Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Szent Lukács Templom
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
492
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 04, 2018 8:25 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Utolsó Poszt Szer. Aug. 15, 2018 3:28 pm
Következő oldal


16+






Little Red & The Big Bad Wolf



"Some like beautiful, perfect and pretty
I see the good in the bad and the ugly
I need the volume one louder than ten
Put the pedal to the metal, needle into the red"

Hogy a fenébe találhatom meg mindig a bajt?! Kezdem azt hinni, hogy az talál meg engem és én ártatlan vagyok. Persze, nem túl hihető, de na. Mert, hogy határozottan érzem, hogy nem kéne követnem a nyomokat, amik kis híján kiütik a szememet. Ennél egyértelműbb, feltűnőbb kísértés már nem is lehetne. De Ellácska "rosszfiú-szagot" érez és akár a kopó, követni kezdi. Mert sose volt jó az ellenállásban. Atyám, kegyelmezz! Tudom, hogy megint rosszban sántikálok...Ahogy leguggolok és megvizsgálom amit lehet, már el is felejtem úgymond, hogy miért is jöttem. A rózsafüzért eltüntetem és már rá is állítom magam a szőke hajszál tulajdonosára. Hiába tudom mélyen, legbelül, hogy ez a lehető legrosszabb döntés, amit meghozhatok. Persze, késő bánat...mint mindig. Percek alatt rá akadok a fószerkára, máris a mancsait vizsgálgatom, tovább folytatva belső harcomat, amit persze el fogok veszíteni, jól tudom.
- Én így vagyok jól, hidd el. Ha nem vagyok jól, az nagyon nem így néz ki.
Válaszolom neki a tenyerébe meredve, félvállról. Meg is állapítom egyből, hogy dögös keze van! Akarom mondani, khm, hogy mennyit dohányzik! Komolyan mondom, borzasztó vagyok...perverzebb, mint az öt bátyám együtt véve. Fogalmam sincs ez hogyan lehetséges, de valószínűleg helyes megállapítás. Sokszor akasztottam már ki őket a libidómmal és kalandjaimmal. Arról pedig ne is beszéljünk, amiről nem tudnak. Az már úgy sem fájhat nekik. Csak a Vén Szakállasnak ott, Fenn, őt már bizonyára totál kikészítettem. Szerintem ha meghallja, hogy hozzá szólok, rögtön befogja a fülét és becsukja a szemét, nehogy tovább traumatizáljam. Pedig én szeretném még valahogy kikönyörögni azt a megváltást!

"Got a demon in my soul and a voice in my head
Saying, 'Go, go, go! I can sleep when I'm dead.'
There's a sonic revelation bringing me to my knees
And there's a man down below that needs my sympathy"

- Mellesleg nagyon is észre vettem, ami előttem volt. Történetesen nem a térded, hanem a cipőd. Ami első ránézésre is egyezőnek tűnt azokkal a lábnyomokkal, amiket ideáig követtem. 43-as, valószínűleg férfié, a süppedése alapján körülbelül 70 kiló, szőke és dohányos.
Egy egészen röpke pillanatra rá nézek, de szinte századmásodpercnyi időre csupán, mert tudom, nem szabad. Ha megpillantom, rendesen, végem lesz! A megérzéseim pedig elég jók szoktak lenni. Szóval inkább tovább bújom a kezét, ami elcsépelt próbálkozás a menthető mentésére. Sőt...remélem nem tapizom itt szerencsétlent túl intimen, mert kezdek eléggé stalker-szerűen viselkedni. Ilyen az, ha megpróbálom türtőztetni magam és elcseszetten megy. Átmegyek zaklatóba, kész, vége. Ha pasi lennék, már tuti rács mögött ülnék az ilyen viselkedésért. De szerencsémre vagy szerencsétlenségemre nő vagyok, szóval még szabadlábon garázdálkodom.
- Hogy én?
Kérdezek vissza ártatlannak tűnő hangon, na, ilyen furcsa dolgoknak se hittek még, az tuti! Biztos a kéz tapi miatt jutott szegény erre a téves feltevésre, mondjuk fetisisztának is nézhetett volna.
- Nem, nem értek én az okkult cuccokhoz. Ha megmondom, mit csinálok, általában elijesztem az embereket magam körül. De azt hiszem, te ki fogod bírni.
Sunyin elmosolyodom és most már kezd ultra gáz lenni, hogy tenyérjósosat játszok itt a kézfejével. Érzem már egészen, égető pillantását alakomon, a szívem pedig kegyetlenül kezd vergődni üregében, még jó, hogy ez nincs a homlokomra írva! Ahogyan az se, hogy ezt a szexi kacsót legszívesebben menten az egyik formás kis keblemre tapasztanám, mondjuk a balra. A hapsi meg csak nézne, mint a moziban, hogy mi a fészkes fenét produkálok itt, ha valóban megtenném. Szórakoztató lenne az arcába nézni, a reakcióját figyelve. Bocsáss meg, Uram, javíthatatlan vagyok! Ha a főbűnöket megszemélyesítenék, bizonyára én lennék a dicső harmadik, a Bujaság.

"I got a ringing in my ears
Getting ready to burst
Screaming, 'Hallelujah motherf*cker
Take me to church!' "

Vajon füstölögnék ha lelocsolnának szenteltvízzel? Csak nem, de megérdemelném, az biztos! Néha attól parázok, hogy mikor bemegyek egy templomba, rám szakad a mennyezet. Szerencsére eddig ez még nem történt meg. Biztos, mert a szándékot nézik az Égiek.
- Gyilkossági helyszínelő vagyok és törvényszéki boncmester. De tulajdonképpen mindent elvégzek, ami ilyen tudományos cumó. Szóval mondhatni amolyan törvényszéki mindenes vagyok.
Ez ki szokta verni a biztosítékot mindenkinél. Nem igazán tudják a cuki kis külsőmmel össze egyeztetni,hogy könyékig véresen túrok egy hullámban. Pedig de. És még élvezem is. Mondom én, hogy nem vagyok normális. Vadul gesztikulálni kezdek. Most már nem meredek a medvemancs-méretű kezére, de azért elengedni sem sikerült még, ahogy a szemébe se igen nézek úgy komolyabban. Inkább el-el nézegetek a feje felett, amíg gyűjtöm a lelki erőt ahhoz, hogy a szemébe nézzek. Mitől is tartok ennyire? Sose volt még velem, hogy ne "mertem" volna egy fickó arcába nézni. Ahogy az sem, hogy ennyire megpróbáltam elnyomni züllött ösztöneimet. Mi ez, amit érzek? Ez a megérzés-féleség? Dereng valahol az agyam mélyén, de valamiért még is szánt szándékkal kerülgetem, mint a forró kását. Még a hangja is gyilkos, ahogy kihallom hangjából a vigyorgást, hogy élem túl ezt a találkozást? Ella, légy erős! Egy pasas se csavarhatja el ennyire a fejedet!

"Take me home tonight I'll do anything with you
Buy a bottle of whiskey, we'll get matching tattoos
Tell me that you love me, oh let me drive your car
We can sit 'til morning light just count every star"

Ahogy pedig gúnyolódni próbál a drága, kiszélesedik mosolyom, mivel határozottan szórakoztat. Bizonyára nem ezt várná, de majd meglátjuk. Szeretem, hogy ilyen csípős a stílusa és bizony, csak percről percre jobban bele habarodok. Mert azt csinálom, hiába hazudnék magamnak. Ez az a bizonyos forró kása.
- Na és te? Nem veszed annak?
Muszáj megkérdeznem, persze a hanglejtésem kicsit sem pikáns. Egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy feladjam ezt az egész háborút önmagam ellen és megkóstolgassam kissé. Na jó, valójában szétszedném, de ez részletkérdés. Mikor nyúlkálna, lazán a padhoz szegezem, elszórakozva a reakcióján, a cigitől érces és szívdöglesztő nevetésén és az egész átkozott szituáción. Valójában határozottan tetszik ez a felállás, talán ez bujkál is a szám szegletében. Vissza szolgáltatom neki a dohányt, had lássa, hogy jó kislány vagyok. Persze, csak ha éppen arra vágyik. Minő szerencse, hogy nem tud olvasni a fejemben!
- A látszat néha csal, Szőke Herceg.
Jegyzem meg sejtelmesen a lekicsinylő megjegyzésére, amit persze abszolút nem veszek fel. Fel sem tűnt - ugye tudod, hogy ez oltári nagy kamu? - , hogy mindeddig alig-alig pillantottam rá elvétve és nagy részt kerülve a szemkontaktust. Mindez akkor tudatosodik bennem, mikor az arcomba nyomja azt a bugyiáztató képét. Hirtelen még levegőt venni is elfelejtek, obszidián (pillangó) szemeim elkerekednek. Egy percre úgy érzem, nem fogom tudni megállni, hogy ne teperjem le most rögtön, ha tetszik, ha nem. Mivel az arc, amit magam előtt látok, azonnal rabul ejt. Féltem én ettől, mint a tűztől, hiszen valahogy megéreztem "sanyarú" sorsomat. Hogy mi vár rám. De még is csak más szemtől-szembe nézni vele. Vajon meddig bámulom azt az átkozottul rosszképű pofiját, amiért ölni tudnék? Fene se tudja, minden esetre a szurkálódónak szánt kis mosolyától egyszerűen úgy érzem, mentem szublimál a bugyim. Meg is tapogatom a nadrágon keresztül, hogy még megvan-e, hátha ad egy kis realitásérzetet. Nem túl feltűnően, mintha csak csípőre tenném a kezem. Nem szabadna soha-soha megtudnia, hogy bármit kérne, azt menten megadnám neki, legyen szó a legvadabb vágyairól. Túl nagy fegyver lenne az a Hercegem kezében! A baj csak az, hogy nekem tetszik ez a gondolat. Ella, rossz, rossz lány vagy!

" 'Cause if there's a Hell I'll meet you there
And if there's a Heaven they're servin' beer
And if you're an angel then I must be high"

És persze betáncolva az oroszlán barlangjába, simán leteszem a popómat mellé. Vagyis inkább befészkelem magam, mert ha nem taszítanám picit odébb a csípőmmel az övét, akkor nem ülnék elég kényelmesen. Bár tudom én, hol lenne nekem a legkényelmesebb és az határozottan nem mellette van, hehe. Ahogy sikerül helyet foglalnom, még így is össze simul a combunk. Én pedig igyekszem önfegyelmet gyakorolni. Remélem tényleg nem tud gondolatot olvasni...habár...egy szinten kíváncsi is lennék, mit kezdene egy ilyen forróvérű nővel, mint én. Mondjuk a nyilvánvalón kívül. Ő pedig, akinek a nevét sose akartam megtudni, hogy biztonságban tudjam a lelkem s lelki békém egy időre...a kezembe nyomja a névjegykártyáját. Sorsom immáron megpecsételődött. De ne nevettessem magam, ez már régen megtörtént. Pontosan, mikor bele botlottam abba a megszállott fickó tetemébe. Én pedig egy bájos mosoly kíséretében készségesen elveszem a kártyát, amit nyújt. Az ujjam a bőréhez ér. Csak egy pillanat erejéig. Megnézem magamnak a kis papírlapot. Az elmémbe ég, a férfi neve, aki mellettem ül és akit el kéne kerülnöm mindkettőnk érdekében. Ezért sem akartam tudni a nevét, de már hiába.
- "John Constantine. Ördögűző, démonologóus és a sötét varázslatok mestere." Szóval megadod a számod.
Olvasom fel a névjegyét egy kis megjegyzéssel megspékelve. A nevét ízlelgetve, na meg átgondolva mindazt, ami rajta áll. Szóval John. Üdv, Végzetem! Mosoly játszik a szám szegletében ahogy a tört-fehér lapocskát vizslatom.
- Az ördögűzőre már rájöttem a holttestből. Láttam már ilyet. Boncoltam már ilyet. Jó randák, belülről is. Az ember nem is gondolná, hogy a démonok még a belső szervekre is így rányomják a bélyegüket. Az utóbbi kettő mit takar pontosan?
Kérdezem miközben felhúzom a másik térdem is és mindkét könyököm a pad támláján pihentetem. Balomból hetykén lóg a névjegy, jobbommal pedig elcsakliznám a cigijét, de nem hagyja. Ahogy mutatóujját ingatja az arcom előtt, csak olajat önt a tűzre. Elszalad a fantáziám ettől az egyszerű mozdulattól, ami a szendébb lelkeknek nyilván nem jelentene semmit. Bezzeg nekem! Önkénytelenül hosszú ujjára siklik a pillantásom, majd vékony, huncut ajkára. Aztán gyorsan vissza menekül a szemeihez.
- Drága tőled, hogy aggódsz a lelkemért, de én már úgy is Lucifer kezei között végzem egyszer...legalább is van egy ilyen sanda gyanúm. Persze megkérdezni még sose mertem.
Kontrázok és legyintek is egyet szórakozottan. Én próbálkozom, hogy megmentsem a mocskos kis lelkem, de a bűnbocsánathoz meg is kéne bánni azokat. Én viszont határozottan nem bánnám ha ez a "szépfiú" elkapna egy menetre. Pedig kéne, nagyon is. Szomorú az élet, de ez van. Ezért is lennék kíváncsi, mert a pajzánságomat leszámítva azért nem tartom magam egy olyan fene rossz embernek. Ilyenkor vajon mi van? Luci biztos tudja. De ahogy megkérdezném, le is buknék és sose vakarnám le magamról azt a bizonyos nézését.
- Nem vagyok én cukorból, drágám, ne aggódj.
Felelem Ellásan és többé nem kerülöm ezt az isteni ábrázatát, sőt. Inkább már-már fárasztóan legeltetem rajta a tekintetem. De hát ő akarta, ő nyomta az orrom alá a pofikáját, szóval most viselje a következményeket. Azt hiszem jó vagyok önmagam kimentegetésében. És John ismét felnevet. Ha tudná, mennyire mámorító ez a nevetés...a hosszú nyaka és ennivaló ádámcsutkája! Belé harapnék, akár egy szép, zöld, savanyú almába. Úgy is azokat szeretem. A pirosak a Hófehérkéknek valók.
- Hát, veheted annak, ha szeretnéd. Sok sikert!
Kiszélesedik bájos mosolyom és farkasszemet nézek vele. Szeretek elveszni a feneketlen, éj-fekete íriszeiben. Ezt úgy gondolom, mintha nem is fél órája ismerném. És...beteljesedett. Rá kérdez a nevemre, amit szemfülesen próbáltam eltitkolni, de azok után, hogy már tudom az övét, ahogy a számát is, értelmetlen volna szenteskedni. Úgy is a karjaiban végzem, a kérdés már csak az, hogy előbb vagy utóbb. És hogy én végzem az ő ágyában vagy ő az enyémben. Csalogató, hívogató ez a macska-egér játék.
- Ella vagyok. Ella Lopez. Örvendek a szerencsének.
És már nyújtom is a jobbom, mert a kézfogás az sok mindent elárul egy emberről. Az enyém, ahhoz képest, hogy egy törékeny hölgyemény látszatát keltem, akár a vasmarok. Valójában lehet, hogy csak megint fogdosni akarom és ez csak ürügy, de már én magam is elvesztettem a fonalat.

"Oh if there's a church it's rock and roll
If there's a Devil I sold my soul
And it's alright whatever we do tonight"


Idézetek a dalból





Utolsó Poszt Kedd Aug. 14, 2018 10:52 am
Következő oldal


I'm just an empty cover...


Mi az ördög a hiba ezzel a nyavalyás világgal manapság?! Nem elég hogy angyalok és démonok furikáznak össze vissza, most még egy kettyós nőszemély is képes megtalálni egy templomkertben ahol elvileg békességnek kellene lenni, még egy olyan alak számára is mint én. Bár hol van már a béke és megnyugvás, lassan el is felejtem mit jelentenek ezek a szavak. Lefoszlik rólam minden ilyen, mint valami fásli a múmiákról. Ez a nő meg? Láthatóan mit se érdekli hogy hol van és úgy tapogat mintha valami múzeumi kiállító tárgy lennék és vissza kell fognom magam hogy ne üssem meg azonnal. Bár nem egy újabb démon, azt felismerném és ki vagyok rá hegyezve, de mégis furcsa.
- Jól? Hogy lehet valaki jól, ha azt se veszi észre ami előtte van? Valamiféle hókuszpók vagy te is vagy látó médium? - kérdezem mert azokkal tele van a hócipőm. Eléggé, és nagyon és teljesen. Nem tudom mi a hiba vele, de nem ellenséges inkább csak furcsa és a furcsa emberek mindig érdekesek. Ki nem állhatom azokat akik befásultak mindenbe és nincs bennük semmi érdekfeszítő vagy éppen egyedi. Ez a nő itt más és ez felkelti a kíváncsiságom. Engem ne érdekelne valami, ami más? Hahahaha.
- Remek. Mi a fene vagy te valamiféle kutató hogy ennyire górcső alá veszel? Tudod az emberek nagy része ezt már zaklatásnak venné - vigyorodom el sötéten és sötét szemeim felcsillannak. Élcelődés, kérem élcelődés minden mennyiségben és nem tagadom hogy jól esik, nem kell finomkodni és visszafogni magam. Meglepő mozdulattal áll elém és nekem szegezi a talpát, könnyedén feszíti a mellkasomnak.
- Hékás, aranyom ennyire még nem vagyunk jóban egymással - nevetek rekedten de nem probémázok sokat egyenlőre, nem vagyok fenyegetve és el tudnék bánni egy nővel. Én se vagyok védtelen.
Ahogy vissza szerzem a cigim rutinosan forgatom meg az ujjaim között és beleszívok. Kell a nikotin megnyugtató füstje, kell ez a pótcselekvés. Visszaengedem a kezem és a rákrudacskát a térdemre.
- Még jó hogy nem. Nem illene hozzád, kissé erős lenne neked - morranok fel, és mivel nem néz fel, én hajolok le, és szinte a képébe mászok hogy lássa az arcom. Ne szórakozzom velem senki.
Előttem áll és engem néz, én pedig visszanézek rá hidegen, ridegen egy cseppnyi gúnyt sűrítve fél mosolyomba, mintegy üzenve: "Na mivan, erre nem számítottál mi?" Nincs sehol szabályba vagy törvénybe foglalvahogy egy ördögűzőnek jóképűnek kell lennie, és lássuk be minden vagyok csak az nem. Ahogy mellém telepszik, nem húzódom el és hagyom hogy összeérjen a testünk, és hadd bámuljon. Talán tetszenek a szemem körüli szarkalábak vagy mi a szösz?
- Mi vagyok én, mesemondó? Oh nem darling, ez nincs benne a munkaköri leírásomban - nevetek fel, és a belső zsebembe nyúlva előhúzok egy névjegyet. Rajta van minden ami információ. Hogy ki vagyok, és milyen számon lehet elérni. Már ha felveszem a telefont. Ahogy a cigim után nyúl, fürgén elhúzom a kezem, és az ujjammal mutatok neki ejnye bejnyét.
- Azt mondtad nem kell a cigim. Hazudni bűn.... - emlékeztetem az egyik főbűnre. Én a nyolcadik főbűn lennék, a szarkazmus maga.
- Minő szerencse - hagyom annyiban és beleszívok a cigibe és lassan a végére érve nyomom el.
- Ez most vegyem kihívásnak? Oh te nem tudod, de imádom a kihívásokat darling... - nevetek fel.
- Mi a neved? Gondolom, nem a "Fura nő, aki lefejeli mások térdét" - teszem hozzá ahogy hátradőlök kényelmesen.



Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 6:18 pm
Következő oldal





Little Red & The Big Bad Wolf



"I'm tryin' to figure out what you're thinking now
Your secrets spilling out
Let it out, let it out, oh
I see what isn't there
Bring it on, I'm never scared
I can take it anywhere
Let it out, let it out, oh
Promise me you won't hold back"

A friss illatú fűben gázolok a nyomokat kutatva, megszállottan végzem a munkámat, teljesen a vizsgálódásra fókuszálva. Olyannyira, hogy maga a "gyanúsított" személye nem is érdekel különösebben, hiába szól hozzám. Több izgalmat lelek jelenleg a kutakodásban és elemezgetésben, vagyis a napi kis fejtörőmben, mint abban, hogy összebratyizzak valami pacákkal. Rá se hederítek, teszem ezt, teszem azt, a dolgomat és szórakozásomat, ahogy szoktam. Persze régen voltak más hobbijaim is. Ó, igen. Orgiák és szerencsejáték, de az már a múlté. Már megjavultam! Legalább is szeretném ezt hinni. Szóval most az ilyen szöszmötölésben élem ki magam, amúgy se állt távol tőlem, most legalább kamatoztatni tudom a publikus tehetségeimet is. Meg is ragadom a ballonkabátos alak karját a térdéről és lenyűgözötten szemlélem a nikotin hagyta nyomokat a bőrén. Mutatóujjam hozzá is ér, siklik az ujjlenyomatok redőin.  Kalkulálok. Nikotinfüggő ördögűző, világos. Bizonyára iszik is, dögivel. Mondjuk nem csodálom, nem éppen a leg szívmelengetőbb meló, az fix.
- Nem tudom mire gondolsz. Köszönöm, jól vagyok.
Mondom csak úgy félvállról a pasasnak, hiszen az ujjaival vagyok most elfoglalva. Valahol az agyam egy távoli szegletében érzékelem az akcentusát. Olyan, mintha akkor is káromkodna, mikor nem. Borzalmas. Határozottan fülsértő. A normális embereknek legalább is. A "Normális-Jelző" mütyűr a fejemben jelzi ezt, persze, ez nem jelent semmit, szokásom ignorálni, ha éppen olyanom van. Ami nem ritka. Bizsergés fut végig rajtam a hangjától, de igyekszem nem foglalkozni vele. Meg is rázom a fejem egyszer, mintha...nos, mint aki nem teljesen százas. Látszólag semmi okom rá, én csak a libabőrt szeretném lerázni és szó szerint kiverni a fejemből azt a bugyigyilkos hangot. Én tényleg igyekszek legyűrni, Isten a tanúm! De immáron azon kapom magam, hogy automatikusan válaszolgatok neki. Pedig nem kéne szóba elegyednem vele, nagyon nem. A "Normális-Jelző" is ezt mondja. Kár, hogy nem lehet kikapcsolni. Ott villog meg csipog az agyamban valahol. Biztos a Darwini gépezet része. Most már nem azért nem nézek rá, mert nem érdekel, hanem pont fordítva. Mert nagyon is foglalkoztat kinek van ilyen szexis hangja. Viszont nem szabad megtudnom, nem...jobb nekem, ha nem látom az arcát! Ahogy neki is. Határozottan.

"Oh, go on, disgust me
Tell me the ugly
I want something real
Oh, go on, despise me
Anything but lying
Tell me I'm inside your head"

Apuci kicsi szörnyecskéje jó mélyre be van zárva Ellácska fejében és semmi kedvem rászabadítani ismét a világra, ó, nem! Olyat nem játszunk! A lelki üdvöm a tét! A Pokol még zárva, a Menny is. De ki tudja meddig? És ha egyszer kinyílnak és engem mondjuk szépen lepuffantanak, akkor mi lesz? Semmi kedvem hason csúszni Luci lábai elé. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy amilyen kis vicces cukorpofa itt fenn, olyan pszichó ha bele jön a szerepébe! Bárcsak, bárcsak egyszer az életben hallgatnék a saját ész érveimre! Kár, hogy túl jól ismerem magam. Piszkosul jól.
- Sem...mi...pusztán megállapítás volt.
Motyogom vizsgálódva. De most már nem azt figyelem, amit kéne, ennyi idő alatt már százszor is megállapíthattam volna, amit elsőre is megtettem. Most egyszerűen csak a kezét nézem. A hosszú, csontos ujjait, amely mellett az én apró kacsóm elveszik. Csak én lehetek ennyire rossz lány, hogy ennyi is elég ahhoz, hogy beinduljak! Egy fél férfikéz és néhány tőmondat grizzly-hangon. Elengedem a mancsát, had zuhanjon vissza a térdére. A torkom kissé kiszáradt, gáz. Nem...szabad a szemébe néznem! Helyette gyorsan kikapom a füstölgő cigarettát a másik kezéből, mintha erre bármi szükségem lenne a vizsgálódásaimhoz. Ó, Uram, add, hogy ne sötét szemei legyenek! Bármit, csak azt ne! Így fohászkodom, miközben a csikket vizslatom. Ő persze rám förmed, tipikus szenvedélybeteg.
- Nyugi, nem kell a cigid.
Vetem oda neki, mikor morogni kezd. Hiszen nekem nem is a cigije kell, nem, hanem ő maga. És ez nagyon rossz! Elrontja itt a megjavulásomat...ah, ne fogjam rá szerencsétlenre, ha az alma belülről rohad, akkor ez van. Hiába a külcsín. Vajon van külön bugyor a Pokolban a bujálkodóknak? Nem tudom meg merjem-e kérdezni Lucust. Túlságosan feltűnő lenne. Míg így filozofálgatok magamban, a cigarettát nézem, ahogy a füst komótosan száll fel, a Mennyek bezárt kapujáig. Ahogy nyúlkálna a cigije után, oda se pillantva emelem meg a hozzá közelebb eső praclikámat és egyenesen a mellkasának lököm a talpam. Egy balerina sem csinálhatná szebben. A jóga segít megtalálni a lelki békét. És hajlékonnyá tesz. Az meg jól jön az ágyban. Lehet, hogy elkapja a bokám, de a combizom erősebb, mint a kar, ezért szépen oda szegezem a pad támlájához, hogy ne tudja olyan gyorsan vissza szerezni a kis játékszerét. Így tartom egy darabig, amíg a cigit forgatom két kezemben. Nem nyomom ám erősen a mellét, csak annyira, hogy tudja, hol a helye. Nem verheti ki a kezemből csak úgy a kis kincsét.

"You don't know what to say
I can see it on your face
With smoke there's always flames
Put it out, put it out, oh"

Mikor már úgy érzem, nem halogathatom tovább az elkerülhetetlent, egy szép mozdulattal leveszem a lábamat a szegycsontjáról és immáron két lábon állok előtte. A dohányt is vissza adom a kezébe. Még mindig nem néztem rá. Ez már lehet, hogy lassan feltűnővé fog válni neki. Jaj nekem...és jaj neki! Ezek a nyomok olyanok nekem, mint valamiféle elcseszett társkereső. És vajon kit kell megvédeni? Melyikőnk Piros(sz)ka és melyikőnk a Csúnya Rossz Farkas? Ella, Ella...te vonzod a bajt! Még az Ördöggel is össze haverkodtál, de azt hitted, nem lehet annál rosszabb, hiszen ő csak egy csóka, aki egy almát adott egy könnyűvérű nőcskének. Na de ő, aki itt ül előttem? Rosszabb! Ahogy a szemeibe meredek....ő lenne az Ordas Farkas? Vagy én vagyok az. És ekkor a férfi a padon...rám mosolyog. A Nevető Mágus, egy szempillantás alatt elrabolja a szívem. Annyi, de annyi minden van ebben a gesztusban. Ezen az elnyűtt, meggyötört arcon. Csak állok egy darabig és nézem a végzetem. A szerelem első látásra hülyeség, biztos az. Csak egy kis feniletil-amin löket az agyba, semmi több! Ejnye, hormonok, mit tesztek velem?! Ez csak egy kis függőség, egy buta reakció a rossz képére a szervezetem részéről. A feniletil-amin...az amfetamin természetes formája. Magyarán drog. Szabályosan elönti az agyat ha szexuális izgalomba jövünk, na meg ha bele szerelmesedünk ilyen rosszarcú egyénekbe, mint ez itt, előttem. A pupillám már tutira kitágult, nyavalyás testi reakciók! Szerencsére szinte fekete szemeket örökített át nekem apám, szóval ha mázlim van, akkor nem veszi észre. Vagy azt hiszi, csak be vagyok szívva vagy lőve. Bár azt hinné! De inkább legyen figyelmetlen vagy rossz a szeme! Mondjuk nem tévedne nagyot...hiszen be vagyok drogozva, csak éppen ezt a kábszert a saját szervezetem termeli, amiért rá bámulok. Amiért a hangját hallom. Amiért a kezét mertem tapizni. És amiért ilyen átkozottul dögös illata van! Ismét hálát adok magamban az égnek, hogy nem mulasztottam el vakolatot kenni a képemre, mert jó eséllyel már úgy égne a fejem, mint a fáklya. Leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy kegyetlenül neki essek és szájon csókoljam. De egyelőre még tartom magam. Ki kell tartanom! Önmegtartóztatás, önmegtagadás a jó keresztény ismérve! Szóval szívdöglesztő vigyorát csak egy halovány, némiképp túlságosan csábosra sikerült mosollyal rendezem le és szépen helyet foglalok a bal oldalán. Elfojtok egy sóhajt, ahogy a karfa és közé csusszanok. Felhúzom a bal lábam és egyik kezemmel átfogom. Ismét rá nézek. Az arca pusztán centiméterekre van az enyémtől. Hallom a vérem zakatolását a fülemben. A rám tipikus, Ellás mosolyt persze esélytelen, hogy letöröljék a képemről. Eddig nem akartam rá nézni, most meg bámulom, szegény, még nem tudja miféle őrült nőszeméllyel veri a sors.
- Mesélj még, szépfiú!
Vágom rá neki szarkasztikusan és szemmel láthatóan jól szórakozva, mikor képes azt felelni nekem, hogy nincs ki üldözné. Egy ilyen ízig-vérig rosszfiús ördögűzőt tippem szerint csak a fél világ üldözhet! És közben...valóban szeretném, hogy meséljen. Hogy ki ő, hogy hívják, honnan jött...mindent...minden egyes mocskos kis titkot. Hallani akarom őket. Pedig tudom, nem szabadna. Ezért némán hallgatok, amíg csak tudok. De még is itt maradok mellette, mert képtelen vagyok nem így tenni. Ismét megkísérlem kikapni a kezéből a cigit. Ha sikerül, akkor jóízűet szippantok belőle, de a szemeimet nem veszem le róla. Pedig le akartam, tényleg, és körbe nézni...de ez valahogy nem jutott el a megvalósításig.
- Köszönöm, nem fájt.
Ezt felelem az ironizálására, állva a tekintetét, szemrebbenés nélkül. Nyilván nem erre számít. Sose erre számítanak. Mondjuk tény, a normális bigék ilyenkor vérig sértődnek és pampognak, mint hal a vízben. De ki mondta, hogy én közéjük tartozom?
- Tudod, öt bátyámmal nőttem fel, nem tudsz olyat mondani, amin meglepődnék vagy megsértődnék. De próbálkozni lehet.
Még rá is kacsintok, miközben hülye módon máris elkezdem kifecsegni a dolgaimat. Vigyorom töretlen, midőn belső harcomat vívom. Nem, nem szabad megkérdeznem a nevét! És magától se mondja! A "Normális-Jelzőm" határozottan azt csipogja szüntelen, hogy véletlenül se kérdezzek rá. Á, de csipog az ezer mindent még...próbálom ignorálni, a szakadék szélén egyensúlyozva.

"I wanna see all your scars
Show me who you really are
Don't fake it anymore
Let it out, let it out oh
Give it to me
Promise me
Promise me
Promise me
You know I can take it"

Idézetek a dalból





Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 2:30 pm
Következő oldal


I'm just an empty cover...


Fogalmam sincs mit vártam ettől a mai naptól, de már ott elromlott hogy a kávéfőzöm nem szuperált rendesen, és fél órát szereltem mire iható lötyit adott. Persze addig minden létező módon kisütöttem a nyomdafestéket, mert nem voltam től boldog.
Erre már csak rátett egy lapáttal az is hogy ördögűzéshez hívtak, és egy alacsonyabb rangú démont kellett eltüntetenem, és a templom nyugalmas csendjére lenne szükségem éppen, de persze miért is lenne nekem nyugtom? Még itt is megszállottal kell hadakoznom! Nem volt azért ez olyan egyszerű mint amilyennek tűnt, és a padra leülve füstölgök a cigim mellett ahogy a térdemre támaszkodva bámulok a semmibe. Hátratúrom a hajam, de csak ilyen unaloműző mozdulat de megakad a szemem egy igen érdekes jelenségen.
- Mia..? - húzom fel a szemöldököm, de nem moccanok. Annyira a földre van koncentrálva, mint ak épregényekben Sherlock a nagyítóval. Kósza kis félmosoly jelenik meg az szám szegletében de megrezzenek amikor lazán lefejeli a lábam. Mivan!? Nem látod hogy ez egy láb? Szinte hátrahőkölök egy kicsit ahogy felugrik és a cipőm mellé teszi a lábát. Hú de kis törp méret.
- Elmondanád mégis mi a fene ütött beléd, nőszemély? - kérdezem meg végül ahogy a kezem tpaogatja, mint valami fétisfüggő. Vagy csak jósnő, vagy a tököm se tudja.
- Jah, és akkor mi van? - kommentálom. Nem érdekel mennyit szívok el egy nap, de kell. Néha hármat is egymás után.  Ahogy elveszi a cigit az ujjaim közül felmordulok, ami sok az sok.
- Na, ami sok az sok, nem adom neked a cigim! - jelentem ki ahogy visszaszerzem és bele is szívok. Camel, és akkor mi van? Jó márka, erős és nem sprórolták ki belőle a nikotint. Ez egy nagyon fontos momentum. Rávigyorgok, reményeim szerint sikerül elijesztenem, mert tudom magamról hogy nem túl barátságos a képem, és nem ilyenről álmodnak a lányok a nedves álmaikban. Bár még mindig jobb, beledöglenék ha egy tejfelszőke nyálasképű kis bzi lennék.
Ahogy mellém telepszik nem húzódok el, és megvárom amíg meglök egy kicsit, akkor azért adok neki egy kis helyet magam mellett.
- Nincs ki elől rejtőzködjek, szóval nem érdekel ki talál meg - hiszen Luciferi úgyis tudja merre járok, és minden démoni eredetű lény úgy érzékel engem mint démonvadászt mintha egy nagy piros felkiáltójel lennék. Félnek tőlem, vagy gyűlölnek, leszarom. Csak ne kössenek belém, mert akkor biztos meghalnak.
- Amúgy ezt pont egy olyan nő mondja aki az orráig nem látott mert lefejelte a térdem.. - szarkasztikus lennék? Oh nem, azt sem tudom mit jelent a szó.  




Utolsó Poszt Csüt. Júl. 26, 2018 10:37 am
Következő oldal





Little Red & The Big Bad Wolf



Egyik lábnyomtól haladok a másik felé. Hú, jó magas fickó lehet a nyomok távolságából ítélve! Vagy csak én vagyok még mindig túl kicsi a magam 155 cm-ével. Na jó, lehet, hogy csak 153...vagy 152...Ez az ördögűző szőkeség viszont legalább 180 cm magas lehet, úgy saccolom. Gyengéim a magas pasik! De hová is gondolok? Ella, éppen nyomozol, ne kalandozz el! Közben vált a zene a kopott mp3 lejátszómban, ami a zsebemben van. Elég kifacsart a zenei ízlésem, szóval most egy 'guilty pleasure' dalocska csendül fel fülemben és azt is dúdolgatom ugyan úgy, mint a többi számot. Jó a memóriám és szeretek zenét hallgatni, munka közben is, amolyan háttérzaj ez a fejemben a saját démonaim féken tartására, úgy hiszem. A rózsafüzért közben az egyik zsebembe gyűröm, hogy még se lógjon a földre.
- ♫ "Got a figure like a pin-up
Got a figure like a doll
Don't care if you think I'm dumb
I don't care at all
Candy bear, sweety pie
I wanna be adored
I'm the girl you'd die for" ♫

Guggolok, szemlélődöm és haladok, miközben halkan dalolgatom eme förmedvényt. Szegény Lucit kis híján a sírba kergettem, mikor spontán a fülébe nyomtam az egyik átlagos munkanapon a füles egyik felét és meghallotta ezt a cukin mocskos kis melódiát! Az az arc! Sosem felejtem el! Olyan jót szórakoztam szegény, vén ördögön! Akkor döntötte el, hogy feljavítja a zenei ízlésemet, mert tarthatatlannak minősítette az állapotokat, ami a zenelejátszó kütyümben uralkodtak. De most nincs itt, én pedig tovább hallgatom ezt a szutykot, amit még is szeretek. Sose voltam, normális, nincsenek illúzióm az elmeállapotomat illetően.
- ♫ "I chew you up and I'll spit you out
'Cause that's what young love is all about
So pull me closer and kiss me hard
I'm gonna pop your bubblegum heart" ♫

Csámcsogok a szövegen ide-oda billegetve a fejemet finoman, miközben komoly számításokat folytatok a fejemben, fogaskerekeim olajozottan forognak-már amennyi megmaradt belőlük-és próbálom megfejteni az esetet, bár nem biztos, hogy bűnténynek minősül. Vajon megtalálom a Romlott Herceget fehér lova híján? Sosem adom fel, szóval valószínű. Amíg pedig az imádkozás helyett a nyomokat követem, zenével szórakoztatom magam.
- ♫ "I'm Miss SugarPink, liquor, liqour lips
Hit me with your sweet love
Steal me with a kiss
I'm Miss SugarPink, liquor, liqour lips
I'm gonna be a bubblegum bitch
I'm gonna be your bubblegum bitch" ♫

Érzem, egyre közelebb vagyok a tűzhöz, melegszik, melegszik! Mintha cigaretta keserédes szaga bódítana, de lehet, hogy csak az agyam játszik velem, megeshet. Kiszámíthatatlan az ilyesmi. Én pedig haladok tovább, olykor a ritmust is ütöm a lábammal. Észre sem veszem, hogy besétálok a templomocska kertjébe, elhaladva a kovácsoltvas kerítés mellett, hiszen minden figyelmem a fűben levő nyomoknak szentelem, na meg a gagyi dalszövegnek.
- ♫ "Queentex, latex, I'm your Wonder-Maid
Life gave me some lemons, so I made some lemonade
Soda Pop, Soda Pop
Baby, here I come
Straight to number one" ♫

Amint ezt a strófát dúdolgatom orrom alatt, neki megyek valaminek. Egy láb! Felcsillan a szemem, de nem nézek fel. Hiszem meglátok egy fekete félcipőt, ami elég nagynak tűnik első ránézésre ahhoz, hogy a Cigis Pasié legyen! Nem mellesleg a lábnyomok vezettek erre, magam mögé is nézek, hogy ellenőrizzem, valóban ide vezetnek. A padhoz. Felpattanok és apró praclimat szorosan a fickó lábfeje mellé teszem. Ici-pici láb az övé mellett, 35 és feles a lábam. Alig találok rá felnőtt cipőt! Ezen a tornacipőn is volt egy flitteres szívecske rávarrva, de leoperáltam, mert az még nekem is sok volt. Szóval erősen kétséges, hogy ez egy női lábbeli és nem gyerekcipő. Oldalra hajtom a fejem, hogy szemlélhessem a két cipőt egymás mellett. Úgy tippelem szemmérték szerint, hogy 43-as lehet az illető, pont mint a lábnyom. Aztán pillantásom feljebb vándorol, felfelé a lábszárán. Ballonkabát? Hallottam egy angyalról, aki mindig ilyet visel, Cass, de még nem találkoztunk. Viszont valami továbbra is azt súgja, hogy ez nem egy angyalka műve. Mikor az öléhez ér íriszem, megpillantom a karját az ölében. Hirtelen felkapom a csuklójánál fogva, hacsak nem hadonászik egyet, hogy ne tegyek így. Közel vonom a mellkasomhoz és fölé hajolok, hogy alaposan megnézhessem a tenyerét. Olybá tűnhet, hogy egy zápagyú jósnő vagyok, valami kuruzsló, de ez cseppet sem izgat, hiszen a tudomány szerelmese vagyok. Bal tenyeremben pihentetem az ő nagy kezét, legalább is az én kicsi kacsóimhoz képest eléggé lapátkeze van. Jobbom pedig a csuklóját fogja és ujjaim járkálnak a tenyerében, nagyon bele merülök a vizsgálódásba, még mindig nem néztem az arcába. Eszembe se jutott, hogy talán kéne. Mondjuk mert a szem a lélek tükre?
- Hm, napi legalább egy doboz....
Állapítom meg a kezét vizsgálva, hiszen az emberi test tele van árulkodó jelekkel, el is vigyorodom, izgalommal tölt el ha a válaszokat kereshetem. Megpillantom a másik kezében a füstölgő cigit. Hirtelen elengedem azt a karját, amit az imént még szorongattam és kikapom az ujjai közül a csikket, megforgatom, megszaglászom.
- Igen, ez Camel. Ezer közül is felismerném. Tudod, haver, a cigifilter tökéletesen megőrzi a DNS-t, így tök könnyen azonosítható az adatbázisból, hogy ki szívta. Nem mellesleg...
Folytatnám, ahogy vissza dugom ujjai közé a cigijét, pont oda, ahonnan eloroztam, a padon ülő férfi fölé hajolva. Ekkor pillantom meg az arcát és ez belém fojtja a szót. Azt hiszem pislogok, de nem vagyok benne biztos. Hatalmas, fekete szemeim elkerekedve bámulnak a borostás, nyúzott arcra és a sajátoméhoz hasonló, kátrány-fekete szemekbe, legyező-szerű pilláimtól szegélyezve. Nem túl szívmelengető ez a nézés a csávótól! Még is, érzem, hogy egy nagyot dobban a szívem. Jaj, ne! Ella, ne! Nem lehetsz ilyen!
- Ö...szóval, azt akartam mondani, hogy...khm...ez a cucc felzabálja a tüdődet, szóval....persze tudom, hogy tök jó meg minden, de, érted....
Máris hebegek-habogok zavaromban. Ultra gáz! Még szerencse, hogy nem vagyok az az elpirulós fajta, valamint a vakolat amit ma reggel felkentem az arcomra, hogy porcelánbaba pofit kölcsönözzön, csak úgy poénból, na az is most határozottan áldásos! Felegyenesedek, hogy ne lógjak már a képébe. Határozottan rossz arcú fickó. Tutira nem angyal, bár Misi és Luci szeme is ugyan ilyen fekete, de ők azok a tipikus szépfiúk, akikért a fiúk-lányok odáig vannak nemtől és kortól függetlenül. Na de ez a szöszi itt előttem...ő az a típusú faszi, akitől az apukák óva intik ártatlan kislányaikat. Aww! Annyira rossz arcú, hogy már jóképű! Legalább is egy olyan záptojás agyú nőnek, mint én. Ez is csak azt bizonyítja, hogy nincs ki mind a négy kerekem. Nem újdonság. Próbálok ész érvekkel hatni magamra. Biztos csak épp peteérésem van és azért cuppantam rá erre a vadidegen pasasra, akitől sikítva menekülne minden jóhiszemű leányzó. Ahogy elnézem az arcát-és áldom eszem, hogy vettem fel melltartót a póló alá!-, a negyedik x körül egyensúlyozhat. Tökéletes évjárat! Mi? NEM! Francba, az a fránya biológia...tudom én, levezetem magamnak, hátha segít, hiába tudja agyam másik fele, hogy teljesen feleslegesen vergődöm itt, a templomkert közepén. A fickó legalább egy tizessel idősebb tőlem, még csak nem is a korosztályom. De drága, kicsi Ella hatodik gyermeknek született, így az apukája idősebb volt a megszokottnál. És apás volt, már hogy is ne lett volna? Ezt pedig a szakterminológia úgy hívja, hogy rá imprintingelődtem. Ez színtiszta etológia. Na meg pszichológia is, valahol. Bevésődés. Állatoknál, embereknél ugyan úgy jelen van, ez alapján tanulják meg az utódok milyen párt válasszanak. Az ellenkező nemű szülő a minta, ő vésődik be, persze egy úttal a családtagok között szexuális averzió is kialakul, hogy a génkészletet óvja a beltenyésztési leromlástól. Ennyi, biológia, nem több! Minél jobban ragaszkodunk az adott szülőhöz, annál erősebb ez a hatás. Szemmel nem látható dolgok ezek, mint pl arcmetriai azonosságok, vagy éppen a kor. Az emberek többsége észre se veszi ezt, de én szakmabeli vagyok. Rögtön kapcsol az agyam a mintára. A normális embereknek lehet, hogy ez "undi" meg nem értenék, de én nem tartozom közéjük, ez csak egy szabályszerűség a természetben és kész. Sötétek a szemei és idősebb nálam, ezért kancás lettem tőle. Szomorú vagy sem, ez van. És bár csak ez lenne! Az a "baj" a bevésődéssel, hogy nem az alkalmi kalandoknál érvényesül, hanem a komolyabb esetekben, hiszen....á, elég! Remélem arcomról semmi sem olvasható le, igyekszem pókerarcot vágni, de fogalmam sincs mennyire sikerül. Esélyes, hogy semennyire és képeket vágok. Miért?! Miért pont én és itt?! El akarom temetni azt az énemet! Isten jámbor szolgálója és a szeretet élharcosa szeretnék lenni, miért rondít bele az ördög ezzel a borzasztóan karakteres arcú szexistennel a kis szent tervembe és világomba?! Á, ne fogjam Lucusra-megölne ha így hívnám, az fix, már a 'Luc'-on is kiakadt-, valószínűleg semmi köze hozzá. De valamire fogni kell, nem? Kell egy bűnbak, ürügy, hogy ne mi legyünk a hibásak. Le kell ülnöm!
- Leülhetnék? Menj már kicsit odébb!
Pördülök meg,-megjegyzésem inkább bohókás, mintsem korholó- hogy letehessem formás kis popómat, de a fenyegetést árasztó idegen úgy terpeszkedik ezen az egy szál padon a sírkert mellett, ahogy a legtöbb férfi. Jól ismerem a fajtáját-ezért is tudom,nem szabad!-, hat férfivel éltem le eddigi életemet, öt bátyj és egy apa, nem kell ám bemutatni a különböző hapsik természetét. Pici vagyok, de még így se hagy annyi helyet, hogy elférjek mellette. De úgy érzem, a lábaim nem biztos, hogy megtartanak, szóval igen is leülök. Ha nem megy odébb, csípőmmel lökök egy aprót rajta, a combján, hogy befészkelődjem mellé. Persze nem is mellé akarok ülni-á,hol!-, csak tényleg le kell tennem magam. Nem kérdezhetem meg a nevét, jobb lesz, ha nem is tudom. Ha csak egy név nélküli rosszfiú marad.
- Jobban is vigyázhatnál, ha én megtalállak, talán más is.
Mondom neki és meglengetem az aranyszőke hajszálat az ujjaim között. Mosolygok rá, ahogy felé fordulok.






Utolsó Poszt Szer. Júl. 25, 2018 11:07 pm
Következő oldal


I'm just an empty cover...


Van az a pont, amikor még az én türelmem is a végét járja. Jó, na ,ezen nincs mit szépíteni, nem vagyok türelmes alak, kicsit sem, és ezen az évek és a tapasztalatok sem igazán változtattak. Szóval a városon kívül haladok, hogy meglátogassak egy kis templomot, ami nem olyan felkapott mint a belvárosi szent helyek többsége. Herótom van mindentől, és az emberekből is ami azt illeti, egy kis magányra vágyom, így hát a cigim társaságában indulok el. Van nálam két doboz, mert mindig kell a tartalék, és szerintem kelleni is fog.
Rágyújtok egyre és zsebre tett kezekkel ballagok a templom felé hogy egy kicsit távol legyek mindentől. Ide alig járnak, gond nélkül tudok pöfékelni és gondolkozni az élet nagy dolgairól, és hogy lett olcsóbb a pia. Ez egy nagyon fontos kérdés ám.
Van valami amire nem számítok, egy alak álldogál a dombon, és merően néz valamit, nem tudom hová tenni és így megszólítom. Rossz érzetem van.
- Mivan, nem arra van kelet... - szólalok meg de ahogy felém fordul, falfehér bőrrel és kimeredt ocsmény kék szemekkel, elfojtok egy káromkodást.
- Ajókva... - morgom, és máris elkezdem kántálni az egyik kiűző varázslatomat, mire dühödten vetődik felém, de nme hagyom abba. Koncentrálok, és az akaratommal kényszerítem hogy működjön az ige, ahogy egyre közelebb ér, és megvonaglik. Sikerülni fog, gyerünk John, még egy kicsit... Egek, mintha csak szex közben lennék és keresném azt a nyomorult G pontot...
Mielőtt elérne hozzám a megszállott testből kirobban a démon, és a porhüvely összeesik. Letérdelek mellé, és kiesik a számból a cigi. Szerencsétlen bolond, túl hosszú ideig volt egy báb a démon kezében, és már nem élte túl.
- Hát barátom, ez szívás. Nem baj, majd egyszer sohanapján talán találkozunk - sóhajtok fel, ahogy átlépek felette, hiszen itt már nincs mit tennem, aki meghalt az meghalt. Igyekszem nem túl tragikusan kezelni ezt, hiszen akkor valami lakatlan szigeten kéne élnem hogy ne vegyek ezekről tudomást.
- Nem is rossz... egyszer sok pénzem lesz veszek egy szigetet és egy bentleyt... - gondolkozok el ahogy újabb szálra gyújtok, és belépek a templom kis kertjébe hogy a látogatóknak kitett padra telepedjek. Van elég gondom, mit nekem még egy kis démonűzés a mai napra nem? Mint főétel után a desszert...  




Utolsó Poszt Szer. Júl. 25, 2018 2:12 pm
Következő oldal





Little Red & The Big Bad Wolf



Halk léptekkel közelítem meg az apró tisztást, ahol megbújva a fák között ott magasodik a katedrálisokhoz képest kicsinek mondható templom. Szeretek ide kijárni, néha még nekem is jól esik a magány. Egy kis együtt töltött idő az Égiekkel úgy is rá fér az emberre bármikor. Engem nem hagyott el a hitem, jó olykor kiönteni a szívünket a Nagyfiúnak, legyen bárhol is, tudom, hogy hall! Szóval ezért jövök most a Szent Lukács templomba, hogy egy kicsit nyugiban társaloghassak Vele és kiszusszantsam magam. A munka fáradalmai, hiába. Á, ne hazudj, Ella, rajongsz a munkádért! A hullákért és a többiért! True story, de olykor még magunknak is hazudunk, nem? Egy morbidnak mondható pólót viselek, hozzá farmert és tornacipőt. Na meg egy bőrdzsekit. Bal kezemben egy rózsafüzér lengedezik, ahogy haladok a fák között. Az egyik fülemben füles, a másik fele hetykén csuklik a mellemre, még dúdolgatok is. Ezt a dalt Luci mutatta nemrég, nem is csoda, hogy odáig van érte, hiszen arról szól, hogy a démonok a lányok legjobb barátai! De tényleg jó szám, én nem csinálok gondot az ilyesmiből, nem vagyok begyöpösödött keresztény. Ez csak egy jó kis dal, semmi több. Lucifer pedig....nos, ő az ördög, bár ezt rajtam kívül nem sokan hiszik el neki, az fix. Szerintem azt sem tudja, hogy én elhiszem. Na mind egy, ettől még a barátomnak tartom és kész. Hiába lyukasztott ki az egyik démona, az még az előtt volt, hogy ide jöttem. Hogy miért nem félek ettől jobban tőlük, az egy jó kérdés. A Haláltól sem félek, emlékszek rá, ahogy fölém hajolt csontváz képével. Tuti pasi, öt bátyj után kiszagolom a kanokat! Ráadásul vissza hozott, bár ezt sem értem. De feleslegesnek tartom a parázást. Feladatuk van, élnünk kell és tenni, de merni! Nem segít ha a kispárnánkba sírunk és nem merünk utcára lépni, a démonok az ajtót is ránk törhetik.
- "Oh oh oh oh-oh-oh
Demons come to life and they take command
Oh oh oh oh-oh-oh
Demons are a girl's best friend"

Dúdolgatom halkan csak úgy magamnak, könnyedén elvonatkoztatva a vallásomtól, pusztán a muzsikát élvezve. Ekkor viszont megtorpanok. Egy hulla fekszik a fűben a lábaim előtt. Hát, ennyit a nyugodalmas órákról Istennel! Leguggolok egy sóhaj kíséretében, az apró aranykereszt a nyakamban előre bukik és ébenfekete hajam jobb vállamon legördül, mivel ma nem fogtam össze, hogy kissé megzabolázzam.
- Szegény pára.
Suttogom az elhunytnak és egy keresztet rajzolok a hüvelykemmel a homlokára. Szemgödrei feketéllenek, a bőre papírvékony és meggyötört. Egyértelmű: démoni megszállás alatt volt. De mi történt ez után? Úgy sejtem ördögűzés, de a szerencsétlen félnótás teste már nem bírta. Gondolkodás közben tovább dalolgatok nagyon halkan.
- "For take the crave between your thighs
Your empty dawn of evil girl
Come resurrect into the sky
And wave all innocence goodbye
And let the sire take command tonight"

Fel pillantok, körbe nézek. Ezt az esetet majd jelentenem kell, remélem több démon nem jutott be! Angyalok tudom, hogy vannak erre szép számmal, bujdosva, de Mihály beleegyezésével. Na de démonok?! Ráncolom a homlokom, a fogaskerekek mozgása az agyamban szinte hallható. Na és ki végezte el a démonűzést? Biztos egy angyal...de valamiért azt súgják az Ella-ösztönök, hogy nem erről van szó. Tekintetem a test mellett egy még enyhén füstölő cigaretta csikkre esik. Megvagy! Finoman megnyalom az ajkam, már-már lázas sunyisággal, hiszen a passzióm a munkám. Mivel nincs rajtam, sem nálam gumikesztyű, ezért egy zsebkendőt veszek elő a zsebemből és azzal veszem fel a csikket. Elhúzom orrom előtt: Camel! Rúzsnyom nélkül, valószínűleg pasi. Felcsillan éjfekete íriszem a felismerésre. Az ördög a részletekben rejlik, de én meg pont ezekre specializálódtam! Szemeim további nyomokat keresnek és meg is pillantom őket: lábnyomok a fűben! Közelebb megyek hozzájuk. Férfi, 43-as lábméret, 70 kg körüli, tehát nyurga. Körmeim jelenleg feketére vannak mázolva, ujjaim érintik a lelapult füvet. Friss nyom ez is! Lassan kezdem követni, merre vezetnek a lábnyomok és...hoppá! Felkapok egy aranyszőke hajszálat az egyik lábnyom mellől! Izgatottan kapom fel és nézegetem.
- "Jövök hercegem, jövök a fejedért!"
Idézem Stephen King-et elmosolyodva az orrom alatt, a Sárkány szeméből, amit egy gyerekmesének szánt a drága, annak ellenére ezzel a mondattal kezdődik. Minden esetre én rajongok érte!





avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
492
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Kedd Jún. 05, 2018 9:51 am
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
46
☩ Play by :
Ryan Reynolds

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 28, 2017 9:47 pm
Következő oldal


A földi otthonomban teszek éppen rendet, mikor a sok hang mellett egy kiemelkedőbbre leszek figyelmes. Sokuknak kellene válaszolnom, sokukat kellene megerősítenem a hitében, de azt hiszem, ha maguktól nem megy, akkor ne én legyek a bizonyosság. Ez a hang viszont a segítségemet kéri és felismerem, Laerke az. Ezért aztán megállok, abbahagyom amit jelenleg csinálok és csak a hangra koncentrálok, így hallom minden egyes szavát. Ó, édes Laerke! Egyszem, csalódott Laerke! Mit tehetnék? Kétség fog el. Tudom, fel sem merült benne a megbánás, ugyanakkor érzem szívének fájdalmát. Kitárom elmém, látom a helyet, ahová letelepedett csendes magányában. Látom az összefont kezeit és nem messze mellette egy embert. Néhány percre rá ez az ember megfordul és egyenesen rá néz.
- Ó, édes Laerkem! Úgy sajnálom!
Ez az ember egyenesen hozzá beszél, s hangja, akárcsak Istené.
- Már megbocsátottam neked. De a Mennyek kapujához ennél jóval több kell. Ha nem vagy képes belátni a hibáidat és megbánni tetteid, úgy nem vagy méltó arra hogy újra átlépd a kapuit!
Tudom, érzem hogy így érez. A jelenlegi állapotában nem tudja megítélni tetteinek súlyát, mert még mindig vágyakozik valami után, ami sohasem elérhető a számára.
- Fel kell hagynod e bűnös gondolatokat. Szakítsd ki a szívedből, s ha már elég erős vagy ahhoz hogy minden szálat elvágj, akkor tehetsz lépéseket a Mennyek felé!
Úgy gondolom, ettől csalódott lesz és még vágyakozóbb, és még zavarodottabb. Nem tehetek másképp, szavaim nem másítom meg. De hogy lássa, nem csak parancsolni tudok, még neki intézi szavaimat az ember.
- Míg ez megtörténik, türelmesen várok. De addig is, mit tehetek érted?


Utolsó Poszt Vas. Szept. 24, 2017 11:05 am
Következő oldal


Istennek
Néha annyira hinni akarsz valamiben, hogy magadat is meggyőzöd arról, hogy igaz.

“Nincs a teremtésben vesztes, csak én…”
A fenti gondolatsor egy távoli apró ország, valamikor élt igen tehetséges írójának tollából került papírra, és sokszor, sokakban indította útjára a gondolatot, hogy ez tulajdonképpen róluk szól. Különös, de én magam is sokszor éreztem ugyanezt. Mintha Atyám egyik félresikerült darabja lettem volna, aki még arra sem méltó, hogy ölelő karjai között tartsa gyermekét. Letaszíttatásom sok évszázada után sem érzem azt, hogy valaha képes lenne megbocsátani árulásomat, vágyakozásomat a Bujaság suttogása után, és vissza engedne magához. Ó mennyire tud hiányozni a fénye, a kegyelme, a tudatomba befészkelődő szerelme, amelyet egy teremtő atya tud érezni a gyermeke iránt. Vesztes vagyok...saját teremtésem vesztese, és kizárólag magamnak köszönhetem, hogy idáig jutottam. Földi életem minden napján nincs olyan óra, hogy ne gondolnék legalább egyszer meg nem szűnő vágyakozással elvesztett otthonom iránt, és ne kérném néma szavakkal, szinte belülre suttogott fohászokkal Istent, hogy legalább a tudatot adja meg nekem, hogy egyszer megbocsát majd. Mert megbocsátja vétkem, igaz?
Nekem másképpen telik az idő, mint a halandóknak, mégis van valami furcsa és különös lassúsága, amellyel a napok múlnak velem együtt. Úgy látom a világ változását ahogyan egykor is láttam, események láncolatában, szinte a szemeim előtt történve, de mégis benne vagyok, a részese vagyok, és befolyásolni semmiféle módon nem vagyok képes. Nem tudom a lelkeken végigsimítani ujjamat, nem tudom őket úgy meggyőzni a Mennyek hívó szaváról, ahogyan egykor tehettem. Ma már másképpen történnek a dolgok, mint akkor amikor egy napon szárnyak nélkül ébredtem, kitaszítottként. A testvéreim szánakozó zokogása nem jutott el hozzám, ahogyan némelyek kárörvendőnek vélt kacaja sem: “No lám, a tiszta tekintetű Laerke, a mindig tettre kész, a megingathatatlan is aláhullott, tollait a szélnek ajándékozta, szárnyait pedig felfalta a beköszöntő rideg enyészet.” Nem voltam többé más, csak egy újabb angyal, egy a sok közül aki képtelen volt ellenállni a bűnök egyikének, és aki azóta is próbálná megbánni, de nem megy. Túlságosan elevenen élnek bennem azok a szemek, az a tekintet, azok a nyári napokat idéző pipacspiros szigorú ajkak, melyek csókja után nem vágyakozni nagyobb vétek lett volna, mint megtagadni a hitemet. Nem volt többé visszaút, és még akkor is kellett nekem, ha tisztában voltam a következményekkel. Lám itt vagyok most is, fáradhatatlanul török előre az életben, és a napok múlásával érzem, hogy az erőm és a hitem nem elhagy, hanem egyre erősebbé válik. Visszatérnék, mert már nincs miért maradnom, ugyanakkor a remény folytonosan újraéled bennem, hogy talán lesz még számomra hely az utódai között, talán az egyikük szívében. Miért akarom ennyire egy ember szerelmét, miért akarom ilyen vállalhatatlanul a ragaszkodását? Nem tudom megmagyarázni...talán az a különös érzés az oka, amely a mellkasban születik, amely szinte a levegőt is kipréseli a tüdőből és amely után a torkomba legyűrhetetlen gombóc keletkezik. Valahogyan a reményem nem fogyott el...leéghetetlen gyertyacsonk az érzelmek sírboltja felett.
Csak egy jel kellene, valami ami segít eldöntenem, hogy lépteim mely irányba igazítsam, csak egy apróság is elég lenne, mely bizonytalanságomból kitaszítana, és engedne ismét tisztán látnom. De Isten oly sok ideje magára hagyott bennünket is, és nem tudom lesz e valaha olyan másodperce a vén időnek, melyben ismét engedi, hogy lássam az ő ragyogó orcáját. Az emberek falakat emelnek neki, és mögé rejtezve, ujjaikat imára kulcsolva fohászkodnak, alig mozduló, reszkető ajkakkal. Tőle kérnek tanácsot, útba igazítást, segítséget, bátorítást, újabb és erősebb hitet, és persze kitartást az élethez mit tőle kaptak. Elrebegik hálájukat minden sikerért, és elrebegik félelmüket és fájdalmukat egy-egy bukásukért, vagy kudarcukért. Az est beköszöntével, a világra boruló csillagfényes sötétség lépteket számol az egyik nagyobb utcán...az én lépteimet, amidőn végre döntésre jutva egy templom felé igyekszem. Szent Lukácsnak címezték ezeket a masszív és díszes falakat, az öblös hangú harangok tornyát, az égboltot csókoló keresztvasat a torony tetején. Én vagyok, aki egy barna szövet kabátba burkolózva, védve magam a feltámadó hűvössé váló esti széltől ide igyekszem. Néha...néha elfog a kétségbeesés, és olyan időkben mindig itt kerestem vigasztalást, ilyen helyeken. Figyelve a meggyújtott mécses táncoló fényét, és remélve, hogy Atyám meghallgatja néma fohászom. Úgy akarok hozzá visszatérni, vagy ha okot és reményt adna akkor maradni. Időnként álmodom...már erre is képes vagyok, noha tudom, hogy soha nem leszek olyan tökéletes, amilyen tökéletesnek halandó gyermekeit látja. Szívének oly kedves és örök bizakodással kecsegtető apró kis ékszereit. Mindenikük egy-egy ékkő a világ legszebb gyöngysorán.
Ujjaim széttárva a nehéz, vasalt tölgyfa ajtóra simítom, és tolom be magam előtt. A kinti hideg szelet felváltja a benti nyugalmas, és lassú, csendes hűvösség. Az oltár előtti vázákban a fehér liliomok a gyertyák fényében narancs kontúrjukkal ékeskedve büszkén magasodnak a feszület felé. A falakon festmények mesélnek, és arany díszítések futnak végig a párkányokon. Az orgona dalolatlan ásít a karzaton, és csak néhányan ülnek a padok között, lelkük apró kis rezdüléseire figyelve. Talán öten ha tartózkodnak odabent, én pedig a második sorok egyikében keresek magamnak helyet és ülök le. Hajam kibontva, kissé szélfútta kócossággal omlik a vállamra, szemeimbe apró kis kristály könnyeket csalogatott az esti hideg. Pirosra csípte orcámat, és mosolyogva hintett rá csókot a lassan világra érkező dér. Összedörzsölöm tenyerem, mit aztán az ölembe ejtek és úgy várakozom. Szürke íriszeimet az oltárra emelem, de én mást látok mint az emberek szoktak. Nem a díszes és míves freskókat, az aranyból készült kupákat, a tömjén tartót, vagy a két oldalán a vörösen izzó örökmécsest. Nem a felszálló Szentlelket és még csak nem is a hevenyészve otthagyott lila színű papi stólát. Halotti misét tarthattak legutóbb. Csend van. Oly csend, amelyben csak a lélegzetvételek egymáshoz simulását lehet érzékelni. Belül szólalok meg, ajkaim összeszorítva maradnak, és csupán én hallom, meg talán valahol az Úr, hogy míly szavak hagyják el gondolataim.
“Nem bántam meg, Uram. Nem bántam meg semmit...még ma is ugyanúgy döntenék, még ma is, annak tudatában, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem kellek neki, hogy mást választana, én kitartóan hozzá vágyakoznék. Még ma is elvetném a szárnyaimat érette...óó Atyám, megvetendő mindez a vágyakozás? Miért engedted, hogy elteljen vele a szívem? Miért engedted, hogy a kísértés erősebb legyen irányomba, mint az irántad való szűnni nem akaró szerelmem? Miért engedted, hogy egy halandó teremtményed után ilyen fájón keserves módon szenvedjek, semmint utánad vágyakozzam? Miért vagy oly néma, és miért nem felelsz? Miért nem oszlatod el ezt a kétségbeesést bennem? Ha valahogyan jóvá tehetném….ha már semmi másom nem marad csak a kegyes megbocsátásod iránti reményem...mit tegyek, hogy egyszer még újra halljalak? Oly sok ideje...valóban ekkor a vétkem, hogy soha többé nem leszek képes úgy látni téged ahogyan egykor? Száműzetésem valóban örökre szól?”
Azt hiszem...meglehet...bűnbánatot várna tőlem. Vagy valamit, amivel feloldanám vétkemet, de nem tudom megbánni, nem tudom azt mondani, hogy számomra ez nem érte meg. Mert az az egyetlen pillanat, az az egyetlen óra, amikor ott vártam rá, arra a férfira...bukott angyalként...az az egy óra, amikor még hittem benne, hogy megkaphatom, mire oly nagyon várok, mit Bujaság oly erősen sugalmazott….az az egy óra mindent megért nekem. Még azt is, hogy utána nem maradt már semmim, csak a szabadon szálló pihék, mik hirdették, hogy egykor én is angyal voltam.
Összerezzenek, midőn megérzem, hogy mellettem egy halandó jelenlétét jelzi az apró fuvallat. Oldalra fordulva pillantom meg, hogy egy férfi ül le mellém a padra. Egészen közel, pedig annyi a hely körülöttünk. Ő mégis éppen ezt választotta, itt mellettem. Végigpillantok rajta...átlagos és egyszerű, mint bármelyik ember. Bizonytalan, de szelíd mosollyal üdvözlöm, hangtalanul biccentem meg felé a fejem, de nem szólítom meg. E helyen, az ilyesmi nem szokás….azt hiszem. Meg aztán meglehet ő is éppen azért van itt amiért én: válaszokat kapni a ki nem mondott, de gondolatban ezerszer is feltett kérdésekre.
Nincs a teremtésben vesztes...csak én...Uram vedd el tőlem a veszteséget!


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/5
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
8
Nephilim
3