minket. Pont, mint a teremtés előtti időszakban, amikor megszülettem. Szörnyű.
Szörnyű, hogy nem lehetek ott, nem tudok vigaszt nyújtani, nem ölelhetem át őket, mert egy rossz mozdulatom is félreérthető, vagy bántó lehet, ha telibe arcon tenyerelek valakit. Nincs ennél borzasztóbb, amikor az ember koloncnak érzi magát a többiek nyakán, és a tehetetlenség kínzó érzése borítja el, mert az atyai fény már nincs vele. Minden lény így, vagy úgy, de ragaszkodik az alkotójához. Nem létezhet nélküle. Én is ilyen voltam. Ez nem élet, ez így semmi, a nagy nulla. Egy szép, kövér, kerek nulla.
Nyugodtan mertem zokogni ezúttal. Ha Shannie nem látja a fájdalmamat, nincs baj, nem aggódik, hiába olvas a fejembe, ha el tudom játszani a szerepem, és elhitetni vele, hogy minden rendben.
Jobb, ha azt hiszi, hogy túlléptem és elfogadtam a helyzetet. De a valóság ettől távol áll. Egyáltalán nem tudtam elfogadni a helyzetet, én ezt nem vagyok hajlandó tűrni, hogy máris eldobják testvéreim az apánkat, és holmi új mennyeket emlegetnek.
Nem lökhetik ily könnyen le őt helyéről, ó, nem!
Tisztában voltam vele, hogy Gabriel se fog kegyelmezni nekem, ha kitudódnak valós érzéseim. De bíztam benne, hogy mint elkeseredett, atyját vesztett gyermeke az Úrnak, megérti zavaromat. Félek, hogy rossz ösvényre téved, ahonnan már nem lesz visszaút számára, s azok számára sem, akiket magával ránt, mint egykoron Lucifer.

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Anusha szállása
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: